Népújság, 1986. május (37. évfolyam, 102-127. szám)
1986-05-24 / 121. szám
H a emlékezni akar az ember, kötözze össze a percekre szabdalt életet és gombolyítsa fel, mint a pamutot Amint elsuhannak felettünk a múló órák. arra döbbenek rá, hogy alig mondtunk egymásnak valamit, pedig esztendőket ugrottunk át anélkül, hogy csak említést is tettünk volna róluk. Az idő keze természetesen valamennyiünkön dolgozik, és — mint a gyümölcs — az ember is romlik. Kopik az emlékezet és a fél világ dől ösz- sze. ha netán otthon marad a szemüveg. — Írni akarok rólad Feri bátyám! Negyven éve ismert huncut mosolyával ölel át, és már cipel is be a bogácsi ma- dárfészeknyi nyaralójának abrosznyi szobácskájába. — Mit akarsz? Ne írj semmit! Gyere, inkább locsoljuk meg a betont. Amikor megbeszéltük a mai randevút — bevallom —, az volt az el nem árult gondolatom. hogy kedves pihenőhelyén köszöntőm fel nyolcvan éve alkalmából, aztán az emlékezés fonalainak gombolyítása közben majdcsak megjegyzek róla néhány fontos dolgot, amit még nem tudok. — Szereted a bográcsgulyást? összefut számban a nyál, érzem, szagolgatom már a mesés illatokat, hallom a fakanál koppanását, látom a róla visszacsor- gó paprikás zsírt. — Az előbb tanácsoltad, hogy adjak le öt kilót? — Most sem mondhatok mást! Ennek a gulyásnak a kedvéért viszont inkább holnap csinálj magadnak nagypénteket. Meglocsoljuk a betont, készül az étel. mi pedig beszélgetünk, mindenekelőtt a közösen töltött évekről, hiszen közel egy évtizedig ott voltam iskolaigazgató, ahol ő körzeti orvos. A Bükk lábánál! ölnyi borítékot, leveleket, újságokat, fotókat hoz elő, és kiteregeti a heverőn. — Ha nem írsz semmit, ezeket mind megmutatom! Nem ígérek semmit, és találomra kézbe veszem az egyik 1946. október 24-én kelt, a Magyar Orvosok Szabad Szakszervezete miskolci csoportjától érkezett pecsétes iratot: „Hivatkozással Vt De'286 1946 számú leiratra értesítem, hogy a szakszervezetünk részére kiutalt gumitalpból, körorvos úr részére 2, azaz kettő pár cipőre való gumitalputalványt biztosítottunk." A kísérő irat pedig arról tájékoztat, hogy a „cipőgumiról" szóló utalvánnyal a címzettnek Budapesten a központnál kell jelentkeznie, majd az ott kapott utalványnyal a kijelölt kereskedőnél. Hangosan újraolvasom a negyven esztendőt megért, az évektől barnára festett papírt, mire ö akkorát nevet, hogy a köny- nyei potyognak. . . Kacagok magam is fél szájjal, de szemem hirtelen megpárásodik, zsebkendőm után kotorászok, és zavaromban kiszaladok megkavarni a gulyást. . . Ezután kerülgetjük még egy ideig a közös mondanivalókat, majd vendéglátóm visszazökken a régi kerékvágásba. Hiába! Az emlékeitől éppen úgy nem tud szabadulni az ember, mint a kutya a bolháitól. — Az orvosi diploma megszerzése óta több. mint egymilliószor álltam beteg emberek elé! A bükkaljai falvakban — praxisom alatt — levezettem hatszáz szülést, szülő nő nem halt meg a kezem alatt, negyvenhárom esztendős körzeti orvosi pályafutásom alatt — a cipőtalpakat leszámítva — elhasználtam hat lovat, két biciklit, három motorkerékpárt és két Trabantot. . . Roppannak a szavak, mint a golyók a betonon! Tízéves együttlétünkkel, negyvenéves ismeretségünkkel tulajdonképpen élő és hiteles tanúja vagyok minden mondatnak. Bizonyíthatom, hogy öreg barátom szívből — kéretlenül és biztatás nélkül — avatkozott bele a világ dolgaiba, és élete részeként elfogadott mindent, ami körülötte történt. Számlálhatatlan okos ötlettel, javaslattal állt elő. Lelkesített. buzdított, kért, követelt — ha úgy hozta a sor —, cikkeket és tanulmányokat írt. és úgy járta Cserépváralja, Szomolya, Noszvaj, Cserépfalu barlanglakásait, hogy abroszra teregetett mindent amit ott látott és tapasztalt. A tüdőbajt, a nyomort, az analfabetizmust, akkor is az illetékesek tudomására hozta, amikor még az orvosnak is könnyen a szemébe vágta a főszolgabíró: — Csiba te! Hátrább az agarakkal. . . Sorsának állapotát mindenki úgy hordja magával, mint az ingét, senki sem tud kibújni a bőréből és ha egyszer valaki arra lett hivatott, hogy az embereket testestől, lelkestől gyógyítsa, akkor miért ne tenné azt az utolsó leheletéig? — Gyere fürödjünk egyet! Ettől a sok beszédtől, papírtól, szinte megzavarodik az ember. Tudom, hogy halálos vétek lenne éppen most félbeszakítani a diskurzust, megfordítani a homokórát, amelyben a homok persze akkor is ugyanúgy csordogálna, legföljebb csak becsapná az időt és vele együtt minket is. — Emlékszel, amikor Cserépfaluban tanácstagok voltunk. . E néhány szó is elég csombéknak. hogy a megszakadt fonál tovább gombolyodjon: — Kétszáznál több javaslatot nyújtottam be hivatalosan és írásban, községi és járási tanácstagként. Papírom van róla. hogy a bogácsi vizet az én javaslatomra hasznosították, és fúrták újra az eldugult kutakat a Zsóri fürdőben úgy, hogy olcsó vagy ingyen telkeket adtak a. nagyvállalatoknak, akik viszont már követelték, sőt elő is csalták a föld gyomrából a gyógyító vizet. Annak idején, mint az egészség- ségügyi ÁB elnöke, javaslatomra kezdődött el a mezőkövesdi rendelőintézet építése. Régi újságokban tallózok: orvosi lapok, országos és megyei újságok. Ezekből olvasom. hogy számtalan újítás, okos. azóta megvalósított javaslat tesii teljessé a közéleti ember szép, hosszú, boldog életét. A doktor úr, nagy hullámokat sohasem vert maga körül, de a körülötte lévő vizet nem hagyta nyugodni. A falvak erdő- telepítési programjai, a középületek ésszerű átalakításai, új üzletek, boltok létesítése, útjelző táblák és sportpályák születése mindmind a nevéhez fűződik. Kézbe veszem a Tanácsok Lapját. 1963- ban ezzel a címmel írtak róla: „Hogy boldogabb legyen az ember". Találó cím! Életcélnak is beillő program, amely szerencsére, mind a mai napig folytatódik. Az ínycsiklandozó illatok mégiscsak félbeszakítják az életkrónikát, de amíg ő kavar és fűszerez, ebédhez terít, a párna mögé csúszott iratkötegböl azért kilopok néhányat, amelyekről ő elfelejtett szólni: Felkért előadó volt valamelyik évben — körzeti orvosként —, az országos kardiológiai konferencián. Többször tartott tudományos előadást Budapesten és az ország számos vidékén. Itt egy levél: Vállalnál-e magasabb beosztást? Nem vállalt. 1978-ban. nyugdíjba vonulása alkalmával kapta meg a Munka Érdemrend ezüst fokozatát. Kiváló Orvos lett! Erre a legbüszkébb! Mint a rajtakapott gyerek rakosgatom vissza az iratokat. — És a család? Felesége, két lánya van. Az egyik Szegeden orvos, a másik Füzesabonyban tanítónő. Hosszú idő alatt tesszük meg a rövid utat a fürdőig. Megállítják az emberek, kérdezgetik. messziről üdvözlik. Egy fiatalasszony az ujját mutatja: — Gyűlik az ujjam doktor úr! — Felnyitjuk. A vízben körülveszik, érdeklődnek, kíváncsiskodnak. valakit kedvesen megdorgál: — Magának most tilos a nap és a meleg víz! Ebben megegyeztünk. . . Miközben elmondja legújabb javaslatait, amelyekkel a bogácsi tanácshoz fordul, közbevágok: — Te már nyugdíjas vagy Feri bácsi! Nagyot néz. — De még tavaly is dolgoztam. Hét hónapot! Azt hiszem, ilyenformán kell az embernek beleavatkoznia a világ dolgaiba, hiszen, amíg nekünk fontos a világ, addig a világ számára is fontosnak kell. hogy legyünk. Az emberek szomjazzák a jó szót. a vigaszt, és többségükben hálásak is a segítő szeretetért. A vendégség végén — ahol végül is elmaradt a felköszöntés — egy aranymondással búcsúzik tőlem: — Az ember az ablakát és a lelkiismeretét mindig tartsa tisztán. Idehaza a névjegyét a zsebemben találtam: Dr. Kaucsek Ferenc nyugalmazott körzeti orvos: Füzesabony. Szaíav István Testet, lelket gyógyító orvos
