Népújság, 1986. június (37. évfolyam, 128-152. szám)
1986-06-02 / 128. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1986. június 2., hétfő Egy hét...A KÉPERNYŐ ELŐTT >Vészjelzések Bizonyára sokan meghökkentek, amikor a május 25-i estén A hét közkedvelt műsorában felfigyeltek az olvasástanítás súlyos bajait, illetve azok aggasztó következményeit pásztázó blokkra. A hihetetlennek tűnő tényeket sajnos a valóság produkálta. E sorok írója — a riporternek olykor a cseppet sem vonzó Cassandra — szerepkört is vállalnia kell, ha elkötelezett, s jövőért felelősséget érző tollforgató kíván lenni — hosszú esztendőkkel korábban egy iskola felső tagozatában győződött meg arról, hogy a hetedikesnyolcadikos diákok képtelenek megérteni az általuk kínkeservesen, szinte szótagolva tolmácsolt szöveget, s ezért nem birkóztak meg tartalmának taglalásával sem. Túloznék, ha azt mondanám: információm egyértelmű tetszést váltott ki, bár arra is utaltam, hogy a jelenség nem elsősorban helyi, hanem országos gond, amely gyors cselekvést, határozott közbelépést követel. Mások is sürgették ezt. de az „újítási láztól" felcsigázott nagyzenekar tagjai és dirigensei mit sem törődtek ezekkel a jó szándékú észrevételekkel. A seb így hát tovább fekélyesedett, de a csalóka látszat könnyedén megnyugtatta azokat, akiknek réges-rég hivatalból illett volna intézkedniük. Az egymást követő tizenévesek pedig „stabil" elégségesekkel. közepesekkel búcsúztak az alma materektől, bukdácsoltak a szakmunkás- képző intézetekben. Felnőttekké „értek", olyanokká. akinek soha nem nyújt vigaszt, iránytűt, erkölcsi mércét az irodalom, a színház. Sok ezren vannak, s lesznek is, mert még mindig csak a vészjelzéseknél tartunk, s legfeljebb megriadunk tőlük. Mint a legutóbbitól! Még az a szerencse, hogy az ekkor elhangzott, félremagya- rázhatatlan igazságokkal milliók szembesültek, azaz bebizonyosodott: semmi értelme a lakkozásnak, a megmo- solygandó struccpolitikának. Jó lenne, ha mind többekben tudatosulna: kötelességünk megbecsülni a lelkiismeretesen munkálkodó elődök örökségét. A ma negyveneseit nem éppen korszerű, de feltétlenül bevált módszerekkel tanították meg betűvetésre, s az egyes szövegblokkok logikus felfogására. értelmezésre, sőt hatásos visszaadására is. Tiszteljük a hajdani iskolamesterek hagyatékát, mert nem velünk kezdődött minden, ráadásul szegényes, izzad tságszagú agy tornánk aligha versenghet az egymást követő nevelők jó szívvel ajánlott s abszolút hatásos módszereivel. Ezeknek örüljünk, ezeket fejlesszük tovább, persze csak akkor, ha mindenképpen szükséges, összpontosítsuk minden erőnket a katedrára, mert az atomkorban legalább olvasni kellene megtanítani a gyerekeket az iskolában, ahol ideje lenne már szembenézni a folyvást kísértő Valósággal. Köszönjük a tévés riasztást. A huszonnegyedik órában érkezett... Pécsi István A felszínen túl Mitagadás, a tévézés nagyon gyakran felszínes kapcsolatot jelent a műsorral, a képernyővel, McLuhan. a jelenség nagy , ismerője és elemzője azért „hideg médiumnak" tartja ezt a világot közel hozó szerkezetet. Ügy véli, hogy szinte semmi nem kerülhet közel hozzánk, ami ilyen formában kerül elénk, mert papucsban és hálóköntösben, az otthoni fotelba süllyedve nem mé- lyedünk el nagy érzelmekben és gondolatokban. Lelke rajta, ha így látja, bizonyára sok tudós könyvet áttanulmányozott, míg erre a következtetésre jutott. Igaz. ami igaz: nagyon gyakran valóban ez a helyzet, szívesen kimegyünk adás közben egy-egy süteményért, esetleg pohár vízért. Nem nagyon zavar a legtöbb esetben bennünket, hogy öt-tízperc eltelik, míg újra visszazökkenünk a történetbe. Jószerivel a tévé „rá is játszik” erre:, sok az olyan program, amely nem igényel folyamatos figyelést, hanem ki lehet hagyni belőle egy-két epizódot. semmit sem vesztünk. Más persze a helyzet, ha valamilyen „vendég” kerül elénk: színház vagy mozifilm dúsítja a műsort. Ilyenkor szervesebb, talán kevésbé szokásainkhoz idomuló az adás, de hát ezt is hajlamosak vagyunk az előzőekhez hasonlóan „fogyasztani”. A legszerencsésebb persze az, ha nem a szerkezet, a feszes sztori, hanem a mondanivaló erős és magával ragadó jellege szögezi oda a közönséget az otthoni kényelem ellenére is foteljébe. Az egyes nézőből valóban publikumot formálhat a produkció, összekötve a sok-sok százezer, esetleg millió kiváncsit. Érdekes módon manapság riportműsoraival éri el leginkább ezt a hatást a televízió. Az elmúlt héten két olyan este is volt. amikor a felszín alá tudtunk hatolni a kamera segítségével. Az egyik adás — a Doktorrá fogadom... — hazai tájainkon kalauzolt bennünket felelősségteljes utazásra, míg a Panoráma ezúttal az iraki —iráni front két oldalát mutatta be számunkra. Talán ez volt a Doktorrá fogadom című sorozat legizgalmasabb része. Ugyanis olyan területet vett nagyító alá. amely az egészségügyön belül is mostohagyereknek számít. Az ideg- és elmebetegségekre ma is úgy tekintenek. mint valami furcsaságra, nem „illőre”. Pedig jelentős eredményeket értek el a tudósok, sok módszert kidolgoztak már, amivel helyre lehet hozni sok ilyen jellegű kórt. Meg aztán a gyógyíthatatlanok ápolása, gondozása egy társadalom felelősségteljes magatartásáról árulkodik, arról, mennyire tudunk emberségesek lenni. Megrázó vélemények és képsorok követték egymást ebben a műsorban. Korántsem lehetünk elégedettek ezzel az összképpel, a körülmények sokszor' nem teszik lehetővé a megfelelő gyógykezelést, esetleg a szociális foglalkoztatást. Nem szabad pedig megfeledkezni a rászorulókról. a magatehetetlenekről, akik a legdrágább kincsünket, szellemünk tisztaságát is elvesztették. Nem hogy apadna, de nő a számuk: zaklatott, felgyorsult élettempónk nem kímélj az érzékenyeket, meg sok a civilizációs ártalom, az elmagányosodás. pusztító az alkoholizmus. A Panoráma is megrázó képsorokat mutatott be. Egy értelmetlen háború öldöklését elemézte — mert magyarázni nem tudta — ezúttal Chrudinák Alajos. A szerkesztő-riporter bátorsága már lassan vakmerőségnek minősül: a tűzvonalban keres választ kérdéseire. Kívül és belül, hazánkban a lélek mélységeiben, határainkon túl két ország évek óta tartó küzdelmében, ez a két műsor a lényeget kereste. Ezért jelentett többet az átlagnál, a gondolathoz igazságkereső szenvedély és tisztesség társult. Érdemes hát figyelni a tévé ilyen jellegű törekvéseit. Gábor László Meghívó egy születésnapra Felszabadulásunk 40. évfordulóját követően egymást érik a kerek évszámú születésnapok. Az 1945-ben új életet kezdett ország intézményei és szervezetei előbb - utóbb elérik a maguk jubileumát, és mi sem természe- sebb, mint hogy sort kerítenek annak megünneplésére. Az érintettek köre és ezzel együtt az ünnepségek közéleti jelentősége persze erősen változó. A június 2-i születésnapról például elmondhatjuk, hogy lényegében az egész országé a roppant képzeletbeli torta, mert ehhez a születésnaphoz valamilyen formában szinte mindenkinek köze van. Június 2-án az úttörőmozgalom 40. évfordulóját ünnepeljük. Ez utóbbi mondat ne tévesszen meg senkit, kizárólag a tény rögzítésére szolgál. Egyébként túlságosan száraz és túlságosan egyszerű ahhoz, hogy az esemény lényegének akárcsak a töredékét is kifejezze. Mert ez az évforduló valahogy szebb, izgalmasabb, bizsergetőbb a többinél. Nem az országszerte gazdag programot ígérő rendezvények miatt, és nem az ünnepi beszédekben bizonyára elhangzó látványos statisztikai adatok miatt, amelyekben remélhetőleg nemcsak arról lesz szó, hogy mi mindent kaptak az úttörők a társadalomtól ez alatt a négy évtized alatt, hanem arról is, hogy az úttörők mi mindent adtak a társadalomnak. Legalábbis nem elsősorban ezért. Hanem azért, mert az ünnepi asztalnál nemzedékek, generációk valódi találkozására nyílik lehetőség, Égyfajta őszinte párbeszédre az egykori és a mai úttörők között. A kék és vörös nyakkendők egyszerű szimbóluma alkalmat kínál annak az egyszerű ténynek a felismerésére, hogy minden felnőtt gyerekként kezdi... Hogy értelmetlen beidegződések rabjai vagyunk, amikor felnőtt és gyerektársadalomról vagy szülők és gyerekek érdekeiről beszélünk, ahelyett, hogy „a” társadalomról és „a” család érdekeiről beszélnénk. Hogy ugyanannak a fának vagyunk gyökere és koronája, és józan ésszel nem lehet arról beszélni, hogy melyik a fontosabb. Beszélgessünk inkább értelmes dolgokról, és főleg figyeljünk egymás szavára. Hátha felismerjük végre, hogy a „bezzeg a felnőtteknek könnyű ...” és a „bezzeg a gyerekeknek köny- nyű ...” kezdetű mondókák nem egyebek babonás ráolvasásoknál, és nagyjából annyi a hatásuk is. Holott a megértés csupán a szándékon, az akaraton, és — ne szégyelljük a szót — a sze- reteten múlik. És ha már érettebbnek tartjuk magunkat, akkor mindebben nekünk felnőtteknek kell jó példával szolgálnunk. Mondjuk el, hogy nem örököltünk a szüléinktől problémamentes világot és — legjobb szándékaink ellenére — mi sem hagyunk ilyet magunk után. És tegyük hozzá azt is, hogy ebben nemcsak azok a bizonyos objektív okok és feltételek a ludasak, hanem saját hibáink, tévedéseink, egyberi gyarlóságaink is az okok közt vannak. A tekintélyt, vagy ami még több, a barátságot semmi sem ássa jobban alá, mint a csalhatatlan- ság látszata. Gondjaink természetesen sokszor tesznek fáradttá, idegessé, türelmetlenné, egy életen át képtelenség egyfolytában mosolyogni. Ez azonban nem gátolhat meg bennünket abban, hogy belássuk, a gyerek is lehet fáradt, ideges, türelmetlen. Mert ahogyan a mi gyermekkorunk sem volt fenékig tejfel, az övé sem az. Hogy neki már mások a gondjai? Egészen magától értetődik, hiszen éppen azért fáradozunk, éppen ez munkánk egyik legfontosabb eredménye. De azért a gondok akkor is gondok maradnak, és ha valóban úgy lenne, mini ahogy előszeretettel feltételezzük, hogy a gyerek egyetlen gondja a tanulás, manapság már az is kellőképpen indokolná a fáradtságát, türelmetlenségét, idegességét. De nem ez az egyetlen gondja. A tanulás mellett azért léteznek a mindennapi helytállásnak olyan területei, próbakövei is, mint például a különórák, á szakkörök, a sport, az úttörőmunka, a közösségben betöltött szerep, a játék, a barátság, és — emlékezzünk csak! — a szerelem is. Akkor még nem beszéltünk a család gondjaiból reá eső — olykor igen komoly — részről, amellyel szemben ráadásul sokkal felkészületlenebb nálunk. Vegyük észre, hogy nemcsak a gyerek mehet a szülők idegeire, a szülő éppoly kibírhatatlan tud lenni, és még abban sem lehetünk eléggé bizonyosak, hogy melyik eset a gyakoribb. ★ Látszólag messzire kanyarodtunk a születésnapi tortától, ám a látszat — mint már annyiszor — ezúttal is csal. Mert ha megpróbálunk egy nyelven beszélni, ha megértjük egymást, ez mindennél szebb és hasznosabb ajándék egykori és mai úttörők számára egyaránt. Olyan érték, amely ünneppé teheti az elkövetkező hétköznapokat is. Cs. G. Ma 40 éves az úttörők szövetsége: ebből az alkalomból egy teljes héten át az úttörők álltak az érdeklődés központjában. Az Egri 3-as Számú Általános Iskola úttörőhetét nagyszabású gálaműsor zárta a Gárdonyi Géza Színházban. A legnagyobb sikert a néptánc- csoport aratta (jobbra, fent). Balogh Barbara zongorázik (balra lent). Görög Ilona balladáját a negyedikesek adták elő (jobbra, lent). (Fotó: Köhidi Imre) EZEN NEVET MEXIKÓ (111/1.) D/lingotc: A gyilkos és a szcwiyorita (A színtér egy pompásan berendezett szoba, a vonzó Alíoia a kereveten elnyúlva egy papírkötésű könyvet olvas. Hirtelen nagy robajjal feltárul az ajtó, és megjelenik egy fekete álarcos férfi. A kezében kés.) ALÍC1A Ki az? (A férfi heves mozdulattal letépi arcáról a kendőt. Felismerve a férfit, a sze- nyorita vállat von. Arcára kiül az unalom.) FERNANDO Látom, megismertél, csalárd nőszemély! Azért jöttem hogy megbüntesselek. öt teljes esztendeig vártam az alkalomra, amikor egyedül vagy itthon. Végre ütött bosszúállásom órája! (Fernando nyakon ragadja Alíciát és a torkára teszi a kést.) ALlCIA Megint nem borotválkoztál, Fernando! (Mivel kezei foglaltak, Fernando bandzsítani kezd, hogy megállapítsa, mennyire borostás.) FERNANDO Megeshetett, hogy nem volt időm borotválkozni. ALlCIA Többször megígérted, hogy borostásan nem mész ki az utcára. FERNANDO Nem érdekel a fecsegésed. Azért jöttem, hogy megbüntesselek! ALlCIA Bocsáss meg ... Mindig lusta voltál egy kicsit. De ha kíváncsi vagy a véleményemre, jobb lett volna, ha megborotválkozva jöttél volna bosszút állni. FERNANDO Nem hiszem, hogy a szakállamnak bármi köze is volna a dologhoz! ALlCIA Jól tudod, hogy van. De ha nincs, akkor miért rejtetted kendő alá az arcodat? Nyilván azért, mert szégyelltél borostásan járni. FERNANDO Egyáltalán nem. Azért jöttem, hogy ... ALlCIA Tökmindegy, hogy miért jöttél. Eredj a fürdőszobába. borotválkozz meg, különben nem engedem, hogy megbüntess ... FERNANDO Most meghalsz, csalfa perszóna! ALlCIA Jól van, Fernando, jól van, persze, hogy meghalok. Egész biztos meghalok. Csaik menj borotválkozni. De minél hamarabb, kérlek! (Néhány perccel később arcát törölgetve Fernando kijön a fürdőszobából.) FERNANDO Na tessék, mindig neked van igazad! ALlCIA Ne morogj. Így már egészen másként nézel ki: van valami emberformád .... Fogd a késed, és láss munkához. FERNANDO Bestia! Te . . te... ALlCIA Mi van velem? FERNANDO Én . . . bocsáss meg ... nem vagyok rá képes, hogy megöljelek . .. Nem visz rá a lélek, valahogy elpárolgott a mérgem. ALlCIA Hát akkor eredj haza. Te nagyon elfoglalt ember vagy, nem fecsérelheted itt haszontalanul az időt, majd eljössz máskor, hogy megbüntess. FERNANDO Jól van, Alicia, köszönöm a meghívást. Okvetlenül eljövök, hogy megbüntesselek. A viszontlátásra ... (Folytatjuk) Fordította: Zahemszky László
