Népújság, 1986. július (37. évfolyam, 153-179. szám)
1986-07-22 / 171. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1986. július 22., kedd AMÁLKA AZ EGRI NÉPKERTI TÓNÁL Valós mese teljes hatás Csipkeverés Karcagon Mä már kevesen ismerik a csipkeverés tudományát. Karcagon a csipkét a Népművészeti és Háziipari Szövetkezet hazai és külföldi megrendelésére bedolgozók készítik. A csipkeverők egyike Vetró Istvánná, aki tizenkét éves korában kezdte el ezt a kézimunkát (MTI-fotó: Csikós Ferenc — KS) Tovább szélesedik a hazai kötvénypiac A tavalyi Agria Játékok után, az idén nyáron most ismét benépesül délelőttönként az egri népkerti tó környéke. A főleg gyerekekből álló nézősereg ezúttal Tankred Dorst nyugatnémet író darabját láthatja Jeney István rendezésében. Vannak azért szép számmal felnőttek is —, s nemcsak kísérő szülők — milyen szerencse! Az Amálka ugyan's nem .mondható szokványos gyerekdarabnak, amely nemcsak az író, hanem a rendező erénye is. A cím alatt is olvashatjuk a meghatározást : Szabadtéri képregény sok jelenetből, egy részben gyerekeknek és felnőtteknek. No, persze, ettől a meghatározástól még mélységesen unhatná kicsi és nagy azt az egyórányi időt, amelyet a széksorokban tölt. Azonban ez koránt sincs így. Fergeteges előadást láthatunk, olyan „mesét”, amely valóban idézőjelbe kívánkozik. Attól a fogalomtól amelyet fent említettem, sokkalta telítettebb e darab, ha úgy tetszik, különlegesebb. Tankred Dórst fölhasználja ugyan a klasz- szikus mesebeli figurákat, némely jelenete még vissza is köszön egy-egy ismert történetre —, mégis egészen egyedit alkotott. Nos, valószínű azért, mert az alakok. ia szereplők itt nem vagy csak feketék vagy csak fehérek : vérbeli jellemekkel találkozunk. Van itt minden, amit szájtátva nézhet a gyerek. Gonosz mostoha, szegény árva leány, kissé ütő- dött király, szörnyűséges emberevő bagoly ... Nem illik elmesélni a történetet. Ez az előadás amúgy is önmagáért beszél. Mindenki élvezze kedve szerint: megéri. S hogy ez minek köszönhető? Elsősorban Jeney István rendezői bravúrjának. Mindenekelőtt annak, ahogyan a népkerti adottságokhoz igazította a művet. Szemet gyönyörködtető a látvány, hiszen a díszlet maga a liget, a klis tó, (amelyet végül mégiscsak sikerült feltölteni vízzel az előadásokra), a hidácska, a fű ... maga a természet. Más is kiegészíti azért a képet: a faházikó és a hatalmas csodabagoly figurája. Ebben a „térben” mozognak, ó, mit mozognak...! Száguldoznak másznak, hintáznak, caplatnak a vízben a szereplők —, s megszületik a csoda. Jeney István nem vonja be a gyerekeket a játékba, amint az manapság oly divatos. Ma már talán csak a legeslegkisebbek élvezik ezt az üngyüli-büngyüli, ne- gédeskedő módot. Szavam rá, egy bizonyos értelmi szinten túl a gyerekek zavartan feszengenék az ilyen kérdés-feleletesdi játékoknál. Ám a rendező —, s ebben segít a tér is — szinte testközelbe hozza a nézőhöz a figurákat. Gondolkodó lényeknek, ha úgy tetszik, partnereknek tekinti közönségét. A pergő cselekménybonyolításból nem hiányzik természetesen a humor sem, s nagyon finoman poentíro- zoiiak a lírai részek. Úgy tűnik, Jeney teljes hatásra törekedett, s ezt színészeivel el is érte. A szereplők teljesítőképessége valóban lenyűgöző: tűző napon ennyit kiabálni, rohangálni, ugyanakkor úgy játszani, ahogyan ők teszik —, több, mint elismerésre méltó. Amálka szerepében a kaposvári Kiss Andrea a maga légies megjelenésével még azt is el tudja hitetni, hogy olykor tenyeres-talpas, hebehurgya. Remekbe sikerült a szegény lány megformálása. A többiek közül mindenképpen Máhr Ági kívánkozik a sor elejére: elementáris humora érdes bájt kölcsönöz neki. Aranyosan csetlák-botlik mint „Érett körte”, nagyon jól elvonatkoztat, hogy mégis „hódító” legyen. Sípos László, Újvári Zoltán és Németh János egészen közel került figurájával a gyerekekhez. Nagy Sándor Tamást már megszerette az egri közönség, ezúttal ismét bizonyította nemcsak színpadi tehetségét, de muzikalitását is. A díszlet és a jelmez Wagner Tamást dicséri. Nos, úgy tűnik, nem elhamarkodott az ítélet: az Amálka évekig emlékezetes marad az Agria Játékok előadásai közül. Mikes Márta A közelmúltban a Magyar Nemzeti Bank is bekapcsolódott a kötvények másodlagos forgalmazásába. Az MNB saját kötvényirodát hozott létre, amely két hónapja kezdte meg működését. Az iroda vállalati kötvényeket vásárol, illetve hoz forgalomba, és új kötvény- kibocsátás megszervezésével is foglalkozik. A megalakulás óta eltelt időszakban már jelentős forgalmat bonyolítottak le, mintegy 140—150 millió forint értékű értékpapírt vásároltak és adtak el újra. Az értékpapírok adásvétele mellett új befektetési lehetőségeket is kialakított az MNB kötvényirodája. A vállalati pénztulajdonosok igényeit figyelembe véve több, eddig még nem alkalmazott befektetési formát vezetett be. Az egyik a határidős kötvényvásárlási, illetve -eladási üzletág, amely a vállalatok rövid időre — három-hat hónapra — szabaddá váló pénzeinek befektetésére ad lehetőséget. Egy másik forma a kötvényvételi vagy -eladási jog előre történő megvásárlása. Ezzel a befektető a később felszabaduló pénzének jövedelmező lekötéséhez tudja megteremteni a feltételeket. A kötvény értékének 3—4 ezrelékéért megszerezhető jogról, ha az értékpapír árfolyama időközben kedvezőtlenül változna, le is mondhat az ügyfél. A vállalatok -a kötvényeket a beruházásokra félretett pénzükből vásárolhatják meg. A termelés finanszírozására szolgáló forrásaikat — ha azok időszakosan szabaddá váltak — korábban nem tudták befektetni, csupán a bankban, kamat ellenében helyezhették el a pénzt. A kötvényiroda az ilyen, úgynevezett likvidpénzek jövedelmező befektetésére is lehetőséget kínál a vállalkozóknak. Erre a célra a közraktározásnál alkalmazott zálogjegyet használja fel. A Közraktározási Vállalat által megőrzésre átvett termékért a tulajdonosok közraktári jegyet kapnak, ami megtestesíti az áru értékét. E gy vasárnap felhozta a fia a lányt. Először legszívesebben kipenderítette volna a kis fruskát. Valami vad féltékenység fogta el: hát te veszed el tőlem? De fegyelmezte magát. A fia, mintha csak megérzett volna valamit a benne dúló érzelmekből, szelíden fogta át a vállát: szeretem anyukám, ugye te is fogod szeretni? Attól kezdve még többet volt egyedül. Számolgatta az óraütéseket, s addig nem tudta lehunyni a szemét, míg nem csörrent a kulcs a zárban. Lefogyott azokban a hónapokban. A fia aggódva nézte örökkön karikás szemeit. Anyu, beteg vagy? Hordta orvostól orvosig, aztán ki tudja, talán a kislány sugallatára faggatni kezdte: anyu, mondd miért nem jársz Te senkivel? Hiszen olyan fiatal vagy még. Sima az arcod, csinos vagy. Ugyan, menj mór, legyintette meg szelíden a fiát, maholnap ötvenéves vagyok. Mit képzelsz, az én koromban!? Koromban, koromban, dünnyögte a fiú. Van fogalmad milyen öreg csajok rázzák még magukat? Aprókat nevetett, nekem fiam, már csak lefelé van. Őszi veröfé#ty IV/2. Nekem az lesz még a boldogság, ha egyszer unokát adtok. Mire bejelentették, hogy összeházasodnak, már beletörődött a jövendő magányba. Az esküvőn meghatottan nyeldeste könnyeit, csak épp annyira sírt, ahogy egy örömanyának megengedhető. S különben is, ittmaradnak, lesz egy lányom is, vi- gasztalgatta magát. Ott maradtak, de nem telt el sok idő, maga is rájött, jobb ha szárnyukra kelnek. Távolról könnyebb szeretni. Azzal meg, hogy ezentúl már egészen magányosan pergeti a napokat, szentül meg volt győződve. Az ő kiszikkadt szívében csak az unoka ébreszthet majd szeretetet. Töprengve rakosgatott a félig üres szobában, ott találta a hajnal is. Reggel aztán nyúzott arccal ment be. A kollégák kutató tekintete elől beletemetkezett az iratokba. Azok hagyták, tudni vélték úgy is, mi a baja. Így ment ez napokig, míg Irmuska az üdülési felelős robbant be hozzájuk: gyerekek, nagy baj van! Kovács- né az utolsó pillanatban visz. szaadta a beutalóját. Valami baj van az öregeivel, haza kellett mennie. Most aztán itt állok, mi legyen. Mintegy vezényszóra fordult felé mindenki. Linduska, menj el! Most úgyis egyedül vagy. Meg egyébként se árt, ha kihevered, hogy elköltöztek a fiatalok. A, nem megyek, szabadkozott. Pénzem sincs, kedvem sincs. Meg, tudjátok, hogy még sohase voltam. Hát éppen ezért, egyszer el kell kezdeni, hurrogták le közösen. S mi az hogy pénz? Lesz! Na, gyorsan határozz, nincs sok idő, csütörtökön utazni kell. — Utazni is fogsz, kisba- rátam — harsogta a tőle megszokott hangerővel Somi váriné. Majd én kezelésbe veszlek. Erőtlenül tiltakozott, de a lelke mélyén tudta, elmegy. Miért is ne? Somváriné még aznap délután hazakísérte, hogy szemlét tartson a ruhatárában. Hát egy fürdőruha kell. Meg egy-két aranyos kis pulcsi és természetesen egy frottír- köpeny. Igaz, szeptember van. de vedd tudomásul, az idős hölgyek nyara a legszebb. Veszel még egy kis könnyű pongyolát, tudod így kacéran nyitva hagyod a legalsó gombot. Mutasd csak a lábad! Te, tudod milyen jó még? Mutogasd csak nyugodtan. Zavartan hessentette el a kotnyeleskedő segítőt, de azért másnap elment az üzletbe. fürdőruhát nézni. Megakadt a szeme egy kis sötétkéken. Felpróbálta. Csodálkozva állt a tükör előtt. A válla felett elkapta az eladó elismerő pillantását. Feszült rajta a vékony selyem, kiemelte a derekát. Maga is csodálkozva vette szemügyre a tükörben a nyúlánk idegen nőt. Aki ő maga volt. Tessék becsomagolni, adta oda gyorsan, mielőtt meggondolta volna magát. Aztán választott még két csinos, ujjatlan pulóvert, s egy könnyű kis köntöst, aztán még egy alakra simuló kis kötött ruhát. (Folytatjuk) Deák Rózsi Fekete alapon címes házak A Kossuth adó fontosnak tartotta kapcsolni csütörtökön a déli órákban a Miskolci Rádió Körzeti Stúdió-^ ját, ahonnan Karcsai Nagy" Éva riportját hallhattuk. Egy-egy írásos mű vagy mű. sor olvasását, illetve meghallgatását befolyásolhatja a jól megválasztott cím is. Érdeklődést kelthet úgy is, ha nem tudjuk, sejtjük a további részletek tartalmát, de kíváncsivá tesz. Ilyen a fenti is. Az első mondatokból kiderült, hogy a riporter a sárospataki kerámia történetét mutatja be a riportalanyaival való beszélgetés közben. Érti az ismeretterjesztés módszerei közül megválasztani a monoton, száraz, tényközlést kerülendő, színes anekdotákból irányított kérdésekkel még a történeti részt is élvezetessé tevő, fordulatos közlésmódot. Észrevétlenül úgy irányított — nem főszerepet vállalva —, hogy a sárospataki fazekasság kialakulásától — a XIV—XV. századtól napjainkig — végigkísérhessük a dinasztiák munkáját, az edények formai és praktikus voltának fejlődését. Kitűnő szakemberek segítették az eligazodásban a Szkircsák család leszármazottai és dr. Szabadfalvi József megyei múzeumigazgató személyében. A kerámiások történetével foglalkozó szak- irodalom felsorolása a hivatásszerű érdeklődőknek lehet segítségére. A sárospataki fekete, — vagy inkább mély barna — kávéscsészéből kellemesebb a fogyasztás mindenki számára. A motívumok szépsége, az átlagosnál nagyobb hőtárolóképessége egyaránt mellette szól. A múzeumigazgató elmondta, hogy őrzik a hagyományokat, a megyei múzeum és a pataki rendszeresen vásárol magángyűjteményekből is. A külföldi érdeklődőknek a szolidabb díszítésű tárgyakat ajánlja. Azon dolgoznak, hogy a népi ipar- művészeti daraboknak védjegye legyen, márkajelzéssel hozzák forgalomba. Megőrzik, elősegítik a hagyományokhoz való ragaszkodást, ugyanakkor az újítás arányait is jól megválasztják, ügyelve arra, hogy az újban fellelhető legyen a régi „lelkisége”. Főleg az üzem fiataljaira vár a feladat, hogy ne csak másoljanak, hanem a továbbfejlesztésen is dolgozzanak, a szakirodalom nyújtotta segítséggel. Szabad és kell is frissíteni, ápolni és fejleszteni a pataki hagyományt, a használati értéket is méltányolva. Lövei Gyula Szolgálattevők A milliók zöme még békésen alszik, amikor felcsendülnek a Rákóczi-induló jól ismert taktusai, s aztán jelentkezik a Jó reggelt című, hajnali fél öttől reggel hét óra ötvenkilenc percig tartó monstre műsor szerkesztő-riportere, hogy kollégáival együtt szolgálatára álljon mindazoknak, akik felkelés után bekapcsolják készüléküket, s úgy-ahogy figyelik az egymást; követő, a mindig gonddal készített, ám mégis tiszavirág életű produkciókat. Tisztelem ezt a gárdát, mert a legnehezebb és a leghálátlanabb feladatkörre vállalkoznak: a háttérrádiózás sarzsi nélküli, elismerésre sem vágyó, mégis fontos feladatkört ellátó katonái. A konyhában fő a kávé, a fürdőszobában megeresztettük a csapot, tisztálkodunk, borotválkozunk, készítjük — már akinek szokása ez — a reggelit, s közben vagy vesszük vagy nem az általuk tolmácsolt információkat. Nincs kedvünk óránkra pillantani. Sebaj! Tájékoztat minket a rendszeres időjelzés, nem marad el az ismétlődő meteorológiai helyzetkép sem. Isszuk a gőzölgő feketét. Szervírozzák mellé — többek között — a reggeli párbeszédet. Tegnap a kisközségekben tevékenykedő elöljáróságok működésének eddigi tapasztalatait mérlegelhettük a szakember és a riporter segítségével, majd ismét zenei blokk következett, hogy aztán helyet adjon a híreknek, amelyek iránytűt adtak — tömörítve, megkurtítva, okos, értő tálalásban — honunk és a nagyvilág leglényegesebb eseményeinek megértéséhez. A kétségkívül összeszokott, s az egymást váltó stábok tagjai közben járják a főváros utcáit, felveszik a kapcsolatot a vidéki stúdiók munkatársaival, hogy a későbbiekben még gazdagabb kínálatot adjanak nekünk. Olyan vegyestálat, amelyből mindenki kiválaszthatja a neki tetszőt, az őt különösképp érdeklőt. Folyvást szorgoskodnak a Falurádió munkatársai, hogy a mezőgazdaság iránt vonzódok se legyenek csalódottak. Olykor csak perceket kapnak, de ezekkel is rutinosan gazdálkodnak, hogy a szűkre szabott kerettel is rátermetten bánjanak. Aztán egymást követik a minden korosztálynak szóló, a zenei szerkesztő által ízlésesen összeválogatott közkedvelt dallamok. Ezek némelyikére felfigyelünk, néha nosztalgiázunk, aztán mit sem törődünk a készülékkel, pedig ott továbbra is sorjáznak a hasznos, a mindannyiunknak szóló tudnivalók. Rendezkedünk, öltözködünk, mit sem törődünk a lapszemlével, a könyvismer, tetéssel, a programajánlattal, a majd mindig mesterien tálalt évfordulós blokkokkal Mindannyi miattunk született, s akkor is sugározzák, ha tisztában vannak azzal, hogy csak egy részük épül emlékezetünkbe. Ez a küldetés, misszió a javából, s akkor is becsüljük, hálásak vagyunk érte. ha ritkán méltatjuk, holott köszönni, elismerni kellene Rangjához mérten! Sokkal többször, mint tesszük. Pécsi István
