Népújság, 1986. július (37. évfolyam, 153-179. szám)
1986-07-02 / 154. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! XXXVII. évfolyam, 154. szám ÄRA: 1986. július 2„ szerda 1,80 FORINT Élete, munkássága példa Kitüntetések a megyei Semmelweis-ünnepségen Dr. Kovács Zoltán egri osztályvezető főorvos veszi át a Megye Egészségügyéért kitüntetést (Fotó: Perl Márton) A mag Történelemkönyveinkből tudjuk, hogy az ősidőkben a férfiak vadászni jártak, a nők gyűjtögetni. Így valószínűleg a gyengébb nem dicsősége a mezőgazdaság „feltalálása”. A kínkeservvel összegyűjtött magvak elhullatása a barlang körül, még alighanem egyszerű (ős) emberi hanyagság volt, de ennek nyomán az első tudatos vetés: mérföldkő az emberiség történetében. Kezdetben eleink a vadon termő növények magvait ültették el, s a föld megmunkálását is igencsak fejcsóválva néznék a mai agronómusok. Így nem csoda, hogy nagy becse volt a gabonának, és minden szeméért verejtékes harcot kellett folytatni. Évezredek munkája volt szükséges ahhoz, hogy a „kertészek” kinemesítsék a mind jobb és több termést adó rozsot, árpát, búzát, zabot. Ugyanennyi idő, hogy az emberek, majd a háziállatok után traktorok „bújjanak” az igába. A fokozatosan növekvő termés nem sokáig oldotta meg a kenyérgondokat: a népesség állandó gyarapodásával mind több és több éhes szájat kellett jóllakatni, s azt sem felejthetjük, hogy a megtermelt javakat egyenlőtlenül osztották el. Így aztán aszályos, jégveréses, sáskajárá- sos években ezrével pusztultak el a föld munkásai, míg kenyéradóik (e szó eredeti jelentéséről hanyag eleganciával megfeledkezve) gondosan őrizgették készleteiket. Mára persze, sok minden megváltozott, mondhatjuk, s igazunk is van — részben. Mert igaz, hogy a világ fejlettebb felében bőviben vagyunk az ennivalónak, ám a másik felében még ásóbotokat és faekéket is láthatunk. Az is igaz, hogy néhány ország, köztük hazánk, exportra is termeszt gabonát. Ez azonban nem lehet ürügy arra, hogy nyugodtan üljünk babérjainkon és ne folytassuk modernebb eszközökkel a harcot, amit őseink kezdtek a mind több és jobb termésért, új növényfajták nemesítéséért, a művelési módok fejlesztéséért. Ha évről évre bőséges a hozam, vajon szükség van-e minden egyes magra? Szükséges-e az a gondosság, amivel a beérett kalászokat óvták elődeink? Vagy megengedhetjük azt a nagyvonalúságot is, hogy a pótkocsikról az útpadkára pergő búza „jelezze” a szállítási útvonalakat? Ügy vélem, e kérdésben is ragaszkodni kellene a tradíciókhoz. Az aratás kemény munka, de mindig ünnep is. Egy egész év fáradságát, földművestársaikat becsülik meg az ara- | tők, ha tisztességgel végzik dolgukat. És megtisztelik vele azt az asszonykezet is, amely a távoli múltban a földbe dugta az első magot... Koncz János Minden esztendőben Semmelweis Ignác születésnapján köszöntjük az orvosokat és az egészségügyi dolgozókat. Ilyenkor emlékezünk neves hazánkfiára, akit az anyák megmentője- ként tisztelünk. Egyben a hivatást köszöntjük, amelynek képviselői naponta tesznek hitet az emberi élet mellett, küzdenek egészségünkért. Kedden délelőtt a megyei tanács dísztermében rendezték meg a díszünnepélyt. Itt Gulyás Mária, az Egészségügyi Dolgozók Szakszervezete megyei bizottságának titkára köszöntötte a megjelenteket, közöttük Szilágyi Istvánt, az MSZMP Heves Megyei Bizottságának munkatársát és Kovács Sándor- nét, a megyei tanács elnök- helyettesét. Mint megnyitó szavaiban a megyei titkár hangsúlyozta: Semmelweis élete és munkássága példa minden egészségügyi dolgozó előtt, küzdelmes sorsa megmutatja, hogy miként lehet teljes hittel a élet. az egészség védelméért harcolni. Világunkban sok minden fenyegeti az ember épségét, csak felkészülten, a Semmelweisé- hez hasonló odaadással lehet célt érni. Humánusan, a beteget tisztelve kell gyógyítani, s az e területen dolgozók csak egymást becsülve léphetnek előre. Ezután dr. Farkas Márton, az orvostudományok doktora, megyei szülész-nőgyógyász főorvos következett, aki neves elődjére emlékezett. (Előadásának fő gondolatait lapunk számára is megírta, cikke a 4. oldalon található.)-Ezt követően dr. Kozma József, megbízott megyei főorvos nyújtotta át az elismeréseket. Mint hírül adtuk, a budapesti központi ünnepségen, hétfőn vehette át kitüntetését dr. Szigethy Béla, a siroki Mátravidéki Fémművek üzemi főorvosa, aki Kiváló Orvos címet kapott. Szűk Balázsné, a megyei kórház belső ellenőre ugyanitt Kiváló Munkáért elismerést vehetett át. Az egriek közül Kiváló Munkáért címet kapott még: dr. Verrasztó Ágnes osztályvezető-helyettes. dr. Pócsik Elek főorvos. Adorján Ru- dalfné kórházi védőnő, Németh Mihályné körzeti védőnő, Gelencsér Józsefné bölcsődevezető és Misz Jánosáé körzeti ápolónő. Miniszteri dicséretet: dr. Mogyorósi Imre alorvos. dr. Mocsár Ödönné ápolónő, Kovács Józsefné ápolónő, Jenéi Sándorné ápolónő. Bárdos Gyuláné ápolónő, a Megyei Módszertani Bölcsőde konyhai dolgozói (Hossóné Fábián Irén szakácsnő és négy konyhalány), Mirkóczky Lászlóné vasalónő. Nagy Jánosáé konyhalány, Stregova Istvánné bölcsődevezető- helyettes, dr. Szabó Andrásáé csecsemő- és gyermek- gondozó, Varga Jánosné csecsemő, és gyermekgondozó, Varga Jánosné ügyviteli alkalmazott, dr. Vass Gézámé közegészségügyi és járványügyi ellenőr és dr. Képes Lászlóné laboratóriumi asszisztens. A gyöngyösiek közül Kiváló Munkáért kitüntetést kapott: Juhász Ferenc szakmunkás. dr. Lovász Teréz vezető főorvos, dr. Kolozsvári Csenge orvos, Bakosné Matin Lívia munkaügyi csoportvezető. Hettich Lászlóné asszisztens, Falc&ik Jánosné osztályvezető főnővér, dr. Bényei Julianna orvos. Her- perger Istvánné orvosírnok. A hatvaniak közül Kiváló Munkáért elismerésben részesült: dr. Vágó Józsefné gyógyszertárvezető, dr. Tán- czos Lajos csoportvezető belgyógyász főorvos. Búcsú Jánosné ápolónő, Széplaki Józsefné csoportvezető gondozónő, Safranka Józsefné csoportvezető gondozónő. Furcsa Józsefné gondozónő. Miniszteri dicséretben: Fülöp Lászlóné takarítónő, Balogh Istvánné betanított egészségügyi dolgozó. Balogh Sándorné szakácsnő, Gabányi Lászlóné gondozónő. * A hevesiek közül Kiváló Munkáért kitüntetést kapott: Pongráez Józsefné gyógy- szertárvezető-helyettes. Viz- keleti Anna védőnő, Batki Zsigmondné körzeti ápolónő, dr. Giller László főorvos. Kovács Istvánné vezető asszisztens. Borbély Gyuláné asszisztens és Képes Andrásné orvosírnok. Miniszteri dicséretek: Pap Lajosné körzeti ápolónő. Nagy Istvánné körzeti ápolónő, Tökölyi Imréné körzeti ápolónő, Vig Józsefné orvosírnok. Barta Istvánné közegészségügyi ellenőr, Pádár Irén védőnő, Balogh Bélámé védőnő. Kó- czián Jánosné házi szociális gondozónő, Molnár Lajosné bölcsődevezető-helyettes, Magyar Ferenc né szakácsnő, Laiboda Lászlóné gyermek- gondozónő. Besenyei István gazdasági vezető. Csató Istvánné kisegítő. Sebestyén Bélámé védőnő. A Megye Egészségügyéért elismerésben részesült: Kovács Gyula gyógyszertárvezető, dr. Kovács Zoltán osztályvezető főorvos, Hartné Farkas Terézia közegészég- ügyi ellenőr, az Értelmi Fogyatékosokat Foglalkoztató Andornaktályai Szociális Intézmény dolgozói, dr. Deák Zsuzsa közegészségügyi ellenőr. Kocsis Sándorné pénzügyi előadó. Ezt követően körzeti orvosoknak adtak át díjakat. Mint ismeretes, minden esztendőben pontozzák tevékenységüket, s a legjobbakat jutalomban részesítik. Kiemelkedő munkát végzett: dr. Forrai Boglárka (Mező- tárkány). dr. Juhász Zoltán (Ecséd I.), dr. Pápay Sándor (Füzesabony. I.), dr. Pethö Mária (Rózsaszent- márton), dr. Szabó József (Hort, I.), dr. Kovács Anna (Hatvan, IV.). dr. Hajnádi Endre (Szihalom), dr. Sze- merkényi László (Eger, X.), dr. Barcsa Zsvgmond (Eger. VI.), dr. Kovács Ferenc (Eger, II.). és dr. Vigh László (Eger, XVIII.). Végül megbízást adtak át: dr. Tasi István, a megyei kórház röntgenfőorvosa, a Heves Megyei Tanács Kórház- és Rendelőintézet főigazgató főorvosának általános helyettese lett. Mihail Gorbacsov és Grósz Károly munkásgyűlésen Zárt tanácskozás a LEMP X. kongresszusán Kedden a Lengyel Egyesült Munkáspárt X. kongresszusának harmadik napján, miközben a küldöttek zárt tanácskozáson, 14 problémabizottságban folytatták munkájukat, a vendégküldöttségek varsói és vidéki gyárak munkáskollektíváival találkoztak. A Szovjetunió Kommunista Pártjának delegációja, amelyet Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára vezet, Wojciech Jaruzelski kíséretében a Swierczewski tábornok nevét viselő varsói precíziós műszergyárba látogatott. Itt beszédet mondott az SZKP KB főtitkára. — Elképzeléseim valóra váltásához elengedhetetlen feltétele a béke megőrzése — 'hangsúlyozta. — Ma, a nukleáris veszély árnyékában a világon mindenkinek fel kell ismernie: a több fegyver most már nem a nagyobb, hanem ellenkezőleg: a kisebb biztonságot jelenti. A régimódi politikai gondolkodás végzetes lehet Európára nézve. Ezen a földrészen még a hagyományos fegyverek bevetése, nem js beszélve a vegyi fegyverekről, legalább olyan súlyos következményekkel járna, mint egy esetleges atomháború. „Éppen ezért javasoljuk olyan kitartóan a kölcsönös leszerelés megkezdését.’’ — mondta Mihail Gorbacsov. A Varsói Szerződés tagállamai a kísérleti nukleáris robbantások betiltására, a tömegpusztító fegyverek csökkentésére és felszámolására javasolt komplex intézkedések mellett konkrét tervet terjesztettek elő a hagyományos fegyverek és a haderő Európában történő csökkentésére. Az SZKP KB főtitkára végezetül leszögezte, hogy lehetséges, sőt elengedhetetlen a békés egymás mellett élés a szocialista és a kapitalista világ között. Hangsúlyozta, hogy a Szovjetunió fáradhatatlanul keresi a lehetőségeket, hogy annak normái és elvei megerősítést nyerjenek a nemzetközi élet gyakorlatában. Kedden délelőtt — amíg a LEMP kongresszusa bizottságokban ülésezett — a* MSZMP KB küldöttsége Grósz Károlynák, a Politikai Bizottság tagjának, a budapesti pártbizottság első titkárán ák vezetésével látogatást tett a RADWAR varsói rádiógyárban. Grósz Károlyt és a küldöttség többi tagját: Barta Alajost, az MSZMP Heves Megyei Bizottságának első titkárát és Biczó Györgyöt, hazánk varsói nagykövetét Marian Mig- dalski vezérigazgató és Ariusz Dylewski üzemi párt- titkár tájékoztatta az elsősorban radarokat készítő korszerű gyár munkájáról. Jelen volt Janusz Borowski, a varsói pártbizottság titkára, kerületi első titkár és (Folytatás a 2. oldalon) Épül, szépül Hatvan A Zagyva-parti városban a VII. ötéves tervben kiemelt feladatnak tekintik a lakásellátás javítását. Az elkövetkezendőkben 140 tanácsi és 280 OTP-lakás építését tervezik, ezek mellett 450 családi házat emelnek majd önerőből. Űj kereskedelmi, vendéglátóegységek is épülnek a lakótelepeken a jobb ellátás érdekében. A Mező Imre úti lakótelep a Fegyveres Erők új klubjával... A Horváth Mihály úton 65 millió forintos költséggel új nagyáruház épül (Fotó: Szabó Sándor)