Népújság, 1986. június (37. évfolyam, 128-152. szám)
1986-06-10 / 135. szám
4 NÉPÚJSÁG, 1986. június 10., kedd Heti könyvajánlat AZ ÚJ JÁTÉK NEVE: REJTVÉNY • ' v' /■’■' ., . k‘ - - ‘s'-’í ,* . •- - I Tájak—Kunk—Múzeumok . ____:_________________________________I H ajlamosak vagyunk mostanában megfeledkezni arról, hogy az ember nemcsak „bölcs” (azaz sapiens, ahogyan az élővilágba besorolták), hanem „ludens” is vagyis játékos. Anyagias korunkban szinte hihetetlennek látszik, hogy akadnak emberek — méghozzá szép számmal — akik minden nyereségvágy nélkül vágnak bele hosszan tartó játékokba, s ki is tartanak mellette, nemritkán tornyosuló akadályok legyőzése árán is. Azazhogy: hasznuk van a játékból. Számosán akadnak köztük, akik a játékkal — természetesen munka melletti játékkal — töltött évek során valóságos tudósai lettek egy-egy szőkébb szakterületnek. Ez a maga nemében egyedülállóan érdekes és változatos játék — a Tájak— Korok—Múzeumok országosan egyre népszerűbb mozgalma. Csupán az állandó részvevők száma is harminc- ezren felül van, de több százezerre becsülhető az egész „TKM-tábor” ( létszáma, beleértve azokat, akik évente csak néhány alkalommal keresnek fel múzeumokat, műemlékeket, tájvédelmi körzeteket vagy egyéb természeti értékeket. Forgatják a TKM-kiskönyv- tár köteteit, amelyekből már a 240-ik lát napvilágot, össz- példányszámuk pedig meghaladta a 3 és fél milliót. Ritka azonban az olyan játék, amely ne szorulna időnként megújulásra, különösen akkor, ha sokan játsz- szák. A Tájak—Korok—Múzeumok nemrég szervezeti formájában is megújult, múlt év júniusában egyesületté alakult. A játék változatlanul ment ugyan tovább, de a résztvevők módot és lehetőséget kaptak arra, hogy személyesen is beleszóljanak további alakulásába. S mivel a TKM-Egyesület demokratikusan működik, az elnökség azzal a javaslattal állt a választmány elé, hogy legyen valamilyen új formája az ország természeti és kulturális értékeit megismertető játéknak. Az egyesületben csaknem valamennyi korosztály megtalálható, a tapasztalatok szerint azonban mindeddig külön-külön járták az országot, a „pecsételőhelyeket” a fiatalok, a középkorúak, a nyugdíjasok, és (többnyire az utóbbiakkal, mint unokák) a gyerekek. Talán ez szülte a gondolatot: az új játékformában együtt vegyenek részt a családtagok. Sőt csatlakozzanak hozzájuk a közeli-távolabbi rokonok, barátok, ismerősök is. Alakítsanak kis csapatokat, amelyek együtt keresik fel a TKM „célpontjait". Összeköthetik így a kellemeset a hasznossal, nem kell külön találgatni, vitatni, hogy hová menjenek kirándulni. Adottak a helyek, ahol megszerezhetik a szükséges ismereteket. De, ha úgy tetszik nekik, a személyesen tapasztaltakhoz kiegészíthetik ismereteiket a TKM-kiskönyvtár köteteiből. Ügy illenék, hogy most ideírjuk az új játékforma nevét. Csakhogy — ez is rejtvény. A TKM-Egyesület a reménybeli játékosoknak küldött felhívásban mindjárt 22 kérdést tett fel, amelyek helyes megfejtése adja az új játék nevét. Ehhez még egy nevet kell kitalálniuk: azt, amelyen a továbbiak során versenyezni, illetve játszani akarnak. Hadd legyen már az indulás is minél játékosabb. Az újfajta verseny elsősorban a szőkébb pátria felderítésére szorítkozik, hogy ne kelljen messzire utazni, nagyobb költségekbe verni magukat. (Bár legújabban ígéretet kaptak a MÁV-tól, hogy a TKM-mozgalom résztvevői a természetbarátokéhoz hasonló utazási kedvezményt fognak kapni.) Nyáron alkalmas lesz az idő a csapatok megszervezésére. A TKM-Egyesület vezetősége azt szeretné, ha minden csapatban 5—10 játékos lenne, egy-egy csapaton belül iskolások, szülők és nagyszülők vagy barátok, ismerősök ugyancsak különböző korosztályokból. Nevezhetnek természetesen már kialakult baráti körök, klubok, egyesületek, TKM-cso- portok is, továbbá úttörőőrsök vagy -rajok szülői munkaközösségekkel, vagy munkahelyi közösségekkel, patronáló főiskolásokkal, egyetemistákkal, tehát a változatok lehetősége szinte végtelen. Mint ahogyan minden igazi nemes játékban és vetélkedőkben, díjak ugyan itt is vannak. A három szakaszból álló játéksorozat végén, a jövő nyáron országos TKM-találkozót tartanak, ahol a három legjobb csapat 30, 20 és 10 ezer forintos jutalomban részesül, továbbiak pedig utazáson vehetnek részt a TKM költségére. Külön díjazzák — már a játék közben — azokat, akik „szomszédólnak”, azaz felveszik a kapcsolatot más városok, megyék területén pontokat gyűjtögető játékostársakkal. Mindez azonban — csak eszköz. A cél: minél jobb szórakozás közben, minél változatosabb programokkal, kérdésekkel, feladatokkal gyarapítani a „kiművelt emberfők” számát. Vagyis a „homo ludens”-t igazán „homo sapiens”-szé képezni, a maga örömére és hasznára. V. E. AKADÉMIAI KIADÓ A Bükk A Magyar Tudományos Akadémia Almanachja CORVINA KIADÓ Zamecki, George: Kolostorok, szerzetesek, barátok EUROPA KÖNYVKIADÓ Braun, Volker: A nagy megbékélés Sttittmatter, Erwin; a csodatevő legújabb kalandjai Regény MAGVETŐ KÖNYVKIADÓ Babits Mihály: Az írástudók árulása (Gondolkodó magyarok) G. Beke Margit: Történetünk: történelem (Tények és tanúk) Pinczési Judit: Láng volt az élet. Válogatott és hátrahagyott versek. 2. bővített >kdadás. Veres Péter: „Bérharcos” munkásmozgalom vagy „államépítő” szocializmus? (Gondolkodó magyarok) MEDICINA KÖNYVKIADÓ Panoráma Németh Adél: Burgenland (Panoráma „mini” útikönyvek) MŰSZAKI KÖNYVKIADÓ Arató István: A szauna Űj technika 86 2. SZÉPIRODALMI KÖNYVKIADÓ Sükösd Mihály: Seregszemle EGYÉB KIADVÁNYOK Könyvecske az szent apostoloknak méltóságokról 1521. A nyelvemlék hasonmás és betűhű átirata bevezetéssel és jegyzetekkel. Á. SZABÓ JÁNOS: Rekordfogás ii/i. Márványragyogású fogsort látott a kukucskálóban. Ez maga Barna, a gyógyszergyári művezető. Fogai villog tatását valószínűt lenül felfokozva lépett be az ajtón: — öreg csuka! Mit lappangsz itt a fenéken? A saját fenekeden. Megtelhetnéd Anica doktornőén is. Kirítta érted a két szemét tegnap este a Rózsakertiben. Nemcsak azért, mert szólógitáros nélkül maradt a banda. Anica anaestheziológiká- nak magánfájdalma is voltál. Főként. Ám altatóorvoshoz illően megtalálta a szükséges helyi érzéstelení. tőt. Oly mértékben döntötte magába a ginnel, triple seckkel dúsított citromlét, amit a vendéglátóipar white ladynek becéz, hogy végtére a lőcsei fehér asszonyhoz hasonlított. A pipás prof szállította haza, s tőle szerintem nem maradt szűz, mint tetőled. Hanem az olajbarna csillogásé szeme- párjia ott maradt kisírva az abroszon. Megtalálod, ha visszamégy a balalajkádért. Tulajdonképpen miért törted össze? Nem a szemet, hanem a ba1"’■’’•'át. — Túl va0. — mondta Álmos, hátára csüngő szóiké hajzatát kuszáivá. — Ne mondd. Akkor mire volt jó az a nevezetes új- hullámos kiáltványod, a helyi Pravdában? Mi a fenének alakítottad meg az Artéria együttest, hogy kombináljátok a deepet hard- dal, „folikos kolorral az alján”? Miért szerződtél le fejedelmi gázsival a Rózsa- kertbe? Álmos búbánatos akkordokat fogott a zongorán, majd teljesen logikátlanul egy dévaj dalba csapott: — Diófából csináltattam szekeret —, belefogtam kilenc kopasz egeret. — Kopasz egér nyakán lityeg-lö- työg a járom. — Mondd meg, asszony, kivel háltál az ágyon. — Aha — dünnyögte Barna, mint Poirot felügyelő, midőn a rejtély kulcsába botlik. — Anyu hol van? Álmos széki stílusban haj- lítgatott: — Elment, elment aazén párom —, messzi elment egy Műszálon, sej, amíg éiek visszavárom —, szerelmes karomba zárom. — Miért nem az Amicát zárod, te marba? OTP-<lafcá- sa, Volvójia, sukorói szőlője, kenesei víkendháza van, és még ninos harminc. Med- A'rt Wizd**^ anyu’"'17 Megzárt osztályra vii<_.. nyilván a srácokat is elragadta p- sárkánysága. Álmos keményen lelkoppantotta a zongora fedelét. Nagyon határozottnak látszott. FröccsöSipohara után nyúlt, de abbahagyta a mozdulatot. — Idefigyelj, Barna! Tisztában vagyok azzal, hogy a három fiamból egy sincs velem, hogy mind a két feleségem elvitorlázott, hogy ismét állás nélkül vagyok, mert a Rózsakért fölmond botrányokozás miatt, plusz beperel szerződésszegésért, továbbá, hogy te, az utolsó megmaradt barátom, holnap talán nem állsz szóba velem. Azonban akkor is jogom van hozzá, hogy immár túl a negyvenen végre megtaláljam a magam műfaját és hangszerét. Barna megrökönyödésében fenékig itta Álmos borát. — Miféle hangszer, miféle műfaj, te szerencsétlen kerengő dervis? Kadosa kedvenc növendéke voltál a Zeneakadémián ... — Tudod jól, hogy a zongora sohasem érdekelt. Segédeszköz. Egyébként is csak Chopint játszottam úgy ahogy, meg a korai Beethoveneket. Az igazi próba, Schumann, Bartók, nem ént. — Ja, azért nyerted meg húszéves korodban a nemzetközi Bartók-versenyt. — Szerintem azért, mert tetszettem Pásztory Dittá- nak, a zsűrielnöknek. Magas, karcsú, lobogó tekintetű fiú voltam. Hangzatosán dübörögtem az Allegró barbáréban ... — Eegen. Akkor ezt hagyjuk. Disszidáltál a dobhoz, a dzsesszhez. A legjobb magyar free band-et csináltad meg avval a három romával. — Ritmusérzékem mindig volt, arról nem tehetek. De a dob sem önálló hangszer. És megutáltam a romákat, kifosztottak. Nélkülem még működési engedély t sem kaptak volna, aztán trióvá alakították a Sirokkó kvartettet, amikor lékéstem a wroclawi fesztivált. — Mert Krakkóban vod- káztál az ügyeletes ringyód- dal. — Jadwiga... Istenem! Tőle tanultam meg a gurál nótákat ... — Eegen. És lettél a népművészet ifjú mestere, mint ■ furulyás, citerás, tamburás, énekes. Magyar, lengyel, orosz, délszláv műsorral... — Kétségtelen, a folklórt imádtam. De hát a népzenéből csak elindulni lehet... Ellenben megérkezni valahova, ezt akarom, ezt akarnám ... — A protest songba nem érkeztél meg? Nem érkeztél be vele? Nagyobb sikered volt, mint Cseh Tamásnak. — Cseh Tamás a szívéből énekel. Én muszájból csináltam, mert kirúgtak a debreceni szimfonikusaktól. — Minthogy elzálogosítot- . tad a zenekari hárfádat. (Folytatjuk) A sorozat eddig foglalkozott általában a diplomásokkal, az előző adásban a mérnöki pályát tette nagyító alá, vasárnap a Kossuth adón Szél Júlia a pedagógusok helyzetét latolgatta több fiatal nevelővel és a pedagógus-szakszervezet egyik vezetőjével. Nem hallhattunk meglepően újat ez adásban, hiszen az oktatásügy reformjának kapcsán, az oktatási törvény bevezetéséhez közeledve egyre több nyilatkozat hangzott el az utóbbi időben. Mégis jó volt kapni egy átgondolt és jól szerkesztett összefoglalást arról, hogy az- országban mennyit ér egy tanári diploma, mit kell tenni értékének megőrzésére, hogyan állnak helyt azok, akik a jelenlegi köirülmények között is becsülettel dolgoznak. Arra is konkrét példákat hallhattunk, hogy a köztudattal ellentétben nem 4—5 órát kell dolgozni egy kezdő pedagógusnak, meg az is előfordul, hogy az idén végzős egyetemista két évre takarítói állásban kíván elhelyezkedni azért, hogy nyelvvizsgára készülhessen fel. A kezdő tanárnő azon kesergett, hogy a riportra öt perc időt engedélyezett az iskola igazgatója, mert szinte reggeltől estig dolgoznia kell, helyettesít is. Családja még nincs, szerinte „ez a fiatal pedagógus sorsa”. Kell-e, hogy ilyen legyen? A mindennapi tennivalók közé tartozik a szaktárgy tanítása, osztályfőnöki munka, korrepetálás, dolgozatjavítás, úttörőtevékenység. A könyvtárosként dolgozó statisztikailag kimutatható sikereit sorolja, de a tárgyakat oktató munkáját ez nem hitelesítheti. Mégis beszámolnak sikerélményről, a gyermek és a tanított tárgy szeretetéről. Hivatástudattal tanító tanárak. Mégsem a pálya dicséretéről, hanem a kudarccal menekülőkről esett több szó. Sárdy Lajos, a Pedagógus Szakszervezet Központi Vezetőségének titkára számokkal is bizonyít. Tizenkétezer képesítés nélküli pedagógus dolgozik az országban, hatezer nyugdíjast hívtak visz- sza, kettőezren elérték a, korhatárt, de tovább munkálkodnak. A pedagógusínséggel szemben a kallódó diplomák száma húszezer. A központi bérrendezés valamit javított a helyzeten. Lassult a pályaelhagyás, többen jönnek vissza, mint amennyien távoznak. A legfrissebb búcsúzó a tanévet sem fejezte be. Hetedikes osztályfőnökként nem tudott a nehéz feladattal megbirkózni. A szociális háttér miatt rendkívül nehéz osztály élére, rutinos tanárt kellett volna állítani. Ki védheti hát meg a diplomát? Nagy szerepe lehet a pedagógus közösségnek, kérdés, milyen otthonra lel a fiatal a tantestületen belül, segítséget kap-e különböző nevelési helyzetek megoldásában és az sem mindegy, milyenek a munkafeltételek. A társadalmi környezet elismerése is döntően befolyásolhatja sorsát. Az értük való felelősséget az oktatási törvény magába foglalja. Az elmúlt évi statisztika szerint 1429 távozóval szemben 1596-an tértek visz- sza a pályára. A tanárképző főiskola évente növeli a felvettek számát. A minőségi követelményekről nem esett szó. A társadalom megítélésében sok törekvésnek kell közrejátszani, hogy megtartsa elhivatott embereit. Minden hivatásnak jobban megbocsátják a hűtlenséget, mint a pedagógusnak. A társadalom csendes lelkiis- meretfurdalása segíthet a gondokon. Egy ciklusban ötvenkét órában tanító — más munkát is végző — fiatal tanárnő arra a kérdésre, hogy miért tart ki mégis, ezt felelte: „Imádok tanítani, ez a mi luxusunk, nerh?” Erre a kérdésre nekünk kell válaszolnunk! Lövei Gyula Orökségőrzők Vasárnap délután — s ez nem véletlen — két azonos hangvételű műsort hallgattam: a Szórakoztató antikvárium és az Idősebbek hullámhosszán című programokat. Azért választottam ezeket, mert napok óta olvasom a felszabadulást követő évek színháztörténetét összegző könyvet. A műben az döbbentett meg, hogy az 1945 után zászlót bontó egyébként igen tehetséges fiatal művészek többek között túlzott érvényesülési vágytól, önhittségtől sarkallva majdhogy semmibe vették a jórészt még velük élő kiválóságok tudását, tapasztalatait, s csak hosszú esztendők múltán jöttek rá, hogy ezzel nem csak a magyar kultúrát, hanem magukat is károsították, szegé- nyítették. Okulhatnánk mindebből sugallta — diszkrét áttételességgel valamennyi riporter, szerkesztő. A nosztalgia — botorság hinni! — nem mai divat, hanem régi, úgyszólván örök módi. S memento is! Figyelmeztetés arra, hogy emlékezzünk azokra, akik már nincsenek köztünk, de sokat adtak nekünk. Sorsuk buktatóival példát, képességeik kincseivel utat, irányt mutatva. Emiatt élveztem az operaénekes Lendvai Andor emlékiratrészleteit, jövőkeresésének labirintusát, s azt, hogy drága iskolapénzt fizetve is ineglelte az Ariadné- fonalat, amely végül is eljuttatta a siker messzetekin- tést kínáló ormaira, oda, ahonnan mindent másként, bölcsebben lát a célba érkező. Tabányi Mihály harmonikajátéka a tökély érzetével ajándékozott meg mindanynyiunkat. Somogyi Pál mesterien megmunkált jelenete nemcsak szórakoztatott, de arról is meggyőzött mindenkit — még a szakmabelieket is! —, hogy az igazi alkotás nem csak a jelennek, hanem a holnapoknak is szól, s örökzöld mivoltának titka a soha nem tévedő jellemismeret, amely folyvást megszabadul az aktualitás színvonalcsökkentő béklyóitól. A ráadás sem maradt el: a mű elgondolkodtatott, s azt jelezte: lenne kitől tanulni, ha az érintettek vennék a fáradságot, s az öntömjénezés bódulatában nem feledkeznének meg arról, hogy előttük is produkáltak maradandót. Színészek, írók egyaránt! így aztán nem csoda, hogy Összefonódott a kínálat, hiszen az egyes számok ugyanazon témakörhöz társultak. Joggal dicsérhetném — ezzel csak kritikusi kötelességemet teljesíteném — a kivitelezés igényességét, a tálalás, az összeállítás míves- ségét, a ritka arányérzéket. Tennivalóm azonban ennél jóval lényegesebb, fontosabb, a mondandót, a nyíltan meg sem fogalmazott tanácshoz kell hangsúlyoznom, méltatnom, mert ez adja a rádiós tevéicenykedés sav’át-borsát is. Minden közreműködő megszívlelendő üzenete érződött: az itt lévőké, s a halhatatlanságba költözötteké egyaránt: ne mellőzzük őket, mivel csodálni való önzetlenséggel minket gazdagítanak, s olyan örökségőrzésre biztatnak, amely valamennyiünket értékesebbé, nemesebbé, tisztábbá formál. Ugye nem hiába szóltak... ? Pécsi István