Népújság, 1986. április (37. évfolyam, 76-101. szám)

1986-04-26 / 98. szám

*• IRODALOM ÉS MŰVÉSZET NÉPÚJSÁG, 1986. április 26., szombat

Egy francia nőnevelő a barokk városban

Közel ötven évvel ezelőtt, 1938. október 8-án, a Délibáb Című színházi hetilap — melynek címlapján akkor a fiatal Turay Idát láthattuk a nagy sikerű Péntek Rézi filmvígjáték címszerepében — a heti rádióműsorban az október 11-én tartandó 25 perces előadásomra hívta fel a rádió- hallgatók figyelmét, amelyben egy francia bárónő hosszas, egri nőnevelő munkásságának kívántam emléket állítani. 28 éves voltam és a rádióműsorban az ifjúkori fényképemmel

együtt közölték rövid nyilatkozatomat is a megtartandó előadásom tárgyáról.

Elöljáróban meg kívánom jegyezni, hogy rádiószereplésem műsorra tűzése előtt hangpróbát vett tőlem a nálam egy évvel idősebb, fiatal Ortutay Gyula, aki akkor a rádió egyik lektora volt. Ennek abban az időben különös jelentősége volt, mert az előadások szövegét akkor még nem vették fel először magnóra, hanem rögtön egyenes adásra került sor. A műsorban kitűzött időpontban egy fülkébe mentem, és ott kellett az előadásom jóváhagyott szövegéit egyenes adásban felolvasnom. E kis bevezető után el kell mondanom, hogy d’Huart bárónő egri kulturális tevékenységével kapcsolatban a harmincas években filológiai kutatásokat végeztem az angolkisasszonyok egri intézetében, az egri líceumi könyvtárban, a francia bárónőnek több egri tanítványával folytatott levelezésében, különböző életrajzi adatok felkutatásában stb.. melyek eredményét a Pannónia című pécsi tudományos folyóiratban 1939-ben publikáltam. Természetesen nem lehet célom e tudományos publikációm részletes ismétlése. Ügy gondolom azonban, hogy nem lesz talán érdektelen felelevenítenem az egri és Heves megyei olvasók számára — akik annak idején aligha hallgathatták az említett rádiófelolvasásomat — egy nemes szívű francia nő fél évszázadon keresztül Egerben folytatott hasznos pedagógiai, kulturális tevékenységét.

Augustine d’Huart bárónő 1825-ben, Franciaországban született előkelő nemesi családból. 18 éves koráig zárdában nevelkedett. Ekkor tudta meg, hogy atyja köny- nyelműsége miatt elveszett a családi vagyon, a kastély, a birtok. Ezért elhatározta, hogy áldozatot hoz szülei és testvérei megsegítéséért: külföldre utazik és ott nevelői állást vállal. Először Bécsben egy generális alkalmazta felnőtt lányai francia nyelvmesternőjének, majd Kremsbe került az angolkisasszonyokhoz. Itt ismerkedett meg Bydeskuty Amália főnöknővel és gróf Majláth Júlia főfejedelem- asszonnyal. Amikor Bydes- kuty Amália a Eartakovics Béla egri érsek által újonnan állapított zárda főnöknője lett, d’Huart bárónő is Magyarországra jött. Előbb az egyik Heves megyei föld- birtokosnál volt francia nevelőnő, majd 1854-ben az angolkisasszonyok egri intézetébe költözött, ahol igen hasznos, hosszú oktatói és nevelői tevékenységet fejtett ki. Mint világi nyelvtanárnő lakott az intézetben, és nevelői munkássága díjazásából egyrészt a testvéreit támogatta, másrészt sokat áldozott az angolkisasszonyok egri intézetére. Ö maga puritán egyszerűségben élt. Nagy műveltsége miatt sokra becsülte Bar- takovics egri érsek is, aki elősegítötte könyvei kiadását, melyéket általában az- érseknek ajánlott. Az egri zárdában eleinte fizetést kapott, később már erről is lemondott. Hosszú évek alatt ugyanis elég szép vagyont gyűjtött össze, melynek nagy részét az egri zárdára fordította.

1901-ben az egyik egri temetőben sírkertet készíttetett az angolkisasszonyok elhunyt tagjai számára, de ő maga is itt, „a második hazájában" szerette volna örök álmát aludni. Az általa felállított hatalmas sírkő arany betűi is az áldozat- készségét hirdetik, 1903-ban több egri kanonok hozzájárulásával kápolnát építtetett az angolkisa’sszonyok nyaralójában, amelynek

homlokzatán apró márványtábla emlékezik meg a francia bárónő nemes tettéről. 1904-ben híres festő unokaöccse az ő megrendelésére készített egy nagy Má- ria-képet az egri zárda részére. Még hin tót és kát ízben lovakat is vásárolt a zárda számára. Nagyon a szívéhez nőtt a második otthona.

Amikor pedig tanítványai kikerültek az életbe, nem feledkezett meg egyikről sem, hanem anyai érdeklődést tanúsított irántuk, és sokáig levelezésben maradt velük. Alkalmam volt bepillantani néhány ilyen tanulságos levélváltásba. Az első világháború után, 1920- ban Luxemburgba utazott rokonlátogatásra, de már aggkori betegsége kínozta, vissza már nem tudott jönni, és ott halt meg egy klinikán 1922-ben, 97 éves korában.

D’Huart bárónő a nőnevelés terén kifejtett hosszú tevékenysége során és könyvei előszavában is büszkén hirdette, hegy annak a magyar ifjúságnak óhajtott hasznára válni, amelynek szinte rajongója lett. Francia nyelvtan- és stilisztikai könyvei egyrészt a francia nyelv elsajátítását igyekeztek előmozdítani, másrészt a nevelői célzat is mindenütt ott dominált. Munkáinak sok a magyar vonatkozása és a magyarokra, a magyar életre vonatkozó megállapításai különösen megérdemlik, hogy a nálunk járt külföldiek magyarbarát nyilatkozatai között kiemelt helyet kapjanak. Például az egri szüret alkalmat adott neki, hogy kedves kis képet rajzoljon a magyar gazdáról. Elcsodálkozott azon, hogy a különböző forradalmak, a kor és az új erkölcsök érintetlenül hagyták „e bájos földművelő országnak” patrianhális vendégszeretetét és nemeslelkűsé- gét, aminek annyi megnyilatkozását sikerült a szüret alkalmával észrevennie. A szüreti mulatságokon megindították a cigányzene édes dallamai, és tetszett neki, hogv a magyar nemzeti táncot, a csárdást a fiatalság úgy ropja a szőlőbirtokok hegyes talaján, mintha kényelmes, elegáns szalonban táncolna. Az este meggyújtott hatalmas tüzek pedig érdekes elmélkedésre késztették: a magyar ember szereti a tüzet, és a szabadban, társaságban eltöltött hosszú nyári estéi akkor a legkellemesebbek, ha pattog a tűz, sziporkázó szellemének jelképe, mert a magyar a világosság gyermeke, és mindenütt a saját bensőjében érzett tűznek szikráit keresi.

Francia bárónőnk tárgyilagosan látta, hogy Magyarország 1865-ben a nevelés és oktatás terén még elmaradott volt, de ugyanakkor örömmel állapította meg és bátran hirdette, hogy a magyart, szív, ragaszkodás, őszinteség, az őseitől örökölt vendégszeretet és nemes- lelkűség tekintetében egy nemzet sem előzi meg.

Az Eger kulturális múltjának megismerésére törekvő fiatalabb nemzedék előtt mozaikszerűen kívántam feleleveníteni egy ide szakadt francia nő hasznos egri oktatói, pedagógiai, kulturális tevékenységét, illetve e kis megemlékezéssel , annak újabb emléket állítani.

Dr. Kozma Antal

aranydiplomás

bölcsészdoktor

G

yülekeztek az urak. Elhangzottak az ilyenkor szokásos udvarias mondatok, valójában azonban mindenki arra gondolt, hogy ezen az 1868. augusztus 25-i napon valami új tjormálődik, olyasmi, amelyre eddig még nem volt példa, olyasmi, amit az elkövetkező nemzedékek sokszor emlegetnek majd A szellem kiválóságai, azonos érdeklődésű tudósok, lelkes lokálpatrióták köszöntötték egymást. Mindenféle tartózkodás, féltékenység, szakmai irigység nélkül.

Valamennyien a nemes célra koncentráltak, arra, amelyért érdemes erőn felüli áldozatokat hozni A művelt Ipolyi Arnold kanonok vendégei ekkor fogalmazták meg az intézményes magyar műemlékvédelem alapelveit.

Az sem mellékes, hogy egy olyan épületben, amely a barokk stílus egyik átlagon felülire sikeredett alkotása

Vallassuk most a köveket és az okmányokat, rajzoljuk meg a hajdani tulajdonosok arcélét. Megéri, mert vizsgálódásunk nyomán kifejező, beszédes történetek formálódnak

A fényűzést kedvelő Barkóczy püspök nem volt hálátlan szolgálattevő emberei iránt. iKülönösképp sokra becsülte agilis udvarbíráját — az iratok prefektusnak, udvarmesternek egyaránt nevezik — Orlandini Keresztélyt. Buzgalmának méltánylásaként egy háztelket adományozott neki a hatvani külvárosban, a városfal szögletében.

Ez volt a lehetőség, amellyel természetesen élt a szépérzékkel megáldott újsütetű tulajdonos. Elhagyott területén mindössze egy romtöredék szerénykedett. Ezt nyilvánvalóan lebontatta lés építkezésbe fogott. Ö emeltette a mai épület nyugati szárnyát. .Nem elégedett még a praktikus elvekkel, adott a külcsínre az esztétikumra is, így aztán a homlokzatot inégy „fülkébe helyezett” szoborral csinosította.

1761-ig élt itt. Ekkor a hercegprímássá kinevezett Bar- kóczyval együtt Esztergomba távozik. Ügy látszik erősebb volt a személyi kötődés, la hála, mint a fokozatosan újjászülető település sajátos varázsa.

Az új gazda Gerstocker kanonok, aki előrelátó lévén, időben eldönti, hogy kire hagyományozza vagyonát.

1767-ben a jászai konvent előtt az alábbi örökbevallást fogalmazza meg. A nyilatkozat azért érdekes, mert az építmény precíz leírását tartalmazza.

A főpap úgy határozott, hogy mindenét unókahúgának. Bárdossy Katalinnak adományozza, aki gondoskodott róla, aki lelkiismeretesen ápolta, amikor betegeskedett.

Tájékoztatása szerint az otthon két részből tevődött össze, az egyiket készen vásárolta, a |másikat ö emeltette. iEz a Klapka utcára néző, déli, középső szakasz. Emellett szekérszínt, magtárt, istállót is felhúzatott. Az együtteshez pince, s egy nagyobb és egy kisebb udvar is tartozott.

Az okos hölgy nyerő lapra tett. Erről értesülünk egy 1768. február 19-i feljegyzésből:

,,A végrendelet nélkül elhalt Gerstocker Antal kanonok előző nyáron Jászón készített öröklevelében régi és új házát átadta unokahúgának, Bárdossy Katalinnak, férjezett Pongrácz Ferencnének."

A házaspár jól járt, különösképp a szerencsés feleség, ő ugyanis sokkal tovább élvezhette a hirtelen jött jómódot mint ura. Ennek halála után, viszonylag gyorsan és könnyen talált párt magénak, érthető, hiszen a pénz, az anyagi biztonság minden kor embere számára vonzó volt,

A Fortuna kegyeltje lehetett Szabó Petrovits Antal, aki egyszerűen betelepedett a bőségbe. Ráadásul szabaddá lett, s rögvest élt is ezzel, mert neje halála után sürgősen megházasodott, bizonyára szemének, szívének kedvel’ partnert választva Imregh Erzsébet .személyében.

Az egri városi tanács jegyzőkönyve 1782. november 5-i keltezéssel beszámol a tulajdonos ténykedéséről, családi fészkének szebbüléséről:

„Szabó-Petrovits Antal nemesember és felesége Bárdossy Katalin birtokában van a város első fertályában Pók György és szekérút szomszédságában nagy kőház emeItt született a müe

letre. Felső tractusán 11 szoba, 3 konyha és egy dispenza. alsó tractusán 10 szoba. 3 konyha és egy dispenza. becsül tetett 8271 Ft-ra. Szabó-Petrovits Antal Bárdossy Katalinnal való házassága alatt, vagyis 1777. szeptember 28— 1781. október 5. között közösen a következő újításokat tették a házon: :ez városon lévő házhoz egy új tractust jó materiálébul fundamentumtul felépítettünk, amely magában négy szobát, két konyhát foglalt. Az régen fent álló két tractust kivakoltaítam, felső Gezimzet kihúzattam. az kőfalat szükségképpen 3 helen kivágattattam, 3 ablakot, arra való faragott követ, vasrostéit vettem, gra- nariumot. szekérszín istálót. utcán lévő bejáró nagy- és kiskaput, kőkerítést reperáltaütam. Egy nagy Bold. Szűz státüáját köbül kifaragtattam.”

A szerencsés férfiú 1804-ben halt meg. Örökösei elcserélték az építményt Gál Antal házával, s ez a família birtokolja egészen 1851-ig. 1860 táján Saffner János ügyvédé.

Tőle bérelte a tudós Ipolyi-Stumer Arnold, aki összehívta a már korábban említett szakembergárdát.

Mindannyiukat a központi téma foglalkoztatta. Joggal keseregtek amiatt, hogy hazánkban alig maradt teljesen ép hajdani középület. Emlegették a törökdúlást, az elődök vétkes könnyelműségét. Együtt sajnálták azt. hogy az egri vár majdhogy semmivé lett.

Utalhattak a Fortuna által kegyelt franciákra, akik joggal büszkélkedhetnek pompázatos váraikkal, a Loire mentén díszelgő kastélyaikkal.

Dicsérhették Pyrkert, aki rádöbbent arra. hogy a kőbe álmodott hagyatékot védeni, óvni, menteni kellene.

ök már eddig is sokat tettek, ha mással nem. akkor a toll fegyverével.

A vendéglátó és a résztvevők által nagyra tartott Henszlmann Imre. már korábban hozzáfogtak a múlt relikviáinak közkinccsé tételéhez, és gonddal megfogalmazott írásaikban sokrétűen taglalták azokat, akaratlanul is felhiíva a figyelmet értékes voltukra.

Elégedettek lehettek, hiszen az ügy érdekében minden követ megmozgatták.

Az osztrák abszolutizmus esztendeiben önálló szervezkedésre aligha gondolhattak, mégsem tétlenkedtek, hanem szövetségeseket kerestek, fórumot teremtve megnyilatkozásaik számára.