Népújság, 1986. június (37. évfolyam, 128-152. szám)
1986-06-25 / 148. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1986. június 25., szerda ÉVAD UTÁN Színházi „leltár" Múzeum a Szabadbattymelletti őrtoronyban Kinyitottak vagy közvetlenül a nyitás előtt állnak a szabadtéri színpadok, lezajlottak az évadzáró társulati ülések, megszáradi már a tinta az aláírt szerződéseken. Ám még frissek az élmények, az elmúlt évad eseményeit könnyű felidézni. Megkérdeztük Gödöllői Lajost, a Művelődési Minisztérium színházi osztályának vezetőjét: milyennek látta a mögöttünk hagyott évadot, hogyan értékeli a vidéki színházak munkáját, az előadások művészi színvonalát. — Az 1985—1986-os évadban hullámzó teljesítményekkel találkozhattunk. Egyetlen színházat tudnék kiemelni: első helyen kell említenem a nyíregyháziak munkáját. A Móricz Zsig- mond Színház társulata. — Léner Péter vezetésével. — egyenletes teljesítményt nyújtott, kitűnő évadot zárt. Jó légkörben dolgoztak, egészséges műhelymunka folyt, s néhány színész, aki ebben a fővárostól legtávolabb eső színházban dolgozik, jobban felhívta magára a figyelmet kitűnő alakításaival, mint számos budapesti kollégája. A bemutatók közül most hadd ne emeljek ki egyet sem; az összteljesítmény volt figyelemre méltó. Dicséretes, jó teljesítményt nyújtott az egri Gárdonyi Géza Színház. (A befogadószínházban jelentős produkció volt Vörösmarty Csongor és Tündéje Szikora János rendezésében pécsi, szolnoki, miskolci és budapesti színészekkel.) A kaposvári Csiky Gergely Színház és a Miskolci Nemzeti Színház is a jók közé tartozik (az előbbinél a Tom Jones, az utóbbinál a Három nővér előadását emelném ki). Ugyancsak itt említeném a szegedieket (ők a Hair bemutatójával arattak sikert az országos színházi találkozón), s ne felejtkezzünk el a veszprémi Petőfi, a Szegedi Nemzeti, valamint a szolnoki Szigligeti Színházról sem, amelyeknek élére új vezetés került, s külföldi vendégszerepléssel erősítette a színház jó hírét. A Békés megyei Jókai Színház elmúlt évadjának talán legfontosabb eseménye egy szovjet vendégrendező, Ivanov tevékenysége volt. Gogol Háztűznézőjét állította színpadra, s a Jókai Színház talán legjobb produkcióját hozta létre. Ugyancsak jó és fontos előadás volt a Giricz Mátyás rendezte Nash-mű, Az esőcsináló. amely az országos színházi találkozón is szép sikert aratott. Nemcsak a szakma fogadta elismeréssel, a nézőknek is tetszett. Megemlíteném még Örkény István Forgatókönyvének színpadra állítását, mely megméretést jelentett a színház művészei számára. A győri színházban főként a zenés darabok arattak sikert. Külön szólnék a külföldön is egyre nagyobb babért arató Győri Balettről. mely hamarosan Amerikába utazik: a baltimoorei nemzetközi színházi találkozón ők képviselik a magyar színházművészetet. A kecskeméti Katona József Színházban vezetőváltozás történt. Lendvay Ferenc került a társulat élére. A magyar színházi szakma jeles és megbecsült személyisége nagy lendülettel és akarással látott munkához: erős társulatot szervezett. s célkitűzése a kecskeméti színház talpra állítása. Elsősorban azt szeretné, ha a közönség visszapártolna, s a Katona József Színház elfoglalná az őt megillető előkelő helyet a magyar színházi életben. Visz- szatérve az elmúlt évadra: ez nem hozott kiugró művészi teljesítményeket, egyedül — a napokban elhunyt — Szigeti Károly utolsó kecskeméti rendezését. Szép Ernő Vőlegényének színpadra állítását említhetem. A debreceni, a pécsi és a zalaegerszegi színház — a korábbi évekhez viszonyítva — halványabb teljesítményt nyújtott. Ennek mindegyiknél különböző okai voltak. A debrecenieknél több olyan bemutatót láthattunk, amelyre nagy várakozással tekintettünk, ám a befektetett energia nem hozta meg gyümölcsét Egyedül a Tom Sawyer kalandjai című gyermekdarabot tartom különösen említésre méltónak a jó előadások közül. A pécsiek egész évadját befolyásolta az átadás előtt álló. Kamaraszínház építése, nyilván arra koncentráltak a vezetők, hogy méltó módon indítsák be. Térjünk át a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházra. amely a tavalyi színházi találkozón fődíjat nyert. Idén — sajnálatunkra — nem vett részt a találkozón, mert úgy érezték, nem tudnák megütni azt a szintet, amelyet az országos közvélemény. s a főváros színházlátogató közönsége elvár tőlük. Mindezek ellenére jelentős teljesítménynek tartom a Kurázsi mama. a Három nővér és a Figaró házassága bemutatóját. de ezek nem érték el azt a magas művészi színvonalat, melyet Ruszt Józseftől és a társulattól megszoktunk. Végül hadd említsek meg három fontos előadást. A Dunaújvárosi Bemutató Színpadon láthattuk Csiszár Imre rendezésében Noren Az éjszaka a nappal anyja című drámáját, amely nagy szakmai sikert aratott. Ä székesfehérvári Vörösmarty Színház Kakukkfészek előadása is izgalmas esemény volt, s említésre méltó közönségsikert aratott a Hö- köm Színház a Svejk-pro- dukcióval. Néhány szóval már utaltam az országos színházi találkozóra. Ez volt az ötödik a sorban, s annyiban változott az előző négyhez viszonyítva, hogy a Színház- művészeti Szövetség előzsű- rit kért fel. Ennek az elő- zsűrinek nagyon felelősség- teljes volt a munkája, ám sok gondot okozott, hogy a színházak vezetői másként ítélték meg a produkciókat, s nem vették figyelembe a javaslatokat. Az országos színházi találkozón voltak kiemelkedő produkciók (elsősorban a díjazottak), s voltak, amelyek közel álltak ahhoz, hogy díjat kapjanak. (A fődíjnál a Nemzeti Színház, á Játékszín és a nyíregyházi színház neve is felmerült.) A találkozó fontos esemény volt színházi életünkben, ebben az évben már külföldi szakemberek is ellátogattak hozzánk, hogy megtekintsék az előadásokat. A televízió sajnálatos módon eléggé elhanyagolta a rendezvénysorozatot. Ennyit az elmúlt évadról, az előttünk álló bemutatókról. tervekről majd egy későbbi beszélgetésünk alkalmával szólnék. Kárpáti György A Fejér megyei Szabadbattyán szélén, a Sárvíz-csatorna melletti egykori várnak az épen maradt egyik tornyát Kula-toronynak nevezik. A középkorban épült vár — amelynek helyén már a XIII. században is település volt — és a Sárvíz mellett fekvő Batthyány-rév fontos átkelőhely volt. Az épen maradt őrtornyot az Országos Műemléki Felügyelőség 1957-ben felújította és múzeummá alakította. Itt láthatók a környékbeli ásatásokból előkerült agyagedények. török sírkőfejek, korabeli fegyverek (MTI-fotó: Kabáczy Szilárd) Új galéria, új célok? — Színész-festők, zenész-rajzolók? — Egriek, pestiek? — Hányán támogatják? Szombaton nyílik A Hevesi Szemle Kisgalé- riája szombaton rendezi első kiállítását az MSZMP Heves Megyei Bizottsága Oktatási Igazgatóságának aulájában Az új képzőművészeti fórum intézményi hátterét is a Megyei Művelődési Központ biztosítja, a közművelődési folyóirat azt az irányítást vállalja, amelyet egy határozott művészeti szemlélet szükségessé tesz. A Kisgalé- riát alapító első tárlat anyaga Németh István portréfotóiból állt össze. A felvételek azokat az alkotókat örökítik meg, azokat az egyéniségeket, akikre éppen a közművelődés érdekeinek megfelelően szeretné felhívni a figyelmet a Hevesi Szemle. Többekben felmerült eddig is a kérdés: Miért is tartja fontosnak egy megyei folyóirat, a lap megjelentetésén túl azt a munkát is besorolni tennivalói közé, amihez apparátusa, megfelelő szakgárdája nem is lehet, hiszen a folyóirat élettevékenysége egészen más alkotói közösséget tételez fel? A válasz csak látszatra erőltetett. A Szemle szerkesztői bizottságában megfogalmazódott az igény, hogy a mai hazai sokrétű, sokarcú képzőművészeti életben, a maga szerényebb keretei között is eligazítást adjon, állást foglaljon bizonyos törekvések mellett, éppen akkor, amikor a mennyiségileg és minő.ségileg egészségtelen felburjánzás, az izmusok és divatáramlások teszik lassanként kiismerhetetlenné a hazai szellemi terepet is. A határozatlanságok, az elmosódó nézetek között már eddig is véleményt mondott a Szemle, hitet tett a realista ábrázolásmód, az emberközpontú, a természetet meghitt barátunknak tekintő szemlélet mellett. Itt nemcsak Pogány ö. Gábor tartalmas esszéire-bírá- lataira gondolunk, de azokra a kritikákra is. amelyek akár a Hevesi Szemlében, akár a Népújságban jelentek meg. Szerzőink megingathatatlanul vallják, hogy a művész egyéniségét feltáró, a kor lelkét kibeszélő, az emberi értékekbe vetett optimista vagy derűs lelkületet sugárzó munkák minden más kifejezési módnál hamarabb és hatásosabban nyújtják azt a művészi élvezetet, amelyet a közönség igényel. Nem lehet ma sem a közönség, a nézők igényétől. lelkületétől; befogadó szándékától elszakadva, iz- lésdiktatúrával. vagy valaminek a ráerőltetésével kísérletezni; a művészi alkotások megértésére egyébként fogékony, de még igencsak eligazítást váró érdeklődők testközelből kérik-keresik a művészek bátorító-vezető gesztusát. Ezért is tartja szükségesnek a Hevesi Szemle alkotói közössége a művész-közönség találkozók megrendezését, hogy gondolatokat cserélve elindulhasson Egerben is, a megyében is a kívánt, óhajtott folyamat a művészetek termékenyítő megértésére. Ez a Kisgaléria az Oktatási Igazgatóság aulájában bemutatja majd kéthavon- ként az egri művészeket, id Kátai Mihályt — az ifjabbat is, ha jelentkezik —, Kastaly Istvánt, Kocsis Árpádot és a többieket. ígéretünk van arra nézve, hogy a ,,másodállásban" festő, rajzoló színészek. muzsikusok és egyéb „kétkezi hazai nagyságok" fórumot kérnek-kapnak itt. A szombat délután háromkor megnyitandó Kisgalériát Mező Mária, a városi pártbizottság munkatársa adja át a közönségnek, megnyitó szavaival nemcsak Németh István fotóművész munkáit köszönti, hanem a nemes elhatározást is, amely az új fórumot életre segítette. (farkas) Régi képek, hangulatok IV 2. A vámház után. a „dombtetőn" ott állott a „kőkép", előtte a haranglábbal (reméljük, visszakerülnek a helyükre a most folyó építkezések után), néhány száz méterrel odébb pediig. — a régiek elbeszélése szerint — a városfal egykori Rác-kapujának szomszédságában minden fuvarosok és vásározók legfontosabb „tájékozódási pontja”, az akkoriban „fogalommá” lett „Betekints”. A „Betekints” — mesélték az öregek — valaha nem volt más, mint vendég- fogadó, fogatok számára alkalmas ■beállóudvarra'l. színnel, fészerrel, ’’belső világában,, ’’kármentővel,, s minden más. vendégfogadókban szükséges és ,nélkülözhetetlen eszközzel-alkalmatos- sággal. Ha rokonait, barátait vagy Ismerőseit megkérdezte a „messzi földről érkezett” utas: „Aztán hol találkozunk a vásár után?”, a válasz ez volt: „A Bete- kintsnél", vagy „Megvárlak a Betekintsnél”, Mint ahogy a fuvaros ember is innét származtatta történeteit, mondván: „A Betekintsnél ez vagy az történt.” A Betekintsnél lehetett enni és inni egyaránt, s a jószágot, fogatot is biztonságban tudhatta a- gazda. Kiváltképp ha maga is a „kocsiderékban", leheveredve töltötte az éjszakát. S mert egy helyiségben szatócsboll is helyet kapott, a konyhára szükséges dolgokat is megvásárolhatta az utas. de a helybeliek is. Volt mindebben még valami azokból az évszázados utazási tradíciókból, amelyekről Vitko- vics oly szemléletesen ír, levélregénye lapjain: „Mikor elindúltunk, borongós volt az idő. alkonyodé® felé ki- tisztúlt s az éjszak keményen szeleit. A lábunk kezdett fázni. Hanem szerencsére két vizslánk volt, mert Ber- tus kutya nélkül nem jár. Lábunkra fektettük, s olly meleget tartott, mint egy dunyha. Azért akárkinek merem javallani. hogyha télen utazik, csak kutyát fektessen lábára. Amint kiértünk az egri szőllők közül, hegy-völgy volt az utunk egész Viliói csárdáig. Itten étettünk. Magunk is uzsonnázni aíkaránk, de a jó kocs- márosnénak nem volt egyebe kenyérnél és hagyrhánál. A borával lehetett volna tormát készíteni. Azt is pályin- kapohárbúl ittunk.” Majd más helyen: "...kifogott a kocsis, számos fuvarosok tüzeltek. Én nem akartam a vendégfogadóban hálni. Hideg éjtszaka volt. de én csípősségét. ha máskor, akkor nem éreztem. A hátam mellett felkötött szénacsomóra hajtottam a fejemet, fél - szenderedve töltöttem az egész éjjelt. Virradóra befogott a kocsis s elindultunk." A „Betekintstől” nem kellett messzire mennie a gyalogszerrel vagy kerékpárral közlekedő utasnak sem. hogy forró nyáridőben kellemesen hűvös vendéglőre, amannál valamicskével kulturáltabbra találjon. A Széchenyi utca északii felén, közvetlenül a Rác-templom alatt volt a Pozsgay-vendéglő. amelynek kockás abrosszal terített asztalainál már hamisítatlan házias miliőben fogyaszthatta a vendég a kedvenc ételét és italát. Mára már csak egy kerítésnyi magasságú fal maradt belőle, az is omladozik a Rác parókia kertjét övező kőkerítéssel egyetemben. Szerencsére ez a városrész még mindig őrzi több évtizeddel ezelőtti, sőt némely részletét tekintve több mint évszázados jellegét, egészen a Tűzoltó térig. A szerepkört cserélt tűzoltó-laktanya — jellegzetes tornyával együtt — éppolyan, mint félszázaddal ezelőtt, a „Beniczky- patika” is megtartotta hasonló korú homlokzatát, át- ellenben viszont a változással eltűnt a régi egri világ egy sajátos szelete. Csak nemrég bontották le Pál Emánuel egykori sütödéjének épületét, ahonnét reggelente friss kifli, zsemle és kenyér illata áradt — az előtte elhaladó diáksereg örömére-boldogságára: némi spórolt aprópénzért itt lehetett megvásárolni a tízórait, no és persze az ettől nem túl messzire lévő. ma is hasonló funkciót betöltő Pá- vel-sütödében. Az már persze teljesen a feledésbe veszett, hol is állott — ugyanezen a soron — Czeisel János hentes és mészáros mester üzlete, amely nem kevésbé ínycsiklandozó kolbász, tepertő, meg füstöltszalonna illatkompozíciója okán maradt emlékezetes, mint ahogy elfelejtődött az is: melyik épületben volt az elegáns Tompos cukrászda, ahová, időnként már felsős diákok tértek be. no nem annyira a fagylalt kedvéért, hanem a különleges aromájú francia likőr, a Chartreuse miatt. És persze a Széchenyi utca és a Maczki Valér utca sarkán az egykori „Párisi Bazárnak” sincs már nyoma, pedig itt -is számtalan „fontos” dolgot lehetett vásárolni, miiként minden valamire vakí bazárban. Érdekes lenne tudni, aztán azt is. hányán emlékeznek még a régi Eger korzójának számító Széchenyi utca belvárosi szakaszának olyan jellegzetes üzleteire. mint a Diákbolt és az Englander Könyvkereskedés, vagy éppen a Meinl-cseme- geüzlet, amelynek krémsárga csempékkel borított homlokzata bennem mindig a vaníl-iafagylalt illatát és ízét asszociálta. Ma már az Angyal Drogéria épületét is bizonyára csak kevesen tudnák megmutatni s valamely, utoljára vagy négy-öt évtized előtt erre járt idegen is hiába érdeklődne: megvan-e még a Dobó utcán a „Nagy- liter” vendéglő, avagy az egykori „Érsek utca” végén a „Kéményseprő”, ahol állítólag jeles bálokat is tartottak valaha a mesterség hírneves képviselői, s ahová ,be-beugrottak egy „zónapör- köitre” s egy pohár sörre az ügyes-bajos dolgaik után járó polgárok. Volt aki esküdött rá: olyan ízletes pogácsát meg ropogós sós kiflit a sör mellé sehol sem tettek az asztalra. S ha már az emlékek szférájából előtolakodó világban így alámerültünk, felidézhetjük az esztétikusnak, higiénikusnak mai szemmel aligha mondható „húsos piacot” is, ahol a húsoknak olyan kavalkádja fogadta a piacjáró embert, amely Zola tollára kívánkozott volna Ott sorakoztak a mai Centrum Áruház mögötti téren a hentesek bódéi, lenyitható, s ilyen módon pulttá alakítható ablakdeszkáikkal, belül mindenikben hatalmas tőke, a fal mellett „rénfa”, amelynek fogasain még bontatlanul lógott egy-egy marhacomb. féldisznó. borjú, meg birka. Hajnaltájt s még a kora reggeli órákban is fölöttébb kellemes illatok terjengtek az apró bódékkal szegélyezett sikátorokban: itt friss húsból pecsenyét sütöttek. amott valahol pörköltet főztek, mert hát a hentesek is megéheztek A kora reggeli zsongás- ban-lorgatagban észrevétlen sodródott a járókelő tovább a közeli halpiac irányába, ahol is mindenféle vízi jószágot kínáltak: harcsát, csukát, kecsegét. pontyot, kárászt s bizony még csíkot is. no meg párban békacombot, mely csemege hallatlanul gazdag választékával kápráztatta el az idegent Aki rántva avagy paprikásán megkívánta a régi „Vö- irös rák" vendéglőben (mely a mai helyén állott, ugrás- nyira a piactól az akkori Szent János utcában) meg is rendelhette s fogyaszthatta különlegességnek számító, ám mégis olcsó villásreggeliként. Akkor még a piac is itt a közéiben volt az egész Dobó teret az árusok asztalai uralták. Zöldségesek és gyümölcsösök, a minorita-ház előtt pedig a tejesasszonyok sorakoztak fel. „csomóban” számlálván a tehéntúrót, köcsögből mérve a tejfelt, kannából a tejet A környékbeli falvak asszonyai árultak itt, kik kora hajnalban indultak a városba, a vámházakig (a felnémeti, ostorosi, kistályai. kerecsenül, szalóki, baktai út végén mindenütt ott voltak a városi hatóság e financiális objektumai) mezítláb jőve, a belvárosba közelegve csattogó szöges papucsaikba bújtatva megfáradt lábúikat . (Folytatjuk) Lőkös István
