Népújság, 1986. március (37. évfolyam, 51-75. szám)
1986-03-15 / 63. szám
IRODALOM ÉS MŰVÉSZET népújság.t»86.»«»«is,szombat ... Hazáján kívül Petőfit soha, sehol nem Petőfi Sándort azért szereti a szovjet nép, övezték annyi szerető tisztelettel, olyan őszinte mert ő határtalanul szerette a saját hazáját - elismeréssel, mint a Szovjetunióban. mert igazi hazafi volt. S hogy mivel szerezte meg ő magának a Petőfi Sándort azért szereti a szovjet nép, szovjet nép ilyen nagy szeretetét és tiszteletét? mert ő egészséges, tiszta lelkületet és élet- Petőfi Sándort azért szereti a szovjet nép, örömet hirdetett, mert a legmerészebb eszmémért ő következetesen harcolt a demokráciá- két vallotta magáénak, és azokat életútjával ért, a magyar népnek és a világ minden né- is megvalósította. pének szabadságáért. SZTYEPAN SCSIPACSOV GIORGI LEONIDZE (grúz): Petőfi Petőfi a szivét A testéből kitépte. Magként fogadták be Felszántott, hűs rögök — S órjás babérfa tárt Sűrű árnyat fölébe. Babérkoszorú nyúlt Széjjel a hős fölött. S míg egyre dúlt a harc. A költő hangja zengett: — Halljátok hát megint: Szabadság, szerelem! Jelszóm ez volt s marad. Ki ebben él és ennek. Félelmeden tör át Homályon, vészeken. Fel hát, barátaim, A harc legyen mércétek. Szabadság, szerelem. Örök szépségetek Megőrzőm, esküszöm, Vesszen, ha kell, az élet! Szabadságért föláldozom Szerelmemet. — Ellenség ostora, Az áhított szabadság Átkának átka lett A nép költő-fia. Tér és idő méltó Tüzét ki nem olthatták, Fényes jövő felé Haladt útján tova. Mint harci lobogó Lobbant fel verse-hangja. A föld ritkán terem (ly óriásokat. En, messzi Grúzia Szülötte, térdet hajtva Terítem őelé E grúz virágokat. A harcokban, tudom, A mi erőnk is ő volt. * Szívét a mi sebünk Fájdalma járta át. _ Meghajtom térdemet Szobránál, forró égbolt. Grúz rózsák árasztják Tavasz dús illatát. A mi csatáinkban Petőfi mint harcos járt. Duna s Kúra testvér. Az én testvérem ő, A költő. Végre ma Nyugodt, hogy Magyarország Szabad, s ez nékem is Boldogság és erő. Álmot látok: ahol Hazát egy nemzet épít. Állványok erdeje Fölött mint sas lebeg A költő — mindenütt Idézik jós igéit, A hősről énekel A nép dicséretet. Magyar az ő dalát Milljónyi hanggal zengjed. Hogy háborús sebed övele orvosold. Magyar, ha most benned Föltámadott a tenger. Az első árnak ő Első hulláma volt. (1949) (Radó György fordítása) A verseket válogatta: ZAHEMSZKY LÁSZLÓ EBU SZERSZENBAJEV (kazah): Petőfi Sándorhoz ' A magyar föld szépségén merengve Megálltál a kanyargó Tiszánál, Es szivedből forró vers fakadt, mert Kedves és keserű volt, mit láttál. Láttad néped szenvedését, könnyét, Láttad, hogy rég veri már a végzet, Láttad ... Homlokod összeráncoltad, S benned a lázadás lelke ébredt. Vágtatott a Tisza a rónán át. Es te — álmodtál véres napokról, A folyó felduzzadt és örvénylett. Mint a szived titkos ábrándodtól. Zúgva, bőgve törte át a gátot, Forrongott, táncolt, tombolt és tépett... Hát nem épp ily harsány a te versed, Mikor harcba hívod magyar néped? Talpra magyar! — kiáltottad büszkén —, Másutt hajnal szórja már szét az éjt! Ott essem el én a harc mezején Becsületünkért, szabadságunkért! Hangod,hallotta a gyötrött ország, A kis Túr és a hömpölygő Duna, Es az ifjak százával nyergeitek Indulni szabadságháborúba. Hangod mint zászló lengett fölöttük, S te siettél oda, ahol öltek, S amerre a többivel haladtál, Koronák hullottak, trónok dőltek! A férfi igazért küzd, ha férfi. Vad roham . ..Te mentél, meg nem állva Azután ledöftek és elestél, Némán is megtorlásért kiáltva. És mégis te győztél! Halhatatlan A költő, mert szíve, melyből régen Szabadságdal fakadt, nem enyész lel — Ott dobog hő népe kebelében. Benne ma is a lázadó költő Minden sora, minden szava harsog. Benne a te erőd: így kovácsol A nép ellenség-szétzűzó kardot. A Tiszán ma piros hajnalfényben Lengeti a izászlót a heves szél, Es a fényben született ifjúság Eljött — befejezni, mit te kezdtél. Ma is ott áll a katona-költő. Ott áll és letekint — bronzba öntve. Szabad hazájában ,az ő népét Fiúi szeretettel köszöntve. (Radó György fordítása) HRACSJA HOVHANNISZJAN (Örmény): Petőfi szíve Csatáiba mint a golyók szele szállt. Fegyvert s diadalt ujjongva dalolt, Ha fájdalom érte, büszke, szilárd — S a telt kupa mellett egyszerű volt. Vállalta a vért, a nagy áldozatot, Mert tudta: honát kell. védenie. A drága szabadságért dobogott, Nagy volt az a szív, Petőfi szíve. Ha nézte az Alföld dús mezeit. Mint halk furulyán szólt benne a dal — Koccintva meg újra töltve nekik, Versenyt kacagott víg társaival. A csillag, a szél — ő volt egyaránt! Egy jószívű szó, s beforrt a sebe. Mosolyogva, rajongva nézte a lányt, Lágy volt az a szív, Petőfi szíve. Ö, hogyha elásták volna szívét Zord lészak ölén, az eltemetett Szív onnan is ontaná melegét, S narancsfa virulna sírja felett. Pusztulj, szivem, és nyomod se legyen. Ha benned az élet lángja nem ég, S hem fűt a szabadság és szerelem Ügy, mint ahogy egykor Petőfi szívét! (Radó György fordítása) TIMUR ZULFIKAROV (todxsík): Petőfi Sander Judith Judith Csak várj várj várj várj Csak várj az áradásnak éjén Ej Judith csak várj reám Ej Judith Judith Judith árvízi szűz te elöntés szüze Te végtelen fácános mérhetetlen aranyló aranyos ittas meglttasult bársonyos magyar egybetömött napraforgók napraforgók napraforgók szűz leánya Nem hallik el idáig de Petőfi Sándor kóborol fegyverével eltévedt elmerült részegítő napraforgók délibábjában S a gyémántszínű fácánok leülnek szelíden csendesen kezesen túlvilágl puskájára Ej Sándor hol kószálsz merre jársz Ej Sándor merre merre aranyló aranyos Örökké végtelen kedved Ej Sándor hol röppennek fel a fácánok kilátástalan örök érintetlen hűs hűvös léted Ej Sándor találka találka hamarost hamarost Jaj Istenem tényleg hamarost Jaj Istenem akkor majd engem sírba tesznek Hagynak örökre bolyongani a csodás magyar szent végtelen napraforgók közt S azt mondják az emberek egy más nyelvjárással Nem halt el ő Csak eltévedt a végtelen mézes magyar tömör aranyló aranyos napraforgók tengerében Mindjárt kijön a Tiszához a napraforgók közül s a bő tavaszi gazdag <édes vízből jót iszik De hát mi vagyok én? Hát eltévedtem az aranyló megszámlálhatatlan részeg néptelen napégette napraforgók között Ej Judith amíg csak élek! Ej Judith lej áradás szűz lánya vízömlés szüze árvízi szűz Ej Judith várj rám a víz éjjelén az árvíz éjjelén várj Mikor a Tisza éjjel titokban elfoglalja elárasztja a parti nyárfákat tölgyeket Csak várj Mikor a víz a vak az éjszakai a szabad elárasztja ezüstös mérhetetlen gömbölyű térdeidet Mikor a Tisza sőtétlő felduzzadt vize elönti a csecseket rózsás fénykoszorúkban áradatokban áradatokban lányok csecsei csókolattanok termékenyek várva-vártak tieid tleld Csak várj Mikor a víz a titkos a mézes már nyakig ér már szájig ér zavart hódoló érett lány szájáig tiédig Csak várj Judith Judith csak várj Ej aranyló Magyarország ej szűzlány várj várj várj a nagy víz partján Es kijön a Tiszához Sándor a néma süket aranyló éjszakai napraforgók közül S az édes vizet inni kezdi Es a fácánok keringeni fognak bájolni állni az aranyló aranyosak az ő gyantás mosolygós bizalomteljes fejénél Judith Hát várj meg! (Szokolay Károly fordítása)
