Népújság, 1986. május (37. évfolyam, 102-127. szám)

1986-05-09 / 108. szám

RlBfiuimq 1986. május 9., péntek Negyven évvel ezelőtt, 1946. má­jus 9-én érkezett haza Buda­pestre — csaknem három évti­zedes távoliét után — Károlyi Mihály, az első magyar köztár­sasági elnök. A nagybirtokos gróf Károlyi család leszárma­zottjaként kapcsolódott be a közéletbe, de egyre határozot­tabban szembefordult az ural­kodó osztályok politikai mód­szereivel. Követelte az általános választójog bevezetését, s hely­telenítette a monarchia háborús, a militarista Németországgal szövetséges politikáját. Az 1918- as. októberi polgári demokra­tikus forradalom vezető egyéni­sége, legnépszerűbb politikusa, a Nemzeti Tanács vezetője volt: előbb miniszterelnök, majd 1919 januárjától köztársasági elnök. Megkezdte a polgári demokra­tikus reformok megvalósítását, s a mérsékelt földreform beveze­téseként, kiosztotta saját, kál- kápolnai birtokát. 1919. márci­us 21-én lemondott és átadta a hatalmat a munkásosztálynak. Nyugatra emigrálva, hamarosan kiábrándult antantbarát illúziói­ból. Szembefordult a magyar el­lenforradalommal, s a Horthy- rendszer létrehozását és fenn­tartását segítő nyugati hatal­makkal; számos cikkben, be­szédben ostorozta a Magyaror­szágon dühöngő fehérterrort, s a rendszer retrográd, népelle­nes politikáját. A Nap kél: 5.16; nyugszik: 20.05 órakor. A Hold kél: 5.11; nyugszik: 21.02 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon GERGELY nevű kedves olvasóinkat! A mai Gergely nevünk latin eredetije a ,, Georgius" volt, amelyben a ,, Gregorios" ,,ébe­ren őrködő, vigyázó” görög szó rejlik. ^[időjárási Várható időjárás ma estig: Átmenetileg a középső és keleti országrészben is erősen megnö­vekszik a felhőzet és előbb a Dunántúlon, később másutt is szórványos zápor, zivatar vár­ható. A többfelé élénk, helyen­ként erős déli szél északnyuga­tira fordul és főként a Dunán­túlon időnként viharossá foko­zódik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 22 fok közöt* várható. Konkurencia „Sugármentes retek" — olvasom az egri piaccsarnok egyik kereskedőjének standján. Sajnálkozva gondo­lok az ismert dinnyefajtára, amelynek levele már palántakorában lekókad a harsogó ajánlatra, hiszen ezután olyan névvel, mint a Sugár baby — vajon lehet-e még versenyezni a vevők kegyeiért...? (gyóni) — ÜTÉPlTÉSEK, JAVÍTÁ­SOK. A Budapest—miskolci 3-as számú főút hatvani szakaszán tovább folytató­dik a MÁV-felüljáró javí­tása. Ehelyütt csak 40 kilo­méteres sebességgel lehet hajtani. Hasonlóan csökken­teni kell a sebességet a Gyöngyös—Párád—Egri út aszfaltozási munkálatai mi­att. Recsk és Sirok közt híd­építés folyik, itt még az út­szűkület is nehezíti a közle­kedést. — TALÁLKOZÓ SZEDÁM GYÖRGGYEL. A Megyei Művelődési Központban szombaton, délután fél 4-től kerül sor arra a találkozó­ra, ahol Szedám Györgyöt faggathatják az érdeklődők a festészet, az alkotás mi­kéntjéről. — ÜLÉST TARTOTT A TIT HEVES MEGYEI EL­NÖKSÉGE. A napirendi pontok közt szerepelt a nyá­ri egyetemek programja. A műemléki tagozat témája idén a régészeti emlékek védelme lesz, a filmművé­szeti tagozatosok pedig Mé­száros (Márta munkásságá­val ismerkedhetnek meg. — NEVELÖOTTHONOS DI­ÁKOK TALÁLKOZÓJA. Május 16 és 18 között kerül sor az Egri Gyermekváros­ban arra a seregszemlére, ahol a fiúk, lányok hét sportágban mérhetik össze tudásukat, valamint bemu­tathatják, hogyan tudnak énekelni, zenélni, táncolni. A nevelőotthonos diákok ügyességi versenyeit videó- diszkó és csoportos játékok színesítik. — OMEGA-KONCERT. A Körcsarnokban, Egerben, május 19-én, este 7 órakor ad hangversenyt a fiatalok régi kedvence, az Omega. Műsoruk címe: A Föld ár­nyékos oldala. — BÉKESTAFÉTA GYÖN­GYÖSÖN. Ma, délután 6 órától a békehónap és ti győzelem napja alkalmából békestafétát rendeznek Gyöngyösön. A váltófutás­ban tíz férfi és tíz női csa­pat vesz részt. — CSÁK MIKLÓS FOTÓ­MŰVÉSZ KIÁLLÍTÁSA. A Megyei Művelődési Köz­pont kisgalériájában ma nyí­lik Csák Miklós alkotásai­nak bemutatója. A jeles fo­tós délután 6 órától diabe­mutatót is tart. A képek 24- ig tekinthetők meg. — FELÚJÍTJÁK a reme- NYIK-KÜRIÄT. Jól halad az öregek napközijének át­alakítása Hevesen, a volt Remenyik-kúriában. Az épü­letet eredeti állapotába ál­lítják vissza, korszerűsítve a fűtést, s egyúttal bővítik a férőhelyeket is. Október kö­zepétől remélhetőleg már a korábbi huszonöt idős bácsi és néni helyett 45 nyugdíjast tud fogadni az otthon. EGERBEN: felnöttbetegck ré­szére 18 órától másnap reggel 8 óráig, az 1-es kórház területén, a felvételes belosztály mellett. Bejárat a patakparti portán. Te­lefon: 11-000. Nap közi rendelés: hétközna­pokon hétfőtől péntekig, ll-től 16.30 óráig. AZ ÜGYELET HELYE: az 1-es kórház területén, a felvételes belosztály mellett. Bejárat a pa­takparti portán. Telefon: 11-000. GYERMEKORVOSI ÜGYELET: este 19 órától reggel 7.45 óráig, nappali ügyelet: 13.30 órától 15.30 óráig. ÜGYELET HELYE: a kórház gyermekosztálya. Telefon: 10-841. GYÖNGYÖSÖN: 19 órától hol­nap reggel 7 óráig, a Széchenyi u. 1. szciic aiatli rendelőben. Rendelések között napi ügyelet. 12-től 14 óráig. Telefon: 11-727. HATVANIBAN: Hatvan város lakossága részére sürgősségi ügyelet 12 órától 16 óráig, éjsza­kai ügyelet Hatvan város és az ellátási területhez tartozó köz­ségek lakossága részére, 17 órá­tól holnap reggel 8 óráig. ÜGYELET HELYE: kórház, ,,faház”, Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 11-040. HEVESEN: éjszakai sürgősségi ügyelet, 19 órától holnap reg­gel 7 óráig, az egészségházban. Az ügyelet helye: Heves, Vörös Hadsereg u. 32. Telefon: 125. KÖJÁL-KÉSZENLÉT EGER­BEN: délután 17 órától, holnap reggel 7 óráig. Telefon: 10-133. Felújítják Gyöngyösön a Petőfi utcát Mától megkezdődik az au­tósoknak, gyalogosoknak nem kis bosszúságot okozó utca belvárosi részének tel­jes korszerűsítése. Ezért elő­reláthatólag október köze­péig a Lenin út (nagytemp­lom) sarkától a Csárda ut­cáig, 650 méteres szakaszon lezárják az utat. A szennyvízcsatorna ki­építését, az ivóvízhálózat re­konstrukcióját, a meglévő csatornarendszer, valamint az útburkolat és a járda tel­jes felújítását a Vízügyi Épí­tő Vállalat szakemberei vég­zik. Ebben az időszakban a telefonhálózat bővítésére, postai alépítmények léte­sítésére is sor kerül. A munkálatok miatt a Gyöngyös—Gyöngyössoly- mos—Mátrafüred között köz­lekedő helyközi autóbuszjá­rat módosított útvonala a következőképpen alakul: Gyöngyös autóbuszállo­más—Mátrai u.—Bene, őr­álló és Petőfi u. A 3-as számú helyi járat a Fő tér—Lenin út—Kossuth L. u.—Mátrai u. és a fő­iskolai megállóhelyek között közlekedik majd. Az autóalkatrész­ellátás javításáért Az Autó- és Alkatrészke­reskedelmi Vállalat korsze­rűsített termékforgalmazá­si rendjének részeként Bé­késcsabán, Debrecenben, Győrben, valamint Szom­bathelyen sikerrel működ­nek üzletházak. Ezek ta­pasztalatai alapján nyitottak új autóalkatrész-árudát teg­nap Miskolcon. A kis- és nagykereskedelmi forgal­mat bonyolító boltban az arra jogosultak adómentes fogyasztói áron, míg az egyéb kis tételben vásárlók a normál értékben szerez­hetik be a szükségleteiknek megfelelő árumennyiséget. Ezeknek az üzletházaknak az Autóker kiemelt ellátást biztosít és lehetővé teszi azt is, hogy az azonnali ki­szolgáláson túl havi két al­kalommal előzetes megren­delés alapján is lehessen vásárolni. A miskolci József Attila utcában megnyílt au­tósbolt 40 millió forint érté­kű árukészlettel várta az el­ső vevőket, s az ígéret sze­rint a későbbiekben is bő­séges lesz a kínálat. Remél­hetőleg mindez javít me­gyénk autóalkatrész-ellátá­sán is. Bővülő szolgáltatások a Patyolatnál Tegnap ülést tartott a Fo­gyasztók Heves Megyei Ta­nácsa. Ez alkalommal a me­gyei Patyolat Vállalat szol­gáltatásairól, s ezek bővíté­sének lehetőségeiről cserél­tek véleményt a jelenlevők Kifogásolták többek kö­zött az adminisztrációs mun­kák bonyolultságát, a meg­felelő propaganda hiányát A tervek szerint a közeljö­vőben bővül a kiegészítő szolgáltatások köre, s a ked­vezményes akciók száma Célul tűzték ki továbbá a vidéki felvevőhelyek korsze­rűsítését. valamint a kiszol­gálás kulturáltságának nö­velését. Az elképzelések kö­zött szerepel a szombati nyitva tartás megoldása is Ismét Agria városismertető verseny Győztek a szolnokiak és a szekszárdiak Szoborkeresőben (Fotó; Gönczi) A napokban került sor ismét, a már hagyományos Agria városismertető ver­senyre Egerben, a Megyei Művelődési Központ nagy­termében. A helybélieken kívül az ország közeli és távoli városaiból mintegy háromszázan érkeztek a ne­mes vetélkedőre. Ez alka­lommal a résztvevőknek kö­zel 5 kilométeres útvonalat kellett ahhoz ismerniük, hogy a feladott — elsősor­ban szobrokra vonatkozó kérdésekre — választ ad­hassanak Az ifjúsági csapa­tok első helyezettje a szek­szárdi Garay Gimnázium lett, a megyeszékhelyről pe­dig a Gárdonyi Géza gim­názium 14-es számú cso­portja. A felnőttek közül a szolnoki Titász Vasas együt­tese, valamint a helyi Fi­nommechanika SC érdemel­te ki az elismerést. A győz­tesek egyhetes belföldi üdü­lést kaptak. A legjobban szereplő 4-es Számú Általá­nos Iskola úttörői: Király Ildikó és SzVva Zsuzsanna a városi úttörő elnökség vándorserlegével térhettek haza. Találkozás a számítástechnikával A megyei szövetséghez tartozó gyöngyösi Mechatro­nika másik két — budapes­ti — kisszövetkezettel kö­zösen csütörtökön Egerben is bemutatkozott a társszer­vezetek érdeklődő képviselői előtt. A szakmai találkozón — amelyen részt vett Kür­tösi Károly, a megyei párt- bizottság munkatársa is — dr. Holló Béla, a Kiszöv el­nöke köszöntötte a megje­lenteket, figyelmükbe ajánl, va a tájékoztató előadáso­kat, illetve a kiállított, s működés közben is megis­merhető elmés berendezése­ket. A „Rosyinfo'' cím alatt rendezett bemutató a már meglehetősen elterjedt kis- számítógépen alapuló rend­szer „rejtelmeibe” engedett bepillantást — emberközel­be hozva a sokak által még mindig félelmetesnek tar­tott technikát. Az ipari, ke­reskedelmi. mezőgazdasági, szolgáltatási, intézményi te­vékenységek szervezésére, irányítására egyaránt reme­kül használható módszer meglehetősen széles körből vett gyakorlati példákkal bi­zonyította létjogosultságát napjaink és a jövő felada­tainak megoldásában. Az egybegyűltek az „ezerarcú programrendszerrel" készí­tett fogyóeszköz-, telek­vagy betegnyilvántartást láthatták a terminálokon, miközben arról is meggyő­ződhettek, hogy például mennyivel egyszerűbb így egy-egy munkaügyi statisz­tika összeállítása. Az árkal­kulációról nem is beszélve. A számítástechnikával fog­lalkozó „Mechatronika" Mű­szaki Fejlesztő Kisszövetke­zet elnöke. Csikós Miklós, ugyanekkor bejelentette, hogy a jövőben több szol­gáltatással szeretnék bővíte­ni jelenlegi tevékenységüket. Nem csak szerelik, üzembe helyezik a megrendelt be­rendezéseket vagy készítik, értékesítik a programokat, hanem oktatásra, különféle adatok bérfeldolgozására, il­letve gépkarbantartásra is vállalkoznak. Szombati számunkban olvashatják ^ónosbél, napfényes délelőtt Hajdanán a kis bükk’ falu a Bél nemzetség birtokában volt, s mint neve is mutatja, az itte­ni malom három kender­törő alá hajtotta a vi­zet. Lakói ma már más­sal foglalkoznak. Hogyan élnek, mik a gondjaik, örömeik. Erről ir Jám­bor Ildikó az 5. oldalon „.Egészséges, mondd, akarsz-e lenni?” Mit jelent az egészsé­ges életmód? A kérdést v Mikes Márta az Egri 9. # Számú Általános Isko- | Iában tette föl abból az í alkalomból, hogy elő­ször rendezték itt meg j az egészségnevelési hetet A megszólalók közt van­nak a gyerekek, a Pa- í noráma Vállalat képvi­I selője, az úttörőcsapat vezetője és az igazgatónő. A fotókat a 6. oldalra Perl Márton készítette. A virágos Egerért Városszépítö egyesüle­tünk szeretné a megyeszék­helyt még szebbé, hangula­tosabbá, virágosabbá tenni Ennek érdekében felkérték a Városi Tanács Mélyépítő és Városgondozási Üzemét, rendezzen rendkívüli virág­vásárt a csebokszári város­részen. Az üzem a kérésnek ele­get téve vállalta, hogy ön­költségi áron május 10- és 11-én 8—14 óra között meg­kezdi a virágpalánták és a virágföld árusítását a Rá­kóczi és Olasz utcák sarká­nál, a Csuvas Étteremmel szemben, illetve az ABC- áruház mögött.' A szervezők bíznak a la­kosság részvételében, s ab­ban, hogy az eddigieknél több lesz a virágos erkély a lakótelepeken is. Kiállítás lopott holmikból Hatvani vagonfosztogatók rendőrkézen Stílbútor. tízféle kötöttáru. Mátra, Muskotály és Baltic vod­ka, hiánycikknek számító gép­kocsialkatrészek. lengyel málna­dzsem. hőmérő — netán vala­kinek felszaladna a láza vagon­fosztogatás közepette — bőrkesz­tyű, topán és korcsolyacipő ha­lomszámra. hangfalak, lemez­játszók, magnós rádiók, ha pe­dig futás közben mocsaras táj­ra tévedne valaki: ott a térdig érő gumicsizma! Mindez 150 ezer forint értékben, gondosan tálal­va. a Hatvani Rendőrkapitány­ság tanácskozótermében foga­dott bennünket, tegnap reggel. Milyen célból? A választ bízzuk dr. Jusztin Ferenc őrnagyra, a városi kapitányság vezetőjére. — Április 9-én, éjjel, a 21-es út és az Üttörő utca sarkán, a rendőrjárőr — Mozsár István és Andriskó Péter főtörzsőrmes­terek — ellenőrzés végett iga­zoltatnák az ott álló gépkocsi két utasát. Gál Zoltán és Lum­mer László hatvani lakosokat. Ennek során a járműben hét karton, tisztázatlan éredetü pa­lackos bort találtak. Előállítá­sukat követően Gálék elmondot­ták, hogy a bor a helyi vas­útállomás miskolci vonalára ál­lított vagonból származik, ame­lyet feltörtek. Ezt követően mind a MÁV alkalmazásában álló Gál Zoltán, mind pedig tettestársa, Lummer László la­kásán nyomozóink házkutatást tartottak, s ennek során került elő a több száz tételre rúgó. nagy értékű lopott holmi. A nyomozás az ügyben befejező­dött, s kapitányságunk a tette­sek előzetes letartóztatása mel­lett, vádemelési javaslatot ter­jesztett az ügyészség elé. A rendhagyó „kiállításon' egyébként vendégül látta a rend­őrség mind a helyi irányító szervek vezetőit, mind az érde­kelt és érintett intézmények munkatársait, valamint a bíró­ság, az ügyészség, illetve a vé­delem képviselőit. Természete­sen jelen voltak a MÁV vezetői és rendészet is, akik — mint Kovács Kálmán vasúti főnök megjegyezte — nem egy eset­ben saját hatáskörükben eljár­va derítettek már fel hasonló bűncselekményeket. Mi volt a célja a kapitányságnak e ritka tájékoztatóval? Ismét a városi rendőrkapitányt idézzük: — A vasút az egyik legna­gyobb üzem. Százakat, ezreket foglalkoztat. Társadalmi érdek is, hogy a soraikból kilógó, bű­nöző elemek cselekményeit, föl­derítésüket követően, az arra illetékesek tudomására hozzuk Voltaképpen minden vasúti dol­gozót érintő kérdésről van szó. Bennük szeretnénk felébreszte­ni a nagyobb felelősséget, a több figyelmet üzemük, a MÁV iránt, hogy ezáltal még inkább megelőzhetők legyenek a hason­ló esetek. Mit tehet mindehhez az új­ságíró? Kívánja, hogy az újsze­rű rendőrhatósági akció, mint a megelőzés speciális formája, valóban váltsa be a hozzá fű­zött reményeket. Ami pedig Gál Zoltánt és Lummer Lászlót il­leti: sorsuk továbbiakban a: ügyészségen, illetve a bíróságon múlik. (m. qy.) NÉPÚJSÁG — a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves Megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE. — Főszerkesztő-helyettes: KOÓS JÓZSEF. Kiadja: a Heves Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: HEKELI SÁNDOR. — Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.) Telex: 063-350. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.). Telex: 063-349. Telefonszámok: 13-352, 13-381, 13-503, 13-644, 13-985. Gyöngyös, Rózsa út 1. 3200. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon: 11-051. Heves, Fő út 10. 3360. Telefon: 124. Terjeszti a Magyar Posta, előfizethető bármely hírlapkézbesító postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest, V., József nádor tér 1.— 1900—, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Index: 20062. — Révai Nyomda Egri Gyáregység, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JÓZSEFNÉ dr. — HU ISSN 0133—0705. > y

Next

/
Thumbnails
Contents