Népújság, 1986. július (37. évfolyam, 153-179. szám)
1986-07-19 / 169. szám
I Sajót gépkocsival rendelkező, lyöngyösi, egri, hevesi vagy jászberényi lakost keres a Képzőművészeti Kiadó önálló KERESKEDELMI ÜZLETKÖTŐI munkakörbe. Bérezés: a gyakorlati időre alapfizetés, költségtérítés és célprémium. Ezt követően teljesítmény szerinti jutalék. Jelentkezés: levélben, kézzel írott önéletrajzzal a kereskedelmi osztályon. Cím: Budapest, Kerepesi út 26. 1148 AUSZTRIA Bankember a kormányrúdnál Váltás megy végbe Ausztriában. Nemcsak az elnök- választásra gondolok, melynek során 1945 óta először került e székbe a jobboldal jelöltje; azt hiszem, a. személycserének — egyéb körülmények folytán — a kelleténél nagyobb jelentőséget tulajdonítottunk. Valószínűleg fontosabb, ami a kormányban történt: Fred Sinowatz kancellár június 9-én lemondott, és helyét fiatalabb politikus, Franz Vranitzky vette át. Nemcsak az életikor a döntő, mindketten a szocialista párt vezérkarához tartoznak — a különbség abban az útban keresendő, amelyet eddig megtettek. Sinowatz még a Kreisky-nemzedék- hez tartozott, az új ember már menedzser típus. Ezt mutatja pályafutása is. Köz- gazdasági egyetemet végzett. a diploma elnyerése után egy Siemens leányvállalatnál kezdte a munkát, majd az Osztrák Nemzeti Bankhoz ment át. Amikor az ország egyik legjobb gazdasági szakembere, Hannes Androsch pénzügyminiszter lett. Vranitzkyt tanácsadójául maga mellé vette, aki e minőségében beutazta az egész világot, pontosabban szólva a pénzvilágot. Innen került azután, mint a pénzügyek kiváló ismerője a második lenagyobb osztrák bankhoz, amely éppen nehézségekkel küzdött.' Vranitzky otlyan lendületbe hozta e halódó vállalatot, hogy egy előkelő gazdasági magazin „az év emberének” választotta. Jó másfél évvel ezelőtt hívta azután Sinowatz a kabinetbe, s lett pénzügyminiszter, majd most kormányfő. Lehet, azoknak van igazuk, akik azt mondják, hogy ez a beállítottság-módosulás a kormány élén szükségszerű volt. A gazdaságilag ugyan fejlett és több tekintetben szépen haladó Ausztria bizonyos gondjai valóban jó (az eddiginél jobb?) menedzselést kívánnak. Nyereségessé kell tenni a milliárdos ráfizetésekkel kínlódó állami ipart, (lényegében az ország teljes nagyiparát), enyhíteni a növekvő költségvetési hiányt; csökkenteni a legfejlettebb orszáTatár Imre Vranitzky, a bankár, kancellár (Fotó: AP — MTI — KS) gokhoz viszonyított technológiai elmaradást; megállítani a munkanélküliség növekedését. Az új kancellár első nyilatkozatai arra vallanak, hogy az osztrák gazdaságot a nagyobb hatékonyság, a még fejlettebb technika, a szükségesnek mutatkozó szerkezetváltás, a fokozottabb üzleti gondolkodás felé igyekszik vinni. De mert a racionalitást teszi első helyre, már kinevezésekor ferde szemmel kezdett rá nézni saját pártjának balszárnya, nem is szólva a Zöldekről; nem fenyegeti e törekvés „túlhajtása" a szocialisták vezette Ausztria legnagyobb vívmányát; a szociális juttatások széles hálózatát? A menedzser-szemlélet diktálta az új kancellárnak, hogy aláhúzza: erősíteni kívánja kapcsolatait a Közös Piaccal. Kétségtelen, hogy a fejlett nyugati államok jó partnerek mind pénzügyileg, mind a technikai lépéstartás, mind a biztos piac szempontjából. Feltételezzük, hogy ez nem fogja lazítani azokat a gazdasági szálakat, amelyek e legközelebbi nyugati szomszédunkat hozzánk és általában a szocialista országokhoz fűzik. Legutóbb a bős—nagymarosi vízi erőmű építésére kötött több milliárdos üzlet megmutatta, milyen jól kiegészíti egymás gazdaságát e két állam. A semleges Ausztria a múlt két évtizedben területénél és lélekszámánál nagyobb nemzetközi szerepet játszott, s ez annak tulajdonítható, hogy meg tudta teremteni és őrzini összekötőközvetítő szerepét a két világrendszer között. Figyelemre méltó, hogy az új kancellár kormánynyilatkozatában külpolitikájuk folyamatossága mellett szállt síkra. Ausztriában 1987 áprilisában lesznek a következő parlamenti választások. A szó-* cialisták nem számítanak immár abszolút többségre (1971-től 1983-ig így kormányozhattak), de mint a legerősebb párt szeretnének kikerülni a versenyből. A Vranitzky vezette új kabinet menedzser szemlélete csakis így érvényesülhet majd hosszabb távon. Libanon arcai Be kell vallanom, nem készültem fel erre az útra. Libanonról útikönyvet hiába kerestem, Róbert László 1980-as élményeit megfogalmazó Libanoni Tisztelendők i című könyve pedig csak hazatértem után került a kezembe. Mikor elolvastam, s a borítóra pillantottam újra. nem tudtam visszafojtani a mosolyom: ez a rendkívül izgalmas, meditativ, személyes hangú élménybeszámoló Libanonról, a Gyorsuló idő sorozatban jelent meg. Gyorsuló idő... Ez a fogalom valami egészen más értelmet nyer ebben a kicsiny. mindösze 10 ezer 400 négyzetkilométer alapterületű országban. Ahol mindig „helyzet van”. Ahol olykor egyetlen óra is egy ember- öltönyi időnek tűnik. Ahol a XX. század modernsége 'megfoghatatlan természetességgel él együtt a bibliai idők emlékeivel. Néhány óra felhőtlen, pardon inkább felhő feletti cseverészés után megpillantottuk Szíria fővárosát. Utunk első állomásához érkeztünk. A belváros, a szűk minden képzeletet felülmúlt. Szorosan egymás mellett sorakoztak a kis kézművesboltok. ahol az emeleteken talpig üvegek mögötti apró helyiségekben varrták a szebbnél-szebb ruhákat, térítőkét az ügyes férfiak és asszonyok, s árulták airab szokás szerint, kicsit erőszakos invitálással a földszinten. Délben tovább indultunk Bejrútba. Damaszikuszból a határ felé haladva egyre kopárabb lett a táj. Az An- ti-Libanon hegység oldalán előbukkanó cserjék, rnandu- lafák között ágaskodó fegyverek figyelmeztették az utazókat: a béke errefelé régóta ismeretlen. Közben egyre jobban romlott az út minősége, máir szó sem lehetett száguldozásról. A nagy huppanókra figyelve szinte észrevétlenül futottunk be a bibliai Kánaán földjére, a mai Bekaa-völgy- be. Sturába szinte egyszerre érkeztünk a határon már látott sárga, szíriai taxikkal, amelyek ingajáratban közlekednek. A zöldségessátrak alatt gyönyörű narancshegyek, banánfüzérek, para- dicsomtornyak és sárgarépa-, padlizsán-, zöldpaprikakupacok. A japán elektromos csodákat, videókat, hifi-tornyokat és egyéb szerkentyűket kínáiló boltokra oda sem figyeltünk. A Ghazale supermarket bejáratánál frissen sült szendvicsek illata csábított, az ügyes szakács arab kenyérbe — ami lapos és kérek, mint a palacsinta — tékerte bele a különböző töltelékeket. Itt a világ szinte minden tája képviselteti magát a termékeivel. Elképesztő az áruválaszték, az árak alapján azonban aligha nevezhető a Ghazale, a szegény arabok bevásárló- központjának. Nincs sok időnk a pihenésre, menni kell. Számolok: eddig volt 11 szír ellenőrző pont, majd a Kelet- és Nyugat-Bejrút felé induló útelágazásnál, a libanoni reguláris erők következtek, aztán egy hegyi ösvényen még egy utolsó szír állás, s végül. Kelet-Bejrút kapujában a falangista milícia katonái zárták a sort. Nincs mese, ki kell nyitni a csomagtartót. Nem is berzenkedünk ellene, hiszen bombát, robbanószert kerestek. Az ellenőrző pont homokzsákjaihoz támasztva egy Mária-ikép áll körülfonva apró pipacsokkal és vadciklámenekkel. A katona, amolyan civiles-farme- ros szerelésben, vagy 17 éves. Kedvesen bekönyökölt egy kis udvarlásra a kocsi ablakán, amitől úgy megdermedtem, mintha kobrát láttam volna. Rémületemnek oka; az égszínkék szemű ifjú géppisztolyának csöve majdnem a homlokom súrolta ... És egy kanyarból kijutva megpillantottuk végre a Földközi-tengert... A tengert, amely miatt az ország mindig is hódítások középpontja volt, de amely mégis az életet jelentette az itt élő népek számára. S hogy mennyit szenvedhettek az emberek, azt az 1975-ben kirobbant. 19 hónapig tartó fegyveres harc is bizonyítja, amelyberj több mint 60 ezer ember vesztette életét. E háború 1976- ban, a RÍjadban kötött tűz- szüneti megállapodással ért volna véget. A fegyver- szünet törékenynek bizonyult, hiszen a kicsinyke országban 11 éve újra meg újra dörögnek a fegyverek... Nyugat-Bejrút. Egykori eleganciája, szépsége megA szűk Az áldást és csapást hozó tenger (Fotó: A szerző felvételei — KS) kopott, de most is egyszerre idézi az ezeregyéjszaka meséit, s a hipermodern metropoliszt. Nem szeretek vásárolni, de élveztem az utcai árusok kedves, szemtelen hívogatását, előzékenységét, _ rábeszélőképességét. S élveztem, hogy ujjamat felmutatva olykor 5—10 libanoni fontot is tudtam spórolni egy-egy apróság megvásárlásakor. Kedvem csak akkor lohadt le, mikor megláttam ugyanazt az árut egy sarokkal arrább. olcsóbban. A kereskedelem ősidők óta szent ebben az országban. Ennek bizonyítására egy apró mozzanat. A zöld vonal előtt, Nyugat-Bejnitban bekanyarodott a sarkon egy tank. A katona integetett a kézikocsiról áruló embernek. menjen arrébb, mert nem fér el. A kereskedő méltatlan arccal mutatta: Mit képzelsz pajtikám, nem látod, hogy vevőm van? A mutatvány hatott, s a tank megkerülve az alkalmi árust, elhajtott. Már látom, összébb kell húzni emlékező kedvem, mert hosszúra nyúlik mesém, mint egy igazi libanoni ebéd. A tengerre néző Burg el Haman étteremben megtapasztalhattam az arab vendéglátást. Először is a libanoni nemzeti ital, az arak, ami ánizsból készül, jelentette a nyitányt. Mellé hatalmas tálakon szervírozták a lóbabot, amelynek zsengés szemeit sóba mártva, kísérőként lehet ropogtatni. Aztán következtek megszámlálhatatlan sorban a különböző saláták, szószok, paszták. Az ital mellé nyers mentalevelet, répát, hagymát. articsókát lehetett szemezgetni, a padlizsánpasztát a már említett lapos, kerek kenyérrel lehetett kimárto- gatni. Leginkább mégis a mézzé ízlett, amiből a zöldségzöldjét. a paradicsomot, a paprikát, az uborkát, a répát tudtam csak kielemezni. E nemzeti saláta volt az előételáradat számomra legfinomabb darabja. Aztán voltak apró fasírtok, húsféEz a kicsinyke ország a természeti csodák hazája is. A tengerparton fürdőzni lehet, s a mindössze harminc kilométer széles Libanon- hegységben pedig síelni. Kelet-Bejrút. Mintha Budán álltam volna egy villa erkélyén. Csakhogy innen láthattam a tengert. És láttam az aknák kemény becsapódását ... Ezt nem lehet megszokni. S az élet mégis folyik ebben a csodálatos országban, ahol a gyerekek szinte fegyverrel a kézben nőnek fel. s ahol enyhül a csatazaj, ha valami jó amerikai filmsorozat megy — a két nyelven, angolul és franciául — sugárzó televízióban. Ahol lövöldözés közben, száz méterrel arrébb még vásárol- (nak a boltokban, s ahol temetnek szinte mindennap. A furcsa állapotot, ami most jelzi a libanoni pokol- édent, jól jelképezte az egyik híd lábánál felállított közlekedési tábla, amelyre az volt ráfestve: tankkal behajtani tilos .. B. Sajti Emese lék, s még ki tudja mi minden. A lényeg: a libanoniak méltósággal, áhítattal es az igazi ínyencekhez méltón. mindenből csak egy kicsit fogyasztva esznek. Ezért minden komolyabb étkezés órákig eltart. A mindennapos ágyúzások. géppisztolycsaták nem tudtak úgy megrémíteni, mint a bejrúti közlekedés. Mintha mindenkinek autója lenne. És száguldoznak, olykor 100—120 kilométerrel is. Az egyirányú utcában nyugodtan jöttek szembe, a stoptábla nem számított Ügy vettem észre, egyetlen fontos szabály van csak. amit érdemes és illik is betartani: aki autójának az orra előrébb áll. az mehet. Mikorra megszoktam ezt a káosznak tűnő rendet, még némi ésszerűséget is felfedeztem benne. Nálunk ez természetesen aligha menne, mert türelmetlenek és agresszívak vagyunk egymás iránt. NÉPÚJSÁG, 1986. július 19., szombat Az ország jelképe a cédrus
