Népújság, 1986. május (37. évfolyam, 102-127. szám)

1986-05-31 / 127. szám

IRODALOM ÉS MŰVÉSZET NÉPÚJSÁG, 1986. május 31., szombat Embert könyvtáráról Madarat tolláról? Embert kedves könyveiről? Láttam egyszer egy „felmérést” közbűntényesekről. Meddig terjedtek a „kultúrigényeik” bűnöző korukban Nem lepett meg, hogy unalmas óráikban két rablás kö­zött egyik sem olvasgatott Tolsztoj-regényt, Csehov-no- vellát, lllyés-esszét, József Attila-verseket. Figyelmet érdemel, hogy ez a filmre nem érvényes; szép számmal voltaik köztük szenvedélyes mozilátogatók. Figyelmet ér­demel, hogy két útonállás közt. ha nincs kéznél krimi, filmen akár a Karenina Annát is megnézi a bűnöző, netán a Hamletet tévéváltozatban — megtörténhet per­sze, hogy a Hamletiben is csak a krimit látja meg: ki kit szúr le, sejtelmesen jön a szellem, és belebeszél az élők dolgába. Nagyszerű találmány a film, a tévé. De társalkodó partnernek már korántsem olyan nagyszerű. Mindig ő beszél. Kihagyás nélkül, folyékonyan, sza­porán. Nem lehet közben megállni, eltűnődni, visszalapozni, visszakérdezni. Voltaképpen nem is igényeljük a mozi­vászonnal, a képernyővel a társalgást, leszoktunk már róla — pereg a kép, pereg a cselekmény. De van itt még valami más is. Én, a néző. a tévé előtt soha nem választhatom meg a társaságomat. A nézőknek kell körülülniük a tévét, és eszi, nem eszi. nincs más választék, csak a mai műsor. (A. és B. menü). A képernyő, a mozivászon a középpont — a nézők serege: alkalmi körítés. Fordított a helyzet a könyvtárban: ott az olvasó a középpont. Ot veszik ezerszám körül a múlt és a jelen nagyjai, szellemóriásai: mind vele akar társalogni őt hívogatja a polcokról. Kedvére válogathat köztük az­napi társalkodópairtnert, titkos tanácsost, megvallathat­ja őket, mindennap a legnagyobbat, a leg tapasztaltab­bakat. legbölcsebbeket a világról, az emberről. az életről, de még az éppen szorongató személyes gondjai­ról is. És nemcsak a legnagyobbakat. De százszámra olyano­kat a kortársaik közül, akik az ő számára itt és most tudnak újat, izgalmasat, tanulságosat, szépet mondani. Az irodalom sok lehetséges osztályozását hadd szapo­rítom eggyel: vannak olyan könyvek, amelyekben mind­ennél inkább önigazolást talál az olvasó, és vannak olya. nők, amelyek — olykor bizony gyötrelmes — önvizsgá­latra szorítják. Természetesen az olvasó igenis önigazolást keres. Olyan hősöket, olyan történeteket, amelyekbe önmagát, környe­zetét. egész megszokott világát kedve szerint, könnyen behelyettesítheti. És csudálatos, hogy az ilyen könyvek világába mennyi­re minden őt, az olvasót igazolja: hogy az ő tehetsegét nem méltányolják, az ő igaz szerelmét nem viszonozzák: házasságban ő a meg nem értett fél, az áldozat, a már­tír; bűnösökkel szemben ő az ártatlan; főnökkel szem­ben a kiszolgáltatott. Milyen remek ember az a hős (nő)! S annak a derűs világképnek az igazolását is megta­lálhatja a könyvekben, amely szerint az egymáshoz való szerelmesek természetesen egymáséi lesznek,, a jó természetesen megkapja a jutalmát, á rossz a bünteté­sét; a bűnöst természetesen utoléri az igazságszolgálta­tás sújtó ökle. Kellemes érzés becsukni az ilyen könyvet, jól lehet aludni utána. S ezzel korántsem akarom kétségbe vonni, leszólni a könyv esetleges irodalmi értékét; rangos alkotásokban olykor remekművekben is találhat az olvasó — ha ke­res — önigazolást. De igen valószínű, hogy a leghálásabb társalgópart­nerek, „titkos tanácsosok” azok a könyvek, amelyeket olvasva — nehéz elaludni. Amelyek megtagadják az ol­vasótól a remélt önigazolást s arra kényszerítik: néz­zen szembe önmagával. Hátha nem olyan derék ember ö, amilyennek hiszi magát; hátha nem olyan értelmesen él. ahogyan élhetne; hátha ő is tévedhet egyben-másban, és az ellenfeleinek is (lehet igaza; hátha a világ nem úgy van jól, ahogy ő megszokta, lehetne sok minden más­képpen. jobban is. Mert az igazság elég sokszor alulma­rad, a jó nem nyeri el a jutalmát, a bűnös diadalmas­kodik. A társalgáshoz bizony idő kell. Sajnos vagy nem. de az olvasás hatásfoka nem javul a gépesítéssel, a technikával arányosan. Egy könyv el­olvasása ma is megkíván annyi időt, mint száz évvel ezelőtt; a reklámozott gyorsolvasás csak felületes átte­kintésre, hozzávetőleges tájékozódásra alkalmas — tár- salgásra semmiképp. Mégis mosolyogni való, ahogyan némelyek temetik a „Gutenberg galaxis-t", a könyvnyomtatás korát. Valóban, a szórakozásra, a kellemes időtöltésre, a kul- túrjavak habzsolására kényelmesebb, népszerűbb, talán vonzóbb lehetőségeket is kínál a mai technika. De a halhatatlanokkal naponta egy társaságban lenni a legnagyobb elmék közül a kedvünkre kiválasztottal tár­salogni — ezt ma is, belátható ideig holnap is, csak a könyv adhatja meg Fekete Gyula KIK ÜLNEK A KÁDBAN? Kálnoky László posztumusz kötetéről Az idei könyvhét kelle­mes előhírnökeként jelent meg Kálnoky László Hőstet­tek az ülőkádban című posz­tumusz kötete. Ezzel a har­minckilenc verssel — egye­lőre úgy tűnik — lezárult az életmű, amely egy kemény, feszesre nevelt jeliem, ala­pos tudás és teljes alázattal vállalt művészi elhivatott­ság ötvözete. Kései virág­zása, virágba borulása, kiteljesedése, sikerei — ap­ró fizetségnek tűnnek ah­hoz a fegyelemmel vállalt sorshoz képest, amely külső formát adott a benti tarta­lomnak. Nagy visszhangot kiváltó utolsó köteteinek mindig úgy adott címet, hogy a leg­fontosabb mondanivalóját hordozó vers címét rakatta a fedőlapra: ezzel is hang­súlyozni akarta, hogy az öt éppen legjobban foglalkoz­tató erkölcsi, irodalmi gon­dok közül mi is a leghang­súlyosabb, mi bántja őt, mi­ért és mikor keseredik el, hol tetszik elviselhetetlen­nek a testiek mellett a lel­ki kín. amely szólásra inge­relheti? Ennél a kis gyűjte­ménynél — amely terjedel­mére nézve valóban még szerényebb is az átlagosnál — elidőzve megállapíthatjuk: itt minden vers kegyetle­nül pontos vallomás egy olyan embertől, aki tudja, hányadán áll testi és lelki erejével egyaránt. Elképze­lem, mekkora feszültségek között élhetett, hányszor nézhetett ki sóváran és kér­dő szemekkel budai lakása ablakán, amikor az értelem és a viszolygás, a riadalom és a békesség óhajtása harc­ban állottak, benne, érte, ál­tala? Bizonyára összeszoró tolt szájjal morzsolgatta ma­gában az elégedetlenség ki- fákadásait. maga ellen, a világ, a környezet, a társai dalom, a bűnök, a mocskos kis érdekek kis lovagjai el­len. míg végül is leült, hogy a saját hangján inkább magának, mint a világnak elmondja, miért is, hogyan is gondolta ő ezt vérig. Ezt az egészet, amit életnek ne­veznek. Az ő életének? Szó sincs róla! Az élet nem az egyeseké, bár a szemé­lyes sorsot kinek-kinek el kell viselnie, de az élet az emberiségé, a társaké, meg az enyém együtt, mert egy­magámban, egymagamért, társak és közös cselekvés nélkül nem érdemes élni. Korábbi köteteiről is ír­tam esetenként néhány sort. Az alkalmak mindig is azt vétették velem észre, hogy Kálnoky László akkor élt igazán, ha bírói hevülettel ítéletet mondhatott a dol­gok állása felől. Nem azért írom ezt most, mert tudom, hogy szakképzettsége szerint jogász volt, hanem azért, mert minden mondata egész életén keresztül a tkimon- dott ítélet szigorú indoklá­sa. Vegyük csak a mostani könyv címadó versét, „rá­jöttek már sokan, hogy a fürdőszobában ... öblösebb lesz énekhangjuk, úgyhogy hőstenomak, esetleg bassz- baritonnak képzelheti ott magát a magányos ember”. Azért kezdtem az idézetet kisbetűvel, mert a költő így nyitja a verset; központosí­tás nincs sehol, magam is gondolkodtam, hogy az idé­zetet lezárva, tegyek-e pon­tot. Majd felsorolja hőseit, az álóbjektív kritikust, aki „el jelen tékteleníthet bár­mely remekművet”, a főszer­kesztőt, aki „törölheti az esszékből és kritikákból an­nak nevét, akit irigyel vagy utál”, a gyógyintézet igaz­gatóját, aki ,,nem küldet be­hívót ha úgy tetszik néhány beutaltnak dögöljenek meg otthon a saját vackukon", a táborszernagyot, aki „szán­dékosan kihagyhat néhány hősi halottat a márványosz­lopra aranybetűkkel vésett névsorból”, a fiatal költőt, aki „figyelmezteti az öreget ugyan miért handabandázik fél lábbal már a sírban.” íme itt áll a jegyzék azokról költő által nyilván nagyon közelről és éles fényben lá­tott kicsodákról; dörög rájuk a versből és — hitem sze­rint — „odaátról” is a meg­fellebbezhetetlen ítélet: „ ... az említett kisebb-na- gyobb hatalmak már legföl­jebb bibliográfiákban nem művekben élnek tovább ré­gi igazság, hogy hőstetteket nem egyedül a harcmezőn, hanem a fürdőszobában is lehet cselekedni a nagy kád langyosabb vagy az ülőkád forró vizében ...” Nem írom le a színes kép továbbrago- zását; aki a költő értő ba­rátja, az úgyis, többször fel­lapozza majd ezt a passzust. Azért is, mert minden téte­le igaznak -tűnik, no meg azért is, mert a lüktető so­rok, minden oldottságu-k el­lenére is érzékeltetik, mek­kora belső feszültség tartja össze, izzítja verssé a sza­vakat. Látszatra itt a költő az egyéniségét sértő az egyéni sérelmek esetlegességeit fájlaló szereplőket sorol fel. Mondhatnánk azt is, hogy ő ezekkel a figurákkal ta­lálkozott elsősorban, neki ezek az emberek, ezek a kis- szerűségek jelezték. meny­nyire alattomos kis színjá­tékká tud vedleni az élet, ha az értékek valahol meg- bicsaklanak. Szókimondása mindig is jellemezte őt, ha kellett védenie magát, nem húzódott vissza a pengeéles szavaktól. Minden mondata, minden felsóhajtása, panasz­kodása, kifakadása mögött szilárd jellem állt, teljes vértezetben. Nem hagyta magát! Csak azért kért el­ismerést. amit maga is értéknek tartott. Azért is ostorozhatta az általa megismert embere­ken keresztül kortársait. mert ezt is leírta: „Mert egy vagyok, mindenki egy velem, ha fénylik a neve, ha elfelejti a későn érkező.” (Köz- és magánügyek). Majd így folytatja: „Rossz színész rossz percet választva lép föl a színpadon, mikor más felvonás vagy más darab megy. hol nincs jelenése, ügyetlenül csetlik-botlik, beszéde zavart, arca s for­mája felemás." A kép önmagáért beszél, bármit elvonunk belőle, csonka lesz, bármit hozzá akarnánk tenni, hamissá hangzana. S még ez a hangzás! A költőt az utóbbi években ta­nulmányok esszék ismertet­ték, elemezték, magyarázták, sokszor az egyéniségétől ide­gen művirágszólamokkal vették körül, koszorúzták meg öt úgy, mintha talmi di­cséretekre rászorult volna. Azt a verszenét, azt a hang­zást azonban még nem vet­ték komoly, értő vizsgálat alá hogy ez a költő a leg­feszesebb klasszikus vers­formákban éppúgy termé­szetes hangon beszél, mint a csaknem szabadversig ol­dott szerkezetekben. Mert ezek a versek, ezek a lélek mélyéből kikerülő gondola­tok az érlelődés és a meg­fontoltság olyan csiszolásán mentek keresztül, ahol a feleslegesnek el kellett hull­nia. Kálnoky László hitte, hogy kegyetlen küzdelme az élet­tel és az életért nem volt haszontalan játék. Nyomot hagyott maga után, nem lesz a neve „puszta bibliográfiai adat”. Mi sem véletlenül ír­juk a kötetről szóló apró írás végére egyik mondatát: „Bár lehetnék náluk sokkal szerényebb. bár tudnék len­ni őszintén szerény!" Farkas András Uzsonna 1937-ben Rév Miklós fotói A Ming-sírok útja (Kína. 1955) Újdonságok Ha nem is térünk vissza a Supka Géza kezdeményez­te könyvnap intézményéhez, tehát az egynapos könyv­ünnephez, akkor sem lesz az idei könyvünnep a meg­szokott módon hétnapos, tudniillik az idei könyvhét a neve ellenére egy hétnél rövidebb ideig tart. Mit várhatunk? Nos, több mint nyolcvan könyvet fel­sorolni sem érdemes. de amit e sorok írója ismer, azt bátran ajánlhatja. El­sősorban egypár emlékira­tot. Balogh Edgár, az erdé­lyi politikus és közíró Férfi­munka címen számol be a felszabadulást követő évti­zedről, mikor is az ottani magyarok nagy többségét tö­mörítő Magyar Népi Szövet­ség a szocialista átalakulás érdekében a román kom­munistákkal vállvetve har­colt — megállítva ezzel a Maniu-féle nacionalista ban­dák gyilkos akcióit, és se­gítve a dolgozó magyar nép egyenjogúsítását, amelyben olyan szövetségesre találtak, mint Groza Péter. Igaz, a kezdeti eredmények egy idő után bizonytalanná váltak, s a személyi kultusz tör­vénytelenségei a magyarok legjavát is sújtották. Ma­gának Grozának is lesz egy kötete: A börtön homályá­ban. Két nem baloldali, hanem dzsentriember müvét kell még említenünk. Egyikük a liberális nagypolgárból régésszé yált Zolnay László. ö fedezte föl a budai vár gótikus szobortöredékeit. A náci befolyás növekedése idején zsidó feleséget vá­lasztott; Rákosi idején ezt az asszonyt mint kapitalis­tát telepítették ki. de Zol­nay ekkor is szolidáris ma­radt vele, noha akkor már egy grófnő volt a felesége Szóval van miről mesélnie, miről emlékeznie ... (Hírünk és hamvunk.) Akárcsak Pá- lóczi Horváth Lajosnak, aki a népi írókhoz és a Magyar Közösség titkos társaságé - hoz tartozott, mégis ellen­álló és szovjetbarát tevé­kenységet folytatott. Sajnos, most csak gyermek- és if­júkoráról olvashatunk Alom- pákász című emlékiratában Bizonyára nagy siker lesz Moldova György új szociog­ráfiai kötete. A pénz szaga a kamionsofőrök üzleteiről, üzelmeiről, kiszolgáltatott­ságáról szóló sajátos, szó­kimondó könyv. Bármennyire növekszik is a tényirodalom népszerűsé­ge. a regény iránti érdeklő­dés mégsem csökken. Főként ha jó regényről van szó! Szász Imre irodalmi rang­ját csak mostanság kezdjük igazán fölfedezni; A világ így ér véget című, egy es­te elolvasható kisregénye immár legkülönbjeink so­rába emeli. Művészregény V Hazafias alkotás? Egy meg­nyomorított értelmiségi nem zedék regénye? A külföldre futottaké vagy szalajtottaké? Mindez és még sok minden

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents