Népújság, 1986. május (37. évfolyam, 102-127. szám)
1986-05-29 / 125. szám
Dleiwjiaq 1986. május 29., csütörtök Alkotások a sportról Megnyílt az Ezüstgerely egri kiállítása A* ünnepélyes megnyitó pillanatai (Fotó: Szántó György) Kilencven éve született Háner József vasesztergályos, a magyar munkásmozgalom harcosa. 1914-től a Magyarországi Szociáldemokrata Párt. 1945-től pedig a Magyar Kommunista Pán tagja. Tizennégy éves korától részt vett munkástüntetésekben. sztrájkokban 1915-ben már a Weiss Manfréd-gyárban bizalmi, majd a következő esztendőben a Schlick—Nicholson Gép- Vagon- és Hajógyárban főbizalmi. A frontról az 1918-as polgári demokratikus forradalom idején tért haza. s a 32. gyalogezred főbizalmija, a Katonatanács tagja lett. a Tanácsköztársaság idején pedig a Vörös Hadsereg 68. dandárjának politikai biztosa. A fehérterror idején 1920-ban Csehszlovákiában,-— majd ll)2lh-től Ausztriában vett részt a munkásmozgalomban. s csak 1923- ban tért haza. Azonnal bekapcsolódott a szakszervezeti munkába. részt vett több sztrájkban. 1930-tól a Vasmunkás szövetség. illetve a Magyarországi Vas- és Fémmunkások Központi Szövetségének egyik vezetője. akit 1934-ben rendőri felügyelet alá helyeztek. A felszabadulás után átlépett az MKP- ba. 1947-től 1967-ig rövid megszakítással országgyűlési képviselő volt. s fontos ipari posztokon dolgozott. Munkásságát a Munka Vörös Zászló Érdemrenddel ismerték el. — TERMELŐSZÖVETKEZETI szocialista brigádok jutalmazása. Tegnap délelőtt Egerben a Teszöv székházában a XIII. pártkongresszus tiszteletére meghirdetett munkaverseny eredményeit értékelték. Ez alkalomból húsz jól dolgozó termelőszövetkezeti szocialista brigádot jutalmaztak. Az ecsédi termelőszövetkezet Komplex szocialista brigádja az Országos Béketanács emléklapját kapta. — ÉRTÉKELEMZÉS. A Heves Megyei Tanácsi Építőipari Vállalatnál, az ÉVM Továbbképző Központ szakmai felügyeletével értékelemzéses program zajlott. Ennek célja a műanyagab- lak-gyártás technológiai idejének tízszázalékos csökkentése volt. A legutóbbi ösz- szegzés szerint számos olyan ötlet született így, amelyek megvalósítása esetén kiváltható a nehéz fizikai munka, megszüntethető sok káros munkahelyi hatás. — BAS1C-TANFOLYAM. A Megyei Művelődési Központ alapfokú Basic-tanfolyamot hirdet Commodore gépeken. A 36 órás kurzus június 17- én kezdődik majd, s hetente két alkalommal lesznek a foglalkozások. A jelentkezéEGERBEN: felnőttbetegek részére 18 órától másnap reggel 8 óráig, az 1-es kórház területén, a felvételes belosztály mellett. Bejárat a patakparti portán. Telefon: 11-000. Nap közi rendelés: hétköznapokon hétfőtől péntekig, 11-től 16.30 óráig. AZ ÜGYELET HELYE: az 1-es kórház területén, a felvételes belosztály mellett. Bejárat a patakparti portán. Telefon: 11-000. GYERMEKORVOSI ÜGYELET: este 19 órától reggel 7.45 óráig, nappali ügyelet: 13.30 órától 15.30 óráig. ÜGYELET HELYE: a kórház gyermekosztálya. Telefon: 10-841. GYÖNGYÖSÖN: 19 órától holnap reggel 7 óráig, a Széchenyi A Nap kél: 4.53 órakor, nyugszik: 20.30 órakor. A Hold kél: 1.22 órakor, nyugszik: 10.41 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon MAGDOLNA nevű kedves olvasóinkat! Az egykori Magdala nevű ősi halászfalu nevéből származik, jelentése: Magdalából valósi asszony. [időjárás Várható időjárás az ország területére ma estig: nyugat felől egyre hosszabb időszakokra borul be az ég. Eleinte a Dunántúlon. majd később az ország más részein is kialakulnak záporok, zivatarok, egy-egy körzetben felhőszakadás, jégeső, nyugati országrészben már főleg csendes eső várható. A déli. később a Dunántúlon északnyugatira forduló szél megerősödik, zivatarok idején viharossá fokozódik. A legmagasabb nappali hőmérséklet nyugaton 16 és 21 fok, keleten még 22 és 27 fo között várható. seket még június 10-ig elfogadják. — ÚJ GYÓGYSZERTÁR. Egercsehiben tegnap új gyógyszertárat adtak át, amely az eddigieknél korszerűbb, jobb körülményeket biztosit. A Heves Megyei Gyógyszertári Központ beruházásából építették. A régi szolgálati lakásként szolgálja majd átalakítása után a szakembereket. — PÉNZTARÜGYELET a Tigáznál. A Tigáz Miskolci üzemigazgatósága értesíti a lakosságot, hogy június 6-tól minden szombaton pénztár- ügyeletet tartanak Egerben, a Klapka György u. 2. szám alatti kirendeltségen. Itt 8 és 11 óra között lehet befizetni a gázdíjakat. — LEMEZLOVASOK KÉPZÉSE. A TIT Eger Városi Szervezete és az Országos Szórakoztató Zenei Központ szervezésében négy megye fiataljainak tartanak diszkós tanfolyamot. A Borsodból, Nógrádból, Pest megyéből és Hevesből érdeklődő fiatalok május 3l-ig jelentkezhetnek. A képzés kezdete június 22., előadók: B. Tóth László, Dévényi Tibor, Arató András. A tanulók vizsga után működési engedélyt is szerezhetnek. u. 1. szám alatti rendelőben. Rendelések között napi ügyelet, 12-től 14 óráig. Telefon: 11-727. HATVANBAN: Hatvan város lakossága részére sürgősségi ügyelet 12 órától 16 óráig, éjszakai ügyelet Hatvan város és az ellátási területhez tartozó községek lakossága részére, 17 órától holnap reggel 8 óráig. ÜGYELET HELYE: kórház, „faház”, Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 11-040. HEVESEN: éjszakai sürgősségi ügyelet, 19 órától holnap reggel 7 óráig, az egészségházban. Az ügyelet helye: Heves, Vörös Hadsereg u. 32. Telefon: 125. KÖJÁL-KÉSZENLÉT EGERBEN : délután 17 órától, holnap reggel 7 óráig. Telefon: 10-133. A Megyei Munkajogi Bizottság előtt Az ellenőrzések tapasztalatai A Heves Megyei Beruházási Vállalatnál, továbbá a Tűzkév-nél és a Temetkezési Vállalatnál, valamint az egri városi tanács mélyépítő és városgondozási üzemében működő munkaügyi döntőbizottságok tevékenysége volt a témája annak a tanácskozásnak, amelyet szerdán délután a nemrég újjáalakult Heves Megyei Munkajogi Bizottság tagjai tartottak. A munkahelyi igazságszolgáltató szervek működésének ellenőrzését Ösz- szegző tájékoztatók után a testület tagjai megtárgyalták és jóváhagyták a bizottság idei munkatervét. Egyúttal körvonalazták azokat a legfontosabb elveket és szempontokat, amelyek segítségével a munkahelyeken tapasztalható jogviták megoldását, és egyéb jogi kérdések megválaszolását igyekeznek minél jobb színvonalon megvalósítani. Szakemberek a napraforgótermesztésről Tegnap délelőtt Egerben, a Technika Házában a napraforgó- és egyéb olajmagvak termesztésének időszerű teendőiről tanácskoztak a megye agrárszakemberei. A fórumot a Magyar Agrártudományi Egyesület Heves Megyei Szervezetének növénytermesztési szakosztálya és a Vetőmagtermeltető Vállalat Területi Központja szervezte. A rendezvény keretében Koós Viktor, a Heves Megyei Tanács mezőgazdasági osztályvezetője adott helyzetképet a növényolaj-ter- ímesztés megyei lehetőségeiről. Ezt követően Ny. Tóth Gábor, a Növényolaj- és Mosószergyártó Vállalat kereskedelmi igazgatóhelyettese a napraforgó- és olajmagvak termesztésének országos helyzetét elemezte, megjelölve a fejlesztés irányát is. A fajtaellátási és növényvédelmi tennivalókat dr. Horváth Ferenc, a Bácsalmási Napraforgó Termelési Rendszer A Heves Megyei Tanács Környezet- és Természetvédelmi Bizottsága, a KISZ Heves Megyei Bizottsága, a HNF, a TIT, a Szakszervezetek Heves Megyei Tanácsa, az MMK, a MTESZ Heves Megyei Szervezete, a Heves Megyei Múzeumok Igazgatósága és az Egri Városszépítő Egyesület május Lengyelországban 26 bábszínház működik, melyek művészutánpótlását két főiskola biztosítja, így érthető, hogy nagy népszerű- ségndk örvend és magas színvonalú itt a bábjáték. A gazdag hagyományoknak köszönhetően tizenkettedszer rendezték meg az idén májusban, Bielsko Bialában a nemzetközi bábszínházi fesztivált. A rangos európai találkozón hazánkat az egri Harlekin Bábszínház képviselte. Mint Demeter Zsuzsa művészeti vezető elmondta, a találkozón a Kelet- és Nyu- gat-Európából érkezett csaknem 20 társulat a bábjáték Az Ezüstgerely országos -művészeti pályázaton elfogadott és díjazott képzőművészeti, iparművészeti és sportfotóalkotásokból nyílt tegnap kiállítás Egerben, a Helyőrségi Művelődési Otthon dísztermében. A megnyitón megjelenteket Ko-jács János, a megyei tanács test- nevelési és sportosztályának vezetője köszöntötte. A tárlat anyagát dr. Szellő Tibor, Szerdán megkezdődtek Shakespeare Szentivánéji álom című játékának olvasópróbái. Mint ismeretes, az Agria Játékok idei programjának „főműsorán” ez a népszerű darab szerepel. A színészek Csizmadia Tibor rendező irányításával fogalmazóik újra ezt a sokat játszott, de változatlanul nagy tetszést arató művet. Főbb szerepekben Pécsi II29—június 6. között környezetvédelmi napokat rendez. Az ünnepélyes megnyitóra ma kerül sor, 14 órakor, a Technika Házában. A rendezvénysorozat első előadását Rakonczai Zoltán, az OKTh elnökhelyettese tartja a környezet- és természetvédelem időszerű kérdéseiről. számos stílusát és irányzatát képviselte. A legkiemelkedőbb teljesítményt a csehszlovák Drak színház nyújtotta: sokan ezt az együttest tartják a világ jelenlegi legjobbjának. A Harlekin sikerrel képviselte a magyar színeket: mind gyermekdarabjuk, a Csipkerózsika, mind felnőtteknek szánt műsoruk, a Ferde tükör kivívta a közönség és a szakmabeliek elismerését. A Csipkerózsikái két vidéki előadáson is bemutatták. s a nyelvi nehézségek ellenére is megnyerték a gyermekközönség tetszését. az OTSH sajtó- és propagandaosztályának vezetője ajánlotta a nagyközönség figyelmébe. A sport és a művészetek kapcsolatában hangsúlyozta azt a magas színvonalú szerepet, amit ebben az alkotók vállaltak. A kiállítás anyaga — amely Budapest és Győr után csak Egerben látható — június 8- ig tekinthető meg, naponta 10 és 17 óra között. dikó, Harkányi Endre, Baj- csay Mária, Kátay Endre, Derzsi János, Császár Gyöngyi és Bal József látható. A díszlettervező Lábas Zoltán. A szereplők először a szolnoki Szigligeti Színházban találkoztak, s később tevődik át a helyszín a Líceum udvarára, ahol végleges formát kap az előadás. Bemutató július 12-én lesz. Megyénk több városában, iskolájában és üzemében tudományos ismeretterjesztő sorozatok hangzanak el a hét folyamán arról, miként kellene a jövőben ösz- szehangolni a technikai civilizációt az emberi, növényi és állati életet jelentő és biztosító környezettel, természettel. A társulat eredményességét a helyi sajtóban megjelent értékelések is jelzik, s alighanem ennek tudható be az is. hogy a Bielsko Biala-i bábszínház testvérkapcsolatba szeretne lépni a Harletoinwal. Az egriek remélik, hogy sikerül megteremteni az együttműködés feltételeit, hiszen a kölcsönös tapasztalatcsere. a gazdag hagyományokkal és művészi értékekkel rendelkező lengyel bábszínjátszás alaposabb megismerése bizonnyal kamatozna a társulat munkájában is ... Az idegenforgalmi szezon előtt A szebb, tisztább Egerért Az egri városi pártbizottság, valamint a városi tanács osztályainak vezetői évről évre az idegenforgalmi szezon előtt megszemlélik Eger belvárosát. Az idei bejárásuk során a legtöbb problémát az Eger-patak környékén találták. Éppen ezért, számítva a lakhelyüket. otthonukat szerető lakosok együttműködésére, akcióprogramot hirdettek meg. amelyhez a leghathatósabb segítséget a városi tanács mélyépítő üzeme nyújtja, ök már hétfőtől tereprendezést végeznek a várost átszelő patakmederben, megtisztítják és lekaszálják a töltésen a füvet. Ezen kívül szeretnék, ha gondozottabb játszótereket használhatnának gyermekeink. Ennek érdekében a Csebokszári-lakó- telepen várják az önkéntesek jelentkezését: a munkához szükséges szerszámok biztosítását és anyagok költségét a városi tanács vállalja. II népfront a lakótelepi fiatalokért Tegnap ülést tartott a HNF Heves Megyei Bizottsága, amelyen többek között arról tárgyaltak, hogy a lakóterületi ifjúságpolitikai munkába hogyan kapcsolódhat be, és milyen segítséget nyújthat a népfrontmozgalom. Különös figyelmet szenteltek a fiatalok közéleti nevelésének lehetőségeire és a további feladatok meghatározására. Szó volt arról is. hogy az ifjúságot vonzó, őket érintő programokkal lehet mozgósítani, s hogy munkájukat következetesen figyelemmel kell kísérni. Az elkövetkezőkben pedig törekedni kell a fiatal aktívák nagyobb arányú bevonására. valamint további népszerű formák (körök, klubok) kialakítására. A Merkúrtól jelentjük Trabant Lim. H. Bp. 312 Trabant H. C. Bp. 94 Trabant Limousin Bp. 3 225 Trabant Limousin Db. 2 543 Trabant Combi Bp. 14 530 Wartburg Standard Bp. 25 Wartburg Standard Db. 138 Wartburg Special Bp. 27 367 Wartb. Spec, tolót. Bp. 5 981 Wartburg Tourist Bp. 275 Wartburg Tourist Db. 268 Skoda 105 S Bp. 10 617 Skoda 105 S Db. 8 423 Skoda 120 L Bp. 21341 Skoda 120 L Db. 12 047 Skoda 120 GLS Bp. 1 449 Lada 1200 Bp. 41 513 Lada 1200 Db. 26 579 Lada 1300 S Bp. 16 849 Lada 1300 S Db. 13 183 Lada 1500 Bp. 14 753 Lada 1500 Db. 10 934 Lada Combi Bp. 7 359 Lada Combi Db. 3 974 Moszkvics Bp. 14 093 Polski Fiat 126 P Bp. 26 874 FSO (Polski Fiat) 1500 5 410 Dacia Limousin Bp. 38 140 Dacia Limousin Db. 23 314 Dacia Combi Bp. 227 Dacia Combi Db. 183 Zastava Bp. 12 928 A levegő ára Olvasom a hírt, hogy tegnap értékelték az árhivatal ellenőrzéseinek eredményét. Eszembe jutott erről, hogy a Szépasszony-völgyben lufit szerettem volna venni ismerősöm gyermekeinek■ A felfújt ballon pontosan öt forinttal volt drágább, mint az anélküli. Hja, kérem, manapság már a levegőnek is ára van . .. (szalag) főmérnöke vázolta. Heves megyei környezetvédelmi napok SIKERT SIKERRE HALMOZTAK Lengyelországban járt a Harlekin Bábszínház MEGKEZDŐDTEK AZ OLVASÓPRÓBAK A Szentivánéji álom a Líceumban NÉPÚJSÁG — a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves Megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE. — Főszerkesztő-helyettes: KOÓS JÓZSEF. Kiadja: a Heves Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: HEKELI SÁNDOR. — Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.) Telex: 063-350. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.). Telex: 063-349. Telefonszámok: 13-352, 13-381, 13-503, 13-644, 13-985. Gyöngyös, Rózsa út 1. 3200. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon: 11-051. Heves, Fő út 10. 3360. Telefon: 124. Terjeszti a Magyar Posta, előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknól, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelófizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest, V., József nádor tér 1.— 1900—, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Index: 20062. — Révai Nyomda Egri Gyáregység, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JÓZSEFNÉ dr. — HU ISSN 0133—0705.