Népújság, 1986. május (37. évfolyam, 102-127. szám)
1986-05-15 / 113. szám
NÉPÚJSÁG, 1986. május 15., csütörtök GAZDASÁG — TÁRSADALOM um 1 „CSUPÁNCSAK DOLGOZOM . ..” Egy ifjú mester — önmagáról Első ránézésre olyan, mint akárhány huszonéves. Mosolygós, életvidám, mozgékony fiatalember. Nyoma sincs benne a bizalmatlanságnak, néhány pillanat alatt tökéletesen feloldódik. Am Nagy Tibor, az egri Finomszerelvény- gyár gépi forgácsolója egy doloigban mégis különbözik hasonló korú társai többségétől: ő ugyanis egy ideje a Szakma Ifjú Mestere cím tulajdonosa. Megnyílik a Szemlöhegyi barlang A budai hegyvidék új természeti látványossággal gazdagodik. Az évekkel ezelőtt felfedezett Szemlöhegyi barlang kiépítése rövidesen befejeződik, a természetjárók már a nyár folyamán látogathatják a cseppkövekben gazdag járatokat. A képen: a barlang bejárati homlokzata (MTI-fotó — Fényes Tamás felvétele — KS) — Mikor kapta meg ezt az elismerést? — A munka ünnepe alkalmából rendezett értékelő nagygyűlésen adták át. Számítottam-e rá? Hallottam valami ilyesfélét rebesgetni, de azért Így is kellemes meglepetés volt. Nálam boldogabb már csak a feleségem volt, amikor átadtam neki a borítékot. Mert az oklevél mellett kétezer forintot is hazavihettem. — Kérnék egy rövid — adatlapszerű — bemutatkozást. — 26 éves múltam, nős vagyok. Bükkszéken születtem. A szüleim még ma is ott élnek. Édesapám hegesztő, édesanyám háztartásbeli. Igaz, neki is van bőven elfoglaltsága, hiszen rajtam kívül még van két gyerek a családunkban. — Nem szólt a tanulmányairól. .. A Bükkszéki Általános Iskolába jártam. Azt követően az Egri 212. Számú ^Szakmunkásképző Intézetbe kerültem, mint ipari tanuló. Eredetileg nem ez volt az elképzelésem, ugyanis Salgótarjánba akartam menni, hogy elsajátítsam a karosz- szérialakatosság fortélyait. Ott, akkortájt túljelentkezés volt, így nem sikerült a tervem. De — utólag visszanézve — nem bántam meg, hogy ekként alakult a sorsom. 1977-ben kaptam meg a szakmunkás-bizonyítványt. Nem töprengtem, azonnal a jelenlegi munkahelyemre jöttem. Annál is inkább, mivel már a tanulóéveimet is itt töltöttem. — Milyenek voltak az iskolai eredményei? — Jók. Sohasem kerültem a 4-es szint alá. A kedvenc tantárgyam a matematika volt. A tanárok többször megdicsértek a szorgalmamért, bár én ezt sokszor másképpen láttam. — Mivel érdemelte ki ezt a mostani kitüntetést? — Ez egy szép példája volt annak, hogy vezetőim elismerik a tevékenységemet. Különben pedig nem kellett semmi különöset tennem, csupán rendesen, tisztességesen dolgozni, pontosan bejárni, meg aztán foly- ton-folyvást gyarapítani a szakmai ismereteimet. Ezeket megkönnyítette, hogy már valamelyest túljutottam a szeleburdi korszakon, azaz komolyabban veszem a dolgokat. A megbecsülést jelzi továbbá az is, hogy nagyobb feladatokkal is rendszeresen megbíznak. — Hallottam, hogy egyéb elfoglaltságai is vannak... — Igen, két éve KISZ-tit- kári teendőket is ellátok, 1984-től pedig párttag vagyok. Kezdetben nem nagyon voltak efféle — vezetői — ambícióim, de mostanra belerázódtam. Igaz, nem könnyű. Nálunk ugyanis a húsz és huszonöt év közötti fiatalokból hiány van. Az említett határ alattiak nem érdeklődnek a KISZ iránt, az a fölöttiek viszont már — többségük családos — nem érnek rá ilyesmire. Nehéz hát összefogni a tagságot. Ha egy-egy rendezvényen a fele jelen van, az már siker. — A fizetéssel elégedett? — Tizenegy forintos órabérrel vettek fel, ma kis híján huszonkilencet keresek. Ez átlagosan havi 5000- re jön ki. Az emelkedés ugyan elég számottevő, de az árak sem maradtak „érintetlenek”, így a pénz csak az életnívó megtartásához elegendő. — Mire mennek el a forintok? — Albérletben lakunk: erre havonta 1500-at, plusz a rezsit fizetjük ki. Ez kitesz összesen két darab ezrest, tehát majdnem egy fél fizetést. Ráadásul a feleségem most nem dolgozik, mert nemsokára szül majd. Jó lenne, ha kisfiú lenne... —’ önálló lakásra semmi remény? — Csak fokozatosan. Igényeltünk egy vállalati garzont, s — úgy tűnik — hamarosan költözhetünk oda. Ez csupán havi 600 forintba kerül, azaz kisebbek lesznek a terheink. Később gondolkodhatunk azon, hogy valahol Eger környékén vegyünk egy kis családi házat. Persze, ez is iszonyúan drága mulatság lenne, s minket a szülők nem tudnak támogatni. Talán a kölcsönökkel. .. — KISZ-titkárként a fiatalok nevében is fel kell lépnie.. . — Igen. Az üzemi négyszögön belül én képviselem az érdekeiket. Szükség van erre, mert az idősebbek csak nem úgy látják a történéseket, ahogyan mi. Többnyire — igaz, nem mindig — hatásosak az érveim. Mostanában főként a pénzkérdé(Fotó: Pesti Erzsébet) seknél hallattam a hangom. Az volt a célom, hogy úgy osszák el a rendelkezésre álló összeget, hogy az ifjab- bakat se érje csalódás. Tehát ne az évek száma legyen a mérvadó, hanem az, hogy ki mennyit tett le az asztalra. — A szabadidőt mivel tölti el? — Nem sok van, mert géemkázom. De nagyon szeretek olvasni, s a mozit sem vetem meg. Mindkét „műfajban” a vidám, humoros sztorikat kedvelem. — Tegyük fel, hogy egy tündér teljesítené három kívánságát. Mik lennének azok? — Egy lakás. Aztán az, hogy továbbra is ilyen kiegyensúlyozott legyen a családi életem. A harmadik? Hm... Hát, egy lottó ötös se ártana... Nem tudom, Fortuna olvassa-e ezt a beszélgetést. Ha nem, az se baj. Mert partnerem bizonyára nélküle is megleli a boldoguláshoz vezető utat. Sárhegyi István Több étolaj Az idén a tavalyinál 4—5 százalékkal több étolajat állítanak elő a hazai fogyasztók számára a Növényolaj- ipari és Mosószergyártó Vállalatnál. Azt ígérik. hogy ezen a nyáron folyamatos lesz az ellátás a napraforgóétolajból, s repceolajból is legyártják a kereskedelem által igényelt mennyiséget. A növényolajipar hat gyárának kapacitása jelenleg arra elégi hogy étolajból a megnövekedett hazai szükségleteknek megfelelő meny- nyiséget előállítsák, napraforgó-étolajat nem exportálnak. Külföldre — a többéves gyakorlatnak megfelelően — csak az itthon feleslegesnek bizonyuló, finomítás előtt álló nyers növényi olaj kerül. Kollár Lajos, a vállalat kereskedelmi igazgatója elmondotta, hogy gyáraik rövidesen befejezik a tavaly felvásárolt 600 ezer tonna napraforgó feldolgozását. Az idén több termény átvételére készülnek fel. Megfelelő termés esetén 640 ezer tonna napraforgót és 110 ezer tonna repcét,' szóját és lenmagot vesznek meg a nagyüzemektől. A nagyobb mennyiség raktározását segíti, hogy győri, kőbányai, martfűi és rákospalotai gyárukban együttvéve 32 ezer tonna terménynek építenek tárolóteret a betakarítás kezdetéig. Az idén palackos napraforgó-étolajból 46 ezer tonnát gyártanak. Megjelent a Béke és Szocializmus 4-es száma A folyóiratnak az SZKP XXVII. kongresszusán részt vett küldöttsége beszámol a tanácskozásról. A delegáció hangsúlyozza: az SZKP XXVII. kongresszusa minőségileg új szakasz a Szovjetunió fejlődésének útján. Anthony Vassalo, a Máltai Kommunista Párt főtitkára a Földközi-tenger térségében folytatott amerikai „ágyúnaszád-diplomáciával” foglalkozik. Megállapítja: azok, akik most újra kiélezik a feszültséget a Földközi-tenger térségében, egyáltalán nem a terrorizmus elleni harc megszállottjai. Valójában mindmáig nem tudták megbocsátani Líbiának, hogy 1970-ben támaszpontjaik felszámolására kényszerítette az amerikaiakat és a briteket, három év múlva pedig 51 százalékosan államosította gyakorlatilag valamennyi külföldi olajtársaságot. Az utóbbi években a polgári tömegtájékoztatás sokat beszélt a nyugati „konzervatív hullámról”. Azt bizonygatják, hogy Európa és Észak-Amerika iparilag fejlett tőkés országaiban radikális jobbratolódás történt a közhangulatban. Armand Magnin, a Svájci Munkapárt főtitkára kimutatja, hogy ez a megközelítés hamis. A Reagan-kormány politikájának hatásával magyarázható, hogy Nyugat-Európában is kíméletlenebbé vált a monopoltőke politikai stratégiája. Szűrös Mátyás, az MSZMP Központi Bizottságának titkára a nemzetközi kommunista mozgalom néhány időszerű kérdésével foglalkozik. A többi között megállapítja: a nemzetközi kommunista mozgalmat fő tendenciájában a fejlődés, az előretörés jellemzi, de helyzete az utóbbi évtizedben bonyolulttá, ellentmondásossá vált. Döntő fontosságú körülmény, hogy az egyes pártok miként tudnak alkalmazkodni a globális és egyidejűleg a regionális, illetve a nemzeti, helyi feltételek módosulásához. Mi' a lényege a nyolcvanas évek eleje óta Latin- Amerikát sújtó mély válságnak? Ezt a kérdést tárgyalták meg annak a nemzetközi kerekasztal-konferen- ciának a résztvevői, amelyet a folyóirat rendezett. A szerkesztőség összefoglalót készített a vitáról. Guillermo Ungo, a Salvadort Forradalmi Demokratikus Front elnöke, a Szocialista Interna- cionálé alelnöke megvilágítja a salvadori hazafias erők öt éve folyó felszabadító harcát. Az utóbbi években fokozódott az imperiálizmus, mindenekelőtt az amerikai imperializmus aktivitása Ázsiában és a Csendes- óceánon, többek között Dél- kelet-Ázsiában. Thomas Si- nuraya, Indonézia Kommunista Pártja Vezetőségének tagja arra a kérdésre válaszol, miért törekszik Washington „amerikai érdekszférává” változtatni ezt a térséget. 0 társadalmi munka változásai ,.Ónként kötelező" ‘ Ifjúságom idején, a hatvanas években a társadalmi munkának nagyobb volt a becsülete — és a hírverése is. Manapság inkább különböző kötvények kibocsátása és jegyzése a jellemző, s az önkéntességiben jóval nagyobb szerepet játszik az érdek, mint a politika. De azért még számtalan helyen megfigyelhető az. ami engem húsz évvel ezelőtt is bosszantott: az úgynevezett „ómként kötelező” dolgok teljesítése. Olyan társadalmi munkákról van szó, amelyeket nem illik vagy nem lehet elhárítani, mert szervezőik úgy tesznek, mintha valamiféle demokratikus közmegegyezés hatalmazta volna fel Őket a szóban forgó munikálait végehajtására. Ilyenkor szoktuk mi annák idején közölni egymással, lemondó vigyorgás kíséretében, hogy a munka „önként kötelező”. Az ilyen „önként kötelező” dolgok mostanság nem tengernek túl. Akik húsz évvel ezelőtt a legnagyobb hévvel toborozták az embereket, ma saját telkükön, kisvállalkozásokban élik ki inkább magukat, igaz, még néhány éve is részt vettem olyan író— Olvasó találkozón, .ahol a kirendelt szocialista brigádok csak a brigádnaplójuk aláírásáért epekedtek, teljes joggal, hiszen munkaidejük már régen lejárt, és minden elhangzott szó csökkentette annak esélyét, hogy elérik még az éppen induló buszt vagy vonatot. Működnék a régi beidegződések egy-egy ünnepi alkalommal ma is „önként kötelező” tapssal honoráljuk a semmitmondó szónoklatot, restelkedve aláírjuk a gyűjtési ívet az éppen esedékes közügyben, oda- pislantva, hogy mit ajánlottak, mennyit jegyeztek az előttünk aláírók. Arra nem nagyon futja a bátorságunkból, hogy kérdést is feltegyünk, pontosan mire és hová megy a mi pénzünk, felajánlott munkánk, s ha félénken fel is tesszük a kérdést, majdnem bizonyos, hogy a pénzbeszedő, aláírásgyűjtő szervező mosolyogva széttárja karját, mintegy jelezve, 5 sem tudja pontosan, őt is csak megbízták, jobb, ha nem firtatjuk. Jómagam is havonta többször cinkosságba kerülök értelmetlen és indokolatlan felhívásokkal, körlevelekkel „önként kötelező” elvárásokkal, amelyekre ugyan legyintek, de aláírom tudomásulvételüket, és a megfelelő pillanatban fizetek és vállalom. amit éppen kell, mert senki sem akar kilógni a sorból, senki sem akar feleslegesen kérdezősködni, kellemetlenkedni. Ma már nem vonulok ki a repülőtérre „önként kötelezően”, mint húsz évvel ezelőtt, nem ajánlom fel munkabéremet valami számomra teljesen ismeretlen és ész- szerűtlen okból, de azért valahol mélyen — akárcsak polgártársaim ezrei — ösztönösen aláírok, jegyzek, nehogy kilógjak a sorból, s ritkán kérdezősködöm. Pedig mostanában, amikor a pénzviszonyok egyre erőteljesebben átveszik a főszerepet, talán illenék világosan félteiméin a kérdést: önkéntes-e a dolog vagy pedig kötelező. És persze ugyanilyen világos választ is kellene mindig kapnunk a kérdésünkre. Sz. Sz. P.
