Népújság, 1986. augusztus (37. évfolyam, 180-204. szám)
1986-08-02 / 181. szám
NÉPÚJSÁG, 1986. augusztus 2., szombat 7. Könyvek, szerzők sorsa Beszélgetés Tarnócz Mártonnal, a Kiadói Főigazgatóság vezetőjével Gross Arnold emlékkönyve (Fotó: Perl Márton) — A magyar könyvkiadás irányítója a Kiadói Főigazgatóság. De mi is a konkrét munkája és feladata? — A Kiadói Főigazgatóság a Művelődési Minisztérium keretén belül működik. Hozzánk tartoznak a hivatásos kiadók, vannak olyanok, melyek közvetlenül az irányításunk alá tartoznak, és vannak olyanok, melyek közvetve, csupán ágazati szempontból. — Ezalatt mit értsünk? — Például, hogy az illető kiadó közvetlenül más minisztériumhoz vagy egy másik ágazathoz tartozik. Például a Képzőművészeti Ki. adó csak közvetve tartozik a Kiadói Főigazgatósághoz, mert a Képzőművészeti Alap a gazdája. Vagy ilyen a Magyar Tudományos Akadémia kiadója és nyomdája is, ami az Akadémiáé, de ágazati szempontból a mi irányításunk alá tartozik. — Hány könyv jelenik meg általában évente Magyarországon? — Körülbelül hét-nyolcezer és ezeknek túlnyomó többsége a hivatalos kiadóknál, de nagyon nagy számban adnak ki könyveket múzeumok, könyvtárak, kutatóintézetek és egyéb olyan tudományos műhelyek is. amelyek a saját tevékenységük körében publikálnak. Különösen helytörténeti munkák jelennek meg így a megyei múzeumok kiadásába!?. — Ezek a munkák szintén az önök fennhatósága alá tartoznak? — Mi adjuk az engedélyt, de azok a megyei tanácsok, ahová az egyes intézmények tartoznak. végzik a könyvek kiadását, illetve gondozását. — Milyen tendenciát mutat ön szerint a magyar könyvkiadásban a műszám és a példányszám? — Sajnos, mindkét esetben csökkenő tendenciáról beszélhetünk, de erőteljesebben csökken a példány- szám, mint a műszám. Ennek az az oka, hogy a vásárlóképes kereslet is csők' ken a könyvpiacon, és be kell vallanunk, hogy drágábbak a könyvek. A papiros- és a nyomdai árak növekedése, és hétköznapi életünkben az áremelkedések olyan szerepet játszanak, amelyek nem kedveznek a könyvkiadásnak. Elsőrendű kötelességünk bizonyos egyensúly megőrzése, nem termelhetünk raktárra. Szerencsére most már abban a helyzetben vagyunk, hogy sokkal kevesebb könyv van raktáron, mint amennyit egyéves forgalomban el tudunk adni. Ha azonban a jövőt nézzük, meg kell állapítani, hogy továbbra is a mű- és a példányszám csökkenése várható. Reálisan gondolkodva körülbelül nyolc-tíz százalékos példány. számeséssel számolhatunk. — Ez természetesen az Írók és költők — és egyéb szerzők — számára nem éppen biztató hír. de leginkább talán azok számára okoz gondot, akik mostanság pályakezdők. Mi az ö reális lehetőségük a megjelenést illetően? — A könyvkiadásban hosz- szú évek óta különös gondot fordítunk arra, hogy a fiatalabb írók, költők művei meg jélen jenek. Erre egyébként a nyomdákkal megállapodásunk is van: a mai magyar írók műveit, különösen a fiatalokét számítógépre visszük, úgyhogy pontosan figyelemmel tudjuk kísérni, mennyi idő alatt érkeznek ki a nyomdából. — Nos, mennyi idő alatt? — A fiatalok könyvei hét- nyolc hónap alatt jelennek meg. — Számomra úgy tűnik, mintha a gyakorlatban ez egy-két esztendő lenne. — Sajnos, van egy gátló tényező, ugyanis Magyarországon ma túl sok fiatal pályakezdő van, és anyagi lehetőségeink miatt, hosz- szabb-rövidebb várakozásra kényszerülnek egyesek. — Az utóbbi években, mint tudjuk, elszaporodtak a ma- gánkiadások. Ez az össz- könyvkiadásnak hány százalékát teszi ki? — Roppant elenyésző szám. J985-ben körülbelül ötvenhatvan könyv volt, a korábbi években még ennyi sem. De a kifejezést helytelenül használják a köztudatban, mert magánkiadás, magánkiadó nincs Magyarországon. A szerzők saját kiadásban adhatják ki műveiket, de ez nem kiadói tevékenység abban a klasszikus értelemben. ahogy mi a könyvkiadást értjük. — Bizonyára ellenőrzik a szerzői kiadásokat is. — Igen, ez természetes, mi engedélyezzük, aztán a szerző fizeti a nyomdai és egyéb költségeket. — Es mi van akkor, ha az író, a szerző visszakav eoy kéziratot egy állami kiadótól, mondjuk a Szépirodalmitól vagy a Magvetőtől? Ezek után az Önök jóváhagyásával saját kiadásban megjelentetheti? — Ennek nincs semmi akadálya. Előfordult már többször, hogy hivatásos kiadó nem vállalta, és saját kiadásban megjelent a mű. — Van valami különleges oka annak, esetleg a szinvo- naltalanság, ha valaki nem hivatásos kiadónál, hanem végül is saját kiadásában jelenteti meg a könyvét? — Ennek semmi különleges oka nem volt és nincs, csupán a szerző azért nem szerződött a hivatásos kiadóval. mert az csak két-három év múlva tudta volna kihozni a könyvét, ő pedig nem volt hajlandó eddig várni. — Tehát könyvkiadásunk, ban gyakori a két-három éves várakozás. ami — mint tudjuk — egy költő, de egy prózairó életében is nemcsak művészi, de gyakorlati életszemléletében, életvitelében is döntő befolyással bír. A szerzői kiadas pedig falón <mégsem olyan egyszerű, hiszen sok pénz- be kerül. — Igen, ez kétségtelen de a jelenlegi helyzetben többen vannak, akik megengedhetik maguknak. és gyakorta nem is fizetnek rá — Befejezésül, ha néhány mondatot szólna a könyvkiadásban is létrejött és egyre szaporodó gazdasági munkaközösségekről. — Gazdasági munkaközösségek életünk számos területén működnek, egyebek között a könyvkiadásban is Vannak olyan gmk-k, melyek hivatalos kiadók kere, tében működnek, és vannak olyanok, melyek nem Természetesen ezek nem kiadók, feladatuk csupán annyi, hogy a kéziratokat kiadásra előkészítsék. Egyéb önálló joguk nincs. Ezek a gmk-k színesítik a képet, megvan a maguk funkciója, noha helyüket megtaláni. tényleges hatókörüket meghatározni majd csak a későbbi években lehet. Gv. L A TÁRSADALMI VEZETŐSÉG SEGÍTHET Mit kínál a művelődési ház? „A művelődési otthon az egyén és az önként szerveződött közösségek cselekvő-, alkotótevékenységének a színhelye. Az önmegvalósítást segíti az emberek alkotókedvének fel- ébresztésével és így az azonos adottságú és hasonló problémák iránt érdeklődő emberekből társakat, társaságot szervez, belőlük csoportot, majd közösséget teremt" olvashatjuk a Pedagógiai Lexikon megfelelő szócikkében. Szép, szép az elmélet, de a valóság, mint annyiszor, most is kissé másként fest. Mert köztudott, hogy a kultúra házai sokszor konganak az ürességtől. Ha pedig nem jár oda szinte senki, ugyan miként teremtődik meg az a bizonyos művelődő közösség? Az igazság ez esetben is valahol az idea és annak tagadása között található. Mert nehéz lenne azt állítani például az Egri Ifjúsági Házról, vagy a gyöngyösi Mátra Művelődési Központról, hogy hétszámra üresen áll. Ezek a példák persze nem jellemzőek a terület egészére. Olyan intézményekről van szó, melyek nagyvárosban működnek, s így a Gyöngyösön és Egerben élő diákságra és értelmiségre mindig számíthatnak. De minél kisebb egy település, annál feszítőbbek a művelődési házak gondjai. Mi hát a megoldás? Létezik-e olyan csodaszer, ami életlel töltené meg az apróbb intézményeket ts? Az egyik javaslat úgy szól, hogy a kulturális tunyaságba süllyedt polgárt újra föl kell rázni, öntudatra ébreszteni. Képszerűen fogalmazva: lángoló tekintetű népművelőknek kellene a művelődési ház nagytermébe vezetni a megtért nyájat. Ezzel a módszerrel azonban tartós eredményt elérni még senkinek sem sikerült a több ezer év alatt sem, bár sokan megpróbálták. Az emberiség nem hagyja ilyen könnyen beűzetni magát a paradicsomba. Az ennek ellentmondó másik válasz a teljes tagadásra épül. Miért mozdulnának ki az emberek otthonról, amikor a tévé, a rádió, az újságok segítségével házhoz jön az egész világ? Gyarapodásunk nyomán a lakberendezési színvonal rég túlszárnyalta az ötvenes-hatvanas évek szintjét. Miként érezze magát otthonosan a művelődési házban a kopott asztalok, az ülőgumók gyöt- résére kitalált székek és a megfakult függönyök között az, aki lakásában már egészen máshoz szokott? A kisebb intézményeknek nincs pénzük arra, hogy felszereltségükben. szolgáltatásaikban elérjék azt a szintet, ami vonzó lehetne a környékbelieknek. Lehet, hogy a faluban már húsz helyen van képmagnó, ugyanakkor a művelődési házban még színes tévé sincs. Mivel az állami költségvetés a jelek szerint még jó ideig nem képes nagymértékben fejleszteni a közművelődést, a legegyszerűbb, ha bezárjuk ezeket az intézményeket. Ha hasznot nem hajtanak. ne termeljenek veszteséget sem. Nyilvánvaló, hogy ez a javaslat is elfogadhatatlan. Mindnyájan tudjuk és érezzük, hogy közművelődésre igenis szükség van, A kérdés megoldása alighanem abban rejlik, amit mindkét szélsőséges vélemény elvet: az alkalmazkodásban. Idomulni kell a megváltozott körülményekhez és igényekhez. Meg kell találni azokat a korszerű formákat, melyek a mai embert is becsalogatják a kultúrházak falai közé és olyan környezetet teremteni, hogy ott is maradjanak. A népművelők többsége ezzel természetesen tisztában van, mint ahogy azzal is: ehhez szemléletváltozásra, anyagi forrásokra van szükség és arra, hogy társadalmi kapcsolataik erősödjenek és élőbbé váljanak. Arra kell törekedni, hogy az adott körzetben élő emberek érdeklődését, kívánságait is figyelembe vegyék a program összeállításában. Ne csak az találjon elfoglaltságot az intézményekben, aki fotószakkörös vagy a pávakörben énekel, de az ts, aki például a házépítéssel vagy a kertészkedéssel kapcsolatban szeretne több ismeretei szerezni. El kell fogadni, hogy a műveltségnek épp annyiféle területe van, mint életünknek, hiszen minden tevékenységünket lehet több vagy kevesebb érzékenységgel, intelligenciával és ötletességgel végezni. Az eredményes közművelődési munkát nagymértékben segítheti a társadalmi ellenőrzés, melynek egyik fóruma és eszköze a jól működő társadalmi vezetőség lehet. Ez igényeket közvetíthet, ötleteket adhat, figyelemmel kísérheti az intézmény gazdálkodását, a népművelők munkáját, közreműködhet a külső munkatársak felkutatásában és mozgósításában, a közönség- szervezésben. Egyszóval közelebb viheti egymáshoz a községek. városok lakóit és a művelődési házukat. Füzesabonyban láttunk biztató példákat erre legutóbb. Persze csak akkor, ha olyan emberek a tagjai, akik szívügyüknek tekintik a kultúra terjesztését, s nem úgy fogják föl e funkciójukat, mint egy újabb púpot a hátukon. Mert. ha igen: használhatatlanná válik maga a testület is, mint a „Hogyan tovább?" kérdésre adott formális válaszok. Hogy a közleményünk címéül idézett szóalak milyen jelentéstartalmat és használati értéket nevez meg, arról annál is inkább szólnunk kell, mert éppen napjainkban szóban és írásban egyaránt jelentkezik a tájszóként minősített bugyuta; a továbbképzett alakja, a bu- gyutizmus is. Aiapjelentésük- től eltérően nemcsak az észbeli gyarlóság, a gyenge értelmi képesség fogalomkörébe vonható jelenségeket nevezik meg, hanem egyéni és közösségi életünk néhány magatartásformáját és viselkedésmódját is minősítik. Nem véletlen pl. az sem, hogy milyen megnevezések társaságában találkozunk a bugyutizmus szóalakkal: „Krimi, erőszak, bugyutizmus, Ízléstelenség" (Képes 7, 1986. jún. 1.). Alábbi példatárunkban megidézett szövegrészietek pedig olyan egyéni és társadalmi, illetőleg közéleti jelenségekre hívják fel a figyelmünket, amely éppen napjainkban egyre jobban terjed, és nemkívánatos gyakorlattá terebélyesedik: „A mesekörítés, amelyik ráadásul bugyuta, néha összefüggéstelen, egészében véve képtelenség" (Magyar Nemzet, 1986. jún 12.). — „Marion-Mvlene Domon- geot főszereplésével bugyuta bűnözési históriát láthattunk'' (Film Színház Muzsika. 1986. jún. 21.). — ..Szégyelljük magunkat azért, mert a bugyuta és primitív összekötő jelenetek, magánéleti történetecskék láttán bosszankodtunk'' (A Földrengés c. katasztrófafilm kritikájából: Magyar Nemzet, 1986. jún. 26.) — ..Bugyuta mondatokat nyögött ki. nehezen és makogva” (Magyar Nemzet. 1986 jún 26.). Akinek van szeme a jelenségek meglátására és füle a jelenségeket kisérő megnyilatkozások meghallására. azt is érzékelni képes, hogy mi ért jut olyan gyakran nyelvi szerepekhez mai nyelv- használatunkban a bugyuta megnevezés. Ha mindennapi beszédgyakorlatunkat tekintjük; a tartalmatlan, suta beszéd, a gyakori nyökö- gés vagy éppen nyögés, a mellébeszélés, a tudatos és felesleges körülménye^kedés méltán minősíthető a bugyutizmus megnevezéssel. A műveletlenséget, az ésszerűt- lenségeti, a logikának ellentmondó magatartásformákat. a bugyután sumá- koló viselkedési módokat, a félszegen okvetetlenkedő szellemeskedéseket, a célzatosan ironikus, gunyoroskodó hangvételű, s trágárságokkal megspékelt humorkodásokat ugyancsak a bugyutizmus körébe sorolhatjuk. Nem is szólva az egyre bugyutább reklámocskák, reklámszöve- gecskék és szlogenek nyelvi ízléstelenségekkel is megterhelt formáiról. A bugyutizmus terjedésének példáit szolgáltatja az ifjúságnak szánt képes kiadványok bugyuta, bárgyú. képeinek rajzi, képi eszköztára. Az emberi bamba<ság. gügyeség, dőreség, balgatag. iág és botorság szedi áldozatait a lelkiismeretlen haknizás keretében megrendezett előadásokon is. A tizenévesek „báva lelkesedéséről" sem véletlenül olvashatunk egy-egy rockzenei koncert kapcsán. Persze, tisztelet a kivételnek: egyre terjednek azok a nyelvi és egyéb viselkedésformák, amelyek nem vonhatók a bugyutizmus fogalomkörébe. A bam- baság és gügyeség, vagy éppen ostobaság és okttondiság höbörödöttség a rosszalló kt csengésű közleményekben még sokáig élő megnevező sek lesznek. De tehetünk arról, hogy egyre ritkábban jussanak szerephez mindennapi nyelvhasználatiunkban Dr. Bakos Józset Koncz János Faragott sakkfigurák A Győrön élő és alkotó Csollány Rudolf népi iparművész, a népművészet ifjú mestere számos kül- és belföldi kiállításon aratott sikert. Jelenleg óriá-> sakkfigurákon dolgozik, amelyek mérete meghaladja a 65 centimétert (MTl-fotu Malus/ Károly KS) Bugyutizmus...?!
