Népújság, 1986. április (37. évfolyam, 76-101. szám)
1986-04-15 / 88. szám
2. NÉPÚJSÁG, 1986. április 15., kedd A világpolitika központi kérdése lett A nukleáris fegyverkísérletek betiltása USA—Líbia Diplomáciai lépések — fegyverek árnyékában Ahromejev marsall, a moszkvai sajtókonferencián A nevadai nukleáris robbantást követően előállt helyzet nem jelenti azt, hogy a nukleáris fegyverkezési hajsza hívei elérték céljukat, s hogy a megnyitott ajtó örökre bezárult. A Szovjetunió határozottan ellene van az ilyen megfontolásoknak, s bármely pillanatban kész újra megszakítani a nukleáris kísérleteket, ha az Egyesült Államok ugyanígy cselekszik — jelentette ki a szovjet kormánynak a nukleáris kísérletekkel kapcsolatos nyilatkozatát kommentálva hétfői sajtóértekezletén Georgij Kornyijenko, a Szovjetunió külügyminiszterének első helyettese. A sajtóértekezleten részt vett Szergej Ahromejev, a Szovjetunió marsallja, a honvédelmi miniszter első helyettese, vezérkari főnök és Androuyik Petroszjanc, az állami atomenergia-ügyi bizottság elnöke. Georgij Kornyijenko szerint a több mint nyolc hónapon át tartó egyoldalú szovjet kötelezettségvállalás jelentős politikai haszonnal járt. A világpolitika egyik központi kérdésévé tette a nukleáris fegyverkísérletek betiltását, megmutatta, ki hogyan viszonyul a fegyverkezési hajsza megfékezésének és a nukleáris leszerelésnek a kérdéseihez. Visszaérkezett Washingtonba George Bush amerikai alelnök és útban volt már a főváros felé Caspar Weinberger hadügyminiszter is. Egyes értesülések szerint Reagan elnök hétfőn délelőttre hívta össze legfőbb politikai és katonai tanácsadóit, hogy a líbiai helyzetről tárgyaljon velük. A hét végén semmit sem közöltek ugyan Washington terveiről, de a televíziós kommentátorok úgy vélekedtek, hogy a feszültség valamelyest enyhült, s az Egyesült Államok egyelőre nem indítja meg tervezett katonai akcióját. Több jelentés utalt arra, hogy az Egyesült Államok nyugat-európai szövetségesei — bár általában támogatják Reagant a Líbia elleni propagandaakciókban — közölték Washingtonnal: nem értenek egyet a katonai lépésekkel, mivel azok megnövelhetik Európában a terrorakciók veszélyét és egyébként sem alkalmasak az ilyen akciók felszámolására. Líbia nem törekszik konfrontációra az Egyesült Államokkal — szögezte le vasárnapi nyilatkozatában a líbiai külügyminisztérium. Tripoliban közölték azt is, hogy a líbiai haderők csak abban az esetben bocsátkoznak harcba az amerikaiakkal, ha azok tüzet nyitnak rájuk. A nyilatkozat egyúttal Líbia támogatására szólította fel az arab államokat, beleértve ebbe a Washington elleni gazdasági és politikai lépéseket is, ha az Egyesült Államok valóban katonai támadást hajt végre az ország ellen. Szíria vasárnap „teljes támogatásáról” biztosította Líbiát az amerikai katonai provokációkkal • szemben. A SANA, a hivatalos szíriai hírügynökség idézett egy magas rangú — meg nem nevezett — személyiséget, aki a következőket mondotta : „Amennyiben az amerikaiak támadást intéznek a líbiai nép ellen, Szíria a líbiaiak oldalán fog a támadóra válaszcsapást mérni." Ez az állásfoglalás néhány órával azután látott napvilágot, hogy Damasz- kuszból elutazott Richard Murphy, közel-keleti ügyekkel foglalkozó amerikai külügyi államtitkár. A SANA által idézett személyiség elítélte, hogy az Egyesült Államok katonai válságot provokál ki a Földközi-tenger térségében, veszélybe sodorva nemcsak a térség népeit, hanem a nemzetközi békét és biztonságot is. „Minden jel arra mutat, hogy az Egyesült Államok — miután hatalmas rágalomkampányt folytatott és a líbiai partoknál riadókészültségbe helyezte flottáját — komolyan foglalkozik a támadás gondolatával. Az Egyesült Államok nagyhatalom, amelynek az ENSZ alapokmányával összhangban gondolnia kellene a békére, nemzetközi biztonságra — s tudnia kell azt is, hogy a nagy vesztes csak ő lehet. A kirívó és indokolatlan agresszióra Szíria Líbia oldalán fogja megadni a választ” — mondotta a szíriai személyiség. Szíria teljes riadókészültségbe helyezte csapatait, mert izraeli támadásra számít. Riasztották az összes szíriai kórhá,zat és a súlyos esetek kivételével mindenkit eltávolítottak a gyógyintézetekből. Bejrúti megfigyelők szerint a szíriai hadsereg készenléti állapotát a Líbia körül zajló események is indokolják. Damaszkusz már közölte, hogy Líbia oldalán bármilyen agresszióval kész szembeszállni. A közös piaci országok külügyminisztereinek szerdára esedékes tanácskozását két nappal előrehozták és a tárgyalás már hétfőn délután megkezdődött • Hágában Hans van den Broek holland külügyminiszter elnökletével. A miniszterek tanácsának sürgős összehívását Olaszország és Spanyolország kérte, hogy megvitassák a Líbia és az Egyesült Államok között kialakult feszültséget, különös tekintettel arra, hogy Washington esetleges katonai lépésére kilátásba helyezett líbiai válasz Olaszországot és Spanyolországot, sőt Görögországot is közvetlenül érintené. LONDON Az angol kormányfői hivatal változatlanul nem hajlandó sem megerősíteni, sem cáfolni azokat a jól tájékozott forrásokra hivatkozó jelentéseket, amelyek szerint Margaret Thatcher miniszterelnök személyesen közölte Reagan elnökkel: a nemzetközi jog szempontjából nem tartja törvényesnek, politikai szempontból pedig nem tekinti tanácsosnak a Washington által tervezett katonai „büntetőakciót” Líbia ellen. Thatcher asszony Downing Street-i hivatalában tartózkodik, hogy állandó kapcsolatban maradjon a válsághelyzet ifejleményeivel. Geoffrey Howe brit külügyminiszter hétfőn fogad- j ta Jean-Bernard Raimon- dot, az új francia kormány ismerkedő látogatásra érke- I zett külügyminiszterét. Úgy tudják, hogy egyeztették nézeteiket a Líbiával kapcsolatos válsághelyzet kívánatos kezelésmódját illetően, j Londoni értesülése* szerint j Howe csomagtervet visz magával Hágába, amelynek értelmében az európai közösség országai korlátozott diplomáciai támogatást nyújtanának az Egyesült Államok Líbia-ellenes hidegháborújához. A Today című lap hétfőn első oldalon közölt fényképekkel erősíti meg azokat a híreket, amelyek szerint szokatlanul nagy a forgalom az Egyesült Államok angliai légitámaszpontjain, s egymás után érkeznek a KC—10-es típusú, légi üzemanyagpótlá: ra hasz- i nált szállítógépek. Mint katonai megfigyelő* rámu- j tatnak, az Angliát ián állomásozó F—111-es amerikai vadászbombázóknak Líbia elleni bevetésük esetén légi , üzemanyagfelvételre lenne szükségük. Az angliai tám aszponto- kon tapasztalható szokatlanul nagy nyüzsgéssel kapcsolatosan Denzil Davies, a munkáspárti árnyékkormány hadügyi szóvivője kijelentette, hogy ezek az angliai légitámaszpontok csakis a NATO hatáskörében vehetők igénybe, s nerr. szolgálhatják az Egyesült Államok globális politikájár ak megvalósítását. Ez nem varázslat! Április 16-án 10 órakor megnyílik Egerben a Széchenyi út 4. szám alatt a Varázscipöbolt! A bolt nagyrésze a gyermekeké: bébicipők gyermekcipők lánykacipők fiúcipők papucsok sportcipők választékával .de a felnőttek sem maradnak ki: ELIT Shopjában külöleges női és férficipőket kínál ÖNÖKNEK az ÚJ BOLT A 1 I S Carlsso Moszkva A szovjet kormány meghívására hétfőn f íleségével hivatalos látogatási a Moszkvába érkezett Ingvar Carls- son svéd minisztei elnök. MEGNYÍLT A MAGYAR HÉT Rudolf Kirchsch äger államelnök jeflenlétében, rendkívüli szívélyes légkörben nyitották meg hétfőn az osztrák fővárosbar a Magyar Hetet. A lulturális központként szolgáló Pálffy- palotában a megnyitóra eljött igen népes közönség soraiban jelen volt az osztrák politikai, kulturális és gazdasági élet számos vezető személyisége, köztük Fritz Marsch, az SPÖ központi titkára, az osztrák— magyar egyesület elnöke, valamint a bécsi diplomáciai testület tagja . Köpeczi Béla művelődés- ügyi miniszter megnyitójában hangoztatta, hogy magyar részről rendkívüli jelentőséget tulajdon ítanak a magyar kultúra ecdigi leg—( Külpolitikai kommentárunk Benazir feltámadása AMIT NEM IS OLYAN RÉGEN még nehéz lett volna elképzelni, ma valóság: Pakisztán — és nemcsak Pakisztán — újra a Bhutto névtől hangos. Benazir Bhutto és a ma is illegálisnak számító pakisztáni néppárt (angol nyelvű rövidítéssel: PPP) a La- horehoz közeli Gudzsranvála városban hatalmas tömeggyűlést tartott. Ez eleve bizonyság arra, hogy — Ziaul Hakk elnök állításával szemben — a PPP legfeljebb tetszhalott volt, és vezérének megjelenése is elég volt látványos feltámadásához. Gudzs- ranválában meghirdetett tömeggyűlés sok-sok ezer résztvevője egy teljes naipot várt Benazirra, és ez a tény önmagáért beszél. Legalább ilyen fontos azonban az az ok, amiért a szónok ennyit késett. A hír- ügynökségek egybehangzó jelentései szerint az ellenzéki pártvezérnőnek tizenhárom kerek órára volt szüksége ahhoz, hogy megtegye a Laborétól Gudzs- ranválig vezető mindössze hetven kilométeres utat Ez az út ugyanis Pakisztán modern történetének egyik kiemelkedő diadalútja volt — hívei mindenütt megállították és rajongó szeretettel valósággal feltartóztatták a régen várt vendéget. NÉZZÜK A KOORDINÁTÁKAT. Benazir apja. Zulfikar Ali Bhutto, a PPP vezére az ország miniszterelnöke volt. Hatalmát 1977-ben Zia tábornok döntötte meg, aki nem sokkal később ki is végeztette legyőzött polgári ellenfelét, katonai rendszert vezetett be az országban, betiltotta a pártokat, és gyakorlatilag rendeletekkel kormányzóit. Benazir sorsa előbb háziőrizet, majd londoni száműzetés volt. Hazai és némi külföldi nyomásra Zia január elsején megszüntette a katonai kormányzást, de úgy, hogy nem oldotta fel a hagyományos pártok betiltását. Az elnök valószínűleg éppen ezért remélte, hogy Bena- zirt nyugodtan hazaengedheti. Az eddigi jelek szerint azonban tévedett. Az elnök ezt hamar felismerte, és már a múlt héten fenyegető nyilatkozatban szólította fel a hazatért politikusnőt, hogy gyűlései „ne kerüljenek ki az ellenőrzés alól”, mert ami őt, Zia tábornokot illeti, kész „minden eszközzel a rend megvédésére”. HA EZ SEM LETT VOLNA ELÉG világos beszéd, kapott Benazir a hatalomtól világosabb üzenetet is: szombatra virradóra merényletet kísérelt meg ellene egy őrnagy, akiről a hatóságok sietve kijelentették hqgy „nem beszámítható.,,,” Harmat. Endre. Nakaszone Camp Davidben n íban Az Egyesült Államokban tárgyat Nakaszone Jaszuhiro japán kormányfő, akit a képen Reagan elnök fogad Camp Davidbeh (Népújság-telefotó — AP — MTI — KS) Kulturális bemutatkozásunk Ausztriában művelődés minden területén. A két ország* politikai és gazdasági téren ugyancsak kiváló kapcsolatai, az állandó párbeszéd Európára szóló példát ad a különböző rendszerű országok közötti együttműködésre, hangsúlyozta Herbert Moritz. Trogmayer Ottó profesz- szor beszélt a magyarországi avar kincsek egyidejűleg megnyílt kiállításáról, majd Varga Imre mondott köszönetét kisplasztikáinak, illetve szobrainak kiállításáért. Az ünnepségen nagy sikerrel működött közre a Kodály vonósnégyes. Hétfőn este az Állami Operaház balett- és zenekara Prokofjev Rómeó és Júm Hajával vendégszerepei a Staatsoperban. nagyobb szabású ausztriai bemutatkozásának: a hét ráirányítja az osztrák közön, ség figyelmét a sokszínű magyar kulturális életre, segít |a tájékozódásban, esetleges előítéletek eloszlatásában is. A magyar—osztrák együttműködés, amely kulturális területen is példás, egyúttal jelentős hozzájárulás az összeurópai együttműködéshez, mutatott rá többek között Köpeczi Béla. Osztrák kollégája, Herbert Moritz ugyancsak a két ország immár hagyományosan kiváló kulturális kapcsolatainak jelentőségét méltatta: tíz éve, a csereegyezmény aláírásakor még nem vök előre látható, milyen széles körű együttműködés alakul ki a