Népújság, 1986. április (37. évfolyam, 76-101. szám)
1986-04-28 / 99. szám
■HU NÉPÚJSÁG, 1986. április 28., hétfő Egy hét... A KÉPERNYŐ ELŐTT Több szerepkörben Bármennyire is bíráljuk, vitatjuk az egyes műsorok értékeit, mégsem élhetünk tévé nélkül. Ha morgolódunk rá, nem ellene, hanem érte tesszük, mert sejtjük, tudjuk, hOigy az eddiginél is rangosabb meglepetésekkel ajándékozhatna meg mindnyájunkat. így aztán nem csoda, hogy valamennyiünket izgatnak a különböző programok készítésének műhelytitkai. Ezért várjuk, kedveljük a Teleráma rendszeres jelentkezéseit, amelyek az esetek zömében nem okoznak csalódást nekünk. A majd mindig egyöntetű elismerés másik összetevője az, hogy „dirigensként” az a Vitray Tamás jeleskedik, aki számos szerepkörben igazolta átlagon felüli műveltségét, irigylendő rátermettségét, sajátos hangulatú témafelfogását. Nem rajongok a fociért, de meccsközvetítéseinek ízes fordulatait akkor is szívesen hallgattam, ha közömbösen hagyott a labda utáni hajsza. Kétségkívül kivételes egyéniség, ugyanis gyors megújulásra képes, s eligazodik a kultúra számára nem teljesen feltérképezett birodalmában is. Szombat délután először a stúdiókba kalauzolt, hogy képet alkothassunk a formálódó, a később bemutatandó produkciókról. Aztán megismerkedhettünk a nyugdíjas Sándor György- gyel, a volt műsorigazgatóvak aki nem fogadja el az alkonyévek tétlenségét, aki nem ül babérain, hanem arra törekszik, hogy a maga örömére, s mások javára egyaránt hasznosítsa, kamatoztassa adottságait. Emiatt lett a Televideo Kiadó vezetője, s bebizonyította nekünk: égetően szükség van erre az intézményre, hiszen hazánkban 60—100 000 képmagnó-tulajdonos várja a segítséget. Ellátogathattunk a budafoki műsorsokszorosítóba, ahol kazettákra másolják — méghozzá kitűnő kép- és hangminőségben — az emlékezetes hajdani adásokat. Teszik ezt azért, hogy ne vesszenek el a valódi kincsek, hanem mienkké válva épüljenek gondolkodasmo- dunkba. Málnay Levente a koprodukciók részletkérdéseit tisztázta, meglepő nyíltsággal, szimpatikus őszinteséggel. Megtekinthettük azt is, hogy miként áll össze az az úttörőmozgalom negyvenedik évfordulója előtt tisztelgő film, amelyet egy XIII. kerületi iskolában rögzítenek. A jelzések arra utaltak — de minek jósolni? —, hogy a sablonos kérdések, illetve a megközelítés miatt ez a munka aligha pályázza meg a halhatatlanságot. A jól szerkesztett, a szellemesen szervírozott anyag mívességét aligha csorbította egy apróbb baki, illetve névcsere. A korrekció csak arra figyelmeztetett, hogy hibátlanok csak az országos szinten nagyszámban tébláboló restek lehetnek, mivel 5k nem csinálnak semmit. Sajnos! Pécsi István A tévé ilyen is, meg olyan is? A héten vetített NSZK tévéfilm címét vettem kölcsön ez alkalommal. A múltkoriban Vágó István az egyik tudathasadásos önmagyarázó műsorban, a Nézzük együttl- toen megkockáztatta azt a kijelentést, hogy ez csak egy technikai eszköz. Voltaképpen nem más. mint egy doboz, amibe minden belefér. Az első pillanatban meggyőzőnek hat az érvelés, mivel valóban közvetít is a készülékünk mozifilmet csakúgy, mint operettet, netán verses összeállítást. Ám. attól tartok, nem minden ugyanúgy jelenik meg a képernyőn, mint ahogy mondjuk a színházban, esetleg valamelyik presszó pódiumán. Különbség van a fogadtatás mikéntjében, ezért használjuk olyan gyakran azt a kifejezést, hogy valami illett-e az adásba vagy sem. Hiába feszül neki egy-egy alkotógárda beleadva apait-anyait. mély értei műséget, érzelmeket, ha végül üresen cseng a művük, mint a hamis pénz. De mi is lehet ennek az oka? Az ember nehezen fogalmazza meg ellenérzéseit, inkább csak azt érzékeli, hogy lankad a figyelme az egész napos. megfeszített munka után a fotel nem abban segíti, hogy kényelmesen figyelje ezt a kékesen viliódzó „kaleidoszkópot”, hanem abban, hogy köny- nyebben álomba szenderül- jön. Az unalom mindig egyforma, legfelebb b osszanko- dásba csap át, viszont az érdeklődés felkeltésének a módja különböző. Ezért mindig izgalmasabb azt elemezgetni, hogy mi miért kötött le, mint az ellenkezőjét. Itt van például az NSZK tévéfilm, Az élet ilyen is, meg olyan is. Rövid kis fintoraival, a valóságból ellesett epizódjaival tükröt tartott mindennapjaink elé. Különösen magával ragadta a nézőt az Ingajárat című „fejezet”, ami egy válás torz- képét, ellentmondásosságát leplezte le, vagy a Csupán használati utasítás? című, amely pedagógiai világjelenségeket pellengérezett ki. Ügy látszik, ez a csattanós, kurta, de velős forma legkedvezőbb a televízió szempontjából, hiszen a Krimileckéket is jobban élvezzük, mint az ötvenperces bűnügyi történet, különösen ha régóta fut a széria, s a szereplők már „ellőtték puskaporukat”. Persze, az is zavaróan hatna, ha csupán ilyen kivonatokat sorjázna egymás után a program, de mégiscsak föl kéne figyelni arra, hogy milyen erejük van az effajta sűrítményeknek. Az előzőek igazságát támasztja alá a Szeszélyes évszakok című összeállítás is, amely példamutatóan megújult. Olyan, mint savanyúságban a csalamádé, amibe mindent beleaprítanak, az íze még ugyanaz lesz. Rajzfilmek, gyurmafigurák, cirkuszi számok, viUámtréfák váltják egymást, nem feledkeznek meg a nosztalgiáról sem, igazán kellemes egyveleg bontakozott ki a közönség előtt. S ha valami nem tetszett, akkor esetleg ki lehetett menni a konyhába egy pohár szódáért, vagy egy üveg sörért. A nagyszabású, sokszor nyomasztóan túlmagyarázott és hosszú műsorok helyén bizony szívesebben köszönte- nénk máskor is hasonló programot. A tévé ilyen is, meg olyan is? Abban nem értek egyet Vágó Istvánnal, hogy ez a közvetítő eszköz egyszerre tud szabadstrand, színház, orfeum, mozi, lóvasút és tőzsde lenni. Bizony, elég különbözően hatnak az eltérő programok, s nem is felel meg minden a képernyő kívánalmainak. Sokszor gyermekbetegségként még olyanra is vállalkozik a televízió, amire nem kéne. Mert, ha csak arra figyelne, amiben valóban csúcsteljesítményt tud nyújtani, kevesebb szürke massza lenne a műsorban. Gábor László Afrikai trófea gyűjtemény Keszthelyen Az Afrika-vadász Windischgrdtz Magyarországnak ajándékozta több mint 200 darabból álló trófea-gyűjteményét. A hagyaték a Mezőgazdasági Múzeum tulajdona, melyet állandó kiállítás keretében a keszthelyi Festetich-kastélyban mutatnak be (MTI-fotó: Czika László felvételei — KS) AZ UROLÓGIA ÖT ÉVE EGERBEN Osztály — a kórház szívében Kijelentése a bemutatkozásnál — „ötéves vagyok” csak rövid időre lepi meg. a beszélgetőpartnert. Addig, amíg meg nem tudja: ki, illetve mi áll — immár készen — a fél évtized hátterében. Amíg végig nem sétál az ódon, kopott falak között is tiszta, tágas kórtermeken, a csempézett fürdőszobákon, a mind korszerűbb műszerekkel felszerelt műtőikön. Be nem pillant az újjáalakított rendelőbe, s a nővérkék és az orvosok — egyelőre kissé zsúfolt — szobájába. A változás egyebekben is szembetűnő. Elsőnek mindjárt az elnevezésben: a Heves Megyei Tanács Kórház- Rendelőintézet Urológiai Osztálya. o Az osztályvezető-főorvos, dr. Kocsis István a Debreceni Orvostudományi Egyetemen gyűjtötte alapismereteit. Olyan professzorok segítségével, mint a neves gyermekgyógyász Kulin László, Kettesy Aladár, Kesztyűs Loránd, vagy az élettanász Wendt István. — Bár körzeti orvos szerlettem volna lenni — emlékezik —, de végül rábeszéltek, maradják az egyetemen. Az I. számú sebészeti klinikára kerültem. Itt ismertem meg annak viszonylag zárt területét, az urológiát. Kelenhegyi Márton professzor irányításával dolgoztam. Tulajdonképpen ahogy gyarapíthattam tudásomat, ez a szakterület úgy modernizálódott, velem együtt fejlődött. Az országban harmadikként jött létre külön urológiai klinika — Debrecenben. Dr. Kocsis Istvánnak megadatott, hogy egészen önállóan végezhesse szakmai és tudományos munkáját egyaránt. Elnyerte a Humboldl-ösztöndíjat is. Ám 1979-ben, professzora halála után, más elképzelések kerültek előtérbe. — Két évvel később nyílt újabb lehetőségem — folytatja —, hogy megmutassam, mire vagyok képes. Vonzó feladat volt egy hatvanágyas osztály munkájának irányítása, egy megye urológiai ellátásának megszervezése. így került Egerbe, már mint adjunktus. o Abban az esztendőben, 1981-ben határozták el ugyanis — a sebészettől kü- lönváltan — az önálló urológiai osztály megteremtését. Ám a jó szándék önmagában nem lett volna elegendő. — Idejövetelem kezdetén, három hónapon át bent laktam az osztályon — meséli a vezető főorvos. — Alapos betekintést nyerhettem így az itteni életbe. Bizony, nem valami jó állapotokat találtam. Helyiségek hiányoztak, nem volt megfelelő a műszerezettség és gondok voltak a szervezettséggel is. Röntgenpapírokra rajzolta le elgondolásait, s megvalósításukhoz társakat is keresett. — A megyei tanács és az üzemek is sokat segítettek. Elsősorban társadalmi munkával. Az Egri Dohánygyár dolgozói például az ágyak festésével, a Finommechanikai Vállalat Petőfi brigádja az elektromosság felújításával. Termelőszövetkezetek kőműveseket küldtek, akik átalakították a műtőket és az úgynevezett posztoperatív szobákat. Űj műszereket is vásároltunk, így ma már közepes szintű felszereltségünk. Természetesen igyekszünk tovább modernizálni azokat. Napjainkban az immár önálló urológiai osztályon nyolcán kezelik a betegeket. Közülük hat jól képzett szakorvos, ketten pedig igen komoly sebészi gyakorlattal rendelkeznek. Utóbbiak tapasztalatai különösen a modern plasztikai műtétekhez elengedhetetlenek. Ügyeleti szolgálatuk révén bármikor képesek ellátni a rászorulókat, a hozzájuk fordulókat. A megyéből, de akár az ország más tájairól érkezőket is fogadják. Az sem mellékes, hogy sikerült kialakítani egy lelkes csapatot az ápolónőkből. — Ez már csak azért sem mindegy — magyarázza dr. Kocsis István, —, mert az orvosi gyakorlatnak ez az ága rendkívül ápolásigényes! Sok az idősebb korú betegünk, akiknél nélkülözhetetlen a kellő gondoskodás. Elég nagy az operációk száma is: évente 750—800 ki- sebb-nagyobb műtétre kerül sor. o Szimpatikus, amilyen felelősségérzettel, tettrekész- séggel beszél hivatásáról, főképp a hátralévő tennivalókról. — Nyitottnak kell lenni az egészségügyben is! Ez az egyik legfontosabb alapelvem. Ne adminisztratív módon tereljék ide a kezelésre szorulókat! Nekünk kell előadásokat tartani, mutatni magunkat, s főleg úgy dolgozni, hogy szükség esetén kötődjenek hozzánk az emberek! Ma már egyértelmű, hogy helyes volt a törekvésünk: csökkent az elvándorlás, s pozitív változás következett be a közvélemény rólunk alkotott ítéletében is. A főorvos cseppet sem dicsekvő szavait támasztja alá, ahogy az egész ország urológusai vélekednek manapság az egri osztály tevékenységéről. Ennek volt köszönhető az is, hogy 1982- ben megyeszékhelyünkön rendeztek tudományos tanácskozást, amelyen vezető szakemberek érzékeltetették a szakterület fejlődését. Ugyanígy az elismerés jele, hogy a jövő esztendőben ez az osztály mutatja 'be, mit végzett az öt év alatt. Sz. Z. CSENGEY DÉNES: Szép szerelmes novella ii/'i. Októberi éjszaka volt, s kint Végeláthatatlanúl esett. Vagy nem is esett, inkább csak lefelé gomolygott képlékeny felhőkben valamiféle esőféle szürke permet. A vadgesztenyfa északnak íve- lődő ágai egészen a kollégium faláig nyúlnak a kerítésen túlról, elnehezülten, csa- takosan, és mivel a gyér lombozatot átvilágította az ágak közé felnyomuló utca- lámpa. Anna jól láthatta a nyitott ablakon át, hogy apró, nekibolondult ördög, egy felriasztott feketerigó cikázik és kaszabol a gallyak között nedvesen fénylő szárnyaival. A párkányra odaesett pár átázott barna levél, a lány felvette az egyiket, sokáig szemlélte figyelmesen, sőt szinté gyermeki ámulattal, azután a homlokához érintette finoman, majd gyors, idegen mozdulattal nyitott ingnyakába csúsztatta. Megborzongott, de otthagyta a nyirkos gesztenyelevelet forró mellére tapadva, és rágombolta az inget. ■Háta mögül, a szobából cigarettafüst áramlott ki az éjszakába, és egyre hallatszott a gyufaszálak csörgése, amint a fiú újra meg újra nekipöckölte a gyufaskatulyát a bontatlan borosüvegnek. Anna nem tudta elvenni tekintetét az átázott, vergődő rigóról, noha szorongó bizonyossággal érezte, hogy rég elkésett a szembeforduló mozdulattal, azzal a dél óta formálódó egyetlen mondattal, a fiú játszik és unatkozik, tudja már az ő esőbe tartott arcú hallgatásából, hogy mire kell számítania, a remegve halogatott bejelentést kész válasz várja attól a pillanattól fogva, amikor a gyu- fásdoboz először ütődött a vörösboros palacknak. Utána vannak tehát mindennek, Anna így tudta ezt ebben a pillanatban. Közben érezte a hűvös nedvességet az inge alatt, és arra gondolt, ha valahogyan meg tudná oldani a málladozó gesztenyelevél folyamatos hűsését, reggelre megállna szépen a szívverése. — Nem hagyod még abba? Micsoda hülye játék? — valami ismeretlen, rikácsoló némber hangján hallotta magát kiabálni. A madár szempillantás alatt eltűnt a fakorona sötétebb tartományaiban, a gyufásdoboz koppant az asztalon, s úgy maradt, Anna becsukta az ablakot, és végre elfordult tőle. — Adj egy pohár bort legalább! — mondta, és megindultak a könnyei. — Nyisd már ki azt a nyavalyás üveget! A fiú még kabátban ült, hosszú, nyitott kabátban, mint aki épp csak beugrott egy percre, s már indulni készül. Ahogy most felállt egy ránduló, hirtelen mozdulattal, azt lehetett hinni, ennek lendülete az ajtóig viszi. De csak körülnézett a szűk tanulóban, elvett egy villát egy lapos tányér mellől, a szilvalekvárt farmerébe törölte róla, és kipróbálta a hegyét a parafadugón. Ledobta az alkalmatlan szerszámot, kispárnát hozott elő a hálószobából, a falnak szorította, és odaverte hozzá az üveg talpát. Negyedszerre melléütött, az üveg szétment, a falon lefolyt a vörösbor, Anna elnevette magát vontatottan, keservesen. — Te is ideges vágy? — kis megkönnyebbülés is megbújt a kérdésben. ,— Mitől? (Folytatjuk)
