Népújság, 1986. április (37. évfolyam, 76-101. szám)

1986-04-12 / 86. szám

10. NÉPÚJSÁG, 1986. április 12., szombot Csillagháborús tévhitek Kérdésekre válaszol Jevgenyij Velihov akadémikus, a Szovjet Tudományos Akadémia alelnöke — Az ön vezetésével szovjet tudósok kutatásokat folytatnak a nemzetközi biztonságról. A kutatá­sok mely területeire hívná fel a fi­gyelmet azzal kapcsolatban, hogy az amerikai kormányzat nem haj­landó lemondani a csapásméró úr- fegyverekról? — A vizsgálatok az Egyesült Államok legújabb fegyverének ki­dolgozásával kapcsolatos tudomá­nyos-technikai és katonai-hadá­szati stabilitásra, paritásra és a nemzetközi biztonságra. Az elemzés egyik fő következ­tetése, hogy a Szovjetuniónak a saját és a szövetségesei biztonsá­gát érintő fenyegetés elhárítására egész sor lehetséges és hozzáfér­hető, viszonylag nem drága eszköz és intézkedés áll rendelkezésére. E fenyegetés az amerikai űrfegy­verkezési tervekben fejeződik ki. Az amerikai elnök ragaszkodik a csillagháborús program kidolgo­zásához, így a világ közvéleménye szembekerült azzal a ténnyel, hogy az amerikai fél nem hajlandó meg­érteni: az atomúrkorszakban a biz­tonságot nem lehet megerősíteni atom- és űrfegyverek segítségé­vel. Mint az SZKP KB-nak a kong­resszuson elhangzott politikai be­számolója rámutatott, a biztonság csakis kölcsönös és csakis átfogó lehet, amelyelet kizárólag politikai eszközökkel lehet szavatolni. Egyébiránt a Pentagonnak nem ártana tudomásul vennie, hogy az SDI-vel szemben álló esz­közök — mint rendszer — a maguk összességében sokkal kevésbé sebezhetőek és sokkal szilárdab­bak, mint az amerikaiak. Az SDI nemcsak hogy nem szavatolja az Egyesült Államok biztonságát, ha­nem növeli egy atomháború kirob­banásának a kockázatát is, annak következtében, hogy a kozmikus lépcsők esetleg önmaguktól moz­gásba jönnek és alrendszereiben hibák léphetnek fel. Sőt mi több, az SDI a minimumra csökkenti a kato­nai-hadászati egyensúly stabilitá­sát. Ha a Szovjetunió követné Washington példáját, és egy ha­sonló rendszert kezdene el kifej­leszteni, akkor a világban' hadá­szati bizonytalanság alakulna ki, s a világűrbe telepített elsőcsapás- mérő rakétavédelmi harceszközök a másik fél hasonló eszközeit iktat­nák ki. — ön említette annak a lehe­tőségét, hogy az átfogó rakétavé­delmi rendszer kozmikus lépcsői önmaguktól működésbe léphetnek és hibák keletkezhetnek az alrend­szerekben. Nem foglalkozna rész­letesebben ezekkel a tényezőkkel? — A szovjet tudósok által végzett számítások megmutatták: annak érdekében, hogy biztosítsák a kozmikus lépcsők áthatolhatat- lanságát, állandóan figyelemmel kell kísérni azt a területet, ahol a ra­kéta elrepülhet. Ez azt jelenti, hogy az Egyesült Államoknak nem keve­sebb, mint 200-300 megfigyelő ál­lomással kell rendelkeznie, és en­nek megfelelően mintegy 10 köz­bülső irányító állomással. Az irá­nyító rendszer efféle felépítése se­bezhetőségének további fokozó­dásához vezet. Először is túlságo­san alacsony a felismerő rendszer adatfeldolgozási küszöbe, s ebből fakadóan a rendszer olyan jelzé­sekre is válaszol, amelyeknek semmi közük egy atomrakétákkal intézett támadáshoz. Másodszor a teljesen automata vezérlésű ké­szülékek néhány perc alatt meg­hozzák döntésüket — a rendszer mesterséges intellektusa így bizo­nyos helyzetben végzetes szere­pet játszhat. Például a természeti környezet akár legcsekélyebb je­lenségeinek hatására a rendszer váratlanul mozgásba hozhatja a Föld körüli pályán elhelyezett állo­másokat. Eközben pedig arra kényszeríti az embereket, hogy mintegy fél percen belül máris dön­téseket hozzanak. Mindehhez hozzá kell még fűznünk, hogy az SDI makró-rendszerében hozott téves utasítások valószínűsége sokkal nagyobb lesz, mint a hagyo­mányosan automatizált rendsze­rekben. A szovjet tudósok ezen és más következtetései lehetővé teszik számunkra, hogy teljes bizonyos­sággal kijelentsük: az SDI kifejlesz­tésével aligha történik technikai csoda. Ha azonban mégis, ugyan­ilyen valószínűséggel arra is lehet számítani, hogy a szóban forgó csoda az ellenintézkedésekre ugyanolyan vagy még nagyobb ha­tással lesz. V. OSZTROVSZKIJ A Mars jegyében Az erőszakos megoldásokra való hajlam, a katonai elem sohasem volt hiánycikk a Reagan-kormány- zat külpolitikájában, de mintha az utóbbi hetekben már minden mást kiszorított volna. A legfrappán­sabb példa erre a legutóbbi, fegyveres összecsa­pásokba torkolló flottatüntetés a Szidra-öbölben, ám említhetnénk még a „prés megszorítását” Ni­caragua esetében, a szovjet és a bolgár területi vi­zek megsértését és a legutóbbi nevadai atomrob­bantást. Vagy az olyan baljóslatú híreket, hogy Reagan személyesen fogadta a nicaraguai és az angolai ellenforradalmárok vezetőit és nyíltan a két ország törvényes kormányának megbuktatására biztatta őket. Es nem maradt a puszta biztatásnál. Washingtonban nemrégiben különbizottságot ala­kítottak titkos akciók összehangolására, melyek célja nem egyéb, mint több, Washington által is hi­vatalosan elismert kormányzat megdöntése. Bár Reagan és „csapata” mindig is az ameri­kai politikacsináló elit agresszívabb, jobboldali szárnyának reprezentánsa volt, az utóbbi hetek erőfitogtatása e vonalon belül is egyértelmű „ke- ményedést” jelez. Mintha az elnök visszatérne az öt év előtti kezdet harsány és „szuperradikális” erőpolitikájához. Nem mintha az erőtényező idő­közben elvesztette volna becsét a Fehér Házban, de — különösen a genfi csúcs táján — Reagan vo­nala rugalmasabbá, saját, változatlan törekvései szempontjából is célszerűbbé vált. Miért újult hát fel olyan brutálisan az erőszak kultusza Washing­tonban? A válasz egyik fele minden bizonnyal az, hogy a Reagan-kormányzat „nem adhat mást, mint lé­nyege”. Ez a kormányzat a vietnami vereségtől az iráni túszügyig tartó amerikai kudarcsorozat „gyer­meke”, mellyel veleszületett a törekvés a revansra, az „ellenséggel” szembeni visszavágásra. De természetesen vannak más okok is. Ha például az arab világot tekintjük, nyilvánvaló, hogy Szíria legalább annyira, vagy még inkább keresz­tezi a washingtoni törekvéseket, mint Líbia. Mégis ez utóbbi lett a „bűnbak”, mivel a közel-keleti konf­liktus központjában levő Szíria elleni akciók sokkal veszélyesebb és kiszámíthatatlanabb következ­ményekkel járnának, mint a térség peremén elhe­lyezkedő Líbia célbavétele. (Szíria hatókörében, Libanonban az amerikaiak egyszer már „megéget­ték az ujjúkat”) Bár nyilvánvalóan nem kívánja ka­tonai erővel elfoglalni Líbiát, Washington az észak­afrikai ország partjai előtt valamilyen „könnyű ba­bért” óhajtott learatni. A külső erőszak felértékelését az a fokozódó ellenállás is kiválthatta, amelyet az amerikai társa­dalom tanúsít az amúgy is gigantikus katonai költ­ségvetés növelésével szemben. Jelzés értékű, hogy március 14-én a képviselőház elutasította az elnök által beterjesztett 1987-es költségvetés-ter­vezetet — mégpedig elsősorban azért, mert sokal- lotta a katonai célra szánt összegeket. Március 20- án a képviselők nem voltak hajlandók megsza­vazni a nicaraguai kontráknak szánt száz millió dol­lárt. De éppen, mert a kérdés még mindkét esetben függőben van, a kormányzat, különösen a Penta­gon jónak láthatta valahol kissé „puskaporossá tenni a levegőt”. Fegyverzajban ugyanis könnyebb elhallgattatni azokat, akik ágyú helyett inkább vajat szeretnének. Washingtont talán az a remény is bátorítja, hogy a Szovjetunió a Genf utáni, viszonylag eny- hültebb légkört féltve és saját belső fejlődésének felgyorsítására összpontosítva a korábbiaknál ke­vesebb eltökéltséggel száll szembe az Egyesült Ál­lamokkal és kel barátai védelmére. Kétségtelen, hogy Moszkva higgadtnak bizonyult, hiszen pél­dául a Líbia elleni amerikai provokáció után Mihail Gorbacsov nem ellenlépéseket jelentett be, hanem kölcsönös flottakivonási javaslatot tett Washing­tonnak. Ám ez nem jelenti azt, hogy nem adja meg a szükséges segítséget barátainak: Vlagyimir Lo- mejko szovjet külügyi szóvivő nyilatkozata nem ha­gyott kétséget az ügyben. Nyilvánvaló ugyanis, hogy az „erőre felesküdött” Reagan-kormányzatot csak egy másik erő kényszerítheti mérsékletre. KEPECSFERENC Szavak háborúja Ön változatlanul válság­kancellár - hangzott a Sinowatz osztrák kormányfővel interjút készítő újságírónak inkább állí­tása, mintsem kérdése. Mire a ri­port alanya tüstént közbevágott „. . . mindenesetre sikeres vál­ság-kancellár!” Valóban, megle­hetősen feszült a belpolitikai hangulat Ausztriában. Nem holmi kormányválság erejéig, ilyesmi aligha fenyegeti a szocia- lista-szabadpárti együttest, in­kább a „szavak háborúja” jelző illik a helyzetre. S ha a (többsé­gükben jobboldali) lapok kiáltó címeit nézzük, immár hónapok óta meglehetősen riasztó kép bontakozik ki. Maga Fred Sino­watz hányta nemrég az említett sajtó szemére: őket olvasván az a benyomása támad az embernek, hogy az országban lépten-nyo- mon törvénytelenségek mennek végbe, virágzik a korrupció, a munkanélküliség soha nem látott méreteket öltött, az embereket az állam mindjobban kizsákmá­nyolja, tehát szinte rendkívüli ál­lapotok uralkodnak. De ha a főcímek mögé, te­hát a valós helyzetre nézünk, ki­derül, hosszú idő óta a legjobb gazdasági évet tudhatják maguk mögött. S az előrejelzések sze­rint 1986-ban tovább j avul a hely­zet : a növekedés három százalé­kos, a pénzügyi mérleg pozitív, az áremelkedés mindössze két százalékos lesz, és ha a munka- nélküliek száma — náluk szokat­lan mértékben — meg is haladja a négy százalékot, a munkahe lyek száma nő, és a reálbérek ma­gas szintet érnek el. De hát akkor miért olyan rossz a politikai légkör, legaláb­bis ami a pártok viszonyát illeti? Egy újság kissé körülményesen fogalmazva „a pártok párbeszéd­hajlandóságának drámai csökke­néséről” írt: s a hangnem, ame­lyet egyik-másik politikus hasz­nál, enyhén szólva érdes. Az el­lenzéki Néppárt emberei „tékoz­lónak”, „a keleti tömb felé hajló­nak” nevezik az ellenfeleket, míg a koalíció kisebbik tagjának egyik vezetője a Néppárt titkárát „kútmérgezőnek” titulálta. A szocialisták azt mondják, hogy az ellenzék rágalomhadjáratot foly­tat ellenük. Vajon miért, s éppen most? Kétségtelen, a múlt esz­tendő (s az idei éppen úgy) nem nélkülözte a bajokat, sőt a botrá­nyokat. Az államosított acélipar, az osztrák gazdaság fellegvára, Akik az elnöki székre pályáznak: Kun Waldheim, Kurt Steyrer (felső sor balról jobbra), Freda Meissner-Blau, Otto Scrinzi (alsó sor balról jobbra) (Foto: AP-MTI Külföldi Kép- szerkesztőség-KS) súlyos pénzügyi és politikai vál­ságba került, s a kormánynak meglehetős mély önbírálat kö­zepette meg kellett ígérnie, hogy átfogó reformot hajt végre e te­rületen. Fel-felütötték a fejüket korrupciós jelenségek: fölmele­gítették a volt alkancellárnak és pénzügyminiszternek, jelenleg az állami bank vezérigazgatójá­nak állítólagos adóelhallgatási és kétes tanuvallomási ügyeit. A szenvedélyek azonban most a Waldheim ügy körül sűrű­södnek. Ausztria május 4-én új köz- társasági elnököt választ. A szo­cialisták jelöltje Kurt Steyrer, míg a jobboldalé Kurt Wald­heim, aki egyébként ENSZ-főtit- kár korában nemzetközi tisztele­tet vívott ki magának. A New York Times azonban nemrég azt írta róla, hogy a nád rohamosz­tag SA tagja volt. Ez az állítás — hogy diákkorában esetleg hová sodródhatott — máig sem telje­sen tisztázott, de nem is ez a lé­nyeg. A különös módon először Amerikában kiszivárogtatott fel­tevésnek, és bizonyos tényeknek rendkívüli volt a hatása, és igen feszültté tette az osztrák válasz­tási kampányt. A Néppárt egye­nesen azzal vádolja a szocialistá­kat, hogy ők vették elő célzato­san e régi és soha közszájon nem forgott ügyet, hogy ezzel is saját jelöltjük esélyeit növeljék. A szocialisták ezt határozottan cá­folják: nem nyúltak és soha nem is nyúlnak ilyen eszközökhöz, a jövő érdekli őket és nem a múlt, nem Waldheim-ellenes, hanem Steyrer melletti kampányt foly­tatnak. Egy hónap és ez a vihar elül. Akit megválasztanak, a köztár­saság első közjogi méltóságát vi­seli majd és e címnek kijáró tisz­telet fogja övezni. Ettől elte-. kintve és remélhetően a „sikeres válság-kancellár” megnevezés­ből a középső szó végülis kima­rad szomszédunknál. TATÁR IMRE AUSZTRIA Készült a Linotype fényszedő rendszerével, amelyet az osztrák Berthold & Stempel kereskedő cég mutatott be a Révai Nyomda Egri Gyáregységében. Középfokú műszaki végzettségű szakembert vezető beosztásba alkalmazunk a Heves Megyei Sütő- és Édesipari Vállalat Hatvani Kenyérgyárában Jelentkezni lehet részletes szakmai önéletrajzzal írásban és személyesen a személyzeti és oktatási osztályon Eger, Sas út 60/a. A Mátrai Állami Gyógyintézet Kékestetői Egysége felvételre keres nyugdíjazás folytán megüresedő egy műszakos munkabeosztással fizikotherápiás asszisztenst. Az intézet orvos-nővérszállóján összkomfortos garzonelhelyezést biztosítunk. Bérezés szakképesítésnek és az érvényben lévő rendeleteknek megfelelően. Jelentkezés: a Mátrai Állami Gyógyintézet Kékestetői Egység, egységvezető főnővérnél. Valóban „válság­kancellár" Fred Sinowatz ?

Next

/
Thumbnails
Contents