Népújság, 1986. június (37. évfolyam, 128-152. szám)

1986-06-20 / 144. szám

NÉPÚJSÁG, 1986, június 20., péntek SZÜLÖK ÉS NEVELÖK EGYÜTTMŰKÖDÉSE Buda Lászlóné aranyat érő évei Közös fellépés a tanulás, a tudás becsületéért Az elmúlt esztendőben kerekasztal- beszélgetést rendeztek Egerben, a vá­rosi tanácson a szülői munkaközössé­gek vezetői és az oktatásügy irányítói között. Nyíltan elmondták a diákok hozzátartozói, hogy mivel kell naponta szembenézniük. Állandó harcot vívnak a tanulás, a tudás megbecsüléséért, a megfelelő értékrend kialakításáért. Na­gyon sok minden nyugtalanítja Ugyan­is azt. aki felelősséget érez gyermeké­érti Hamar eltanulja a trágár beszédet, társai között sok a verekedés, már az általános iskola felső tagozatában is bandáznak, erőszakosan lépnek fel a fia­talok. Jó szándékú társuk sokszor ke­rül szorító helyzetbe: zsarolják, erköl­csileg és anyagilag kizsákmányolják. Mint dr. Göczö Gézáné, a városi tanács művelődési osztályának vezetője el­mondja, csak közös fellépés­sel, a család és az iskola együttműködésével lehet könnyíteni a helyzeten. Nem lehet elvárni a pedagógus­tól, hogy véghez vigye azt, amit otthon elmulasztanak: a felnövekvő generációban naponta tudatosítani kell, hogy mi a jó és mi a rossz. Szakítani kell időt az ef­fajta beszélgetésekre, kü­lönben megbosszulja magát később az állandó rohanás, kapkodás, türelmetlenség. A kapcsolat formái — Milyen lehetőségek van­nak arra, hogy a szülök be­kapcsolódjanak az iskolai munkába, hogyan értesülhet­nek a gondokról, miként szólhatnak bele az intéz­mények életébe? — Általános elvként ki­mondhatjuk. hogy az iskolá­nak rendszeresen kell tá­jékoztatnia a szülőket min­den intézménytípusban az őket érintő problémákról, célkitűzésekről. Ez nélkülöz­hetetlen is, mivel segítségü­ket az intézmények nem pó­tolhatják semmi mással: partnerévé kell lenni egy­másnak. Elsősorban a szü­lői munkaközösségek révén valósulhat meg a kapcsolat. de ezenkívül értekezletek, fogadóórák, nyílt napok te­szik lehetővé a közeledést. Az utóbbi aránylag új for­ma: bizonyos órákra meg­hívják a hozzátartozókat, hogy jobban érezzék a lég­kört, azt, hogy az új tanter­vekkel hogyan halad a mun­ka- Az irányításban mi is szeretnénk érvényre juttat­ni az összeköttetés fejleszté­sét, élővé tételét. Hinnék ér­dekében a Hazafias Nép­fronttal közösen szervezünk olyan fórumokat, amelyek alkalmasak erre. Ebben se­gítségünkre vannak a Ho Si Minh Tanárképző Főiskola neveléstudományi tanszé­kének munkatársai is. A fórumtól az akadémiáig — Az összefogásból lát­szik, hogy mennyire közép­pontban álló feladat ez. De vajon azok, akik számára megrendezik ezeket az össze­jöveteleket mutatnak-e ele­gendő érdeklődést? — Nem panaszkodhatunk, a szülők többsége szeretne közelebbről] megismerkedni szűkebb értelemben gyerme­ke iskolájának életével, tá- gabb értelemben pedig ok­tatásügyünk alakulásával is. Rendre meghívjuk őket tó- rumokra, a szülők akadé­miájának előadásaira, s el is várjuk, hogy minél töb­ben jöjjenek, ne csak a vá­lasztmányi vezetők közvetí­tésével jusson el hozzájuk a legújabb ismeretanyag. Úgy látjuk, ez eredményre is ve­zet: a szemléletformálás sikeres. Csak egy adatot emelnék ki: az elmúlt év­ben Eiger óvodái és általá­nos iskolái három-három­millió forint értékű társadal­mi munkával gyarapodtak, a középiskolák pedig ilyen módon két és fél milliós ér­tékkel lettek gazdagabbak. Az egyik apuka jött. hogy Ő festő, a másik a padlócsiszo­láshoz ért, hogy ne is sorol­jam tovább: szép példák ezek a segítségre. Az össze­jöveteleken nyilvánosan köszönetét is mondunk, s beszámolunk az eredmé­nyekről. Növekvő bizalom — Azt már említette, hogy sok mindent elmondtak a szülők képviselői a tanácsi kerékasztal-beszélgetésen. De vajon hasonlóan nyíltak az intézmények vezetőivel is? —' Ügy érezzük, hogy egy­re nyíltabbak ott is. hiszen érzik, hogy az igazán haté­kony neveléshez csak közö­sen lehet hozzáfogni. Egy dolgot emelnék most ki, a tankötelezettség végrehaj­tását. amely az egyik köze­li beszélgetésünk témája lesz. Nagyon magas a hi­ányzás aránya Egerben, jó­val a megyei átlag fölött van. Annak idején úgy gon­doltuk, hogy a szabad szom­bat bevezetésével a szülők majd olyankor intézik gyer­mekeikkel ügyes-bajos dol­gaikat, a bevásárlásokat. Várakozásunkban csalód­tunk. Jól látható, hogy e problémát sem a tanácsi vezetés, sem az iskola egye­dül megoldani nem tudja- Csak a szélesebb kör szem­léletváltása, sőt hatása az olyan szülőkre, akik az ilyen rendezvényeken kevésbé képviseltetik magukat. Pedig ez utóbbiaknál van a leg­több gond. Kisugárzó hatás — Sokan ellentmondásos­nak tartják a felnőttnevelés fogalmát. Mégis, milyen el­vek alapján fognak ehhez a neveléstudomány szakem­berei? — fordultunk a kér­déssel dr. Nagy Andor kan­didátushoz, ' a Ho Si Minh Tanárképző Főiskola nevelés- tudományi tanszékének ve­zetőjéhez. — Sajnos, még mindig tapasztalható egyfajta szé- gyenlősség e fogalom körül. Pedig a nevelés folyamata egy életen át tart, az embert különböző hatások alakítják. Szülővé sem születik, hanem válik. Tudatosan kell ennek a szerepnek a jellegzetessé­geit elsajátítani. A tanár­képzésen belül is igen jelen­tős részt kap ennek a mód­szertana. mert hallgatóink­nak föl kell készülniük, hogy nemcsak gyerekekkel, hanem azoknak szüleivel is törődniük kell. Arra is sor kerülhet, hogy a dolgozók iskolájában tanítanak. Ezért aztán szívesen kap­csolódtunk be ezekbe a fel­adatokba. A Hazafias Nép­front Országos Tanácsa mellett- működő pedagógiai bizottság alelnökeként. s « megyei elnökség művelődési bizottsága vezetőjeként ezt jómagam társadalmi megbí­zatásként is vállaltam. A szülői munkaközösségekkel a népfront foglalkozik, igyekszik ezt a tanácsokkal együtt megtenni. Az elmúlt esztendőben kiemelném Gyöngyös Város Tanácsa művelődési osztályának elő­adás-sorozatát, mintegy 300 szülő részvételi díj ellenében is vállalta, hogy meghallgat szakembereket, tájékozódik pedagógiai kérdésekben. Mint tanszékvezető, igen szeren­csésnek tartom, hogy a főis­kola kisugárzó hatása ezál­tal is növekszik. Nincs védőburok — Milyen problémákkal kell szülőknek, nevelőknek szembenézniük, mire készí­tik föl előadásaikon a hall­gatóságot? — Hogy néhány témát ki­emeljek: foglalkozunk a mai családi neveléssel, a mun­kára, az egészséges életre formálással, a tömegkommu­nikációs eszközök szerepé­vel, s hasonló gondokkal. Manapság sokan borúlátóak- Említhetném például Magyar József filmjeit, A mi csalá­dunk és A mi iskolánk pesszimista képet festett a helyzetről. Én úgy vélem, hogy ha mindenki megteszi a kötelességét, s a szülő is segíti az iskolát és fordítva, megoldhatóak az alapvető ellentmondások. Természe­tesen nem lehet elfelejteni, hogy a társadalmi mozgá­sokra leginkább a család ér-- zékeny, de az iskolát sem-le­het yédőburokkal körülven­ni. De a feszültség csök­kenthető, elérhető, hogy az iskolában a pedagógus mel­lett a szülő is megtalálja a helyét. Három közösség teremtheti meg az iskola új­fajta — hatásosabb — arcu­latát, a diákok, a tanárok mellett a hozzátartozók is szervesen kapcsolódnak ide, erre az iskolatanácsok is le­hetőséget adnak majd.' Eb­ben megyénkben kiemelkedő törekvések tapasztalhatók: innen indultak a Családi kör klubok, jó fórumok te- remtődteg meg, például a megyeszékhelyen remekül tartja kézben a művelődési osztály ai összefogás fejlesz­tését. Gábor László Egy kis gazdaság Manapság kétféle vállalko­zás ismeretes. A gazdaság­talan és a nem gazdaságos. Az első kategóriába tartoz­nak a nagy, állami vállala­tok, a másodikba a maradék, beleértve a szerződéses ki­főzdéket is. Mire alapozom ezt az ál­lítást? Nyújtsa föl a bal ke­zét, aki az idén kapott nye­reségrészesedést! No lám... Senki? Szinte gondoltam. Aki kapott, az is letagadja, mert fél az egyenesadótól, a tehótól, a gyerektartástól, a szülőtartástól, a lakossági segélyakcióktól, a postástól, akinek karácsonykor nem adott borravalót, meg a kol­légájától, akinek még min­dig nem adta vissza a két hónapja fél órára kölcsön­kért ötszázasát. Cipó Tóni, a szomszédom is panaszkodik, hogy nem megy neki az üzlet, ö pék­séget nyitott. Hajdan cipész volt a becsületes szakmája, de van egy ismerőse ott fönt, aki elintézte, hogy megkap­ja az iparengedélyt. A nagy­mamája budakeszi németaj­kú nemzetiségi volt. aki el­árulta neki a varázsigét: „leben und leben lassen ...” Önök is ismerik? Igen, ez az a bizonyos élni és élni hagyni ... Aki él. ebből él manapság. Tóni barátom küldi is a borítékokat rendszeresen, hogy hagyják élni. A múlt­kor egy hétig nem szedték ki előttünk a postaládát, mert a posta is gazdaságta­lan, nem volt rá emberük. Jött is az ilyen hivatal meg az olyan hivatal. Majdnem becsúkatták az üzletét. Egy_ szeriben rájöttek, hogy ra­gacsos a kenyéré, meg drá­ga. Hogyne lenne az, hiszen eddig csak a csirizt ismerte szegény.,. No, de a követ­kező héten kiszedték a pos­taládát, és rendbe jött min­den. Egy forinttal fölemelte a kenyér árát. mert begyű­rűzött a liszt, meg a só, meg a tehó, és felszámolta azt is. hogy kétszer küldött egy veknit az afrikai éhezőknek. Két napig nem vettünk kenyeret nála. Elmentünk a közértbe, de ott is ragacsos volt a drágábbik kenyér. Az olcsóbbat meg nem tudták kiszállítani, mert a szállító vállalat gazdaságtalan, most állapítják meg az új tarifá­kat. A kenyérgyárban meg begyűrűzött... Visszamentünk hát Tóm­hoz, és térden állva könyö­rögtünk kenyérért. Még boi*- r-avalót is kínáltunk neki. El is fogadta, hiszen ő is ab­ból él, amit nem kell beval­lania. Amikor még egy fo­rintot adtunk neki, meg­ígérte. hogy az idén kará­csonykor is süt majd kenye­ret. Tegnap vett egy új japán autót, és sírva állt meg ve­le a ház előtt. Elsírta, hogy azért kellett magát ekkora költségbe vernie, mert a Mercedesét ferde szemmel nézte az adóhivatal. Ez leg­alább visszakacsint. Az utol­só fillérjét adta ki rá. hogy ne kelljen a szemét rontani a metróautomatákkal. Mert mire abba beletalált az em­ber, bizony belevakul. Nagyon sajnálom szegény Tónit. El is határoztam, hogy szervezek a megsegítésére egy koncertet a Népstadion­ban. Csak még azt nem tu­dom, melyik afrikai népi együttest kérjem föl a sze­replésre. A nagyvállalatokért is kellene ám ilyen segélykon­certeket szervezni! Mondjuk egy harangjáték formájában. Ha jó erősen meghúzzák, vagy fölébred tőle az egész gazdaság, vagy beszámítjuk a temetési költségekbe. T. Ágoston László Otthont teremtett a „Házból” A siroki Mátra Művelődési Ház vezetője életút­jában nincsenek szenzációk. Pályája, munkája mégis tanulságos. Beszélgetésünk időszerűségét mindenekelőtt az adja, hogy május elseje alkal­mából a Szakszervezeti Munkáért arany fokozatá­val tüntették ki. — Javakorabeli asszony, tele hittel, lelkesedéssel. Mit jelent ön számára a népmű­velés? — Erről sokat és örömmel beszélhetek, de bevallom: nincs kedvemre, ha népmű­velőnek neveznek . •. Szá­momra ez a kifejezés nagy­képűen hangzik. Nem ér­zem benne az emberek irán­ti érzelmi kötődést. Ugye, ért engem? Én csupán a he­lyi közművelődés egyik irá­nyítójának érzem magam. Hiszek abban, hogy a kultú­ra akkor igazán része az életünknek, ha észrevétlen- ségében létezik. Ehhez vi­szont az irányítók részéről egyszerűségre, a pálya irán­ti alázatra van szükség. Szabad időmben sok, a munkámmal összefüggő könyvet olvasok, nagyon ér­dekelnek a tanulmányok, a vitairatok, segítségemre van a többi között a Köznevelés című folyóirat is. Olvasmá­nyaim is meggyőznek arról, hogy a közművelődésnek vannak általános törvényei is. én azonban napjainkban az érzelmeket hiányolom leginkább. Sokszor hivatalos­ság fedi el a kulturális műn- kát. Jól van ez így? Sokat írnak, beszélnek tevékenysé­günk szépségéről. Miért ép­pen mi, „kultúrmunkások” titkoljuk az emberhez, a szakszervezethez, a hivatás­hoz kötő érzelmeinket? Mert mivel magyarázzuk saját te­vékenységünket? Sokszor csak számokkal, tetszetős kimutatásokkal. Hogyan to­borozzunk újabb embereket a művelődési ház rendezvé­nyeire, mivel tartsuk meg az idősebbeket? És miért csak azért, hogy képzetteb­ben dolgozzanak. Nem, nem­csak azért- Racionális ér­veink mellé több érzelem is kellene, hogy vágyódjanak közénk az emberek. A kul­turális munkához az érte­lem mellett érzelmi kötő­dés. Ebben ne legyünk bü­rokratikusak, szemérmesek. — Az elhangzottakból úgy tűnik: nagyon hisz abban, amit csinál. Ez a lobogás késztette arra, hogy ezt a pá­lyát válassza? — Nem akarom szépíte­ni a dolgot, de közrejátszot­tak életkörülményeim is. Átányban születtem: apám, anyám a felszabadulás előtt uradalmi cselédek voltak. Négy gyerek megélhetéséről gondoskodtak elképesztő tettvággyal. Családunk a munkában, az otthoni fegye­lemben nem ismert tréfát, de az olvasást, az illő szóra­kozásokat szüléink is nagy­ra becsülték. Jómagam gyakran szere­peltem az általános iskolá­ban, de a világért sem ál­lítom, hogy már akkor, gye­rekfejjel arról álmodoztam, hogy egyszer majd egy mű­velődési ház vezetője le­szek , Amikor azonban 1954-ben férjhez mentem és Sírok­ba kerültem, belemerültem a szakszervezeti életnek ab­ba a kezdeti, hasonlíthatat- lan hangulatába, amely ak­koriban sokunkat magával ragadott. Évekig függetlení­tett szakszervezeti dolgozó voltam, elvtársaimnak kö­szönhetem. hogy ráhangol­tak a közművelődési mun­kára­— Mennyi időbe tellett, amíg „beletanult" a művelő­dési ház vezetésébe? — Hát... nem ment köny- nyen. Kinevezésem után nemegyszer sírva mentem haza, mert kongott az üres­ségtől a kultúra sirokj haj­léka. De olyan segítőtársa­im vannak a fenntartó Mát- ravidéki Fémművekben és a községben, akik számára az emberek bizalma megtartó erő. A társadalmi vezetőség — köztük Sebők Gyuláné iskolaigazgató, Biricz Já­nosáé nyugdíjas közönség- szervező. Tuza Tibor könyv­táros, Borics József, Török Józsefné. Paskó Sándor ak­tivisták és a többiek, érte­nek a közönség nyelvén. — Mit tart az intézménye legfontosabb feladatának? — Erre a kérdésre egy­szerű a válaszom. hiszen csak a tavalyi évben is több mint tízezren keresték fel a „Házat”. Közülük sokan csak egyszeri vendégei egy- egy rendezvénynek, de egy­re nagyabb azoknak a szá­ma, akik kialakult érdeklő­dési körüknek megfelelően rendszeresen töltik el sza­bad idejüket művelődési ott­honunkban. Érzékeljük, hogy a munkahelyen alapvetően módosulnak a munkavégzés iránti igények, növekszik a vállalati önállóság, bővül a dolgozók beleszólási lehető­sége a gazdálkodásba, a ter­melés kérdéseibe. Progra­munk figyelembe veszi eze­ket a változásokat és a kö­vetelményeknek megfelelő­en megpróbálunk új igénye­ket. szükségleteket ébreszte­ni. Segítjük a kisebb mun­kahelyi kollektívákat, a bri­gádokat a programjaik ki­alakításában, vetélkedőjük lebonyolításában. Személyes kapcsolatban vagyunk 9 község, a gyár, a környék dolgozóival, kialakult közöt­tünk egy állandó kontak­tus- Szinte naprakészen ér­zékeljük, hogy mi foglal­koztatja őket. mit szeretné­nek hallani, látni, csinálni, kinek mi módon lehetne se­gíteni emberi, műveltségi fej­lődését. Ennek jegyében szer­veződnek rendezvényeink: szakmai szakkörök, nyelv­tanfolyamok, családi össze­jövetelek. Van Szocialista Kultúráért kitüntetett asz- szonykórus. az ifjúság; klub jelenleg 70 érdeklődőt vonz. Kiállításainkat. ismeretter­jesztő előadásainkat évente ezrek látogatják. A legnép­szerűbbek a vidám táncos rendezvények. — Elégedett embernek tartja magát? — A legértékesebb köz­életi öröm, ha a jó ügy szol­gálatának jutalmaként ta­núja lehetek az emberek szellemi gyarapodásának. Említettem, hogy öt évvel ezelőtt síri csönd volt az ott­honban a foglalkozási napo­kon. Manapság a szülők között □ em egy van, aki ..fenye­get”: „A gyerekem lassan többet tartózkodik a Háza­tokban, mint idehaza! A csu­da tudja, hogy miért bolon­dul utánatok ...” Mika István

Next

/
Thumbnails
Contents