Népújság, 1986. február (37. évfolyam, 27-50. szám)
1986-02-01 / 27. szám
NÉPÚJSÁG, 1986. február 1., szombat Kevés olyan település létezik a megyében, de megkockáztatom: az országban is. ahonnan nem vezet út sehová, csakis kizárólag visszafelé lehet közlekedni. Ilyen Adács. Megvallom, a látogatásunk előtt ennél jóval többet nem is tudtunk erről a községről. Ezért aztán arra kértük Boári Sándor tanácselnököt, hogy mondja el nekünk, mit illik tudni az erre a vidékre tévedt idegennek Adácsról. Még a pap is vasutas — Annak ellenére — kezdte az elnök —, hogy a dolgozók összetétele sokat változott az utóbbi időben, Adács még mindig vasutasközség. Méghozzá olyannyira, hogy a mondás szerint még a pap is vasutas. Ha keresik a plébánost, akkor az a válasz: hogy, mert Ferencvárosban éppen szolgálatot teljesít- Félretéve a tréfát, még ma is nagyon sokan útra kelnek reggelente Gyöngyösre, Budapestre, hogy az apáktól, nagyapáktól öröklött szakmát folytassák. Sokan teljesítenek szolgálatot Ferencvárosban, az ország egyik legnagyobb teherpályaudvarán. — Helyben nem akadna munka? — Nagy község a miénk. háromezer-kétszázán lakják. A Péceli Triton Ktsz-nek van itt egy üzeme, ahol legfőképpen játékokat állítanak elő. Inkább nőket foglalkoztat, s jelentős az exportjuk. A Durex nevet kapott bélragasztó üzem szintén exportra termel, s itt is legnagyobb részben nők dolgoznak. A termelőszövetkezet V ámosgyörkkel s Atkárral közös gazdaságot alkot. Itt csökken az adácsiak létszáma. Ahogy az idősebbek nyugdíjba mennek, a fiatalok nem pótolják őket, máshol keresik boldogulásukat. Inkább az ipar fejlődik a községben. Adácsi utcák Pécelen, Isaszegen — Akik eljárnak dolgozni, előbb-utóbb nem telepednek le máshol? — A hatvanas évek közepétől -a hetvenes évek kezdetéig, közepéig sokan elvándoroltak innen. Isaszegen, Pécelen például kisebb adácsi települések jöttek létre, idevalósiak alkotnak egész utcákat. A fiatalok elmentek. így ma elég „öreg" a falu. A lakosság egyhar- mada nyugdíjas. Az elmúlt tíz évben azonban megállt az elvándorlás. Eleve megszűnt ez a tendecia is, de kis dolog. A negyvenhárom utcában 21,5 kilométer vízvezetéket fektettünk le. Üj orvosi rendelőt építettünk, lákátssal együtt 1979-ben. Az azt követő évben pedig kétcsoportos napközit hoztunk létre. Megkezdtük, s a tervidőszak végére be is fejeztük az intézmények felújítását, fűtéskorszerűsítését. Ezen túl, a vasút segítségével négy utca kivételével mindenhol megépítettük az útalapot. S mivel innen minden reggel nyolcszáz ember kel útra, nem kis dolog, hogy a MÁV megépítette a vasútállomáson az aszfaltozott magasperont. Teljes felújításra került a község villamos hálózata, az ősszel pedig a Gyöngyszöv Áfész egy korszerű élelmiszerbolt építését kezdte meg. — Ezek után alig merem megkérdezni, hogy mit ígér a jövő a fejlesztések szempontjából? Készülnek a játékok sokat jelentett ebből a szempontból az alapellátás fejlesztése. Ha csak távirati stílusban végigszaladunk a fejlődésen, akkor láthatjuk, hogy az utóbbi tíz évben többet fejlődött a község, mint 1945-től, mondjuk 1970- ig. Egy négytantermes iskola épült 1974-ben, aztán 76- ban a négycsoportos óvoda. Kutakat fúrtunk, s megteremtettük a vízbázist 1978— 79-ben, ekkor kezdődött a 126 millió forintos beruházás, amit az elmúlt évben fejeztünk be. Családonként 17 ezer forint volt a hozzájárulás- Ma már ez sokkal több lenne. Minden utcában vezetékes víz van, ami nem — Mindent azért nem tudtunk elvégezni, maradt dolgunk bőven. Az idén szeretnénk megoldani Vámosgyörkkel s Atkárral közösen az intézményes szemét- szállítást. Az iskola, az óvoda külső tatarozásra szorul, s fel kell újítani a község hangos híradóját is. Az ötéves terv vége felé pedig korszerűsíteni szeretnénk a járdákat, s lehetőség szerint az utakat. Ügy tűnik, hogy az egyik legfontosabb út- problémánk a vámosgyörki bekötő út korszerűsítésével, szélesítésével megoldódik, erre ígéretet kaptunk. Boári Sándor: „Továhh él a tradíció.. Barna Sándor tőzsgyökeres adácsi Az orvos csodálkozik Még mielőtt elindultunk volna az adácsi „falunézésre’’, a tanácselnök arról győzköd, hogy az orvosi rendelőbe feltétlenül nézzünk be. Ott ugyanis olyan körülmények között folyik a munka, hogy még a megye- székhelyen is megirigyelnék több helyütt. Mondanom sem kell, hogy sem fotós kollégámnak, sem nekem nem tartozik kedvenc látogatóheGyorsan továbbállva. a valóban korszerű létesítményiből, egy sokkalta kedvesebb hely, az óvoda előtt vezet el az utunk. Varga Jó- zsefné vezető óvónőtől megtudjuk, hogy itt működik a központi konyha, innen kapják az ebédet az iskolások s az öregek napközi otthonának lakói is. Majd bemutatja egyik büszkeségüket, a Nagy László petőfibánvai fafaragó készítette szobrot. ElNagy László petőfibányai fafaragó készítette szobor lyeink közé az orvosi rendelő, de ha már megígértük, gyerünk. Dr. Szilasi Imre körzeti orvos csodálkozik. — Faluriport, Adácsról? Ilyen talán még nem is volt — mondja, majd a fehér székre mutat- Mi persze köszönjük szópen, de azonnal sietősre vesszük a dolgot, még mielőtt egy vizsgálat szóba kerülne, s csakis a rendelőt kívánjuk látni. — A megyei főorvos személyes támogatásával valósulhatott meg az elképzelésem — hallhattuk tőle —, amit ezúton is köszönök. Annyi az egész, hogy külön szobában dolgozik az ápolónő, a betegírnok, s én. így a beteg és az orvos között valóban intim kapcsolat alakulhat ki, ami egy faluban nem is kis jelentőséggel bír. A másik nagy előnye ennek a szobabeosztásnak, hogy már teljesen előkészített beteg kerül hozzám. Máshol mérik a vérnyomást, máshol kapja az injekciót, így nem zavarjuk egymást a munkában, egy-egy betegre lényegesen több idő jut. mondja azt is, hogy még nehány hasonlóan szép alkotás készül, s akkor teljes lesz az udvar díszítése. Tovább- menve, a Rákóczi úton Barna Sándorral találkozunk. Itt született Adácson, de már fiatal gyermekkorában a fővárosban dolgozott. Azóta is vonatra száll mindennap. Mint mondja, már több mint 37 éve reggel háromkor kel, s bizony este nyolc körül jár az óra, amikorra hazatér. Szerinte meg lehet szokni. A felesége is utazik, ő Ferencvárosba jár. Csak a lánya dolgozik a faluban, bolti eladó. A fia, aki vasútgépészmérnök, Hatvanban keresi a kenyeret. Átalakulóban a Triton Egy hosszan elnyúló épületből hangos nótaszó hallatszik. Itt dolgoznak az asz- szonyok- Szószólójukként azonnal kinevezik művezetőjüket, Ács Jánosnét. — Cégtáblát azért nem találtak, mert január 1-től Majerszki Sándor, akihez ragaszkodnak a régi kuncsaftok két önálló kisszövetkezetként dolgozunk tovább. Az egyik, a Record továbbra is játékokat gyárt majd, s a bedolgozókat foglalkoztatja. A másik, a Számítástechnikai és Távközlési Kisszövetkezet írógépkazetták előállításáról lesz ismert. Már most 1987-ig szóló megrendeléseink vannak. Csakhogy egyelőre a leltározás s a vagyonmegosztás ad munkát. — Hallottuk, hogy sok játékot exportálnak . .. — Az elmúlt évben a termékeink többsége a szocialista országokban talált vevőre. de Nyugatra is került innen néhány társasjáték s előhímzett kézimunka. — Várhatóan mikor kezdődik újra a termelés? — Előreláthatólag február elején. Addig társadalmi munkában kifestjük az épületeket, tiszta, rendezett környezetben akarjuk beüzemelni az új gépeket. Majerszki Sándor invitál bennünket a könnyfakasztó zimankó elől műhelyébe. Néhány percnek el kellett telnie ahhoz, hogy rájöjjünk, tulajdonképpen hol is vagyunk. Egy eredeti, több mint ötven éve alapított fodrászüzletben, már csak múzeumban található szerszámok között. — Akkor használom már ezeket — mondja —, ha nincs áram. Nyugdíjas vagyok, mégis csinálom még ma is. Több mint húsz beteghez kijárok, s a régi kuncsaftok is ragaszkodnak hozzám. ★ Egyszer csak azon vettük észre magunkat, hogy nincs tovább. Erre mondják, mintha csak elvágták volna- „Egyszer véget ér az út..." zendítettünk rá a régi slágerre, majd mit volt mit tenni, megfordultunk s búcsút intettünk a falunak. Ezúttal azonban már úgv búcsúztunk: Viszlát, Adács! S ez azért sok mindenről árulkodik .. . Kis Szabó Ervin A korszerű orvosi rendelő A Rákóczi utc» Viszlát, Adács! (Fotó: Perl Márton) Viszlát, Adács! Ahol véget ér az út