Népújság, 1986. április (37. évfolyam, 76-101. szám)
1986-04-12 / 86. szám
6. NÉPÚJSÁG, 1986. április 12., szombat MINDENNAPI NYELVÜNK Anyanyelvi érzékenységünk Szűkebb hazánkban, Heves megyében április 14-én kezdődnek a magyar nyelv heti előadások. Elsősorban azt a nagy célt kívánjuk szolgálni, hogy a korszerű nyelvművelő gyakorlatnak megfelelően a társadalom minden rétegének minden tagját nemcsak a helyes nyelv- használatra és a nyelvi finomság iránti érzékenységre neveljük, szoktassuk, hanem a nyelvhasználat és a társadalmi felelősség szükségszerű kapcsolatára is figyelmeztessük. Anyanyelvi érzékenységünk is fontos adottság arra, hogy nyelvi műveltségünk is elmélyültebbé és színesebbé váljék. A nyelvérzék minősége az egyén ösztönös készségének is velejárója. Egészen eltompult nyelvérzékű emberrel alig találkozhatunk, de a nyelvi finomságok iránti érzékenységünk erősítése és finomítása tekintetében még sok a tennivalónk. Társadalmi méretekben szaporodtak el pl. a fésületlen nyelvhasználati formák, a rendezetlen, zavaros, kuszáit, gondozatlan fogalmazási módok. Szinte elárasztanak bennünket a tartalmas mondanivalót helyettesítő közhelyek. A megértés és megértetés hiánya is aggaszt bennünket. Az időszerű és korszerű nyelvművelés talán legnagyobb feladata, hogy segítse elő az anyanyelv és a nyelvet használók egymásra találását. A magyar nyelv heti előadások feladata tehát elsősorban az, hogy ne csak a nyelvi hibák, a nyelv- használati ficamok iránt legyünk érzékenyek, hanem a nyelvi finomságok iránt is. Azt azonban megértéssel kell fogadnunk, hogy éppen napjainkban különösen érzékenyek az emberek a feleslegesen elszaporodó idegen szavak irányában, különösen akkor, amikor semmi sem indokolja az idegen nyelvi formával való élést. A sajtó is ludas abban, hogy újabban „angolizálunk” s ilyen szövegeket tálalnak olvasóik elé: „Szombaton a férfikosárlabda NB I. legnagyobb érdeklődéssel kísért összecsapásaira került sor, áz úgynevezett play off-ra’’ (Magyar Nemzet, 1986. márc. 3.). — „A női play off-ban az MTK-VM fordított vert helyzetén” (Népsport, 1986. márc. 10.). Érthetetlenül állunk e nyelvhasználati jelenséggel szemben, hiszen így a rájátszás, az újrajátszás magyar szakmegnevezéseket feleslegesen iktatjuk ki a sportnyelv használatából. Nem kis meglepetésünkre, a televízió Ablak adásában a vetőmaggal kapcsolatos riport során a megszólaltatott „szakember” feleslegesen szaksze- rűsködött, amikor kiiktatta nyelvhasználatából a választék, az árukészlet magyar megfelelőket, s csak a szortiment idegen nyelvi formát emlegette (1986. márc. 7.). Anyanyelvi érzékenységünk erősödésének, finomodásának beszédes példáját kell üdvözölnünk abban, hogy a legutóbbi országgyűlésen elhangzott képviselői kérdésben, illetőleg felszólamlásban (interpellációban) az üzlethálózatban elszaporodó idegen nyelvű elnevezések ügye is előtérbe került. A képviselő riasztó példatárát helyi, egri példákkal is kiegészíthetjük. Mi lehetett pl. indító oka annak, hogy az egri új papírboltnak a Student nevet adták, s ezzel egy idegen eredetű szócsalád (stúdium, stúdió, studíroz) nyelvhasználatunkból! bővülését is lehetővé tették. Dr. Bakos József Égető Eszter útja «ti*. •Illll Iliit min min min Csányi patika A század eleji hangulatot idéző bútorok, amelyeken ma már hatásos gyógyító pirulákat, kenőcsöket tárolnak, Egerbe kerülnek majd (balra) ★ Díszesen faragott pultrész .. (Fotó: Szabó Sándor) Bolondokháza Rácsok nélkül élni Fura szerzet az ember, hát még, ha színházi néző. A szeme előtt folyik a küzdelem az értelmes létért, az értelmetlen béklyók ellen, a tragédia egyre szélesebben tárulkozik ki és az ember, ez a furcsa szerzet, ott, a nézőtéren, egyre csak kacarászik, ki-kibuggyan belőle a nevetés, mintha valamiféle burleszket látna. Ez történt Gyöngyösön, a Kakukkfészek című, kétrészes dráma előadásán, a Mátra Művelődési Központban. A székesfehérvári Vörösmarty Színház társulata játszotta a Száll a kakukk fészkére című, Ken Kesey- regényből készült darabot. A mű tehát nem új. Sokan ismerik, mégis sókan voltak rá kíváncsiak. Nem tudom, nem is akarom eldönteni, mi vonzotta azokat, akik jókat derültek akkor is, amikor az emberi kínok vajúdását látták a színpadon. Mert a bolondokházában, finoman fogalmazva: az elmegyógyintézetben lezajló eseményeknek nem az volt a lényege, hogy ott hány szerencsétlen ember groteszk mozgását láthattuk, elferdült gondolatait tükröző, furcsa szófűzéseit hallhattuk. Nem kell hozzá sok fejtörés, hogy kiderüljön, itt nem róluk van szó, nem a gyógyítás különböző fázisairól, nem a kifacsarodott lélek kortanáról, hanem rólunk, mindannyiunkról, a társadalomról, amelyben az a kérdés: érdemes-e mások kénye- kedvének kiszolgáltatva élni, vagy mindent el kell követni a szabad levegőért. A színhely egy amerikai intézet, ahol ápoltak és ápolók élik megszokott hétköznapjaikat, amíg be nem cseppen közéjük egy vagány. Ettől kezdve minden megváltozik, egészen addig, amíg a „rendbontónak” bűnhődnie kell lázadásáért. A szellemi ronccsá tett „felforgatót” végül saját társai szabadítják meg a céltalan vegetálás szörnyűségétől. Egyikük pedig, az óriási erővel bíró indián, a szétvert rácson át elmenekül. Rabság, szabadság, halál. E három fogalom körül bonyolódik a történet, mint mindig, a történelem kezdetétől napjainkig. Hát ennyire nem értették oly sokan a nézőtéren mindezt? Mert csinálhatta a „heccet” a vagány McMurphy, az lázadás volt a béklyók ellen, a legjavából. Eperjes Károly mindent tudott és mindent megoldott, amit szerepe szerint tudnia és megoldania kellett. Izzott körülötte a légkör. Élmény volt látni átalakulását a léha vagányból a többiekért is küzdő, de pózok nélküli vezér- egyéniségig. A Nagy Indián Főnök szerepében Bujtor Istvánnak hosszú ideig a mozdulatlanság „beszédessé tétele” volt a feladata. Majd ő is felmagasodott McMurphy mellé. Szívszorongatóan emberi volt az előadás utolsó perceiben. Nem irigyeltem a Ratched nővért játszó Mesz- léry Juditot, akinek „csak” gonosznak kellett lennie. De ennek a tulajdonságnak egész skáláját mutatta be. Egészen az embertelenségig mélyült ez a vonása, és sikerült „kivívnia” ezzel a nézők unszimpátiáját. Sajnos ez így szokott lenni. Csodáltam a dadogós Bib- bit alakító Jakab Tamást. aki kimarjult lelkének minden esendőségét elhitette velem. Az „okos” és „bölcs” bolond szerepében Deák B. Ferenc hozzásimult lélekben a rá kiszabott figurához. Még két nevet szeretnék említeni: Detre Annamáriáét és Sáfár Anikóét. Csak sajnálni tudom őket, hogy belekerültek a „skatulyába”. Ha könnyűvérű nő kell, aki bájait mutogatva „játssza el” szűkreszabott -szerepét, őket veszik elő. Mint itt is. Nem tudom, mennyire örülnek ők egy ilyen sorozatnak. Azt hiszem, a néző túl könnyűnek találja egy ilyen „szerep” alakítását két „jó nőtől”, akiket a színészi sablon átka ver. Ügy szokás, hogy a megjegyzések végére marad a rendező munkájának említése. Most Bujtor István jut erre a sorsra. Megérdemli, hogy elismerően szóljunk erről- a „szerepköréről”. Nekem tetszett a díszlet is — Hornyánszky Tamás munkája —, amely kitűnő hangulatot teremtett már az első percekben is a drámai légkör kifejtéséhez. Azt hiszem, sokan voltak azok is, akik az előadás után még jó ideig nem tudtak megszabadulni attól a hangulattól, ami a színpadi játék nyomán kialakult a lényeget érző nézőben. G. Molnár Ferenc Németh László írói pályájának egyik fő műve, az Égető Eszter, mint annyi más alkotása, valós elemekből, összetevőkből, az élet sodrából kiemelt jellemekből állt össze. Címszereplője egy olyan fáradatlan, a családjáért, önmaga fölemelkedéséért minden sorscsapást vállaló és eltűrő asszonytípus, amelyet az író jósze- rint példának állít a társadalom elé. Teszi ezt úgy, ahogyan önmaga aszkétikus személyisége is fel-feltűnik regényeiben, novelláiban, drámáiban, mindenkor a jobbért, a társadalmi igazságok vélt vagy valós érvényesítéséért perelve. És művészi eszköztára, témavilága, megvalósított irodalmi vállakózásai nem ok nélkül juttatták Németh Lászlót magas hazai, külföldi elismerésekhez, s nem véletlenül került fel neve halála előtt a Nobel-díjra javasoltak listájára sem. Meglepő hír Kevéssel a Hatvani Galéria és Játékszín által szervezett Németh László-emlék- napok nyitánya előtt, alkalmunk volt a tizenegy éve elhunyt író özvegyével, Ella asszonnyal beszélgetni. Szóba kerültek természetesen a múlt eseményei. A siroki hetek, a békési, hódmezővásárhelyi hónapok, évek, amelyek különösen termékenynek bizonyultak az író pályaívén. Például Vásárhelyen fejezte be több megkezdett drámáját, ott fogalmazta meg újító pedagógiai elveit, onnan emelte ki többek között az Égető Eszter jellegzetes figuráit, köréjük sűrítve a nagy alföldi város tár- sadalmi életét, szociális problémákkal teljes világát. És bő három évtizeddel e családregény megszületése után, azt hihetnők, hogy az epikus mű — vagyis Égető Eszter útja — a regény megjelenésével, modelljének földi elmúlásával befejeződött. A hófehér hajú, immár nyolcvanesztendős özvegy azonban meglepő hírrel traktál bennünket. Ahogy mondja : négyrészes, televíziós film készül Németh László eme maradandó értékű alkotásából. Egyszóval Égető Eszter, a küzdő és tűrő asz- szony, tovább járja a maga útját, tovább építkezhet bennünk, társadalmunkban. Hintsch Gyula Érdeklődésünk nyomán azt is elmondotta Németh Ella — így szereti, ha nevén nevezzük! —, hogy a filmes szakma egyik kiválósága, Hintsch Gyula emelte le a könyvespolcról az életműsorozat eme darabját, ö szorgalmazta a szerzői jog megszerzését, illetve a televíziós film forgatásához szükséges anyagi eszközök előteremtését. Hogy miért látott benne fantáziát? Mi által vált hirtelen sürgőssé a családregény képszalagra rögzítése? Az özvegynek erről is sejtései vannak. Társadalmi jelenünk nem bővelkedik ama példa erejű és értékű embertípusokban, amilyennek született, s amilyenné vált Égető Eszter. Az viszont már a hatvani közönség különleges szerencséje, hogy április 14-én, hétfőn, este, a Németh László- emléknapok nyitányán azzal a színésznővel is találkozhat a kitűnő Császár Angela személyében, akit a jószemű Hintsch Gyula kinézett magának a négyrészes tévéjáték címszerepének megformálására. A művésznő, Nagy Attila társaságában, a 85 éve született író műveiből mutat be részleteket ezen a kora estén. Népszínháziak A három estére szóló rendezvénysorozatnak — szintén Németh László-mű, a Nagy család című dráma kapcsán — lesz még egy különleges vendégszereplője is! Az érdemes művész Tyll Attiláról van szó, akit évek óta — a televízió Századunk című, nagy érdeklődéssel kísért dokumentumfilm-soro- zatában — a lovastengerész, Hoíthy kormányzó alakjának megtestesítőjeként láthatunk újra meg újra. Hogyan vélekszik a Népszínház művésze eme, nem éppen rokonszenves történelmi sakkfigura életre keltéséről? Nem friss keletű a feladat, jó- szerint ki is hullt emlékezetéből a vele kapcsolatos megannyi gond. De az a szándék, az a törekvés máig visszadereng benne az eltelt évekből, hogy miként is igyekezett szabadulni a „negatív hős” megformálásának külsődleges, sematikus ábrázolásmódjától. És a hatalmához végsőkig ragaszkodó hintapolitikusban hogyan is kísérletezett megláttatni az akaratgyengeséget, a határozatlanságot, amely végül a németek utolsó csatlósává züllesztette a magyarságot. A maszk mögül Hatvanban milyen lesz majd Tyll Attila jövő hét csütörtökén, amikor negyedmagával a Nagy család keresztmetszetét mutatja be a népszínházi társulat? A nyugalmazott tanár, Szilasi András maszkja mögül — mint mondja — ismét maga Németh László, a pedagógia és az emberi moralitás megszállottja kacsint reánk. A hősnő, Bodorné mellett ő a dráma másik főszereplője, akinek megjelenése egy balsikerű házasság, egy család szétesését váltja ki. De miért is? Hogy a kis kötelékből kiváló Katát, Bodornét, egykori tanítványát egy nagyobb közösség igaz szolgálójává magaszto- sítsa. íme, a morális tisztaság egy' infernót követően ... ! Történésében merész koccanásokkal, végső kicsengésében viszont azzal a Németh László-i igazsággal, amely legalább lélekben elégtételt szolgáltat minden hősének, Ezt a próbatételt kísérhetik figyelemmel mindazok, akik április 17-én kíváncsiak lesznek a galériabeli színházi eseményre. (m. gy.) Nincs tökéletes ember. Üzletkötőt, reklámszakembert vesz fel a Nem is Olyan Nagy Vállalat. (A továbbiakban NONV;). A jelentkezőket az igazgató saját személyében hallgatja meg. a személyzetis mint kibic vesz részt az akcióban. Beállít egy fiatalember. — Milyen nyelveket ismer? — vág bele a sű. rűjébe a direktor. „írok, olvasok. beszélek angolul, oroszul, franciául, németül, ismerem a spanyol. a japán és a kínai nyelvet, de az arab, az indiai, a tibeti és az afrikai nyelvjárásokban kissé bizonytalan vagyok. (A személyzetis feljegyzi: szerény, őszinte, a hibáit ismető szimpatikus fiatalember.) Űjabb kérdés: gyorsírni tud? — Gyorsírni csak a latin, a germán és a szláv nyelven diktált szöveget tudom. Többször nyertem gépírásból bajnokságot, minden szocialista országban gyártott számítógéppel bánni tudok. — Iskolai végzettsége? — Hat diplomám van: magyar. történelem, irodalom — számolja az ujján — földrajz, külügyi akadémia és a közgazdasági egyetem. (A személyzetis feljegyzi és pirossal aláhúzza: jól szá. ma(l!) Tetszik a jelölt a vezérnek, de tovább kérdez: Sportol? — Igen — jön habozás nélkül a válasz. — Úszom, sárkányrepülök, sakkversenyezem, autó- rodeózom, teniszezem, öttusázom, ferblizek. és kanasz- tázom. (A személyzetis felírja: ép testben, ép szív!) — És mit tud még? — Vezetek autót, motort, és kerékpárt, helikoptert, szárnyashajót, és kutyát. — Érdekes, — tűnődik hangosan a vezér — . Rit. kán találkozni ilyen sokoldalúan képzett, tehetséges, ügyes fiatalemberrel. És hogy nem helyezkedett már már el ennyi tehetséggel megáldva, és miért éppen ezt a pályát választaná? (Húsba vágó kérdés — vá. zolja fel a személyzetis.) — Azért, kérem tisztelettel. — hangzik szerényen és félszegen a válasz —, mert a sok jó tulajdonságom mellett van egy, — egyet, lenegy hibám is. (Mit szá. mit egy hiba, uramisten? Ha ismerné az átlagunkat — vési fel a szem.is.) — Nos^. csak bátran, ki a farbával. Nincs itt semmi vész — így az igazgató. — Hát, csupán arról van szó. — néz nyíltan a sze. mélyzetis szemébe és rámosolyog az igazgatóra —, hogy egy kicsit szeretek füllenteni, túlozni, nagyokat mondani! (papp) 1
