Népújság, 1986. július (37. évfolyam, 153-179. szám)
1986-07-14 / 164. szám
4 NÉPÚJSÁG, 1986. július 14., hétfő Nemcsak játék ... Az egyértelműen magvas, a mondandóban bővelkedő, a gonddal, az igényesen megformált müvek nemcsak a szórakozás, az önfeledt kikapcsolódás őrömével ajándékoznak meg minket, hanem őrzik, erősítik, csiszolják igazságérzetünket, amely mindnyájunkban ott szunnyad, s ha engedjük, megszabja tetteink, cselekedeteink minőségét. Az ilyen alkotások a katarzis semmi mással nem helyettesíthető varázsával lepik meg a nézőt, s arra buzdítják, ösztönzik, hogy az alkalmi kudarcok ellenére is. következetesen járja <u egymáshoz közelítés olykor rögös útját. Az elmúlt hét termést ilyen szemszögből kötött le s tudatosította bennem azt. hogy a tévé ebben a vonatkozásban is fontos szerepkört tölt be. A július hatodiki Figyel- rrieztetés olasz produkció volt, s arra intett, hogy igazi értékeinket nem érdemes eltékozolni, mert az esetleges „hálapénzért". háborítatlan anyai kánaa- nunkért lényünk kincseit pazaroljuk el. A Louij Pasteur-sorozat a csehszlovák filmesek szakmai hozzáértését dicséri. Legújabb blokkja a tudós- sors nem éppen felhőtlen hétköznapjaiba kalauzolt valamennyiünket, s megérttette velünk, hogy mindenfajta elkötelezettség, amely az emberek szolgálatával függ össze, áldozatho- zataMal. egyéni érdekeink alkalmi háttérbe szorításával jár. Ezek után nem csoda, hogy az egyre megkomponáftab- bá. rutinosabbá váló hazai krimi, a Linda, egyikünket sem bűvölt el. Kétségkívül élveztük a fordulatos cselekményt. a szellemes mozzanatokat sem nélkülöző já- tAot. de nem tagadhattuk azt az érzelmi űrt. amit mindez kiváltott. Szerencsére, Az Angyal utcai gyilkosság gyorsan eloszlatta bosszankodásunkat, mert ez az ausztrál vállalkozás — nem sűrűn találkozunk e kontinensország művészi termékeivel — mindannyiunkat visszakapcsolt az eredeti, a valóban szimpatikus „áramkörre”. Rájöttünk — sejtettük ezt korábban is! —. hogy létünk gondjainak egy része mindenütt azonos. Akkor is. ha a visszás jelenségek más társadalmi talajon fakadnak, s mértékük különböző. A stáb tagjai erre számítva — okosan vélekedtek — készítették el ezt a rangos szintű munkát, amely nemcsak elismerésre méltó képességeik legjavából adott ízelítőt, hanem azt is jelezte, hogy közös nehézségeinket. azonos etikai vértezet- ben számolhatjuk csak fel. Mintha Madách Imre tragédiájának zárósorait hallottuk volna, huszadik századi, azaz atomkari tolmácsolásban. Elmaradt a sugárzó optimizmus, az émelyítő happy end. Sebaj. Jobbik énünk lett acélosabb, s ez már nemcsak a celluloidszalag játéka .. . Pécsi István Nyár a tévében Az ember olyankor eszmél rá jószerivel valamire, amikor a delelőjére ér, s lehet, hogy az utolsókat rúgja nemsokára. Ki tudja, miféle sajátos lélektani ok miatt van így. talán, míg körülvesz bennünket teljes valóságával valami, addig olyan, mint a levegő: nem érezzük, de van. azonban, ha néhány percen át nélkülözzük, abba bele is kéküfünk. A televízióban mostanában jöttek rá igazából arra. hogy nyár van Megváltoznak az emberek szokásai, kiki — ha teheti — kiveszi szabadságát, s vízpartokra megy. Szokásai és vérmérséklete alapján igyekszik szabadulni a televíziótól is, amely annyira hozzánk tartozik már. mint a szekrény vagy az ágy. Hétköznapi berendezésünktől, nyomasztóan megszokott környezetünktől is igyekszünk ilyenkor menekülni. De a képernyő nem hagyja magát, egy kis újítással, frissítéssel utánunk nyúl a műsor, s nyári pihenőnknek is részévé válik. Isten tudja, mi lenne az igazán jó. Lehet, hogy kötelezni kéne a szerkesztőket, hogy ilyenkor' garantáltan unalmas és poros műsorokat pergessenek le. gyűjtsék erre az időszakra a nehezebben emészthető magyar tévéjátékokat, hogy minél többet lehessünk a szabadban. Meg- fürödjünk az áldott napfényben és a vízben, s esetleg még esténként is kelle-' mesebb programokat tűzzünk magunk elé. Ám nem, azért sem: a tévé felveszi a kesztyűt, s hosszú téli estékre való, szórakoztató programokkal szolgál. Na, tessék! Hiába minden, csak le kell ülni a fotelba, s megnézni Bud Spencer pofozkodásait, esetleg Starsky és Hutch legújabb kalandját, netán Shirley MacLaine párizsi show- műsorát. Persze, azért néha egy-kél tévedés is becsúszik. mert például ebbe a sorba nehezen lehetne beilleszteni a Lindát. Erről csak azt hiszik. hogy bűfelejtető nyár- esti néznivaló. Egyik kollégánknál esett meg a minap, hogy riportfelvétel közben raköszönt egy öregasszony Megkérdezte: „Az újságtól van, kedves?". Az igenlő válaszra egy kérést mondott el: „Akkor mondja már meg a tévéseknek, aranyom, hogy be ne mutassák még egyszer azt a Lindát!” A néni véléményét im. közzéadtuk. de nem tudorní- lesz-e foganatja. Mert a karaván és a kutya szokott viszonya következett be ebben az esetben is: e hasábokon, s máshol is. kritikustársainkkal alaposan lehúztuk ezt a munkát, de vajon létezik-e földi és égi hatalom vagy ízlés. amely megakadályozza a további részek megszületését? Apropó, Shirley MacLaine! Végre, egy vérbeli varieté, amely pergő és magával ragadó, egy percig sem hagy unatkozni, folytonos mozgás és változás. Most látni csak, hogy mennyire távol állunk még e műfajiban a világszínvonaltól. A Maxim Varietéből sugárzott műsorok bágyadt csípőriszáláSai. s enyhén dilettáns produkciói a Shirley MacLaine Párizsban című összeállítás fényében, ■még gyengébbeknek tűmnek. Nem elég egy ilyen revüben, hogy egy lánynak szép aillak- ja van: a tánctudás avatja táncosnővé, csillaggá. Sehogy sem értettem a magyar színekben fellépő nőknél, hogy mit keres rajtuk a toll, a díszítés. Itt minden önálló életet élt, mégás káprázatos egységbe olvadt. Nem tudom, «mikor jövünk rá: néhány dologban televíziós műhelyeink utolérhetetlenek, így például a politikai műsorokban, a dokumentumokban, de nagyon válogatni kéne a honi forgatókönyvek és rendezők között, hogy egy épkézláb szórakoztató produkció kikere- kedjók. Csináljunk kevesebbet, de jobbat: a maradékot ízléssel váltogassuk össze a világ négy égtájáról! Itt a nyár, s már lassan végére is jár. Még ilyenkor is oda lehet csalni bennünket néhány műsorral a televízió elé. Bárcsak az őszi—téli időszakban is hasonló könnyedséggel találkozhatnánk. Gábor Lászió Vasutas képzőművészek kiállítása Veréb László: Rendező télen A 36. vasutasnap alkalmából országos vasutas kepzőmüveszeti kiállítás nyílt a Vasutas Szakszervezet Központi Képzőművészeti Iskolájában (Budapest VIII., Népszínház u. 29.). A tárlat, amelyen csaknem száz alkotó 300 munkája szerepel, július 27-ig tekinthető meg 10 órától este 8 óráig. Csüllög Júlia: Anyám (Fotó: KS) Telkes Tamás: Vasárnapi séta Pallag Zsuzsa: Lukacs György Kis, fekete izék Gs-ak azt tudnám, hogy ■miért mondja nekem Sapec, hogy írtok ti mindenfélét, de ezeket az izéket, ezeket a kis fekete nyavalyásokat nem írjátok meg. Már akkor rögtön eldöntöttem, hogy legyenek akármik ezek a kis, fekete izék. hát én« megírom, őket vagy azokat, ebben «még nem voltam biztos, mert nem tudtam miről is van szó, de megírom. Na, csak ne mondjad nekem, hogy nem tudod, miről van szó. Hát nem tudom, mondtam óvatosan, mert Sapeccal vigyázni kell: ha van benne egy «kis nyomás. Akkor olyan, na, hogy is mondjam, olyan túlfűtött. De most nem látszott túlfű- töttnek, így azután tisztáztuk is rögtön, hogy mik ezek a kis, fekete izék. Hát bogarak, hessegetett el néhányat magáról Sapec, téged nem idegesítenek? Nem a nyavalyát, de ezek nem bogarak, hanem rovarok. Na, és mi a különbség? — könyökölt följebb az asztalion Sapec, és már mintha kicsit túlfűtött lett volna. Nem is nagyon bántam, hogy abba- imaradt itt az ismeretterjesztés, mert messze kerültek már tőlem a biológiaóráik, nehezemre esett voltra a különbséget megmagyarázni. Ismered a cserebogarat? Ismerem, na persze, hogy. Ez a kis, fekete iizé hasonlít hozzá? Hát nem, ismerte be. Ebben maradtunk. Az az igazság, hogy akkor még nem volt olyan sok belőlük. Volt, volt, de nem olyan sok. Hessegettük faluszerte, városszerte, me- gyeszerte, országszerte. Hessegettük, csak úgy, mintha nem is nagyon zavarnának bennünket, kis mozdulatokkal. Nem mondom, sokunkat idegesített, hogy undorító kis folt maradt utánuk a fehér, sárga, akármilyen ingen, de hát muszáj nekünk fehér, sárga és nem tudom én miilyen színű inget hordani? Nem muszáj. Csak hát ezék a kis, fekete izék szaporodtak. Ahogy caplattumk föl a szomszédasszonyommal a negyedikre, ő mondta két hessegetés között, hogy eső kéne ezeknek, az elverné mind, a ■fene a fajtájukat. Megnyugodtam. Majd csak lesz már eső, azzal a dolog el is van intézve. Még aznap este szakadt föl Mészáros Laci, tőle már többet tudtunk meg, mert szerinte ezék a kis fekete izék, levéltetvek. Nem olyan hagyományosak, csak egy alfaj a levéltetvek nagy- nagy családjából, de mégis azok. Mészáros Laci aztán tudja, téeszelnök, lehet velük baja éppen elég. Több ideje nem lévén, otthagyott ■bennünket, pedig kérdeztük volna a várható termés és a levéltétvek egymásrahaíá- sáról, meg a meteorológiai előrejelzésről, s hogy várha- tunk-é esőt. Ő elment, de megjött az eső. Na, gondoltam, betett a levéltetveknek és összes alfajuknak az eső, halleluja. Hát nem tett be, a szomszédasszonyom tévedett. Bár igaza lett volna. A levéltetvek elképesztő módon fütyültek az esőre és boldogan szaporodtak. Az egy négyzetméterre jutó le- véltetűben már világbajnokok vagyunk, az bizonyos. Hogy miket nem mond ez a Sapec, ha nyomás van benne. Persze, ez nem elég. Azt kérdi tőlem, hogy kihez forduljon. Kétéves lányát napok óta nem engedik ki ■a levegőre, mert egy szempillantás alatt tele van a szeme, szája ezekkel az izékkel és ordít. Nem bírja. Mondom, hát menj be a tanácsra. és mondd meg nekik, hogy a lányod ordít ezektől az izéktől és hiányzik neki a szabad levegő, egy lakásban mégsem nőhet föl. Hátrányos helyzetű lesz. Van esze, mert azt feleli, hogy a ■tanácson erre a bajra legföljebb légycsapót tudnak kiutalni. azzal nem sokra jut. És hát őt nemcsak az egyéni, őnös érdekei vezetik, ő nagyobb közösségben gondolkodik. Hát nem veszed észre, hogy az egész város tele van? Csak felizgatnám, ha elmondanám neki, hogy a megye, az ország tele van ezzel a te- tűfajtávál, mindenütt vakaróznak, és hessegetnek az emberek. Állítólag a bázishoz viszonyítva, elképesztő százalékkal nőtt meg a mosópor-, és a vízfogyasztás. Hova vezetnie; ha én mindezt elmondanám Sapecnak? Hová vezetne, ha elmondanám Sapecnak, hogy az általa is elítélt, de dollárjukat nálunk elmyaraló tőkés paraziták és csatlósaik mellett a baráti országok fiai is furcsán néznek bennünket, utóbbiakkal pedig egy tábor ege ragyog ránk. Hát miféle nemzet az pro primo: amelyik ilyen rovaros? És hát csak nem mondhatom el Sapecnak, amikor nyomás alatt van pláne nem. pro secundo hogy milyen látványt nyújthat egy ország, amelyik korra, nemre, rétegre, fele- kezetre tekintet nélkül kaszál, hadonász karjaival mentében, álltában? Hova vezet mindez, kérdezem én? De nem kérdezem, inkább hallgatok. <3 még hangosan gondolkodik: talán a Köjál? Na, de azok is mit csinálhatnak? Befogadnak néhányat és azonosítják, majd «megállapítják, hogy járványveszély nincs. Igaz, bólintok erre. Sapec már a növényvédő állomást is elvetette, mondván, ismeri az ottani főnököt, az is hetek óta hes- seget, vakarózik. Valakitől ■még azt is hallotta, hogy jövőre ezekből a speciális le- ■vélitetvekböl még több lesz, ha így megy «tovább. De én már nem figyelek rá. Tudom, hogy láthatatlan erők rég megmozdultak levéltetű ügyben. Valahol tesznek értünk. Ott is tudják, hogy ré- dom, hogy láthatatlan erők ímesen idegesítő ez a milliárd és milliárd 'levéltetű, és valamit most már tenni kell. Elég volt az eldobott fagylaltokból, kiöntött levesekből, agyonmosobt ingekből, nadrágokból, az idegességből. Talán már ■meg is alakult a levéltetvek elleni bizottság, intézkedési terve naprakész, az alternatívák vitája folyik operatívan. Hamarosan a levéltetvek is megtudják, Sapeccal együtt. Eszembe sem jut elmondani egy történetet a bizottságnak, hisz ők tudják. Régen, amikor sok volt a rovar a városban, jöttek mindenféle permetezősze- I ■rekkel fölszerelt autók és végigpermeteztek minden fát. Kész. Többet levéltetü- ről szó sem esett. Hortobágyi Zoltán
