Népújság, 1986. június (37. évfolyam, 128-152. szám)
1986-06-17 / 141. szám
NÉPÚJSÁG, 1986. június 17., kedd f. A soproni lokálpatrióták Védett soproni erdők A civitas szépítésének szándéka már élt a régi idők soproni polgárában is. Régi számadáskönyvek tanúsága szerint már 1404-ben hordatták a szemetet a Platzról (ma Fő tér). 1523-tól büntették, aki az ürüléket a háza elé öntötte — Írja dr. Szabó Jenő helytörténész a városszépitő egyesületről szóló tanulmányában. 1529-ben lekövezték a fontosabb utcákat, a kövezőmestert a háztulajdonos fizette. 1525. április 21-én kelt levelében II. Lajos király megtiltotta a soproniaknak, hogy Móricz Pál kalmár házának megvételével a Fő teret megnagyobbítsák, „mert a tér elég tágas és a ház lebontásával csak veszítene szépségéből”. (Azóta kiderült. a királyi tilalom valódi oka nem a tér harmóniájáért való aggódás volt. hanem a király Boltos Mátyás viceharmincadosának akarta megszerezni a házat.) Dobner Nándor polgár- mestersége idején. 1701-ben kezdték hársfákkal beültetni a belvárost körülvevő várárok partját. (A fák ron- gálója, ha polgár volt, 12 aranyat fizetett, ha nem volt polgár. 40 botot mértek rá.) A reformkorban más magyar városhoz hasonlóan a német jellegű és nagyrészt német lakosságú Sopron gyors fejlődésnek indult- A Kémlö című lap 1837-ben írja: „ß város hat év óta feltűnően csinosul". Maga a környék többeket elbűvöl. Kis János költöpüspök 1815- ben „kalásszal és szőlővel nevető hesperi kertnek" nevezi a város környékét. Egy angol kutató írja 1837-ben: „a természet szétszórta gazdagságát Sopron körül. és Sopron viruló város a Föld legelbájolóbb vidékével." A reformkorban Vághy (Wagner) Ferenc polgármester, országgyűlési követ javaslatára hívták életre a „Verschörungskomissiont”, mely évtizedeken át működött. 1874-től „Díszkertészeti Bizottmány”-ként szerepel. Első elnöke Flandorffer Ignác volt. A „Szépítő Bizottmány” a Promenadon (ma Széchenyi tér) lévő tavat betemettette. a területet szomorúfűzekkel és nyárfákkal ültette tele. (A városszépítő egyesületnél korábbi a Lőwerkom- missio, a Lővérbizottság, mely 1862-től a város környékét szépítette.) 1869-ben jóváhagyták a szépítő egyesület alapszabályát, az egyesület hivatalosan is megalakult: „Sopron Váróéi Szépítő Egylet" néven. Az egylet tízéves munkáját értékelve a Sopron című lap megállapította, hogy „derék és kiválólag pártolandó célt. tudniillik séta- utak jó karbantartását, fasorral beültetését, közterek szépítését. így a közélvezetet. sőt mondani lehet a közegészséget előmozdító tevékenységet folytat.” Flandorffer Ignác halála után — 1914-től 1944-ig — dr. Heimler Károly az egyesület elnöke. ★ ★ 1944-ben megszűnt a vá- rasszépítő egyesület. Az újjáalakuló közgyűlést 1968- október 19-én tartották. Szakbizottságokat hoztak létre: építési, műszaki, művészeti, erdészeti és természetvédelmi. valamint a propaganda szakbizottságokat, helyi szakemberek vezetésével. Az újjáalakult egyesület tízéves évfordulóján már komoly eredményekről beszélt az elnök, Bognár Dezső. Az egyesület létszáma 600 fő. „Kollektív tagként” belépett a Győr-Sopron— Eberfurti Vasút személyzetének tiz százaléka, több üzemi KISZ-bizottság, szocialista brigád. A tagszám nagyobb növekedése 1978- ban kezdődött, a város üzemei 127 szocialista brigádja belépésével. (A jelenlegi tagszám: 1126. ebből 228 nem helyi lakos, többségük budapesti.) Az egyéni tagdíj egy évre 50 forint (diákoknak 25), a kollektív tagdíj 300—500 forint között változhat. Az egyesület 1985-ben 220 ezer forinttal gazdálkodott, nagyjából évek óta ennyi pénz jön össze, az idén is ennyivel számolnak. Állandó hírlapi kontaktus híján a Széchenyi téren felállított egyesületi híradó szolgálja a tagság tájékoztatását. 1975-ben az Erdészeti és Természetvédelmi Szakbizottság — dr. Ma jer Antal nyugalmazott egyetemi tanár irányításával — javasolta a soproni hegyvidék tájvédelmi körzetté alakítását. Az alapos tanulmány- tervnek is köszönhetően 1977-re védelmet kapott a Lövérektől az osztrák határig terjedő terület: a Daloshegy vörösfenyvese, a Nagy füzesköz, az Országhatár- magasbérc, a Várhely, a Tolvajárok, a Hidegviz- völgy és az Asztalfő. 1977-ben IV. (Kun) László által adományozott szabad királyi városi rang 700- évfordulóján , .Hétszázéves emlékerdőt” létesített az egyesület. Évtizedek óta harcolnak a fák oktalan kivágása, facsoportok letárolása ellen. A környék egyik unikuma, a gyérülő szelid- gesztenyések pótlására évente 150 szelidgesztenye-olitványt bocsátanak féláron a lakosság rendelkezésére. A Virágos Sopronért mozgalom révén a helyi kertészeti vállalat félmillió forintot kapott parkosításra. fásításra az egyesülettől. Jelentős siker a bánfalvi „hegyi” templomhoz vezető szépséges barokk lépcső restaurálása, a volt Nyugat-dunántúli Intéző Bizottság egymillió forintos támogatásával. 1980-tól az egyesület fizeti a patinás helytörténeti folyóirat, a Soproni Szemle költségeinek harmadát. A hagyományőrzés tiszteletre méltó példái az egyesület által állított emléktáblák, emlékművek. (Az „egy házra jutó” emléktáblákat tekintve feltétlenül Sopron vezet »az országban, de alighanem a világon is.) A városszépítők 1984-ben állítottak emlékoszlopot egykori elnöküknek, dr. Heimler Károlynak, a Soproni Szemle alapítójának. (borbély) 625 EVES DEBRECEN A Déri Múzeum Számomra minden volt Debrecen, nem tudok róla elfogulatlanul írni. Bárhogy mondjuk, ejtjük: Debrezun, Debrecin, Tébrésin, Débrésin vagy Debresün, török eredetében ez azt jelenti, hogy éljen, mozogjon. Élt, mozgott, megmaradt török, német között, ennek is, annak is megadva adóját. Ne tévesz- szük össze, a megmaradás és az Ady mondta: „mara- dandóság" nem ugyanazt jelenti. Amikor egyetemére hívtak, boldogan mentem, otthagyva a budapestit. Tudtam, hogy a város klímája nem kimondottan egészséges. A hajdani lápok helyén ma is feldudorod ik az aszfalt, és kegyetlen a hortobágyi szél, toroknak, tüdőnek ártailmas. De a szellemi klímája igen jó volt a Nemzeti Kormány megalakulását követőn. Ügy éreztem, hogy örököse lehetek Csokonainak, Hatvani professzornak, a debreceni felvilágosodásnak. A legnagyobb felvilágosodott uralkodókkal mérhető Domokos főbírónak, a környék jobbágy gyerekeit a kollégiumba gyűjtő bölcsességnek, a tiszántúli iskolákat jól képzett mesterekkel ellátó rendszernek, és a városi polgárok ösztöndíj ala- ' pító nagylelkűségével együtt a magyar történelem egyik legszebb fejezetének. De hívott az őszi Vénkert égetett venyigéinek illata Is. hívtak a Homokkert szegényes pöszmétebokrai, a Városi Levéltár szellemet érlelő tüze, a Déri Múzeum baráti légköre. Hívtak a város tágas terei, a régi Piac utca, Csapó útca, Hatvan utca, Simonyi óbester utcája, hívott a nincstelenekből verbuvált Bartók Béla Népi Kollégium, napjainkra jelessé vált történészek, írók mentsvára a Hatvan utca elején, ablaktalan szobáival akkor. Hívott az a Debrecen, amelyiket ma hiába keresek. A festő, atyai jó barát, Holló László végtelenre nyíló kertjét bekerítették, s a kerítésen túl olyan panelházak tornyosodnak, hogy özvegye sem igazodik el közöttük. Hol találom még otthon magam? A Déri Múzeum előtt, Medgyessy szobrai között bizonyosan. A Református Kollégium előtt, is megpihenek. A Nagytemplom veszedelmesen reped, s a ki tudja, miért éppen elébe nyitott sivár, Debrecenhez méltatlan aluljárón nem szívesen járok. S bármely nagyszerű, hogy a középkori András-templom romjainak feltárt részei a Nagytemplom tövében hirdetik • régvolt tisztességet. nem I *»; A Debreceni Orvostudományi Egyetem új elméleti épülete (MTI-fotó: KS) ellensúlyozzák a rohanó autók dübörgését, bűzét. A városra oly jellemző Bethlen és Darabos utca nagyobb része nincsen és nincs Vénkert, Tócoskert, Libakert, Sestakert, de a Péterfián fogad Medgyessy Ferenc országosan szép múzeuma. Kárpótol-e azért, hogy szülőházát a Bethlen utcán lebontották? Ha Moszkva megbír kellős közepén egy- egy öreg műemléki faházat, vajon miért lett volna terhére Debrecennek a Köl- csey-ház, Tóth Árpád és Ady lakhelye? Az SZTK-t a Déri Múzeum 'környezetéhez nem illő álmodem üvegtoldalékkai csúfították el, a Művelődési Ház pazarló terei pedig fölöslegesek, szinte sejtetik, hogy baj van a belső akusztikával. Nemrégen a tv megA r? /••• A Nagytemplom hívta a város illetékeseit, • egy elszármazott írót disputára. A főmérnök tartotta igazát, írónk rosszalta, s maradt minden úgy, amivé tették. Mire a bűnbánat bekövetkezett. hogy mégsem volt szükség a pusztításra, s hogy mégsem kellett volna tucatvárost építeni felfelé ott, ahol „száz mérföld a világ erre is, arra is”, vagyis széltiibe, hosszába is lehetett volna Le Corbusier, Alvar Aaalto által oly gyakran elmondott embermértékű házakat építeni, akkorra felépült az új Debrecen. Megmaradt a régi varázsa, szelleme? Nem nosztalgiáról van szó, nem visszavágyódásról. De nem különös, hogy a világot vonzó Debrecenből ma is és mégis mindig az öreg Kollégiumot mutogatjuk botos diákjaival, a hagyományt oly csodálatosan tároló Déri Múzeumot, és arrább Klebelsberg Egyetemét, a Klinikák pavilonjait — bármennyire ellenkeznek is a mai kórházépítés 'tömöri tő rendszerével? És ott ül Varga Imre remek Hatvani-szobra az egyetem előtt, ott virraszt Medgyessy Móricz-szobra a Déri téren, Tóth Árpád emléke a Nagyerdőn, a Kollégium falán bronzba öntött múltunk, és Bocskai szobra, és az Izsó Miklós formálta Csokonai. És adja a városképet a harmonikusan klasz- szicista Városháza, a debreceni szecesszió művészettörténeti ritkasága, a volt Megyeháza, Püspöki Palota, Arany Bika Szálló, és az első Krematórium és a Sve- tits bérház, a lakásépítés £zóta sem felülmúlt példája. Csak a venyige füstjével, kis kertek érett szilvafáinak illatával lett kevesebb Debrecen? Dohosabb öreg családi házakat, mint ezekben a múltbeli kertekben, alig képzelhetünk el. De a panelek huzata, ridegsége kárpótolja-e őket? Jobb-e a Darabos utca, Csokonai utcája, épületmonstrumainak tömege? A városközpont szüntelen rohanása, tülekedése? Hová lett az emberközelség, ami Debrecenbe vonzott? Nincs négy évtizede, hogy tanítványaimmal együtt kubikoltuk a földet a reménybeli gyógyszergyárat alapozva, s ma a Biogál az ország egyik első intézménye. Milyen láz hajtott akkor, s hajtana-e napjainkban ? Nem számonkérés ez, csak kérdés. A pályaudvartól az Alföldi Nyomdá;g az újjá lett Debrecen tiszteletre méltó példáit sorolhatnánk, de hová lettek az ösz- szetartozás szálai, ezek a soha le nem irt, szabályokba, törvénybe nem foglalható Vonzódások? Móricz Zsigmond még 1941-ben Debrecenben csináltatta gubaszőr takaróját. Egyik volt az övé, most is borítja leányfalusi ágyát, másik lett az enyém. Negyvenöt éve szolgál, hasznosan, szépségesen. Jelképesen mondom ezt, de arra gondolok, hogy a megtartó erő valahol még ott kell legyen Debrecenben, ha gubacsapók nincsenek is. Vannak tudós professzorai, írói, művészei, mesterségek művelői, van gyógyszergyára, ruhagyára, minden, ami a megmaradáshoz szükséges — és jövőre hivatott nép „Őrzők a strá- zsán?” Koczogh Ákos H etP umor ét elején — Megfelel a szoba, kiveszem. De elég biztonságos- ez a lakás, asszonyom? En ugyanis ékszerész vagyok, és néha itthon is vannak nálam ékszerek. — Legyen egészen nyugodt, uram, a férjem állandó rendőri felügyelet alatt van. ★ Jaroslav úr meghívta a barátját egy sakkpartira- Amikor kirakosgatja a figurákat, idegesen mondja a feleségének: — Hányszor mondtam, hogy ne legyél olyan féltékeny! Légy szives add elő a dámákat! * — Károlyból egészen más embert csináltam.. je — Igazán? És most hogy hívják? ér — Esik a hó. — Honnan tudod, amikor nincs felhúzva a redőny? — Hallom, ahogy káromkodik a házmester. — Itthon van az apukád? — Nincs itthon. Elutazott a rokonokhoz. — És mikor jön haza? — Ha nem lesz amnesztia, akkor csak öt év múlva. ★ — Nekem nagyon tetszik a feleséged. — Nekem is nagyon tetszene, ha a te feleséged lenne.
