Népújság, 1986. május (37. évfolyam, 102-127. szám)
1986-05-16 / 114. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1986. május 16., péntek Szeretni valakit ez a barátság Beszélgetés Cziffra Györggyel — Azt hiszem, elérkeztem a kezdethez — ezzel a mondattal fejezte be az Ágyúk és virágok című önéletrajzi kötetét 1977-ben a francia- országi Senlisben Cziffra György. — Akkori időszakát kezdetnek nevezte. Ma hol tart. művész úr? — Akkor még valóban úgy éreztem, hogy kitűnő az egészségem. Ma már nem így fejezném be a könyvet, mert az nem lenne igaz. Csak akkor tud az ember ilyen kijelentést tenni, amikor igazán erős és aktív. Az az érzésem, hogy lassan én ezt a részét a dolognak — s ezt a művész úgy mondja, hogy közben a néma zongoráját (amelyet mindenhová magával visz, hogy csendesen gyakorolhasson) lágyan megpaskolja — befejeztem. Feleségemmel, Soleilkával kizárólag az alapítványt, a fiatal művészeket szolgáljuk majd. — Mit tart ön élete legnagyobb teljesítményének? — Azt. hogy harminc éven keresztül adni tudtam az embereknek. Művészi produkciót, és fiatal tehetségeket. Például Max Bonay-t, a harmónikást. aki egészen kiváló, csodálatos egyéniség. Aztán itt van a fiatal Sze- csődy Ferenc hegedűs, és Iván Ildikó szopránénekes, akinek csodálatos hangja van. Művész. De Székely István zongorista is az. akinek nagyon szép sikerei voltak Franciaországban. De az alapítvány francia és magyar fiatalokat egyaránt segít. — Milyen emberi adottságokat tart a legtöbbre? — A szeretetet. Az egymás iránti megértést. — ön szerint mi a világ legfőbb problémája ma? — A rosszindulat. Ami sajnos sok helyen és sokakból kivirágzik. — Talán a Cézár-típusú emberekre céloz? — A legnagyobb mértékben. — ön így írt e típusról: „Az ő mágneses géniusza már föl is mért. és ítéletet is mondott fölötted . .. Ami - ben az ilyen típusú egyén remekel, az a más ember véleményének kimagozása, szétboncolása, ami csak arra való, hogy az övé annál hamarabb kiemelkedjék. Merem állítani, hogy az ilyen ember léte nemzetközi jelenség ... én sajnálom őt”. Ma hogyan küzd e típus ellen ? — Én már egy kicsit fáradt vagyok ahhoz, hogy viaskodjak valakivel. Egyszerűen nem engedem be a szobámba. Kész. — ön szerint mi kell ma az érvényesüléshez? — Szerintem az emberi megértés, a másiknak a ■megértése. Az. hogy ha például valaki bemegy az ön irodájába, és azt mondja, uram, ez és ez vagyok, semmim, senkim sincs segítsen; s ha ezt ön megérti, és megpróbál tényleg segíteni a másikon, szerintem ez a legnagyobb siker az életben. — Mit jelent az ön számára a barátság? — A barátság egy olyan szó .. . Olyan kifejezés, amelyet párosítani csak azzal lehet, hogy az ember azt mondja, hogy szeretek vala kit. Ez a barátság. — Kinek köszönheti a legtöbbet? — A fiamnak. Aki sok mindenben felvilágosított már egészen fiatal korában. Csak néztem és csodáltam ezt a fiatat embert. aki ennyire csodálatosan tiszta gondolkodású. Harmincnyolc éves koráiban ment el. Azóta egyedül vagyunk. Soha nem lehet pótolni őt. — Kikkel tartja a kapcsolatot itthon? — Senkivel és mindenkivel. — Mit jelent önnek, a világhírű művésznek a magyarországi népszerűség? — Több mint boldog vagyok. Én itt születtem. Magyarnak érzem magam. Francia állampolgár vagyok, de ez más kérdés. — A szörnyű háborús és a riehéz ötvenes évek az ön emlékezetében még ma is elevenek? — Ügy rendeztem magamban ezeket a dolgokat, úgy könnyítettem, hogy az életfilozófiám egy kicsit mélyebbé vált, s megkomolyodott. Ennyi az egész. — ön szerint mi volt — ha egyáltalán volt ilyen — eddigi életének a legnagyobb tévedése? — A fiatalságom ... — Nem voltam képes a világegyetem harmóniájának finomságait fölfogni —. irtó ön egy helyütt. — Sajnos. így igaz. S még ma sem tudom fölfogni. Nagyon távol vagyok tőle. Nagyon távol. És mindig, mindig jobban rájövök arra, hogy mennyi zárt ajtó van az emberben. Sz. P. Óriásplakátok műhelyében A Fővárosi Filmforgalmazás! és Moziüzemi Vállalat dekorációs műhelyében Budapest mintegy 80 mozijának összes reklámanyagát készítik, kivéve a nyomdai plakátokat. Az egy hétig tartó moziműsor reklámjain, a mintegy 230 négyzet- méter homlokzati grafikán — a dekorációs osztály hat grafikusa dolgozik. A képen: Temesvári Ferene grafikus a Balekok című film grafikáját festi (MTI-fotó: Pólya Zoltán felv. — KS) A Filharmónia évadzáró hangversenyéről Az érett művész derűiével A Filharmónia a jól bevált hagyományoknak megfelelően az idén is a bazilikában orgonamuzsikával zárta egri hangversenysorozatát. Az est művésze Gergely Ferenc Liszt-díjas, érdemes művész, a Zeneművészeti Főiskola professzora volt. Ritkán esik meg, hogy a zenei élményről szóló beszámolókban első helyre tesszük a művészt, annak méltatását, mennyiben, miben éreztük azt az egyéniséget, azt a sajátos többletet, akár stílusban, felfogásban, szellemiségben, egyéb jellemzőkben, amit a megszólaltatott darabok anyagán túl és felül nekünk a műsorban nyújthatott. Mert közhely, hogy minden művész másként teremti meg a partitúrában meglévő gondolatokat, érzelmeket, jelzéseket, amiket a zeneszerző közölni kívánt hallgatóságával. S mégis néha e közhelyszerű igazság vagy érzés szinte kézzelfoghatóvá, elevenné■ válik. Mint ebben az eset-' ben is. Gergely Ferenc az érett művész nyugalmával, derűjével és a tapasztalt ember egyszerűségével, méltóságával, a zene iránti feltétlen alázattal vezette elő játékában mindazt, amiben hisz. És ennek a ténynek az igazságát akkor látjuk igazán, ha egymás mellé állítjuk a műsorba felvett számokat. Bach h-moll prelúdium és fúgája (BWM. 544.) mesteri szerkezetű mű! Sokan bonyolultnak találják, pedig csak arra kell ügyelnünk — igaz, mi itt csaknem minden évben halljuk valakitől ezt a remekművet —, hogy ez a nyugtalan és nyugtalanító dallam- elővarázslás, ez a „hangzási számtan” tartson fogva minket; tehát csak azt kell figyelnünk, hová vihet még a sodrás. S mintha csak ezt az így támadó nyugtalanságot akarta volna feloldani bennünk a művész, két Bach-korálelőjátékot szentelt nekünk, hogy a dallamok áhítatát más oldalról is átélhessük. A barokk idők egy számunkra kevésbé ismert szerzőjének, Giovanni Battista Martininak (1706—1784) egy áriájával és variációjával elválasztotta és átkötötte Bach hatását Liszthez. Liszt két legendája megint másik világ. Sokak számára ma is homályos és megfoghatatlan, ahogyan Liszt, ez a minden ízében romantikus lélek hangokban beszéli el, mint hatottak rá az egyház valódi nagyjai: Ferenc Assisiből és egy másik Ferenc Paolából. A két mű legkésőbb 1863-ban keletkezett, amikor is a római légkör, a Vatikán közelsége miatt, Liszt életének, lelki meneküléseinek buktatói között kereste a csodákat. Mindkét legenda, a Szent Ferenc prédikál a madaraknak, és a másik, a Paolai Szent Fe- ren a hullámokon — hangutánzás. A madarak felröppenő trillái az egyikben, a víz kemény és fémes csobogása, zizegése a másikban atmoszférát teremt, ahol nemcsak a lírának, az elmélkedésnek van helyed de annak a misztikának is, amelyet a mai hallgató olyan távolinak ítél. Pedig a lélek mindig is hajlamos, kész befogadni jelenségeket, a távoli utalásokat, amikből az emberi tudat okulást, megnyugvást meríthet. És ezt a két jelentős Liszt-számot ugyanazzal a nyugalommal, derűvel és pontossággal, ha lehet mondani, tudósi elmélyültséggel szólaltatta meg Gergely Ferenc, mint Bachot, vagy netán A megdicsőültek örömét Messiaentől. És mert Messiaen zenéje nemcsak egy gondolatkör felébresztése, de erőteljes és sugárzó dallamvilág is, annak ellenére, hogy éppen ennek a műnek egy korábbi egri megszólaltatása nem váltott ki elragadtatást a hallgatóság egy részéből, mégis állítjuk: modern, tartalmas és őszinte vallomás az emberről. Így tehát áttételesen a műsor összeállításáért is értékeljük Gergely Ferenc egri szereplését. És még azért, hogy közismerten szellemes improvizációjának témáját ezúttal Tinódi énekei közül választotta: ez az elmélkedő játszadozás a Tinódi-dal- lamokkai, a hangulat hatására felkanyarodott egészen a Himnusz egyik zenei eleméig. Farkas András RUSSEL BAKER: Csillagháború nagyban és kicsinyben Na végre, kedves honfitársaim! A csillagháború most az önöké lehet! Nyilván már sokat hallottak, olvastak erről a pompás találmányról, látták, milyen lelkesen beszélnek róla a különböző hírességek. Íme, itt egy roppant jellemző levél, amit K. K. úr, egy nagy hadiipari cég elnöke küldött nekünk: „Azután, hogy egy csomó badar váddal illettek és kisstílű csirkefogónak neveztek, mintha megszakadt volna bennem valami. És mindez csak azért történt, mert potom 35 millió dollárral többet számláztunk a Pentagonnak. Már nem is mertem remélni, hogy a hadügyminisztériumtól valaha is kapok még egy előnyös szerződést. De aztán láttam a tv-ben, hogyan reklámozza elnökünk a csillagháborús programot, és ez új erőt öntött belém.” Bizony barátaim, K. K. úrnak újból sikerült megkaparintania egy zsíros üzletet a megrendelések elosztása során, melyek teljesítése segít nekünk abban, hogy föld körüli pályáról lézersugárral támadjunk a katonai célpontokra. Sokatígéröen hangzik ugye? Hát hogyne. K. K. úr ráadásul garanciát kapott a kormányzattól arra, hogy neki — éppúgy, mint a hadügyminisztérium más szállítóinak — a program tel jes befejezéséig nem kell nyereségadót fizetnie. Elképzelem, miről beszélnek most egy átlagos amerikai családban. A családfő hevesen felkiált, anyukához intézve kérdését: „Miért dobjak ki pénzt a csillagok háborújára, amikor még a porszívót se fizettük ki?” Ismerje el, tisztelt uram, ugye így van? £s önt, Reagan úr, nem foglalkoztatta ez a kérdés? Hát önt, Weinberger úr? Csak nem azt akarja mondani, kedves apuka, hogy ön körül senkinek sincs igaza? Csak nem akar az egyetlen lenni, aki úgy gondolja, hogy amíg nem fizetjük ki régi adósságainkat, addig nincs szükségünk a csillagháborús programra? Hát persze, hogy nem akarja. Hallgassák meg, mit ír Illinois államból M. J. úr, aki egykor a kételkedőkhöz tartozott. „Régebben tényleg voltak kétségeim, de csak addig, amíg a tv-ben nem láttam egy kislányt, aki bemutatta rajzait a csillagok háborújáról, és arról beszélt, hogy ez milyen nagyszerű dolog. Másnap reggel tüstént felhívtam a csillagháborús reklám ügynökét, és töredelmesen beismertem mindent. Elmondtam, hogy ostobaságomban régebben arra akartam pénzt gyűjteni, hogy lányomat egyetemre járassam, most azonban az új programba fektetem." Igen, barátaim, M. J. úrnak, istennek hála, kinyílt a szeme. Megtakarított pénzét azonnal átutalta egy nagy kaliforniai hadiüzem tudományos kutatólaboratóriumának. El tudom képzelni, hogy valami szkeptikus majd megkérdezi: „Természetesen mindnyájan nagyon örülünk, hogy kinyithatjuk az erszényünket. De mégis: mi az a csillagháborús program, melyen oly remekül megszedik magukat egyes csavargók?” Nos, kedves szkeptikus úr! Feltételezem, hogy hallott már a hidrogénbombáról meg azokról a gonosztevőkről, akik a kezükbe kaparintották, és már régen bevetették volna, ha meg lennének győződve róla, hogy büntetés nélkül megússzák a dolgot. Hát így, kedves anyuka. Mondja csak meg a szkeptikus úrnak: „Ezek a bombák, mint a borsószemek, vissza fognak pattanni Amerikától. És ez a csillagháborús programnak lesz köszönhető. Tudja, szkeptikus úr, mit nyújt ez az Egyesült Államoknak? Egy gigantikus ernyőt az egész ország fölött. Amikor a bombák egyenesen az amerikaiak fejebúbjára hullanak, az ernyő majd magához vonzza őket, a bombák megrekednek a drótjai között, aztán a paraplé megfeszül, mint a rugó, és a bombákat visszapenderíti oda. ahonnan jöttek.” Ez lesz aztán a nagyszerű mulatság! Úgyhogy, ha vizesre akar- ját nevetni magukat, hívják föl a Fehér Házat, a Pentagont vagy a kongresszust, és mondják meg nekik, hogy teljes szívből akarják a csillagháborút. Vagy pedig egyenesen küldjenek egy csekket a Pentagon bármelyik csirkefogójának a saját belátásuk szerint. Ne feledjék, hogy csak a csillagháborús program képes új életet lehelni az elcsigázott jó öreg hadiiparba (New York Times) ZAHEMSZKY LÁSZLÓ fordítása (Fotó: Benkö Sándor — KS)
