Népújság, 1986. április (37. évfolyam, 76-101. szám)
1986-04-22 / 94. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! XXXVII. évfolyam, 94. szám ÁRA: 1986. április 22., kedd 1,80 FORINT AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Kádár János látogatása a KISZ KB székházában Kádár János a KISZ KB székházában (MTI-fotó: Népújság-telefotó — KS) Mesterek Nem egyszer hallunk, olvasunk az ifjúi sikerekről. S megannyiszor az idősebbnek is hangosabbat dobban a szíve, jóleső borzongás járja át testét, lelkét. Mert igazán csak örülni lehet annak, hogy vannak követők, lesznek, kik eleink helyébe állnak, átveszik, továbbviszi k azt a sokat emlegetett bizonyos „stafétabotot’'. Ám olykor talán már túlon-túl sokat beszélünk ezekről. Néha már a zsengéknek is tapsolunk. ha pedig valami több ezeknél, nem győzzük szaporítani a jelzőket, fokozni a dicséretet, osztogatni az elismerést. Zseninek kiáltjuk ki a szerényebb képességűt is. tömjénnel füstöljük körül. Jóllehet, zsenik csak igen ritkán születnek, kevesen vannak. A tehetség pedig — valójában csak ' jó alap. Csíra ahhoz, hogy gazdáját feljebb emelje, előbbre vigye. S feltétlenül olyan is kell hozzá, aki gondozza, óvja, nevelje. Aki kellő érzékkel felfedezi az átlagosnál többet, annak áldozza úgyszólván egész életét, hogy ne szokványosat, hanem jóval értékesebbet formáljon. A mesterekre, a leginkább csak a háttérben munkálkodókra is gondoljunk. Azokra, akik sokszor ismeretlenek maradnak tanítványaik még oly nagy diadalai után is. Meg azokra, akikről esetleg az sem derül ki soha. hogy számtalanszor nemcsak az átlagosnál többet vettek észre, hanem a jóval kevesebbet is ügyesen feledtették. Lehangoló adósság, hogy amikor felkapja a hír egyik vagy másik fiatalt — hallgatunk, megfeledkezünk az öregebbekről. Alig beszélünk oktatójáról — holott kétségtelen, hogy annak iskoláját járta. A tanár, a nevelő érdemeit sohasem szabadna figyelmen kívül hagyni! Nemcsak adósság, hanem egyenesen tiszteletlenség, bűn is, ha nélküle méltatjuk azt, aki tőle tanult, vele jutott tovább, a mester áldozatvállalása. türelme, fáradhatatlan munkája mellett lett utóbb maga is mester. Tiszteljük hát mindig és mindenütt a sikerek csöndesebb kovácsait is. ne fukarkodjunk soha a köszönettel, elismeréssel, kitüntetéssel, ha rászolgálnak. Legyen kötelességünk észrevenni a mestereket rohanó világunkban, tengernyi elfoglaltságunkban, gondunkban-bajunkban is. Szakítsunk rájuk időt, ne hagyjuk egyiküket sem az árnyékban, állítsuk őket is a fényre. Mert méltatlan hozzánk — ha őket nem méltatjuk. Gyóni Gyula Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkára — Németh Károly- nak, a párt főtitkárhelyettesének kíséretében — tegnap délután látogatást tett a KISZ Központi Bizottságának székházában. A vendégeket Hámori Csaba, a Politikai Bizottság tagja, a KISZ Központi Bizottságának első titkára fogadta és tájékoztatta az ifA vezető szervek megválasztásával hétfőn Berlinben véget ért a Német Szocialista Egységpárt XI. kongresszusa. A zárónapon több külföldi delegáoióvezető üdvözlőbe* szédének elhangzása után Erich Honecker, az NSZEP KB főtitkára ismertette a KB Politikai Bizottságának és a KB Titkárságának az összetételét. Az NSZEP KB főtitkárává ismét Erich Honeckert választották meg. A bejelentést a küldöttek percekig tartó tapssal és éljenzéssel fogadták. Az NSZEP KB Politikai Bizottságának összetétele: Hermann Axen, Hans-Joa- chim Böhme, Horst Dohlus, Werner Eberlein, Werner Felfe, Kurt Hager, Joachim Herrmann, Erich Honecker, Werner Jarowinsky, Heinz Kessler, Günther Kleibert, Egon Krenz, Werner Kroli. kowski, Siegfried Lorenz, Erich Mielke, Günter Mittag, Erich Mückenberger, Alfred Neumann, Günter Schabowski, Horst Sinder- mann, Willi Stoph. Harry Tisch. A Politikai Bizottság póttagjai: Ingeburg Lange, Gerhard Müller, Margarete Müller. Gerhard Schürer, Werner Walde. A Központi Bizottság titkárai: Efich Honecker, főtitkár, Hermann Axen, Horst Dohlus, Werner Felfe, Kurt Hager, Joachim Herrmann. Werner Jaroysky. Egon Krenz, Ingeburg Lange, Günter Mittag, Günter Schabowski. A választásban kifejezésre jutott bizalmat Erich Hojúsági szövetség közelgő. XI. kongresszusának előkészületeiről. Hangsúlyozta, hogy a KISZ KB kongresz- szusi vitadokumentumaiban megfogalmazott törekvések a KISZ-tagság körében általában kedvező visszhangra találtak. A megújulás, a továbblépés igénye kapott hangot a taggyűléseken és küldöttgyűléseken is, amelyek az ifjúságpolitika igazi fórumai necker köszönte meg a küldötteknek. Rövid beszédben összegezte az elkövetkező évek feladatait. Hangsúlyozta, hogy a jelenkor legfőbb feladata: a béke megőrzése. Erich Honecker méltatta Mihail Gorbacsov. nak, az SZKP KB főtitkárának a kongresszuson elhangzott felszólalását. Mint Erich Honecker hangsúlyozta, Mihail Gorbacsov az NSZEP kongresszusán meggyőzően eiNősítette meg és új kezdeményezéssel gazda. gitotta a Szovjetunió következetes békeprogramját, A Német Demokratikus Köztársaság a maga részéről külpolitikájában minden tőle telhetőt megtesz, hogy segítse az emberiség békés törekvéseinek érvényesülését. Az NDK az elkövetkező esztendőkben politikailag szilárd, nagy gazdasági teljesítményekre képes államként halad tovább a fejlődés útján, következetesen megvalósítja a gazdaság- és szociálpolitika egységére alapozott irányvonalat, hangsúlyozta Erich Honecker, A kongresszus az Inter- nacionálé eléneklésével ért véget. ★ Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkára táviratban köszöntötte Erich Honeckert, a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottsága főtitkárává történt újraválasztása alkalmából. ★ Az NSZEP kongreszusán részt vevő szovjet pártkülvoltak. A Központi Bizottság az előkészítő munka eredményeként olyan cselekvési programot kíván megvitatásra a kongresszus elé terjeszteni, amellyel a KISZ markánsabb arculatú, politikai jellegét következetesen vállaló és erősítő szervezetté válhat, növelheti befolyását az ifjúság különböző rétegeinek körében. Kádár János a többi között szólt a Kommunista Ifjúsági Szövetség kongresz- szusi előkészületeiről, és jónak ítélte azt a munkát, amelyet a KISZ tagsága végez. A párt főtitkára elismerően beszélt a fiataloknak a munkában és a tanulásban mutatott helytállásáról, majd néhány időszerű ifjúságpolitikai kérdéssel foglalkozott. Kérte a KISZ vezetőit: az egész ifjúsági mozgalom céltudatosan dolgozzon azon, hogy a fiatalok életszemlélete és életfelfogása a helyes irányba, jól fejlődjön. A találkozón részt vettek a KISZ KB titkárságának tagjai. döttség Mihail Gorbacsov- nak, az SZKP KB főtitkárának vezetésével hétfőn délelőtt az Október 7. Szerszámgépipari Kombinát berlini törzsgyárában tett látogatást és beszédet mondott. Aczél György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a magyar pártküldöttség vezetője, a berlini magyar nagykövetségen találkozott a magyar kolónia tagjaival. •te A berlini Friedrischsta’dt* Palastban hétfőn este nagyszabású ünnepi műsorral emlékeztek meg az NSZEP megalakulásának 40. évfordulójáról. ★ A Magyar Szocialista Munkáspártnak a Német Szocialista Egységpárt XI. kongresszusán részt vett küldöttsége, amelyet Aczél György, a Politikai Bizottság tagja, a KB Társadalomtudományi Intézetének főigazgatója vezetett, tegnap hazaérkezett Berlinből. A küldöttség tagja volt Burgert Róbert, a KB tagja, a Bábolnai Mezőgazda- sági Kombinát vezérigazgatója. és Roska István berlini nagykövet. Az érkezésnél a Ferihegyi repülőtéren jelen volt Georg Folk, a Német Demokratikus Köztársaság budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője. n főtitkár ismét Erich Honecker Befejeződött az NSZEP XI. kongresszusa Losonczi Pál Nigériában Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke és kísérete hétfőn délelőtt, Lagosban, megkezdte a tárgyalásokat a nigériai vezetőkkel. Losonczi Pál és vendéglátója, Ibrahim Babangida elnök, ezt követően szűk körű tanácskozást is folytatott. A magyar államfő vasárnap érkezett ötnapos, hivatalos baráti látogatásra Nigériába, amely hazánk legfontosabb fekete-afrikai kereskedelmi partnere. Az Állami Vendégházban, Losonczi Pál szálláshelyén, a kétoldalú tárgyalások megkezdésekor, mindkét államfő bevezetőt mondott. Babangida vezérőrnagy mindenekelőtt azt hangsúlyozta, hogy Nigériát a világpolitikai problémák közül természetszerűleg az afrikai kontinens válsághelyzetei foglalkoztatják. Kijelentette: a dél-afrikai apartheid-rendszer léte nemcsak Afrika, de az emberiség egésze számára is kihívást jelent. A kétoldalú kapcsolatokat értékelve Babangida kiemelte a mezőgazdasági és vízgazdálkodási együttműködés fontosságát. Kijelentette, hogy a mezőgazdaságban számos közös vállalkozás létesítésével mindkét ország számára előnyös együttműködés valósítható meg. Hangsúlyozta: a nigériai gazdaság tartós fellendítésére irányuló munkában számítanak Magyarország műszaki és tudományos segítségére. Losonczi Pál a világpolitikai helyzet .feszültségeiről beszélt, majd méltatta Nigériának a fajüldözés elleni küzdelemben játszott szerepét. Rátérve a két ország kapcsolatainak elemzésére. (Folytatás a 2. oldalonL Vegyszerezés Kerecsenden A Kertitox Góliáttal a vetéseket vegys/.erezi a Kerecsendi Aranykalász Termelőszövetkezetben Kocsmár Sándor és Tóth Lajos Mindez igen pontos adagolást és a védőeszközök szabályos használatát is megköveteli. A Detk szippantóban kevert vegyszert ellenőrzi Zsákal Béla és Varga László A hatalmas Rába Steiger feltöltése csak percekig tart . . . ... és Kövér Antal traktoros egy menetben már be is tárcsázza a vegyszerezett fedőréteget, amely a gyommagvak kelését akadályozza a majdan elvetendő napraforgó között Kőhidi Imre képriportja Támogatjuk a szabadságukért és függetlenségükért küzdő népek harcát!