Népújság, 1986. május (37. évfolyam, 102-127. szám)
1986-05-30 / 126. szám
6. NÉPÚJSÁG, 1986. május 30., péntek Vajmi igen, Papp nem Góliás Róbert, az MLSZ női bizottságának vezetője a napokban a megyeszékhelyen az Egri Lendület csapatának szakvezetőivel tárgyalt. A válogatott keretbe Vajmi Csilla kapott meghívást, aki június 6-án tagja lesz az Ausztriában szereplő címeres mezes hölgygárdának. A tehetséges — de az edzéseket nem látogató! — másik Lendület-játékosról, Papp Annamáriáról kénytelen-kelletlen lemondtak a válogatók. Tegnap Egerben, a városi stadionban megtartották az OSN megyei sportünnepélyének főpróbáját. Az esemény nagyközönség előtti bemutatójára szombaton. 16 órától kerül sor. Felvételeink a Gárdonyi gimnázium és a GMSZ diákjainak gyakorlatából adnak ízelítőt. (Fotó: Szántó György) Bemutató szombaton IFJÚSÁGI SIKEREK Mozgássérültek sportnapja Az úttörőmozgalom 40. évfordulója, valamint az országos gyermeknap tiszteletére két napra az úttörő korú mozgáskorlátozott sportolóké volt a budapesti Testnevelési Főiskola tornacsarnoka és uszodája. A Heves Megyei Mozgássérültek Sportegyesületének versenyzői a mostoha felkészülési körülmények ellenére dicséretesen szerepeltek. A buzogánydobás csapatversenyében harmadik lett az egri együttes (Simon Ádám, Tóth Bettina. Tóth Mónika, Oláh István, Saiga Zoltán, Besenyei Rita), a kislabda- dobás versenyszámban a második, harmadik helyezett is egri lány lett — Tóth Mónika, Tóth Bettina — míg ugyanebben a fiúk a hatodik-hetedik helyen végeztek. Ügyesen forgatta az asztalitenisz-ütőjét Simon Ádám. aki harmadik lett. Az úszóversenyszámokban Besenyei Rita egy első és második helyezést ért el, míg a fiúk az első öt között végeztek. Fordulóról fordulóra A területi labdarúgó-bajnokság tavaszi, 15. fordulójában 27 labdarúgó jóvoltából 30 gól született, kettővel több, mint az előző hétközi fordulóban. A góllövőlista élén Kanyok növelte előnyét. Az állás: 21 gólos: Kianyok (Ózd), 18 gólos: Or- lóczíky (Sajóbábony), 14 gólos: Csányi (Recsk), Utassy (Ózd), 13 gólos: Juhász (Hatvan), Kleiber (Edelény), Tóth (Recsk). A 32. forduló válogatottjában a következők kaptak 'helyet: Gyovai (Sajóbábony) — Bencsok (Recsk), Lipták (Sajóbábony) Gál (B. gyarmat). Kopácsi (BVSC) — Gohér (Hatván), Orlóczky (Sajóbábony), Homonnai (Ózd) — Csányi (Recsk), Barta (Nagybátony), Szedlák (Romihány). A „viharos” körülmények között befejeződött Gyöngyös—Hatvan (2—3) megyei rangadó után kialakult a bajnoki év végső „házi” tabellája: 1. Hatvan 2. Bélapátfalva 3. Gyöngyös 4 Recsk 5. Sírok A megye) 8 4 3 1 16- 9 n 8341 12-11 IC 8 2 5 1 7-6 3 8242 16-16 8 8-26 4-13 2 bajnokságban első alkalommal fordult elő, hogy minden csapat gólképesnek bizonyult. Történt ez annak ellenére, hogy most csak 24 gól született, hárommal kevesebb, mint az előző fordulóban. A góllövőlista második helyén hármas holtverseny alakult ki. Az élmezőny állása: 1. Bar- tuska (Füzesabony) 20, 2.—4. Kovács B,, Kovács J. (mindkettő Apc), Szabad (Selyp) 19—19, 5. Horváth (H. Gáspár SE) 17 góllal. A 27. forduló válogatottja a következőképpen alakult: Kasza (Heves) — Fülöp (At- kár), Reményi (Pétervására), Komáromi (Petőfibánya), Blahó (Tárnáméra) — Móczár (Nagyréde), Birincsik (Füzesabony), Fodor (Tarna- örs) — Berényi (Boldog). Nagy 11. (Tárnáméra), Pásztor (Heves) (szigetváry) TENISZ Miskolczi duplázott Heves megye felnőtt teniszbajnoksága során a nők Egerben, a férfiak Gyöngyösön küzdöttek a helyezésekért. A kétnapos verseny folytatásaként a Mátra fővárosában került megrendezésre a Kelet-területi bajnokság. amelyen a tíz szakosztály között az Eger SE és a GYSE sportolói eredményesen szerepeltek. Biztosan győzött mindkét alkalommal Miskolczi Ágnes, akit klubtársai követtek a dobogón. Eredmények. Heves megye bajnoksága. Férfi egyes: 1. Pál Károly. 2. Szekrényes Zsolt, 3. Reviczki Ervin és Urbán László (mind GYSE). Páros: 1. Szekrényes—Urbán. 2. Pál—Jakab (mindkettő GYSE). 3. Fehérvári—Fial- kovics (ESE) és Nagy—Reviczki (GYSE). Női egyes: 1. Miskolczi Ágnes. 2. Permay Edit. 3. Fábián Bea és Firt- kó Zsuzsa (mind ESE). Páros: 1. Permay—Firtkó. 2. Fábián—Tóth, 3. Molnár— Domboróczki és Rottenstein — Borbás (mind ESE). Kelet-területi bajnokság: Férfi egyes: 3. Urbán. 4. Pál. Páros: 2. Szekrényes—Urbán. Női egyes: 1. Miskolczi. 2. Permay, 3. Firtkó. Páros: 1. Fábián—Permay. Szabad Föld-kupa Helyezések Hevesen Négy csoportban 120-nál is többen ültek asztalhoz a Szabad Föld-kupa hevesi országos döntőjében. A sakkozókat Kontra Gyula. a városi tanács elnöke köszöntötte, majd a gimnázium tornatermében megkezdődtek a játszmák. A csapatversenyben pesti elsőség született. A nők egyéni versengésében Tóth Adrien (Heves) negyedik lett, a férfiak között pedig Orosz Péter (Heves) hatodik. Az ifjúságiaknál: 3. Gál Péter (Füzesabony), 4. Gara Péter (Detk). Heves Város Tanácsa vándordíját ajánlott fel a legjobb ifjúsági sakkozónak. Triatlon Egerben... Az első ilyen rendezvényi június 7-én, vasárnap rendezik meg az egri nyitott uszodában és környékén. Az indulók egyelőre még ,,csak” 1000 métert úsznak, 40 kilométert kerékpároznak és végül 15 kilométert futnak, amit azonban folyamatosan, egymás után kell teljesíteniük. A 200 forintos nevezési díjak egy részét az afrikai éhezők segélyezésére ajánlják a rendezők, a KISZ Heves Megyei Bizottsága és az Expressz Ifjúsági és Diák Utazási Iroda helyi képviselete. A versenyre történő előnevezéseket a KISZ-bi- zottság (Széchenyi utca 18.) címére kell eljuttatni május 30-ig. Mundial-menetrenda képernyőn Tévéközvetítések a szombaton kezdődő mexikói futball-vb-röl május 31-től június 14-ig A közvetítés napja órája A mérkőző csapatok A közvetítés napja órája A mérkőző csapatok V. 31. 19.00 Megnyitó ünnepség 19.50 19.50 Olaszország—Bulgária 23.50 VI. 1. 19.50 Brazília—Spanyolország VI. ». 19.50 23.50 Franciaország—Kanada 22.00 VI. 2. 19.50 Magyaro.—Szovjetunió VI. 10. 16.45— 17.45 VI. 3. 16.45— Összefoglaló: 19.50 17.45 Franciaország—Kanada Argentína—Dél-Korea VI. 11. 16.45— Lengyelország—Marokkó 17.45 19.50 Mexikó—Belgium VI. 4. 16.45— összefoglaló: 17.45 Algéria—Eszak-Irország Portugália—Anglia VI. 12. 23.50 16.15— 19.50 NSZK—Uruguay 23.50 Skócia—Dánia 17.45 VI. 5. 16.45— összefoglaló: 17.45 Paraguay—Irak Skócia—Dánia 19.50 Franciao.—Szovjetunió 19.50 VI. 6. 16.45— összefoglaló: VI. 13. 16.45— 17.45 Olaszország—Argentína Bulgária—Dél-Korea 17.45 19.50 Magyarország—Kanada VI. 7. 16.45— összefoglaló: 17.45 Brazília—Algéria Marokkó—Anglia VI. 14. 19.50 16.45— 19.50 Mexikó—Paraguay 17.45 VI. ». 16.45— összefoglaló: 17.45 Spanyolo.—Eszak-Irország Len gy elő.—Portugália NSZK—Skócia Uruguay—Dánia Magyaro.—Franciaország Kanada—Szovjetunió összefoglaló a C-csoport mérkőzéseiről Bulgária—Argentína összefoglaló: Olaszország—Dél-Korea, valamint az A-csoport mérkőzéseiről Lengyelország—Anglia összefoglaló: Mexikó—Irak Belgium—Paraguay Marokkó—Portugália, valamint a B- és az F-csoport mérkőzéseiről Brazília—Eszak-Irország összefoglaló: Spanyolország—Algéria, valamint a D-csoport mérkőzéseiről NSZK—Dánia összefoglaló: Uruguay—Skócia, valamint az E-csoport mérkőzéseiről Nosztalgia H. Gáspár mezben A hatvani öregfiúk találkozó a jubileum jegyében volt (Füstös Sándor felv.) A hatvani alakulat fennállásának 35. évfordulója jegyében a piros-fehér klub labdarúgó-szakosztálya kettős mérkőzést szervezett a napokban. A mai aktív tizenegy előtt az öregfiúk léptek pályára. A kezdőrú- gást Bottyán István, voll alapító parancsnok végezte. Az egykori honvéd-csapat most ebben az összeállításban kezdett: Gyökér — Ko- zsa, Mészáros, Gömöri, Zólyomi, Karcagi, Oláh J,. Oláh F„ Szomszéd, Mezei, Imre. A nosztalgiamérkőzés végeredménye: H. Gáspár— Egri Spartacus 5—5 (2—2). A gólokon osztoztak: Oláh F. 2. Mezei 2, Imre, ill. Tóth B. 2, Boros, Daragó. Szilágyi. Ezt a megyei bajnokságban éremre pályázó hazai gárda 2—1 arányú győzelme követte a Pétervására ellen, majd a laktanyában Geiger János őrnagy. a sportkör elnöke baráti vacsorán köszöntötte a résztvevőket. KÉZILABDA Félidőben Füzesabony az élen A megyei kézilabda-bajnokságban a nőknél a hetedik forduló egyben a tavaszi idény befejezését is jelentette. Mindkét rangadón hazai siker született, a GYSE az ETK-t verte, míg a Füzesabony tíz góllal lépte le az ESE II. csapatát. Eredmények: GYSE—Egri TK 26—21 (15—9). Ld.: Ali 8, Tóth 5, ill. Vigh 6. Füzesabony—Eger SE II 29—19 (13—7). Ld.: Baloghné 8, Szabó 7, Zahorecz 6. ill. Gál 8, Szilvási 6. Novaj— HKVSC 28—21 (18—8). Ld.: Dem- kó 11, Drozdik Zs. 8.. ill. Gohér. Jónás 5—5. Gy. Főiskola—Héves 3—17 (2—8). Ld.: Frisch 7. A góllövőlista élmezőnye: Dem- kó (Novaj) 63, Frisch (Heves) 52, Baloghné (Füzesabony) 48, Szabó (Füzesabony) 47. A bajnokság állása 1. Füzesabony 2. GYSE 3. Egri TK 4. ESE II. 5. Heves 75 2 - 174-130 12 7511 136-113 11 75 11 115- 96 11 75-2 168-138 10 73-4 111-103 6 6. Novaj 7 2 - 5 151-148 4 7. HKVSC 7 1 - 6 126-133 2 8. Gy. Főiskola 7 - - 7 48-168 A férfiaknál a Zalka SE— GYSE találkozót kísérte a legnagyobb figyelem, ahol, ha a GYSE eredményesebben használja ki büntetőit, még szorosabbá tudta volna tenni a mérkőzést. A tanárképzősök idegenben győztek, a Finommechanika pedig több mint 40 gólt dobott Hevesnek. Eredmények: Zalka SE—GYSE 29—27 (15—11). Ld.: Nagy 10. Bátori és Horváth 5—5, ill. Be- nei II. Gy. Főiskola—Egri TK 25—24 (12—11). Ld.: Pethes 7. Vass 5, ill. Vizes 9, Bíró 3. Finommechanika-Heves 41—28 (22 —10). Ld.: Bóta és Lakatos 9—9. Varga 7, Nagy és Sike 5—5, ill. Bartus 9, Szűcs 6. Gyöngyössoly- mos—HKVSC 12—20 (6—11) Ld. Blazsek 6, ill. Kókai 8. MONTEVIDEÓTÓL MEXIKÓIG XII/11. Argentína örülhet Portugál bíró állította ki Törőcsiket és Nyilasit Az 1978. évi argentínai világbajnokságra eredetileg 105 ország nevezett, de a visszalépések miatt végül csak 96 csapat kezdte meg a selejtezőket 1975 novemberében. A 16-os döntőbe végül tíz európai, négy amerikai, egy- egy ázsiai és afrikai csapat verekedte be magát. A 38 mérkőzésen a játékosok 102 alkalommal vették be a kapukat. A holland válogatott kitűnősége, Rob Rensenbrink iúnius 11-én. Skócia ellen a világbajnoki döntők történetének 1000. gólját lőtte. A csoportmérkőzések során váratlan meglepetést okozott Ausztria és Peru — az első helyen jutottak a legjobb nyolc közé. Csalódást okozott viszont kiesésével Spanyolország és Skócia, valamint a 2—12-es gólkülönbséggel. pont nélkül búcsúzott Mexikó. Magyarország 12 esztendei szünet után vívta ki ismét a részvétel jogát. A vb- döntőig útja így alakult: előbb Görögországot (3—0. 1—1) és a Szovjetuniót (2— 0. 1—2) előzte meg, majd interkontinentális selejtezőn Bolívián (6—0. 3—2) is túljutott. Argentínában már nem sikerült a jó folytatás. Hiába szerzett vezetést a Baráti La jós irányította gárda a rendező Argentína elleni nyitó találkozón, a 83. percben már a házigazdák örültek. Ezt követően pecsételődött meg a magyarok sorsa: a portugál játékvezető előbb Törőcsiket, majd Nyilasit is kiállította. A „megrokkant” csapat ezután Olaszországtól és Franciaországtól egyaránt 3—1 arányban kikapott, s pont nélkül kiesett. A legjobb nyolc között ismét négyes csoportokat alakítottak. ahonnan a győztesek a fináléba, a 2. helyezettek pedig a „kisdöntőbe ' jutottak. A bronzéremért végül Brazília és Olaszország mérkőzhetett. Az összecsapásból a dél-amerikaiak kerültek ki győztesen (2—1 arányban). A Buenos Aires-i fináléra a házigazdák válogatottja és az előző vb-n is finalista Hollandia állt ki. A telt ház előtt vívott találkozón az argentinok Kempes révén vezetést szereztek az első félidőben. amelyet a 81. percben a hátvéd Poortvliet kiegyenlített. Közvetlenül a lefújás előtt a hollandok kis- híján ismét bevették Fillol kapuját, ám a kapufa mentett. A hosszabbítást már egyértelműen a hazaiak uralták, s Bertoni, valamint az élete legjobb teljesítményét nyújtó Kempes újabb találatával elnyerték a kupát Az argentinok sikerével ötödik alkalommal végzett hazai, vb-t rendező csapat az élen. A világbajnokság gólkirálya Mario Kempes lett. 6 találattal.