Népújság, 1986. július (37. évfolyam, 153-179. szám)
1986-07-05 / 157. szám
NÉPÚJSÁG, 1986. július 5., szómból 1, dasa szerint ezért soha nem volt; viszálykodás, ★ Szúcson az apró élelmiszer- boltba vezet az első utunk. A szűk üzletben, szó ami szó, nem roskadoznak a pultok, bár a legszükségesebb dolgok kaphatók. Botos Já- nosné, aki két hónapja vette át a vezetést, nincs könnyű helyezetben Ma különösen. mert délelőtt 10 órakor már elfogyott a tej. — Hatvan litert rendeltem mára, de egy ládával keve* sebbet hoztak, 10 liternyi pedig elfolyt a lyukas zacskók miatt. Ezért csak 35 litert tudtam adni a vevőknek. Persze, hogy bosszúsak és engem okolnak, pedig nem én tehetek róla. — Kis falu, kis igények — halljuk a következtetést Farkas Emilnétől. az egyik vásárlótól. Hanem egy zöldséges bolt nagyon elkelne. Az egyáltalán nincs a faluban. — Nagyjából megkapjuk itt a legfontosabb dolgokat. Megörülünk Farkasné invitálásának, mert hamarosan kiderül, hogy a kora délelőtti órákban az egész családját otthon találjuk. A ház asszonyával tartunk. Az udvaron Farkas Miklós bácsival. a nagyapával diskurá- lunk. — 1900 óta élek Szócsőn. Akkor nyílt Csehiben a bánya. Akadt az ittenieknek munka Én egy kis darab földön gazdálkodtam, aztán később beléptem a téeszbe. A legtisztábban mégis a harmincas évekre emlékszem. A válság miatt a mezőgazdasági termékeket nem tudtuk értékesíteni, sőt a föld alól is sok embert elbocsátottak. A legtöbben summásnak szegődtek. Hathónapi munkáért hat mázsa búza járt. Az bizony kevés volt. — De én nagyon szerencsétlenül jártam — kapcsolódik be a felesége a beszél- ' getésbe. — 1960-ban én is be akartam lépni a téeszbe, de a tanácselnök azt mondta, nekem már nem lehet. Aztán 1972-ben sikerült, de egy évre rá beteg lettem, nem bírtam tovább a kemény munkát. Így aztán se nyugdíj, se segély. — Miklós bácsi mennyi nyugdíjat kap? — Kettőnknek nem valami sok a 3580 forint. Aztán a múltkoriban meg azt kérFalu a hegyek karjában Amikor nemrégiben Heves megye festői szépségű vidékén keresztül vitt -az utunk, megkapott egy éles kanyarból előbukkanó csendes kis falu képe. Akkor a hegyek karjában békés, rendezett település nyugalma sugallta a témát: megismerkedni a falvacska hétköznapjaival, az itt élő emberek örömeivel, gondjaival. Visszatértünk fiát nem sokkal később erre a helyre, Szúcsra. A községre vonatkozó legfontosabb adatokat a közös tanácson Egercsehiben tudtuk meg Szabó Erzsébettől, a vb-titkártól. A körülbelül 300 lelket számláló társközséget 1970- ben csatolták Csehihez, öregedő település. S bár az elvándorlás sem igazán a jellemzője, de a születés sem. Évről évre kevesebb a fiatal. az általános iskolát is felszámolták. A gyerekek, az óvodások, iskolások is Eger- csehibe járnak autóbusszal, nap>onta. Orvoshoz, egy-egv nagyobb bevásárlásra is a „szomszédba” mennek. Aligha csodálhatjuk, hogy az itt élők nagy részét kenyérhez is a bányaüzem juttatja. Tehát a közeli két falu egymástól elválaszthatatlanul él, fejlődik immár 16 éve. — Manapság Szúcson építési telekre nincs különösebb igény — mondta a vb-titkár. — Ami az ott élőket leginkább foglalkoztatja, az a közvilágítás korszerűsítése, a járdák felújítása. Erre a célra szavazták meg a 300 forintos településfejesztési hozzájárulást is. bár ha figyelembe vesszük, hogy a szú- csiak — koruk és szociális körülményeik miatt — mintegy 30 százaléka mentesült a fizetés alól, ez nem túl nagy összeg. Felvetették a vezetékes víz hiányát is, de a jelenlegi VII. ötéves tervben erre nincs keret. Egyébként a közkutak vize egészségre nem ártalmas, másrészt pedig a vizműtársulat létrehozását kevesen támogatnák borsos ára miatt. Egy azonban bizonyos. A Szúcson élők elképzelései mindig reálisak voltak, soha nem jártak a fellegekben. Azt is megemlítem, hogy a falut soha nem kezeltük mostoha gyerekként. A kezdetekkor is megadtunk minden lehetséges támogatást. Természetesen a két település már területénél és la- kottságánál fogva is másként részesedik a tanácsi javakból. de a titkár elmonFALU A KANYARBAN Szűcs három generáció tükrében A nagyapa: „Születésem óta itt élek” Az unoka: Nagyon kevés a fiatal A vb-titkár: „A szűcsiak soha nem járlak a fellcgekbcn dezték tőlem, mennyi településfejlesztést fogok fizetni. — De hiszen maguknak nem kell — szakítom félbe. — Nem tudom én azt, kell-e, vagy sem. Harminckét évig fizettem a Köfá-t. De ne ezt írja, hanem azt, hogy soha nem volt ilyen jó dolga a fiataloknak, és hogy ez így van rendjén. * A végszóra az unoka is megjelenik az ajtóban. Éva idén másodjára próbál felvételezni az Államigazgatási Főiskolára. A nagyapa szerint manapság jól élnek az ifjak, unokája azonban saját korosztálya igényeit tolmácsolja. — Igaz, kicsi a falu és kevés a fiatal, de szórakozni mi is szeretnénk. Erre viszont alig van lehetőség. Néha-néha egy-egy disco a bányatelepen, ahova sokan elmenni se mernek. Mozi csütörtökön és vasárnap, de a filmet sem érdemes lehozni, hiszen néző alig akad. A KISZ-alapszervezet csak névlegesen működik, mert a fiúk javát elvitték katonának, a lányok pedig elkerültek innen. Továbbtanulnak. Megszűnt a tagság is. Ha előadó- művészt hívnak meg, az érdeklődés szintén csekély Előfordul, hogy a lakók csak utólag tudják meg, ki járt itt. A könyvtárat pedig csak péntekenként kereshetjük fel. Évát, ha elvégzi a főiskolát, Heves megyébe köti a szerződése, de Szúcsra valószínűleg nem jön vissza. — Fiatal vagyok, nekem is vannak ambícióim, de itt a faluban nem tudnék mit csinálni. Édesanyja igazat ad lányának — Ez a mi középkorú rétegünk már megbékélt az itteni élettel. Én női szabó vagyok, így munkám mindig van. De jószágot is tartunk, mint sokan mások. Enélkül nehezebben boldogulnánk. Szerződéses sertéshizlalást vállaltunk, az ebből befolyt plusszal takarékoskodunk. De az biztos, hogy egy fiatal máshol jobban érvényesül. — Hiába, sok minden megváltozott az elmúlt óvek alatt — fűzi hozzá az apa. Farkas Emil. — Mindig is kevesen éltek itt Szúcson. de furamód mára csökkent az összetartásul incsenek közös rendezvények, zárkózottabbak lettek az emberek, elvágynak a fiatalok, A véletlen hozta úgy, hogy ehhez a családhoz tértünk be Véletlen az is, hogy három generáció képviselőivel hozott össze minket a sors egy udvarban. Szerencsés dolog, hogy mindenkit együtt találtunk. hiszen Miklós bácsi néhány nap múlva már Pesten lesz kórházban, ahol csípőprotézist ültetnek szervezetébe. Évával csak a felkészülés miatt beszélgethettünk otthon, mert egyébként a csehi tanácson dolgozik. A ház Ura pedig a bányaüzemben villanyszerelő. Most azonban éppen a ház körüli teendőket látta el. Egy családon belül három korosztály véleményét hallhattuk a faluról, a hétköznapok örömeiről, gondjairól. Darta Katalin * V itt mar nem laknak Múltat idéző ház (Fotó: Tóth Gizella) Farkas Emilné: „Mi megbé költünk az itteni élettel"
