Népújság, 1986. március (37. évfolyam, 51-75. szám)

1986-03-17 / 64. szám

Dlepuliui NÉPÚJSÁG. 1986. március 17.. hétfő Háromszáz évvel ezelőtt szüle­tett Jean Baptiste Ouciry fran­cia festő és rézkarcolómüvész. XV. Lajos király neves udva­ri festője. Gyerekfejjel vette kezébe az ecsetet, amihez ter­mészetesen hozzájárult a csa­ládi környezet is. hiszen apja. Jacques Oudry szintén festő­művész volt. Az első leckéket is tőle vette, majd pedig N. de Largilliére tanítvári-a lett. s mellette bontakozott ki ké­sőbbi munkásságára jellemző Mtilusa. Kezdetben főként csendéleteket. majd állatokat, vadászjeleneteket. realisztikus hatású portrékat festett. Neve más művészeti tevékenység ré­vén is híressé vált, ugyanis 1726-ban ő lett a sok külföldi piacra is szállító beauvais-i gobelinf*yár tervezője, majd né­hány évvel később. 1734-ben igazgatója. E minőségében rend­szeresen dolgozott a svéd és a dán királyi család megrendelé­sére is. A rokokóba átmenő könnyed festői műveiből sok található a párizsi Louvre-ban. s mindenképpen említést érde­mel. hogy la Fontaine meséi­nek 1757-ben megjelent dísz­kiadásához Oudry csaknem 300 remek rajzot készített. A Nap kél 5.55 órakor, nyugszik 17.51 órakor. A Hold kél 8.38 órakor, nyugszik 0.27 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon GERTRUD nevű kedves olvasóinkat! A név első tagja, a „ger" óger­mán szó és jelentése „dárda”. A második része a „traut” ,,erős”-et jelent, de „dárdabü- völő” is lehet a jelentése. Várható időjárás ma estig: az ország nagy részén jobbára bo­rult idő lesz, csak kevés helyen várható tartós napsütés. Gyenge, futó hózápor kialakulhat. Nap­közben többfelé élénk, néhol erős lesz a délkeleti, keleti szél. A legmagasabb nappali hőmér­séklet 3 és 8 fok között várható. Negyedszázados a Bóbita KÉT KIRENDELTSÉG EGERBEN A legeredményesebb évet zárta a füzesatKiyi takarékszövetkezet Jövőre ünnepli fennállá­sának 30. évfoitJulóját a Füzesabony és Vidéke Ta­karékszövetkezet. Az eltelt időszak alatt az 1985-ös esz­tendő volt a legeredménye­sebb. Mint Bocsi Imre el­nök az évzáró küldöttgyű­lésen tartott beszámolójában ismertette, a pénzforgalom elérte az 1 milliárd 200 millió forintot. A lakossági betétállomány egy év alatt 50 millióval nőtt, ezzel a takarékszövetkezetben ke­zelt betétek összége 375 mil­lió. A füzesabonyiak különféle hitelakciókban 92 millió fo­rint kölcsönt folyósítottak. Az elmúlt évtől kezdődően a takarékszövetkezetnél és a községi kirendeltségeknél helyben lehet elintézni az új családiház-építési álla­milag támogatott kedvezmé­nyes hiteleket, telek- és lakásvásárlási kölcsönöket. Az egyéb pénzügyi tevé­kenység forgalma az abo­nyiaknál 1985-ben 122 mil­lió forint volt. Ebből je­lentős az Állami Biztosítóval kapcsolatos forgalmuk és a különféle mezőgazdasági termékek felvásárlási érté­kének kifizetése. Nagy jelentőségű, hogy az elmúlt évtől Eger is a takarékszövetkezet műkö­dési területéhez tartozik. Két kirendeltséget nyitot­tak, Felnémeten, illetve a Csebokszári városrészben. Beruházásokra, a dolgozók munkakörülményeinek ja­vítására csaknem nyolc és fél millió forintot költöttek. Az üzletági eredmények ha­tására 9 millió forintos nye­reséggel zártak. A küldött- gyűlés jelentős feladatokat határozott meg 1986-ra. A Szövosz X. kongresszusa tiszteletére 415 milliós be­tétállomány elérését irá­nyozták elő. Az elmúlt évi munkájuk alapján ismét megpályázták a Kiváló ta­karékszövetkezet címet. Virágzik az uborka Kivirágzóit az uborka a Szegedi Üj Élet Termelőszövetkezet üvegházaiban. Szakszerű gondozás mellett a termelők'már­cius közepére ígérnek termést az értékes primőrből. A be- érés után folyamatos szedéssel el tudják látni Szeged és a környék üzleteit, sőt exportra is terveznek szállítani • (MTI-fotó: Stekovics János) A művészeti vezető, Kós Bajos átdolgozásában és rendezésében vasárnap Mészöly Miklós A három kis gida című játékának legújabb változatával ünnepelt a Pécsi Nemzeti Színház bábtagozata, a Bóbita: Az egykori amatöregyüttesből hivatásossá szerveződött társulat fennállásának negyedszázados évfordulóját ünnepli. .. . Már csak azért is osztozunk a pécsiek örömében, mert hasonlóval büszkélkedhetünk, az Állami Báb­színház és Pécs mellett Egerben két évtizedes ama- törködés után ugyancsak színházzá vált a Harlekin. HÁROM NAPON ÁT EGERBEN A „Szakma Kiváló Tanulója” országos versenye A jövő kereskedői — FELKÉSZÍTŐ. A megyei úttörőelnökség mától kétna­pos felkészítő tanfolyamot tart Felsőtárkányban, a Há- mán Kató Politikai Képzé­si Központban. A résztvevők előadásokat hallgatnak meg az úttörővezetők IX. konfe­renciája előtti feladatokról, az oktatási törvény beveze­tésének tapasztalatairól, va­lamint időszerű ifjúságpoliti­kai kérdésekről. — NÉGY ÉVTIZED UTÁN. Negyvenesztendei munka után ment nyugdíjba az abasári napközi otthonos óvoda dolgozója. Banka Fe- rencné. Erzsiké néni készí­tette nap mint nap a fi­nom ebédet a kisgyerekek­nek. Munkatársai bensősé­ges ünnepségen köszönték meg fáradozását. — HÓ — BÁNKÚTON. A hét végén, március közepén is síelésre alkalmas hóviszo­nyok várták Bánkúton a té­li sportok kedvelőit. A negy­vencentis hótakarón több százan próbálhatták ki tu­dásukat. — KIÁLLÍTÁS. Egerben, a Megyei Művelődési Központ galériájában kiállítást nyit. nak meg ma délután fél hattól. A tárlatot Kepes György festőművész foto- gramjaiból állították össze. Megtekinthető naponta dél­előtt 10—12 és délután 2—7 óra között. Az érdeklődők március 23-ig láthatják. Egerben: felnőttbetegek részé­re 18 órától másnap reggel 8 óráig a Bajcsv-Zs. u. 6. sz. alatt. Telefon: 11-000. Napközi rendelés: hétköznapo­kon hétfőtől péntekig: 11-től 16.30 óráig. Az ügyelet helye: Eger. Baj- csy-Zs. u. 6. sz. alatt. Telefon: 11-000. Gyermekorvosi ügyelet este 19 órától reggel 7.45 óráig, nap­pali ügyelet: 13.30 órától 15.30 óráig. Ügyelet helye: kórház gyer­mekosztálya. Telefon: 10-841. Gyöngyösön; 19 órától holnap reggel 7 óráig a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben. Rende­— ÜGY TÁNCOLNÉK. . . Egerben, a Megyei Mű­velődési Központ társas- tánc-tanfolyamot kíván in­dítani. Ennek feltétele, hogy megfelelő számban jelent­kezzenek részt venni szán­dékozók. A lépéseket 'meg­tanulni vágyók bármikor fordulhatnak a szervezők­höz. — GYERMEKPROGRA­MOK. A gyöngyösi Mátra Múzeum újjáalakított klub­termében az idén játékos programsorozatot indítot­tak alsó tagozatos iskolások­nak. A résztvevők havonta egy alkalommal ismerked­hetnek meg lakóhelyük tör­ténelmével, hagyományaival. — LOTTÓTÁJÉKOZTATÓ. A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 11. játékhéten nem akadt öttalálatos szelvény. Négy ta­lálatot 33-an értek el, a nye­reményük egyenként 364 ezer 569 forint. Hármasa 5877 fo­gadónak volt, nekik egyen­ként 1024, a kettesekre pe­dig 31 forintot fizetnek. — CITROMSAV. IZOCU- KORBÓL. A kukoricából biotechnológiai eljárással nyert folyékony édesítőszer az izocukor. Ebből osztrák partnerével közösen citrom­savat gyárt a Szabadegyházi Szeszipari Vállalat. Eddig főképp tőkés importból kel­lett beszerezni ezt az anya­got. Ily módon viszont évi 120 millió forint devizakiadás takarítható meg. lések közötti napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: 11-727. Hatvanban: Hatvan város la­kossága részére sürgősségi ügye­let 12 órától 16 óráig, éjszakai ügyelet Hatvan város és az ellátási területhez tartozó köz­ségek lakossága részére 17 órá­tól holnap reggel 8 óráig. Ügyelet helye: Kórház „faház”. Hatvan. Kossuth tér 18. Tele­fon: 11-040. Hevesen; éjszakai sürgősségi ügyelet 19 órától holnap reggel 7 óráig az Egészségházban. Az ügyelet helye: Heves, Vörös Hadsereg u. 32. Telefon: 125. KöJAL-készenlét Egerben dél­után 17 órától holnap reggel 7 óráig. Telefon: 10-133. Eger ad otthont ebben az évben a Szakma Kiváló Ta­nulója elnevezésű országos versenynek, amelyet a ke­reskedői szakmákban ren­deznek meg. A megyei, il­letve a területi „megméret­tetések” után, most a leg­jobbak adnak bizonyságot elméleti és szakmai tudá­sukból. Igazán elismerést jelent az egri Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközép- és Szakmunkásképző Isko­lának, hogy e rangos ta­lálkozónak az idén ők le­hetnek a vendéglátói. Ez bizonyítja eddigi sikereiket, szép eredményeiket. Az iskola kollégiumában már tegnap sereglettek az ország minden részéről azok a szakmunkástanulók, akik a három nap során komoly A Magyar Camping és Caravanning Club Heves Megyei Szervezete az elmúlt évi tagmegtartási verseny­ben az első, a klubfejlesz­tésben a második, összesítés­ben ugyancsak az első lett országos szinten. Az idei esztendő a magyar íkempingmozgalam kiemel­kedő éve, 1966 után ismét Nem várt mértékű ér­deklődés nyilvánult meg a pályázat iránt, amelynek célja Gyöngyösön a Nagy­patak északnyugati térségé­nek rendezése volt. A meg­hirdetés 1985. október 10-én történt meg, az eredmény- hirdetésre pedig a napok­ban került sor a városi ta­nács nagytermében. A meg­jelenteket dr. Tír Dezső ta­nácselnök köszöntötte és át­tekintést adott a kiírás cél­járól, a beérkezett pályáza­tok főbb vonásairól. erőpróbák során bizonyít­ják majd be tudásukat, hozzáértésüket. Délután került sor az ünnepélyes megnyitóra, amelyen Miskolczi László, a Heves Megyei Tanács V. B. kereskedelmi osztályvezető­je üdvözölte a diákokat, és mondott megnyitó beszédet. Többek között elmondotta, hogy megyénk megtisztelte­tésnek veszi: itt- rendezik meg a leendő kereskedők országos versenyét. Igen fontos esemény ez. mert az ilyen szakmai találkozók tovább bővítik azokat a le­hetőségeket, amelyek a ke­reskedői szakma színvonalát emelik. Tapasztalatcsere is egyben: hiszen a tanulók újabb tudással gyarapod­nak, hasznosíthatják a meg­ismert módszereket. hazánk ad otthont e réteg világtalálkozójának. Az ese­ményt augusztus 1. és 10. között Debrecenben rende­zik. Megyénk szervezete is igyekszik segíteni, hogy e megmozdulást siker koro­názza. Többek között elő- és utókempingezést biztosítanak külföldiek számára. Külön megyei rendezvényt Az I. díjat a szentendrei Szuromi Imre és Szász Pál munkája nyerte el. II. díjat kapott a ÉSZAKTERV cso­portja. amelynek építészeti vezetője Pirity Attila. Két III. díjat adott ki a bíráló bizottság. Darnyik Sándor építész, illetve Bognár László építész irányításával munkálkodó két csapat ér­demelte ki, mindketten bu­dapesti tervezők, összesen húsz pályázatot értékelt a zsűri. A díjakat Jantner Antal építési és városfejlesztési mi­Tegnap este a videoprog- ramon, a különböző rendez­vényeken megbarátkozhat­tak a fiatalok, ma reggel pedig már megkezdődik a verseny. Száznegyvenkét ta­nuló, hat szakmában méri össze rátermettségét, tudá­sát. írásban számolnak be legelébb kereskedelmi és gazdasági ismereteikről, majd megkezdődnek a gya­korlati versenyek. jTöbbek között ~á Belvárosi ABC, a Skála Duett Aruház, a Centrum, a Kleopátra illat­szerbolt és a Mágnes Áru­ház fogadja az ifjú keres­kedőket. Kedden délelőtt kerül sor a szóbeli áruis­mereti versenyre, délután pedig a szakmai értékelést tartják meg. 'Az ünnepé­lyes eredményhirdetés szer­dán délelőtt lesz. nem terveznek, viszont ké­rik a klubtagokat, hogy ve­gyenek részt a Hozz egy tár­sat! akcióban. Ennek célja, hogy növekedjék a szervezet létszáma. Akik március 31-ig csatlakoznak vagy érvénye­sítik igazolványukat, ju­talomsorsoláson vesznek részt. A fődij egy 15 ezer forintos vásárlási utalvány. niszterhelyettes adta át. Méltatta annak a jelentő­ségét, hogy ilyen sokan vet­tek részt a pályázatban, mi­vel összesen 58-an kérték meg a kiírást, mégpedig az ország szinte minden részé­ből. A pályamunkákat április elején az építőművészek szö­vetségében mutatják be. A gyöngyösi tanács a lakosság­nak is hozzáférhetővé akar­ja tenni a terveket, hogy véleményeket, ötleteket kap­hasson a végleges rendezés­hez. Április 6. — a tavaszi szünet része A Művelődési Minisztéri­um tájékoztatása szerint április 6. az iskolákban a tavaszi szünet része. A ta­nulók foglalkoztatásáról a *öbbi szünetnappal meg­egyezően gondoskodnak az iskolák. A tavaszi szünetre vonat­kozó általános rendelkezések szerint a szünet előtti utol­só tanítási nap április 3., csütörtök, a szünet utáni első tanítási nap április 14., hétfő — kivéve azokat az iskolákat, ahol e^től eltérő­en határozták meg a tava­szi szünet idejét. (MTI) A Merkúrtól jelentjük Trabant Lim. Hycomat 79 Trabant Hyc. Combi 11 Trabant Limousin Bp. 2 054 Trabant Limousin Db. 1 442 Trabant Combi Bp. 13 205 Wartburg Stand. Bp. 22 Wartburg Stand. Db. 39 Wartburg Speciál Bp. 26 237 Wartburg Speciál tolótetős 5 981 Wartburg Tourist Bp. 245 Skoda 105 S Bp. 10 194 Skoda 105 S Db. 8 088 Skoda 120 L Bp. 20 805 Skoda 120 L Db. 11 721 Skoda 120 GLS 1 394 Lada 1200 Bp. 40 553 Lada 1200 Db. 25 836 Lada 1300 S Bp. 16 440 ' Lada 1300 S Db. 12 785 Lada 1500 Bp. 14 753 Lada. 1500 Db. 10 925 Lada Combi Bp. 7 214 Lada Combi Db. 3 974 Moszkvics 13 908 Polski Fiat 126 P Bp. 25 967 FSO (Polski Fiat) 1500 5 410 Dacia Limousin Bp. 35 492 Dacia Limousin Db. 20 753 Dacia Combi Bp. 54 Dacia Combi Db. 51 Zastava 12 655 AZ ÉLEN HEVES MEGYE Kempingezők világtalálkozója hazánkban Pályázat öt hónap alatt NÉPÚJSÁG — a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves Megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE. — Főszerkesztő-helyettes: KOÓS JÓZSEF. Kiadja: a Heves Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: HEKELI SÁNDOR.—Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.) Telex: 063-350. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.). Telex: 063-349. Telefonszámok: 13-352, 13-381, 13-503, 13-644, 13-985. Gyöngyös, Rózsa út 1. 3200. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon: 11-051. Heves, Fő út 10. 3360. Telefon: 124. Terjeszti a Magyar Posta, előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest, V., József nádor tér 1.— 1900—, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Index: 20062. — Révai Nyomda Egri Gyáregység, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JÓZSEFNÉ dr. — HU ISSN 0133—0705.

Next

/
Thumbnails
Contents