Népújság, 1986. július (37. évfolyam, 153-179. szám)

1986-07-01 / 153. szám

4. NÉPÚJSÁG, 1986. július 1., kedd Legányi Ferenc emlékezete Július 1-én a Magyar Földrajzi Tár­saság egri vándorgyűlése alkalmából emléktáblát helyez el Legányi Ferenc, egykori híres természetkutató tisztele­tére a Buttler-féle házon (ma turista- szálló), aki 1950—1957 között az akkori, múzeumi célra használt épületben dolgo­zott. Az emléktábla leleplezése jó al­kalmat ad arra, hogy felidézzük Eger hervadhatatlan hírnevű nagy termé­szetbúvára életének főbb mozzanatait, s ha röviden is —, szóljunk nem min­dennapi emberi jellemvonásairól. r É lete külső események­ben nem volt gaz­dag. 1884. december 8-an született Budapesten. Édesapja minisztériumi vámhi vatelinok volt, majd a bécsi és a szentendrei vá­mon fogyasztási ellenőr lett. Fia Budán1 reálgimnáziu­mot végzett. Az óbudai kő­bányában gyűjtötte az el­ső kövületeket, és ettől kezd­ve ez lett életének fő szen­vedélye. 1890-ben családjával Eger­be került. 1926-ig öccsével a Kis-Egeden lévő birtoku­kon gazdálkodott. Annak elvesztése után fuvarozás­sal foglalkoztak. 1950-ben került az akkor még a Butt- lerjházban lévő egri múze­um állományába. Ettől kezd­ve itt dolgozott 1963 nyará­ig, amikor is a betegség le­döntötte lábáról. Miután kiengedték a kór­házból, mivel nem volt gon­dozója, a gyöngyösi szociá­Heti könyvajánlat SPORT KÖNYVKIADÓ: SzécSértyiné dr. Fekete Irén: Mozgás, szépség, harmónia Bakó Jenő: Az úszás története Swami Maheshwarananda: Jóga Vámos Károlyné, Z. Ker­tész Aliz, Peterdi Pál: Csak nőknek! EUROPA KÖNYVKIADÓ: Cs. Szabó László: Görögökről Isaac Bashevis Singer: A rabszolga Sharlotte Bronté: Jane Eyre Richard Brautigan: Hogy el ne fújja mind a szél MÓRA KÖNYVKIADÓ: Vidor Miklós: Kölompoló KOSSUTH KÖNYVKIADÓ: Vaszilisz Vaszilikosz: A csodagyógyszer SZÉPIRODALMI KÖNYV­KIADÓ: Heltai Jenő: A néma levente — Az ezierkettedik éjszaka KÖZGAZDASÄGI ÉS JOGI KÖNYVKIADÓ: Gábor István: Az iparvállalatok könyv­vitele 1986. ZRÍNYI KATONAI KÖNYV­KIADÓ: Hahn Péter: Fegyverkereskedelem TERRA KÖNYVKIADÓ: Rózsa György: Forma—1 Magyarorszá­gon NÉPSZAVA LAP- ÉS KÖNYVKIADÓ: Túl az ámulat küszöbén (Utazások könyve 3.) lis otthonba került. Innen 1964 tavaszán a dunántúli lesencetomaji szociális ott­honba szállították, ahol 1964. április 9-én meghalt. Az eg­ri múzeum saját halottjá­nak tekintette és hamvait haziaiszállittetta. Földi ma­radványait a Kisasszony-te­metőben hántolták el. A múlt század végén Eger­be való költözése páratlan lehetőséget nyújtott számá­ra a kutatómunkára. A vá­ros lábánál1 fekszik a Bükk hegység, amelyet a hosszú évtizedek során alaposan megismert. A több mint 60 éven át tartó rendszeres munka árán csaknem két­százezer darab ősnövénytani és ősálláttani maradványt gyűjtött össze. Gyűjtőmunká­ja korábbi része Budapestre, az Országos Földtani Intézet­be és a Természettudomá­nyi Múzeumba került. Éle­te 'későbbi évtizedeinek ter­mését az egri múzeum őrzi. A lelőhelyeket nemcsak kutatta, hanem azokról pon­tos leírásokat, térképvázla­tokat is készített. Kutató­munkájával jelentősen hoz­zájárult a Mátra és a Bükk hegység geológiai viszonyai és őslénytana jobb megis­meréséhez. Munkájának je­lentőségét nemcsak a hazai tudósok — Schréter Zoltán, Telegdi Roth Károly, And- reánszky Gábor, Tasnádi Ku- bacska András stb. — ismer­ték el, hanem jeles külföldi szakemberek is. Nem vélet­len, hogy tizenöt általa ta­lált ősnövény és ősállat faj­tát neveztek el róla. Kutatómunkája nemcsak a kövületek, hanem népraj­zi, helytörténeti adatok, ré­gészeti anyagok gyűjtésére is kiterjedt. Költői lélek volt, verseket is írt. Szellemi te­vékenységét tizenöt vaskos kötet kézirafhagyaték őrzi. Legányi Ferenc hosszú életét kizárólag a tudomá­nyoknak szentelte. Testét csupán a tudomány eszközé­nek tekintette. Étkezésében és ruházkodásában rendkí­vül igénytelen volt. Minden­napi viselkedése is eltérő volt a szokásostól. Például senkivel sem fogott kezet. Viselkedése miatt talán kü­löncnek is tekintették. E pu­ritán ember rendkívül sze­rény volt. Nem vágyakozott a külső sikerek után. Noha szakmájának párját ritkító tudósa volt, ő magát nem tartotta tudósnak, csupán gyűjtőnek, természetbúvár­nak. Nem mindennapi egyé­niségéből következett, hogy nyomtatásban szinte alig je­lent meg saját tudományos közleménye. Gyűjtőmunká­jának eredményeit mások dolgozták fel. Legányi Ferenc több mint 'két évtizede halott. Elhuny­ta után Egerben utcát nevez­tek el róla. Hűséges tanítvá­nya, Rozsnyói Márton csodá­latosan szép cikket kö­zölt mestere életéről és munkásságáról 1967-ben, a Természettudományi Köz­lönyben. Egykori igazgató­ja, Bakó Ferenc pedig az egri múzeum évkönyvében írt róla. Születésének 100. évfordulója alkalmából rész­letek jélentek meg Múzeumi Naplójából Fükőh Leven­te szerkesztésében. A mai naptól kezdve pedig emlék­tábla hirdeti nevét. A fentiek ellenére úgy hi­szem, hogy még nem tettünk meg mindent Legányi Fe­renc jelentőségéhez méltó megbecsülése érdekében. Ezt a nemes célt szolgálhatná a 100. születésnapjára össze­állított, de anyagi okokból akkor nem publikált tanul­mánykötet közreadása is. Szecskó Károly A Hétvége című műsort, ha jól tudom, elsőként a rá­dió vezette be. Társalgó ri­portere Antal Imre, aki szombat délelőtt — helyszí­ni adásban — munkatársá­val, Dibusz Évával, Ütő End­réhez és családjához látoga­tott Lovasberénybe, majd dél körül szintén élő adást vett át a televízióban Hor­váth Jánostól. A műsorve­zetőről már nincs mit mon­dani, csak ismétlésekbe bo­csátkozhatnék, utánozhatat­lan tulajdonságait felsorol­va. A majd másfél órás programban szinte minden­ről szó esik, s a résztvevők jóvoltából azt érezheti a hallgató, hogy a társaság tagjaként jelen van a hely­színen. bekapcsolódhat a be­szélgetésbe. Oldott, kellemes a hangulat, mintha mikrofon nélkül folyna a diskurzus, az ismerkedés. Ehhez olyan partnerek is kellenek, mint Operaiházunk kiváló basszis­tája és felesége. Egyre in­kább tapasztaljuk, hogy a városi ember igyekszik vi­déken tölteni a hét utolsó napjait, távol a város zajá­tól, lehetőséget keresve a természet szépségeinek fel­fedezésére, több esetben a családnak szükséges kony­hai növények megtermelésé­re a kis telkeken. A kezde­tekben lerombolt tanyai épü_ letek csinosodnak, komfor­tossá válnak, az elnéptelene­dés veszélye fenyegette kis lélekszámú községek lakó­épületeit a városiak tataroz­zák. hogy kellemes nyara­lásra. a hétvége eltöltésére tegyék alkalmassá. Ütő End­re a Balaton-parti helység­ben vásárolt parasztházat. A kellemes csevegés. a kötetlen diskurzus ma még kizárólag rádiós műfaj. Ta­lán az is marad, mert a hall­gató számára a hangok jobb partnerek, mint a nézőnek a képsorok. Az előbbiek vonzzák, az utóbbiak taszít­ják, méghozzá olyannyira, hogy kívülállóként szemléli az eseményeket. Elidőzik az arcoknál, az öltözékeknél, kritizálja a beszédmodort, háborog az esetleges üres­járatok, a közhelyek miatt. Igaz; társalgóvá csak Mar­coni találmánya avat ben­nünket. Ez a gondolatsor tu­datosult bennem, amikor él­vezettel figyeltem — mind jobban lebilincselt — az iro­dalomkedvelőknek szánt magvas másfél órás progra­mot. Filippinyi Éva szerkesztő­műsorvezető — a kettős sze­repkör ez esetben szerencsé­sen találkozott — kiválasz­totta a témát, meghívta a kifejezetten intelligens, az egyértelműen hozzáértő ven­dégeket. aztán minden for­mula, megkötés nélkül azt taglalták, hogy miként érvé­nyesült a mesterek, az apák, a szellemi elődök hatása, jelenléte XIX. és XX. száza­di íróink életének, munkás­ságának alakulásában. Megvallom: eleinte mind­ez tételízűnek tűnt, s ber­zenkedtem a két fogalom kissé eröszakoltnak látszó társítása ellen. A felsorakoz­tatott. az okosan, az ötleté- sen csoportosított tények, a megkapó szövegrészietek, a frappáns, a művészien tol­mácsolt idézetek azonban meggyőztek arról, hogy van fantázia az ilyesféle azono­sításban. Kételyeim marad­tak. de hát ez így van rend­jén. hiszen a kérdéskört nem feledem, tovább elemezge­tem, s akaratlanul is újra körüljárom. amely a mestergerendájába vésett évszám szerint már a kétszáz évet is megérte. Sa­ját kezűleg építette újjá, s most valódi pihenést és ki- kapcsolódást jelent a mű­vésznek és családjának. Sze­reti az ott élő embereket, a tájat. Munkálkodik szőlőjé­ben, gyűjti a régen haszná­latos tárgyakat, kerámiázik. fafaragással tölti idejét. Mindezt tükrözi lakásának berendezése, amelynek lát­ványa nagyszerű élmény az odaérkezőknek. Láthattuk ezt mi is, hiszen bravúros technikai megoldással a rá­diósok bekapcsolódtak né­hány percre a televízió Hét­vége adásába, hogy láthas­suk mindazt, amiről addig szó esett. E környezetben feltöltőd­ve végezheti sikeres munká­ját az operaénekes, és a több nyelvet beszélő bölcsészfele­ség, aki hivatásánál fogva péntektől vasárnap estig la­kója és élvezője a szép ott­honnak, speciális ételekkel várva vendégeit. Az egész műsor hangula­tát a tenni akarás, a színes életvitel és vidámság jelle­mezte. Olyan elégedettség, amelynek hátterét különö­sebben nagy anyagi befekte­tés nélkül, saját kezűleg vég­zett munka biztosította. A sokirányú foglalatosság se­gít a főhivatás gyakorlásá­ban, kitörve a technikaköz­pontú világ rabságából. Ez pedig nemcsak az ő esetében jelent sokkal többet egysze­rű hobbinál. Lövei Gyula Nos. voltaképpen ezt sze­rették volna elérni azok. akik a literatúra hamisítat­lan ínyenceinek, rajongóinak tálalták ezt a sajátos össze­függéseket felvillantó kíná­latot. Balassi hatott Rimayra, s ő viszonozta az önzetlen tö­rődést, továbbvitte az ön­zetlen előd örökségét. Petőfi sokat kapott Vörösmarty tói. s annyira példaképének te­kintette, hogy „nekitámadt”, amikor rádöbbent, hogy oly­kor esendő embernek bizo­nyult. Még összetettebb volt Babits Mihály, József Attila és Szabó Lőrinc kapcsolata. Az értő kalauzolás révén bepillanthattunk a művész­iélek legrejtettebb titkaiba, a pszichológia esetenként in­dokolt kétkedéssel fogadott kitételeibe. Mindez ismét megerősítet­te bennem — úgy vélem, másokban is — azt a már aligha megingatható hitet, hogy egyéni óhajaink. vá­gyaink teljesülése kevés a harmonikus, a valóban tar­talmas élethez. Ez csak ak­kor válik kerek egésszé, ha másokért, az utánunk követ­kezőkért is munkálkodunk, s közülük legalább néhánynak átadjuk tapasztalatainkat, tudásunkat, letisztult böl­csességünket, kimondatlanul is sugallva, hogy fejlesszék, gazdagítsák, s már idősként így testálják a majdani if- jakra, akik majd emlékez­nek ránk és ismerve, isme­retlenül is hálásak lesznek azért, amit közvetve tőlünk kaptak. Csak az ilyesmiért érde­mes dolgozni, mindenekelőtt ezt kell megértetni szellemi gyermekeinkkel. Ha csak egyre lelünk, szívderítő, ha többre, akkor tényleg nem voltunk hiába . . Pécsi István A padláson Gyermekkorom óta oltha- tatlan vágyat érzek arra, hogy keresgéljek, kutassak régi, öreg házak padlásain. Ilyenkor úgy érzi magát az ember, mintha valamiféle felfedező útra indulna és valahol a lelke mélyén kü­lönleges műkincsek, fan­tasztikus érdekességek fel­fedezésében reménykedik. Ránézek egy öreg házra és azt gondolom: — Ha én ennek a padlását isteniigazából, alaposan át­kutathatnám! A napokban — szeren­csémre — volt benne részem. Aprócska, bogárhátú házikó egy falu közepén. Azért a közepén, mert a faluszéle­ken a városba is beillő há­zak pompáznak. A kétszin­tesek! Szuterén, garázs, mo- sökonyha és beépített te­tők. .. Az udvar hátulját felver­te a dudva, meg az árva­csalán, cinadónialeveleket találtam garmadával a dü- ledező paticskerítés mellett. Meg bodzát! Egy gyűszűnyi a levéből mély vöröset csi­nál a leghátványabb siller- borból is... — Cinadónia! Ez volt az­tán valamikor az orvosság! A kelésre, pattanásra ragasz­tott cinadónialevél harmad­napra csodát művelt. Volt seb, nincs seb! A padláson titokzatos fél­homály fogadott. Denevérek áludták békés nappali ál­mukat, fejjel lefelé az egyik szarufa sarkában. Később társam is akadt felfedező utamon. — Olyanok vagyunk, mint a kincskeresők — jött a hang a távolabbi padlászug­ból. — Mit látsz? — Semmit! Mindjárt fel­gyújtom a keresőlámpámat, Egyszerre világos lett min­den. Régi bekecsdarabok, bádoglemezek és zümmögő darazsak a tetőszerkezet alatt. Végre egy láda! Köny- nyen nyílt, jóformán be sem volt csukva, inkább kltá- masztották egy forgácsda- rábbal, hadd szellőzzön. — Mit találtál? Nevetés. — Gulliver utazását, meg egy tankönyvet. — Milyen tankönyvet? Az elemi iskolák ötödik- hatodik osztályosai számá­ra írták. Még „Alkotmány- tan” is található benne! — Miik azok a papírok? — Kézi füzet a Beszéd és Értelemgyakorlat oktatásá­hoz. — Micsoda „bölcsesség”, öregem! Horthy biflázhat­ta a gyerekekkel az alkot­mányt. Hadd tudja a paraszt, mit nem szabad csinálnia... Lapozgatjuk tovább a megsárgult könyvek és beszélgetünk. — A mai gyerek ismeri jogait! Minek is tanulná? — A munkához, a tanulás­hoz, a pihenéshez és egyál­talán az emberi élethez való jogok ma már nálunk olyan természetesek.. — Így van, és kész! Mi­ért is lennie másképpen? Bagoly suhant át a padlá­son, riadtan csapkodott szár­nyaival a szemét zavaró vi­lágosságban. — Rendben van! De érti, és tudja-e a mai ifjúság a saját alkotmányát? Nem beszélve a régiről! A kü­lönbséget a kettő között? Ismerik-e legalább az or­szágos elöljáróikat ? Beosz­tásukat, munkájuk tartal­mát, lényegét? A bagoly lassan megnyu­godott, újra csönd volt a padláson. — Te mit tennél? Bifláz- tatnád talán az alkotmányt úgy, mint ezek régen? — Nem is tudom! Lehet, hogy nem bifláztatnám, de abban a hitben sem hagy­nék senkit, hogy a jelenlegi alkotmányunk szabta em­beri életünkbe csak „úgy” belecsöppentünk. . Szalay István Másfél óra, „ínyenceknek” Hétvége

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents