Népújság, 1986. július (37. évfolyam, 153-179. szám)
1986-07-02 / 154. szám
NÉPÚJSÁG, 1986. július 2., szerda 5. A dolgok ára Gondolom, senki sem döbben meg, sőt még csak nem is csodálkozik, ha kijelentem: manapság semmit sem adnak ingyen. Hiszen — mint ismeretes — még Krisztus koporsóját sem ... Egyik nagyvárosunkban ennek ellenére történt egy különös eset. A falakon megjelentek a plakátok: este 7-kor, országos hírű popsztár a színpadon, koncert a javából, és ami ennél is fontosabb — a belépés díjtalan! Egy üzem kultúrosai ajándéknak szánták ezt a koncertet, bár lehet, hogy csak reklámot akartak saját cégüknek. Végül is mindegy, mi volt az indíték. A tény az, hogy azon az estén mindössze néhány ember ténfergett a hatalmas teremben. A szemtanúk szerint félelmetes volt a hangulat, de a látvány is. Az impozáns csarnok- ban pár tucat néző, ideges szervezők, a színpadon pedig a népszerű zenész — árván. A hangverseny úgy ahogy lezajlott, ám a levegőben mindvégig benne volt az a bizonyos kínos feszültség. Valahogy így sült el a jóságos kísérlet. Aztán, telt-múlt az idő. Pár hónappal később, ugyanaz az énekes, ugyanabban a városban adott koncertet, csakhogy ezúttal pénzt is kértek a belépésért. Nem is keveset. Ezúttal óriási volt az érdeklődés, telt ház előtt szerepelhetett ugyanaz a népszerű művész. Ügy látszik tehát, az emberek nagy része rosszat sejtett, mikor megpillantotta a „Belépés díjtalan” feliratot. Jó-jó, gondolhatták, itt valami nem lehet rendben. Ingyen? Ez gyanús... Es, amikor másodszor megtudták, hogy a belépésért keményen kell fizetni, akkor egyszeriben megnyugodtak. Fizetek, kapok — mondták. így van ez rendben. Nagyon valószínű, hogy a szervezőknek sem jut eszükbe sokáig ilyen jóságos gondolat. Furcsák vagyunk. A hiánygazdálkodás, a nehezebb körülmények és a romló cserearányok közepette nem hisz- szük... egyszerűen nem hisszük el a kedvezőt. Mármint azt, hogy tessék belépni, kedves közönség, ingyen van! Mert a gondok az olykor túlságosan is nagy erőfeszítések — néha erőlködések — miatt, gyanút kelt az is, aminek pedig nincs köze a rosszhoz. Ez, első hallásra, elég riasztónak tűnik — nemdebár? Talán lassacskán immunisak leszünk a jóval szemben? Nem elég, hogy van koncert és jegy is, ráadásul még ingyen is van. Hát ez sok egyszerre, ezt nem könnyű felfogni... Valószínűleg nem véletlen, hogy a történelem folyamán az emberiség felfedezte — a dolgoknak ára van. Ezen összefüggés felismerése, a hasonlattal élve, ami mindig sántít, elég sokba kerül. Gazdaságpolitikánk is azt célozza már jó ideje, hogy az árak mindinkább közelítsenek a termékek értékéhez, hogy fizessük meg a valódi, reális árat. Közgazdászainktól tudjuk, hogy ez mennyire szükséges az egészséges fejlődéshez. Am ez a túlzott racionalizálás olykor átlép bizonyos határokat, hiszen a hideg értékcentrikusság nem természetes például az emberi kapcsolatok területén. A „kilóra mért" szeretetre gondolok, meg ilyesfélékre. Igaz, a fent említett határvonalat nem könnyű nyomon követni, de meghatározni sem. Átlépni viszont annál inkább. A világ mostani, úgymond helyzete sem kedvez mindig a jó befogadására. Valljuk be, nehéz is kért merényletről szóló híradás között örülni annak a hírnek, amely a cseresznyefák virágzásáról szól. Talán ezért is van, hogy ez utóbbi színes tudósításokat rendszerint a műsor vége felé láthatjuk. Pedig nem ártana megerősíteni azt a — félve merem csak elírni: emberi — képességünket, hogy ha kell, tudjunk örülni fizetség, váltságdíj, vagy ha úgy tetszik: belépődíj nélkül is. London elit negyedében van egy üzlet, ahol nincsenek ártáblák. Persze, nem igazából jótékonysági okok miatt. Azt a speciális vevőkört ugyanis nem érdekli, hogy egy ing 114 avagy 249 fontba kerül. Valami ilyesféle boltot képzelek el olykor magamban. No persze, nem inget árulnának benne, s még csak nem is kabátot... Havas András Ök ilyenek Jó volt dolgozni? Két hét kötelező gyakorlat. Mit lehet erre és erről mondani? Hányán húzzák el a szájukat ilyenkor? Erre vártam én is, amikor Besenyei Györgyit és osztálytársát. Szilágyi Ildikót megkérdeztem. Ehelyett...? — Ma. amikor felébredtem. mindjárt az jutott az eszembe, hogy mennem kell a tanácshoz dolgozni. Aztán ... ugyan, már vége. Kár, gondoltam magamban — ezt Györgyi mondta. — Jó volt, mert mindig volt igazi munkánk, és komolyan vettek bennünket. Mindent megmagyaráztak, megmutattak, még fogadóórán is részt vettünk, és ez igazán érdekes volt — ezt pedig Ildi jelentette ki. Néztem rájuk, tamáskod- va, s arra gyanakodva, hátha azért beszélnek így, mert ezt így ..illik” mondani annak, aki törődik a jövőjével. — De. komolyan — bizonygatták ismételten. — Voltunk a rendőrségen is. No, nem úgy, hanem egy kiskorú ügyében, aki lopott. A gyámhatóságnak ott kellett lennie és én vezettem a jegyzőkönyvet — büszkélkedett Ildi. Nem győztem hallgatni az élményeiket. Szavaikat nem kapkodták el. de nem is rágták meg a mondanivalójukat. „Belekóstoltak tehát élesben”, a hatósági hétköznapok nem mindig szívderítő tényétbe. Ennek is örültek. — Az is igaz, nem mindenkinek így telik el a kétheti kötelező gyakorlata. Az iskolában ezt meg szoktuk beszélni . és van olyan, aki panaszkodik, hogy csak unatkozott. Fiatalok ... munkaszeretet... ! Ilyen egyszerű lenne? — Embere válogatja — hallom megint Györgyit. — Nekem is van olyan ismerősöm. aki csak nyafogni tud. A mi iskolánkban, az egri Alpáriban úgy nagyjából egyformán gondolkozunk és egyformán élünk. Mindenki megkap otthonról mindent, amire szüksége van, de nincs senki, aki extra cuccokat hordana. — Meghatározott zsebpénzem nincs — teszi hozzá Ildi —. de ha kimegyünk a többiekkel egy kólát meginni, akkor kapok pénzt. Ha diszkóba megyünk, akkor többet. — Én például nagyon szeretnék egy igazi magnót — magyarázza Györgyi. — Van egy, de az nagyon egyszerű szerkezet. Elhatároztam, hogy ha lehetőségem lesz rá, majd gyűjtök annyit, hogy megvegyek egy jó magnót. Otthon erre most nem telne. Itt érkezett el az a pillanat. amikor megkérdezhettem: jól érzik-e magukat az otthoni körülmények között? — Azt szeretném, ha majd valamikor, nekem is olyan családom lenne, mint amilyenben én élek — jelentette ki Györgyi. — Igen. én is így gondolkodom — tette hozzá Ildi. Tessék, megint lehet csodálkozni annak, akinek kedve van hozzá. Mondhatják: ugyan, a mai fiatalok és ez a szépen megformált ..nyilatkozat ...!” — A mai fiatalok ... ? — kérdezte vissza Györgyi. — Nem szabad általánosítani, mert a mai fiatalok sem egyformák. Egy kis bölcselkedés sem maradt tehát el. Így vélekedtek ők ketten, az Alpári III/D osztályából. Meggyőződésem, hogy őszinték voltak. Jó volt hallgatni őket... G. Molnár Ferenc Klubpályázat ’86 Június—júliusi feladatok Klub száma: 1. Európában hány olyan főváros van, melynek kezdőbetűje megegyezik az ország kezdőbetűjével? Főváros Ország 2 Számrejtvény 12 21 13 31 U «1 IS ? A kérdőjel mellé írjátok a helyes számot 3 Írjatok egy-egy filmcímet a rendezők neve mellé! Radványi Géza Fábrl Zoltán Szabó István Várkonyi Zoltán Kovács András Helyes megfejtésenként 5.5 pont Beküldési határidő: 1986 Július 15 A szelvényt kivágva zárt borítékban az alábbi címre kell küldeni: Megyei Művelődési Központ, Eger, Knézich K u. 8. Postafiók: 96 330« Gyöngyösi úttörövasutasok „Többet ér hangzatos beszédeknél.. Partizánok nyomain — a Karancsban — Kik azok a partizánok? __ 7?? — Valami harcosok ... De nem fegyverrel harcoltak. — Nem tartoztak senkihez ... — Az erdőben laktak és gombát meg gyökereket ettek. — Magányos katonák. Talán a második világháborúban voltak ilyenek. De lehet. hogy a Tanácsköztársaságban ? — Puskájuk volt... — Fel tudnád sorolni néhány partizán nevét? — Jobb kérdésed nincs!? — Nem. De minek? — Névről? Bajcsy-Zsilinsz- ky Endre biztosan az volt. A fenti röpke közvéleménykutatást gyermek és felnőtt ismerőseim körében végeztem. Az idősebb korosztálynak még derengett valami az illegalitásról, az antifasiszta harcokról. Úszta Gyula, Galambos István nevéről, a kisebbeknél azonban lesújtó volt a végeredmény. Értetlen arcok, csodálkozó tekintetek, teljes tanácstalanság. Az iskolában egyik fő szempont a hazafiasságra nevelés. Sokakat szinte megbotránkoztatott az a nemrégiben végzett felmérés, amely kimutatta: egy átlagos létszámú osztályban mindössze ketten érezték fontosnak azt, hogy ők magyarok. És szinte bizonyos, hogy a statisztikai adaton felhördülök is nem ritkán fontosabbnak tartják az anyagi javakat, a sikert, a pozíciót, a nemzeti hovatartozásnál, elterjedtebb kifejezéssel: a nemzeti identitásnál. Hazafiasságra nevelni sokféleképpen lehet. Elsősorban a családban. Ám örülhetünk, ha a túlórázás, napi teendők után legalább arra marad ideje a szülőnek, hogy együtt játsszon egy kicsit fiával, lányával. tgy hát ez a feladat ismét csak az iskolára hárul. S a pedagógus legfeljebb annyit tesz. hogy beépíti a történelem- vagy magyaróra keretei közé ezt a témát, áz osztályfőnök esetleg egy teljes órát rászán arra, hogy erről beszélgessenek. Bevált módszer, látványos program a volt partizánokkal való találkozás, ami legtöbbször abban merül ki, hogy előregyártott, közhely- szerű kérdésekre számtalanszor megfogalmazott válaszokat hallhatnak a kisdobosok és úttörők. Mindezt azért eresztettük ilyen bő lére, hogy ellensúlyozhassuk: akad jó példa is. Nemrégiben az Egri 3-os Számú Általános Iskola diákjait kísértük el Partizánok nyomain elnevezésű túrájukon. Tizenöt évvel ezelőtt kezdődött ez a mozgalom. melyet a 4-es számú pártkörzet, a Hazafias Népfront 4. számú körzeti bizottsága és az iskola úttörőcsapata azóta is ápol. A mostani, jubileumi kirándulás a salgótarjáni munkásmozgalmi múzeumba, majd Karancsberénybe, Nógrádi Sándor emlékházába vezetett. Két Heves megyei partizán. Balatoni András és Faragó Károly, a Magyar Ellenállók, Antifasiszták Országos Szövetségének tagjai is elkísérték a gyerekeket. akik Kiss Lászlóval, a Nógrádi-partizánosztag ma is élő képviselőjével találkozhattak. Nem egy csapatszoba plakátolt falai között, nem feleléshangulatú osztályteremben. hanem természetes. oldott légkörben: egy erdőben, fortyogó bográcsos mellett. Ahol bármikor „nem hivatalosan” is le lehetett ülni az idős emberek mellé és azt kérdezni, ami érdekel. Nem tudni, mennyire egyedülálló a példa. Lehet, hogy az ország más tájain ugyanígy, élményszerűen „oltják” a fiatalokba a múlt tiszteletét, a jelen, az ittlét megbecsülését. Egy biztos: egy ilyen alkalom többet ér hangzatos beszédeknél, kényszeredett találkozóknál ... Doros Judit Huszonkilenc évesen -— kiskorú ? Egy KISZ-vezető panaszolta nemrégiben, hogy sok helyen nem tekintik partnernek az ifjúsági szövetség képviselőjét. Letehetnek a fiatalok bármit az asztalra, megmozdulásaikkal segíthetik egy-egy vállalat eredményes munkáját... Ha egy-egy esetben a KISZ-titkár véleményt nyilvánít, s az netán nem tetszik az idősebbeknek, akkor leintik. Sőt, vállon is veregetik, mint egy kamaszt. Egyszóval nem kezelik felnőttként. Pedig a jövőre harmincadik születésnapját ünneplő szövetség igazán megérdemelné, hogy nagykorúként vegyék számításba. Ezt támasztja alá a közelmúltban rendezett XI. kongresszus is. A háromnapos tanácskozáson Hámori Csaba, a KISZ KB első titkára úgy fogalmazott: „A ma dolgozó fiatalok az utóbbi évtizedek legaktívabb nemzedéke”. A küldöttek felelősségteljesen jelölték ki azokat a tennivalókat, amelyek a következő öt évben a fiatalokra várnak. s túlzás nélkül állíthatjuk. nemcsak a 80-as évek teendőit körvonalazták, hanem az azt követő évtizedét is. Ki vonhatná kétségbe: jobbító szándék, lendület, tenniakarás jellemzi ezt a generációt. Ezt igazolja, hogy kimutathatóan sokat tettek a VI. ötéves terv céljainak megvalósításáért, a műszakitechnikai előrelépésért Anyag- és energiatakarékossági védnökségük, részvételük a számítástechnikai kultúra szellemi és tárgyi feltételeinek megteremtésében, minőség és a hatékonyság követelményeinek érvényesítéséért szervezett akcióik sora népgazdasági méretekben is figyelemre méltó eredményeket hozott. Hogy mindezek ellenére, mégsem elégedett önmagával a szövetség, s újból a megújulás programjával lépett a nyilvánosság elé? Ennek is nyilván megvan a magyarázata. Nagyon sok területen kell még előrelépni. Hogy melyek ezek? Elég, ha csak címszavakban utalunk a társadalompolitikai, ifjúságpolitikai hangoltságú hozzászólásokra. Ezek szerint munkájuknak megfelelő elismerést, képzettségüknek megfelelő feladatokat kértek. Jogos igényük az egzisztenciális problémák rendezése, s a különböző régiók közötti, igazságtalan különbségek megoldása. Nem kerülte el figyelmüket egy, nemrégiben jelentkező, de annál nyomasztóbb gond, a környezetvédelem sem. A szervezet belső dolgait is számba vették. Hangsúlyozva a politikai jelleg erősítését. Mint kiemelték, nem az a céljuk, hogy formális módon erősítsék ezt, hiszen rétegenként más és más a teendő. Ami viszont közös: szolgálni kell a párt politikáját, s ezzel együtt élni kell a politika formálásának lehetőségével is. A napokban, a KISZ KB székházában tartott, országos ifjúsági agitációs és propagandatanácskozáson, az is szóba került, hogy most, amikor a rétegmunkát egyre inkább előtérbe helyezik, melyik „csoportot” kell leginkább felkarolni. Mint kitűnt: taglétszáma miatt a dolgozói rétegre kell leginkább odafigyelni, de a tizenévesekkel is rangosabban kell foglalkozni az eddiginél. A szervezettséggel kapcsolatban megjegyezték: nem szabad beletörődni, hogy a felsőoktatási intézményekben csökken a KISZ-tagok száma. Azokban az alapszervezetekben pedig, ahol kevesen vannak, fontos, hogy megőrizzenek a szövetségnek minden, arra érdemes embert. Több megyében is port vert fel az az előzetes elképzelés, amely a tagfelvételi korhatárt 26 évben jelölte meg. Ennek is köszönhető, hogy a javaslatot módosítva fogadta el a kongresszus. Gyakran felmerült a kérdés: az idősebbek közül miért maradnak meg sokan a KISZ-ben. A válasz egyszerű: mert itt nyílik módjuk, hogy megéljék a társadalmi cselekvés élményét. Természetesen mindezzel együtt elfogadható az a törekvés, hogy az elkövetkezőkben elsősorban a diákokra, a pályakezdőkre és a családalapítókra kíván koncentrálni a szövetség. „Ifjú nemzedékeink olyan időben látnak munkához — mondotta Hámori Csaba a kongresszuson —. amikor a nemzet nagy kérdései dőlnek el akaratunk és képességeink által. A mi mércénk csak az lehet, hogy képesek leszünk-e fölzárkózni a gazdaságilag fejlett országok sorába. E történelmi tetthez fiatal nemzedékeink ereje, hite ad lendületet.” A program megvalósításához szükséges a megújulás, a politikai jelleg erősítése, a fiatalítás. Mindezek hozzájárulhatnak, hogy a társadalom minél előbb nagykorúsítsa a huszonkilenc éves ifjúsági szövetséget. Apropó, nagykorúság ,.. Sok helyi KISZ-szervezet vár felülről szerzett jogosítványokra. hogy ezek révén lehessenek partnerei a helyi vezetésnek. Aligha kétséges, hogy decentralizálódó társadalmunkban ezek a sokszór adminisztrációs úton hozott intézkedések nem nagyon vezethetnek eredmény, re. Lényeges, hogy a jogokat helyben vívják ki az ifjak. Ha ez sikerül, alighanem elmaradnak a félreérthető, lekicsinylő vállon ve- regetések. H. J.
