Népújság, 1986. március (37. évfolyam, 51-75. szám)
1986-03-28 / 74. szám
4. ** - I ” ni NÉPÚJSÁG, 1986. március 28., péntek A Társadalmi Szemle 1986. 3. (márciusi) számában Németh G. Béla és Lendvai Ferenc párbeszédének címe: Helyettünk senki sem gondolkodik. Tárgyuk megközelítése nagyfokú elméleti igényességről árulkodik. A módszerük újszerűségét az érti és érzi igazán, aki már előbb felfigyelt közelmúltunk, az elmúlt tíz-tizenöt év hiányaira az effajta gondolkodás terén. Fontos a választott tárgy is. A rovat címe már eligazít bennünket: Alkotni kötődve-kételkedve. A hangsúly a kötődésen van. Németh G. Béla igen pontosan és élesen különíti el a közösség két történelmi típusát, a hagyományosat, amely természeti vagy vallási köteléken alapult és az újkori társadalmak által létrehozott racionalizáltat, civilizáltat. Ez utóbbi a régi családias, idillikus, bensőséges viszonyokat lerombolva nyit teret az újnak: „A szocialista társadalom eleve szervezett társadalom, de csak akkor lehet jól megszervezett társadalom, ha szabad közösségekre épül, amelyek viszont szabad egyéneken alapszanak." A gondolat nem újszerű, mivel azonban a feledés homályába merült, fontos felelevenítése. Az egyéniség szerepének felismerése révén válik fontossá az eszme, vagy ahogy itt, e beszélgetésben szívesebben nevezik, a „célérték”. Ma, pénteken este 6 órakor hármas kiállítást nyit meg a Galériában Molnár Zsolt műtörténész. Három műfajiban — szobrászat, grafika, fotó — Marosits István, Tassy Béla és Ruzsonyi Gábor mutatkozik be a hatvaniaknak, s együttes tárlatukat, amelyen Nagy Sándor Endre, valamint Papp Attila működik közre, április 20-ig tekinthetik meg. Április 25-én a XX. századi magyar grafika kiemelkedő egyéniségének, Csohány Kálmánnak adózik emlék- kiállítással az intézmény. Sajátos hangulatú műveivel jól rímelnek a szobrász Mladonyiczky Béla munkái, s a közös tárlat nyitásán dr. Pogány ö. Gábor méltatja a két alkotó tevékenységét. Két népszerű, a könnyű műfajban otthonos művész lesz a Galéria-pódium vendége április 9-én, szerdán este 7-kor: Cabaret Bonbonniere címmel Bencze Ilona és Maros Gábor műsorát rendezik meg, s a vidámságban bővelkedő programot Gyar- mathy István zongoraművész illetve az „ideál”, amely értékkövető és -megvalósító cselekedetre ösztönzi az embert. Németh G. Béla óv attól, hogy az ideál üres jelszó legyen, „amelynek már nincs tartalma, amely már átcsap a gondolkodás látszatába, a verbalizmusba”. Ebből vezeti le az alkotó gondolkodás legfőbb értékét, a kételkedést. „A kételkedés bizonyos értelemben kötelesség” — mondja — „mégpedig nemcsak és nem elsősorban a mások gondolkodásával szemben, de elsősorban a magunk gondolkodásával szemben.” Majd így folytatja: „A termékeny kételkedés, a tevékeny szkepszis" jelenti az emberi elme történetének alapvető jellegzetességét, hiszen az „emberi- ség mindig így ment előre, megkérdőjelezett dolgokat, újra gondolkodott, bizonyos tételeket fölállított és aztán újra korrigált”. Itt jut el a beszélgetés oda, hogy Marx és a marxi filozófia említése révén megfogalmazza az elméleti igényesség követelményét, „a lényegekről való gondolkodás” szükségességét. Nem öncélúan: a világban eligazodni akaró, a világot átrendezni törekvő ember érdekében. Másféle megközelítés bontakozik ki abból a tanulmányrészletből, amelyet A Nagyvilág 1986. 3. (márciusi) száma közöl. A szemelvény Jeankíséri. Ugyancsak a pódiumon vendégszerepei a korábban meghirdetett Tóth Arpád-em. lékműsorával Kürti Papp László, akinek 25-én, pénteken este 6-kor kezdődő programján Kosztász Topalidisz gitárművész működik közre. És márciusra hirdetett, de az influenza járvány miatt szintén elmaradt Meghódítjuk Amerikát című show- műsorával lép a hatvani publikum elé Harsányi Gábor Jászai-díjas, akinek új estjét Karinthy Márton rendezte, s Budapest előtti bemutatóján a Jeszenszky-ba- lett, valamint a Hököm Stúdió fiatal művészei lépnek majd a szakmunkásképző színpadára 28-án, hétfő este 7-kor. A Galéria-játékszín értékes rendezvényekkel emlékezik meg a 85 éve született Kos- suth-díjas íróról, Németh Lászlóról. Kiállító termében 14-én, hétfő este 6-kor Fodor András, az író Szövetség alelnöke mond megnyitót, majd Nagy Attila és Császár Paul Sartre Flaubert-monog- ráfiájának (A család bolondja) második kötetéből származik. A szerkesztők egy nagyon izgalmas, sőt „pikáns” epizódot választottak ki. Azt, amelyben a filozófus Flaubert életének egy intimitását elemzi, számunkra szokatlan nyíltsággal: Flaubert-nak Louise Coléival, a rejtélyes szeretővel való kapcsolatának kezdetét. A gondolatmenet hátterében, annak rejtett alapzataként, ott munkál a gondolkodó egzisztencialista filozófiája. Olykor a felszínre bukkan egy-egy fogalom- használatban, például: szerepet játszott-e Flaubert; teremthető-e kapcsolat az egyének között; miképpen válnak a tárgyi világ rabjává az emberek. Az igazán izgalmas az a párhuzam, amelyet Sartre kimutat az egyik oldalon Flaubert és Louise Colét, a másik oldalon pedig a híres flaubert-i regényhősök, Bovaryné és szerelme, Leon között. A fiákerben lezajló találka, a valóságos és az irodalmi jelenet mesteri elemzése nem a híres író magánéletének a leleplezése. Inkább tökéletes bemutatása annak, hogyan válik egy- egy élmény a műalkotás részévé és miként alakulnak az egyedi esetek általános, művészi-esztétikai jelentésűek- ké. Az említett íráson kívül a Nagyvilág egyébként még két másik elemzést is közöl Flaubert-ről és közzéteszi fiatalkori regényének, az Érzelmek iskolája első változatának egy fejezetét is. Törőcsik Miklós Angela közreműködésével dr. Czine Mihály egyetemi tanár méltatja az író pályáját. Az esten a zeneiskola tanárad — Oláh Zoltán, Kra- tofil Sándor, Papp Attila — működnek még közre, s az író özvegye ekkor adja át a Németh László-diákpályázat legjobb szereplőinek az általa felajánlott jutalmakat. Ugyancsak az emléknapok keretében — 16-án, szerdán este 6-kor dr. Grezsa Ferenc tanszékvezető egyetemi tanárral találkozhatnak az irodalom barátai, éspedig a kitűnő esztéta Németh László háborús korszaka című új könyvének megjelenése alkalmából. A drámaíró Németh Lászlóval is alkalom nyílik az ismerkedésre: 17- én, csütörtökön este 6-kor e téren kifejtett munkásságáról dr. Kristó Nagy István mond bevezetőt, majd a Népszínház művészei — Pécsi Ildikó, Tóth Judit, Tyll Attila, Pá- kozdy János — bemutatják az író Nagy család című társadalmi drámájának kereszt- metszetét Miszlay István rendezésében. Alom vagy valóság? Lóránt János kiállítása Gyöngyösön A közönség olyan festőt ismerhet meg műveiben Gyöngyösön, aki itt él és alkot közöttünk, a mi nagyobb családunk tagja. Ez a mellékesnek tetsző körülmény feltétlenül befolyásol mindenkit, ha úgy vesszük, elfogulttá tesz bennünket. A kérdés csak az, kell-e elfogultnak lennünk. Vajon rászorul erre a szimpátiára a képeit nem tekintve a festő? Aligha. De miután a képzőművészetnek ez az ága nem élhet, nem alakulhat ki a szubjektum nélkül, a szemlélődő sem tudja kikapcsolni legmélyebb önmagát, ha megáll egy-egy kép előtt. Ne is akarja kikapcsolni. Az élmény csak úgy lehet teljes, ha a látványt átszűri mindenki saját érzésein, indulatain, véleményén, és csak ezzel az áttétellel megerősítve kockáztatja meg az ítéletet: neki tetszik vagy nem az, amit lát. Senki se várja tehát tőlem sem, hogy hűvös távolságból vagy valamiféle mesterkélt magasságból „szóljak”. Álomvilág ez? Nem tudtam válaszolni a kérdésre azonnal. Kétségeimet csak fokozhatta az a tény, hogy a kiállított anyag egy része szűkszavú grafikákból tevődik össze. Precízen meghúzott vonalak adják a kép „rétegvonalait”, de mintha ezek a hideg fejjel meghatározott vonalrendszerek is félrevezetnének. Tiltakoznom kell ellenük, mert valami azt sugallja, hogy a modellül szolgáló táj mégsem ilyen. Nem pontosan ilyen, az objektívnek álcázott látvány ellenére sem. Kétségeim csak fokozódnak, ha a festményeket veszem sorra. Mit is csinál Lóránt János? Kiemel egy darabkát a valóságból, azt becélozza mint valami fontosat, aztán körülveszi a félálom szendergésen átszűrődő, fátyolos színekkel. Mintha pára lebegné körül a fát, a madarat, a holdat. Az öreg fűz című képén a fa koronája sokkal inkább szélfújta női haj, bár, ha belegondolok, hogy egy erősebb szélben a füzek ágai... ! De nem, akkor sem hiszem, hogy „csak” a fa a lényeg. Talán még a legmarkánsabb ábrázolás az Ártér, amelyben a vízi szárnyasok eltűnnek, beleolvadnak a fátyolos, párás háttérbe. A Hóvihar című kép önmagában is kínálja a kontúrok nélküli, a sejtésre építkező alkotást. Ha az eddigiekhez még hozzáteszem a Bujkáló hold című festményt, mindjárt beigazolódik az állítás: a valóság kilép a tények kötöttségeiből és átúszik valamiféle félálomra hasonlító, „átélt”, ihletett tükröződésre. Valóság az álomban? Vagy talán álon» a valóságban? Szinte teljesen mindegy. A lilásvörös, meleg barnák uralkodnak a képeken Érthető okból. A hidegebb, keményebb foltok csak any- nyira lépnek az előtérbe, amennyire szükség van rájuk a realitás megőrzésére. Nemrég láttunk egy másik tárlatot a Gyöngyösi Galériában, ahol ugyancsak ezek a mélybarnák hordozták a festő lelkivilágát, közvetítve az alkotó hangulatát, érzéseit. Igaz, a színek nem privilégiumok, de azért jellemzőek és meghatározóak. Ha úgy veszem, tükrözik egy sajátos időszak emócióit, amik viszont véleményt, mondandót hordoznak. Meditálásra késztető perceket szerez magának mindenki, aki a közöttünk élő. Munkácsy-dijas festő kiállítását megnézi. —g. mól. Lóránt János festményei (Fotó: Koncz János) Hatvani Galéria-naptár Ma este hármas tárlatnyitó — Csohány Kálmán grafikái - Bencze Ilona és Maros Gábor a pódiumon — Harsányi-show — Németh László-emlékest és a Nagy család 111/2. C mindez csak falun ^ szép, csak ott szép. A nagy házakat alig veszi észre a tavasz és a húsvét, de a kis falusi házakat fölékesíti. Az „isten tehénkéi” (Katicza-bogárkák) előmásznak a rögök alól, és sütkéreznek a napfényen, a bárányok vígan szökdelnek az Udvaron, a kis libuskák először mennek be a patakba, mert a víz átmelegedett már kissé. Természet és ember egy most. A természet is, az ember- is a nagy eseményhez készül: a szent reggelhez, amikor a harsonák hirdetik: „Alleluja, az Isten fia föltámadott!” Mennyi idilli öröm sarjad- zik most abból a tiszteletből azokra a szegény falusi emberekre. Már az is mutatja, hogy ez a tisztelet csak egy Istennek szólhat, MIKSZÁTH KÁLMÁN: Hűsvét hogy olyan gyorsan háramlik az emberekre. Nagyszombaton már sü- rög-forog az egész háznép, fűtik a kemencét, mert kalácssütés van, a gazda a bárányt nyúzza odakünn, mert báránypecsenye lesz holnap, a legényfiú az ólompityké- ket keresi össze öreg mellényekről, mert a húgai ólomöntésre készülnek estére. Az ólomöntelék mutatja majd meg bizonyosra, hogy kicsodák, micsodák lesznek a jövendőbelijeik. Maguk a leányok mással vannak elfoglalva. A tűzhelyen a legkormosabb rotypgó bögrében börzsöny fő, abban festik meg pirosra a tojásokat, melyekre a rektor uram csodálatos pelikánokat, szíveket és rózsákat tud a penici- lusával kikarcolni. Ázokat aztán húsvét másodnapján azok a legények kapják meg, akik meglocsolják a haja- donokat. Persze, rektor uram el-elhibáz egyet-egyet, a másiknál pedig valóságosan remekel. Világos tehát ezekből, hogy nagy különbség leszen abból, melyik legény kapja az elhibázott tojást, melyik a szebbet és melyik a legszebbet. Tanács folyik erről majd a két leány között nagy susogással és nagy pirulások mellett. Hiszen nagy igazságtalanság, hogy amiért azok „a cudarok” idejönnek és megöntik őket, nemhogy seprőt fogna rájok az anyámasszony, de a pálinka mellé még a piros tojás is kijár nekik. Szepegnek is a lányok ettől a naptól, kivált, akik az idei farsangon léptek eladósorba; de azért azt se szeretnék, ha elmaradna, mert hát Krisztus urunk végre is többet szenvedett, és a hideg víznél is nagyobb lenne a szégyen, ha nem nézne feléjük senki. A régebbi időkben egy kicsit brutális volt a húsvéti öntözködés: duhaj legények megfogták a leányt, a kúthoz cipelték és egy-egy vödör vízzel öntötték le szegényt, néha aztán úgy került, hogy nem lakodalom lett a locsolási csintalankodás fejlődménye, mint igen sok esetben, hanem temetés. A leány tüdőgyulladást vagy egyéb betegséget kapott és belehalt. Sok népdal és régi rege jön elő erről a falusi fonókban. Most már okosabbak a falusiak, no meg, a fehérnép is gyengébb lett, most már finomabb a húsvéti locsolás, a vödörből már csak bögre lett, mert minden összezsugorodik e világon, csak éppen az adó nő évről évre nagyobbra. Most már úgy van berendezve minden, hogy ruhában, leányban nagy kár ne történjék. Az Erzsi, meg a Vica a legócskább szoknyáját ölti fel húsvét másodnapján reggel, hanem azért úgy van az kieszelve, hogy mégis szép legyen, mikor végigöntve a testükhöz tapad. A varko- csukba se fonják be a drága selyempántlikát, amiben majd a templomban mutatkoznak, de azért szépen megfésülik a hajukat, hogy sokat mutasson vizesen, az ingvállból se veszik éppen az újat, de nem is a durvát, hanem a gyolcsosat, amin átütődik nemcsak az idomok formája, hanem az ingerlő testnek a színe is. Hiszen éppen emiatt a szemle miatt jönnek a legények — hát hadd kábuljon a szemük. (Folytatjuk)
