Népújság, 1986. április (37. évfolyam, 76-101. szám)
1986-04-17 / 90. szám
NÉPÚJSÁG, 1986. április 17., csütörtök Jubilál a világ első filmmúzeuma ötvenéves a párizsi filmmúzeum — illusztráció az International Herald Xribune-ból Most tartja fennállásának fél évszázados jubileumát a világ első filmmúzeuma: a párizsi Cinémathéque Francaise. Az ötvenedik születésnapot az intézmény egész éven át különböző rendezvényekkel, fesztiválokkal ünnepli. A filmmúzeum ünnepe egyben a filmé, a hetedik művészeté is, így hűek az alapító, Henri Langlois szelleméhez, akinek személyétől ez az intézmény elválaszthatatlan. Langlois ma már legenda. Egy amerikai filmkritikus, Richard Roud értékes könyvet írt róla Szenvedélye a film címmel, ennek francia kiadása most jelent meg, a Cinematheque évfordulójára Szmirná ban (ma Izmir) született, ott, Törökországban sajtóügynöksége volt édesapjának. A kis Henri csak 1920-ban került visz- sza hazájába, Franciaországba, de már akkor „meg volt fertőzve” nagy szenvedélyével — s Párizsban is, a gimnáziumi órák látogatása helyett gyakran a mozit választotta, olyannyira, hogy leérettségizni sem tudott. Később ezt mindig úgy emlegette, hogy Thomas Alva Edison, a nagy feltaláló — akinek különben szintén volt némi köze a filmhez — szintén kimaradt az iskolából. Rövidre fogva az eseményeket: Langlois társával, Georges Franju plakáttervezővel eleinte teljesen maszek alapon, lakása fürdőkádjában gyűjtögette a celluloidszalagokat, rendszertelenül, ahogy hozzájutott. A Cinematheque Francais alapító okmányát ötven éve, 1936- ban írták alá, s amikor megalakult a Filmarchívumok Nemzetközi Szövetsége, annak elnökségében, Franciaország képviselőjeként, az akkor már nemzetközileg ismert Langloist választották meg. Munkája igazi lendületet a háború után kapott. A kormány a Chaillot palota egy részét bocsátotta a Langlois vezette Cinémathéque rendelkezésére és szubvencionálja az intézmény működését. Langlois a háború után közölte a nagy hollywoodi stúdiókkal: milyen amerikai filmek kópiái vannak birtokában és tudatta velük, hogy archívumát igazán nemzetközivé akarja fejleszteni, ezért további példányokat kért. A hollywoodi nagymoguloknak tetszett — az ő szakmájukban nem mindennapos — becsületesség és őszinteség, amellyel Langlois hozzájuk fordult. Tudomásuk volt arról, hogy a hollywoodi filmek egy-egy másolatát gyakran ellopják illetéktelenek azért, hogy aztán illegálisan forgalmazzák, konkurenciát támasztva ezzel a jogos tulajdonosnak, a gyártónak. Akkor már inkább kapjon Langlois legálisan egy-egy példányt, az fennmarad majd az utókor számára is —, gondolkodtak Hollywoodban, meg másutt is, így aztán a párizsi Chaillot palotában csakugyan a világon páratlan, gazdag és értékes filmtár gyűlt össze. Langlois nemcsak tárolt, állandóan vetített is. A francia Űj Hullám tagjai, mielőtt filmrendezők lettek — Jean-Luc Godard, Francois Truffaut, Claude Chabrol, Costa-Gavras (Langlois halála után ő lett a Cinémathéque igazgatója) — ide jártak és naphosszat a vetítőben ültek, szinte falták a filmeket. Langlois úgy rendezett retrospektív sorozatokat, hogy meghívta a régi nagyokat — Lillian Gish-t, Mary Pickfordot, Marlene Dietrichet, Charlie Chaplint, Gloria Swansont, Orson Wellest, Josef von Sternberget stb. —, és az ő személyes megjelenésükkel emelte ünnepivé filmjeiknek ezeket a visszatekintő vetítéseit. Egyszer összerúgta a patkót az őt anyagilag finanszírozó kormánnyal. De Gaulle alatt, a minden kulturális ügyet személyesen kézben tartó miniszter, André Malraux menesztette Langloist. Ez 1968 februárjában történt, s a dolog mintegy előjátékává vált a 68 május—júniusi diáklázadásnak, s egyéb eseményeknek. Langlois érdekében ugyanis megmozdult az egész filmszakma világszerte, még Charlie Chaplin is csatlakozott a színészek, rendezők, producerek Langlois- mentő akciójához. Ultimátumot intéztek a francia kormányhoz: ha nem adjavisz- sza Langloisnak pozícióját, akkor visszavonják filmjeiket a Cinémathéque-től, mert azokat úgy tekintik, mint amiket személyesen Langloisnak kölcsönöztek. Malraux visszakozott, azzal a hivatalos magyarázattal, hogy „a kormány szándékát félreértették”, Langlois visz- szaülhetett igazgatói székébe —, de azért ezután jó ideig csökkentették a kormány hozzájárulását a filmarchívum költségvetéséhez. 1972-ben tovább bővítette birodalmát Langlois: ugyanott, a Palais de Chaillot- ban megnyitotta A mozi múzeumát. Mélies korai, a 900-as évekbeli filmdíszleteitől a Metropolis robotemberén át James Dean bőrdzsekijéig (ezt különben később ellopták) és Greta Garbo, Marlene Dietrich, Marilyn Monroe filmkosztümjeiig, a humuszig, amit Rudolf Valentino A sejkben viselt — ezerféle emléktárgy található itt. 1974-ben Langlois Oscar- díjat kapott működéséért. Jack Valenti, a hollywoodi Filmművészeti Akadémia elnöke nyújtotta át neki a kitüntetést azzal, hogy „Langlois a mozi élő lelkiisme- rete!” Utána nem sokáig élt már. 1977-ben halt meg, 62 éves korában. De fennmaradt a mű, amit alkotott. Barabás Tamás HÁZI JOGTANÁCSADC Iratminták magánszemélyeknek Olvasóink kérésére idei, harmadik számunkban átdolgozva ismét közreadjuk a magánszemélyek által leggyakrabban kötött típusszerződések mintáit. Néhány cím a tartalomból: Ingatlan adásvételi szerződés — öröklakásra vonatkozóan. Ingatlan adásvételi szerződés kezességi kikötéssel. Gépkocsi-adásvételi szerződés. Jótállás vállalási nyilatkozat. Jótállási megállapodás. Vállalkozásból eredő egyezség. Keresetlevél szavatossági igény érvényesítéséről. Lakásbérleti szerződés. Albérleti szerződés. Műhelyhelyiség bérbeadás, óvadék kikötésével. Haszonbérleti szerződés. Lakásbérleti szerződés felmondása. Kölcsönszerződés. Haszonkölcsönszerződés. Ajándékozási szerződés. Tartási szerződés ingatlan átruházással. Tartási szerződés lakáshasználattal. Tartási szerződés megszüntetése. Adásvételi szerződés megszüntetése. Adásvételi szerződés foglalóval. Kezességi szerződés. Kezességi nyilatkozat. Folyóiratunkban megtalálhatják a Kisüzem-kisvállalat című sorozatunk befejező részét, amelyben a gazdasági munkaközösségekkel foglalkozunk, Autó és jog rovatunkban pedig a garázsbérlettel összefüggő kérdéseket részletesen ismertetjük. Elolvashatják folyóiratunkban a Jogi esetek januári adásának teljes szövegét és megtalálhatják lapunkban a népszerű Gmk- posta című összeállításunkat is. A Házi Jogtanácsadó kapható az újságárusoknál, előfizethető a postahivatalokban. A Rajkó zenekar a Szovjetunióban A Rajkó zene- és tánckar szovjetunióbeli vendégszereplése alkalmából a Rajkó zenekar nagy sikerű koncertet adott kedden este a moszkvai magyar nagykövetségen. A meghívottak között volt Mihail Kapica szovjet külügyminiszter-helyettes és felesége, akik Rajnai Sándornak, Magyarország moszkvai nagykövetének társaságában hallgatták végig a műsort. A Rajkó zene- és tánckar a keddi fellépés után kezdi meg turnéját Moszkvában. A körút további álomásai: Ukrajna és Moldávia. Felületes hétköznapjaink és félig vállalt ünnepeink hangulata nem kedvez az olyan bibliai komolyságú írásoknak, mint amilyen Mészöly Miklósé a Valóság ~t 1986. márciusi számában. Pedig a szerző csupán „egyszerű asztali beszélgetésre, együttgondolkodásra” invitálja az olvasót. A téma nem új: a magyarság — benne az egyén, a közösségek, jelen társadalmunk — sorsa, amelyről azonban ideje lenne másképpen (is) gondolkodnunk, mint ahogyan tesz- szük most és évszázadok óta szinte mindig. (Kivéve történelmünk érettebb korszakait; a reformkort például.) Rossz beidegződésünk az örökös magyarázkodás, a „kérődző-bamba törpe-okosság”, a konfliktusok óvatos kerülgetése, önként választjuk az „cnlefokozást, öncsonkítást, a szolid jelleg- telenedés megnyugtató harmóniáját, a harmónia feletti kis távlatú örömöt ...” Előnyben részesítjük a szerző szerint a férges kompromisszumokat az őszinte kompromisszumok, az olyan típusú felnőtt őszinteség helyett, amely „maga is kritika alá vétetik, azonnal és folyamatosan", Mint hangsúlyozza, szeretünk általában az objektív nehézségekre hivatkozni. Mészöly kiemeli, hogy a nagypolitika ránk erőltetett hamis realizmusáról sem mondhatunk sok jót. De az atomháború fenyegetettségében „semmi okunk többé, hogy a napi politikában egy speciális többlettudás szféráját lássuk. Ezt a rangját eljátszotta.” Ahogy a sorokból kicsendül, a nagyhatalmak parttalan erőfitogtatásának alternatívájaként épp a kis népek és kis közösségék, sőt egyének feladata és kitüntető lehetősége olyan példát adni, amely csak és kizárólag a „kiszolgáltatottságtó1 függetleníthető belső szabadság ikiváltsága révén valósítható meg.” Ennek feltételei az „álmok lexikonában a meg nem becstelenített demokrácia címszó alatt találhatók”. De még a reménytelenség és szükség puszta felmutatása is korszakos jelentőségűvé és történelmi feladattá válhat. Az érdemes megmaradás 'kockázata nélkül semmiféle megmaradásra nincsen esélyünk. Végül a ciikik írója leszögezi, hogy csak az ezt felismerő egyének és kis közösségek akarata összegeződhet termékeny kollektív magatartássá. Az egyéni és .-közösségi helyzetünk lenyomata például a magyar települések külső képe is. Erről készített interjút Varga Csaba a Palócföld 1986 1. számában az egyik legjelentősebb magyar építésszel, Makovecz Imrével. A nyilatkozó szerint nemcsak a lakótelepi lakások, hanem az újonnan épülő családi házak túlnyomó többsége is alkalmatlan a bensőséges és tartalmas családi életre. Különösen a fai- vainkban. „Magyarországon ugyanis az elmúlt harminc évben a városiasodás volt a felemelkedés egyetlen programja ... A paraszt elé a várost állították modellként, és amikor a város és a falu közeledéséről papoltak nekünk. lényegében semmi másról nem volt szó, mint a falu fölszámolásáról, amely az egyik stabil bázisa ennek az országnak. Gyökértelen- né és emlékezet nélküli tömeggé kell avanzsálódnia a magyar parasztnak...” — véli Makovecz. Ö és munkatársai ezért az úgynevezett szerves építészet jegyében a magyar — ezen belül elsősorban palóc — építészeti hagyományokat fejlesztik tovább. Olyan családi házakat és falurészeket terveznek, aihelyek jól illeszkednek a nem feltétlenül mezőgazdaságban dolgozó, de falun élő emberek életmódjához. A falusi porta ma újra saját szükségletre — sőt piacra — termelő, állattartó — földművelő gazdasági egység. Nem célszerű tehát többszintes, villaszerű „erődítményeket” építeni. A régi, zömmel földszintes, há- romosztatú parasztház mintájára legyen középen egy tágas, világos, meleg lakótér, ahonnan a többi helyiség nyílik. Ez tulajdonképpen a régi „lakókonyha’’, amelyben főzni lehet, ahol az anya tartózkodik, ahol az ■egész csalód össze tud jönni és ahol még van egy fekvőhely is. Hasonló rendező elvekre épülnek Makoveczék művelődési házai és egyéb közösségi célú épületei is. A szerves építészet tehát nem kevesebbet akar, mint „emberarcú házakban emberarcú életet". Amelyekben talán önmagunkat és saját belső szabadságunkat is vállalni merjük. Kovács Endre PATAKY DEZSŐ: Vakvágáni/on 000 V/2. — Az életemet akarod, te, te... De nem! A gyermek élete ellen vagy te inkább!- Hát a tiéd az? Tiéd ez a magzat?! Én hordom, én kínlódom vele, belőlem él... ! Talán szégyenled? Hiszen nem akarlak én magamhoz kötni, mehetsz...! A gyereket pedig megszülöm és felnevelem! Mert így akarom. .. ! — Megyek is — mondta a férfi torz arccal. — Te meg kereshetsz más bolondot. De úgy látom, nem is kell keresni senkit. Máris akadt valaki. Itt van ez, ni! — és becsapta maga után az ajtót... Aztán már ott látja magát a gyógyszerszagú, jodo- form illatú fehér kórházi folyosón. Idegesen járkál fel- alá. Igazgatja a papírba, celofánba csomagolt virágokat, amiket az asszonynak hozott. Egy nővérke aztán megmutatta neki a piros bőrű, ráncos apróságot. Üvegkalitkában feküdt, bura alatt, vastag vattacsomó között. Nyolc hónapra született. — Kislány — mondta neki a nővérke. — Ha megerősödik, majd hazaviheti az apuka. — Igen, igen. Hazaviszem. .. Az őrök újabb cigarettára gyújtottak, s megkínálták őt is. A rágyújtás lassú, körülményes ceremóniája — nagyon szorította a kézlánc — visszatérítette gondolatait a bíróság homályos, szűk folyosójára. A második cigaretta már ízlett neki, élvezettel és mélyre szívta a füstöt. Végigszívni azonban nem tudta, mert az ő nevét kiáltották a tárgyalóterem ajtajából. A cigarettát gondosan eloltotta, s a csikket a markába rejtve belépett — őreitől kísérve — a kopár és dísztelen terembe. Levették kezéről a láncot, s ő állva maradt a vádlottak padja előtt. — A bíróság folytatja a bizonyítási eljárást Melegán Andor emberölési bűnügyében — nézett rá pulpitusa mögül a fátyolos hangú fiatal bíró. Melegán hátra tette a két kezét és dörzsölni kezdte csuklóin a lánc helyét. — Mondja el részletesen, hogyan történt az eset... A padlót nézte cipője orra előtt. A hajódeszkák szélei felkunkorodtak, közepük enyhén megsüllyedt, kikopott már a sok taposástól, csupa repedezés volt. Ki kéne cserélni — érti ő ezt a munkát — az alja már biztosan korhadt is. Négy éve, mikor építkezett, nem hívott ácsot, rajz után ö maga csinálta meg a tetőt. Az egyik szobát lepadlózta, oda nem is terveztek parkettát, csak a nagyobb szobába. Azt a munkát megnézheti bár- kil Mikor házavatásra meginvitálta Derengő Károlyt, a fűtőházi főnökét, az csak elismerően bólogatott: „Jó szakembert fogott ki, ez kitűnő munka! Magának mindig szerencséje volt, Melegán.” Csak mikor már koccintottak és harmadszorra, negyedszerre ízlelgette mestere nevét — „Te, Derengő, tudod pajtás!” — akkor mondta meg csendesen, hogy nem hívott ő szakembert, a padlót meg a parkettát saját maga rakta a helyére, yáérő idejében. — No, mondja, kérem, hogyan történt? — sürgette a bíró. — Csak tudja tán, hogyan történt?! Melegán a bíróra nézett. — Mindent elmondtam már és mindig le is írták, magnóra is vették. Hát hányadszor mondjam még el? A bíró türelmetlenségében a homlokát ráncolta, rendre akarta utasítani a vádlót-' tat, de letett róla. Belelapozott az előtte heverő iratokba. — Többször volt kettőjük között nézeteltérés? — Micsoda, nézeteltérés. ..? ! — Úgy értem, hogy veszekedés, civakodás. Szóval perpatvar. — Ah, semmi! — Melegán, maga a múltkori tárgyaláson azt mondta. mikor a gyerek apja ott járt maguknál, utána mindig veszekedés volt. Miért veszekedtek? — .. .A feleségem, Rózsi, nem akarta, hogy az a férfi láthassa a gyerekét, Angélát. Mondtam neki, a gyereket ne tiltsa az apjától. Latornak, csavargónak nevezte azt a férfit, aki tönkretette az életét és még most se hagyja békén. Akkor is csak nemző apja a gyereknek, erősködtem. Szidott, hogy pártját fogom annak, aki az ő életét csak megkeserítette. Nem egy szóváltás esett köztünk azért is, mert egy hétre is elengedtem a kislányt nyaranta az apjához. De nem maradt az egy hétig, pár nap múlva üzenet jött tőle, menjek érte, hozzam haza. Jobban szeretett az engemet, mint a saját édesapját. Én is úgy szerettem, hogy a véremből valót se különbül. De hát kéremm a véremből valót nem is szerethettem volna jobban. Hiába akartam, nekem nem lehetett gyerekem. Ezért nem sikerülhetett az első házasságom. Mentem az orvoshoz, azt mondta kár költeni további vizsgálatokra, rajtam nem lehet segíteni. A háború miatt, tetszik tudni, bíró úr... Az az oka. . . mindennek. A háború. (Folytatjuk)