Népújság, 1986. február (37. évfolyam, 27-50. szám)
1986-02-05 / 30. szám
AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA NEMCSAK SERTÉSHÚST - TÖBB BAROMFIT, HALAT, MARHÁT A húsellátás és a fogyasztás Tegnap ülést tartott Egerben, a megyei húsellátási bizottság. Az eseményen részt vett Bágyi Imre, Heves Megye Tanácsának elnökhelyettese. Kürtösi Károly, a megyei pártbizottság, és Bereczky Nándor, a Belkereskedelmi Minisztérium élelmiszer főosztályának munkatársa, valamint dr. Molnár Ferenc, a megyei Mészöv elnökhelyettese is. ELŐTÉRBEN A GAZDASÁGIRÁNYÍTÁS Megnyílt a Kubai KP III. kongresszusa Sarlós István vezeti a magyar küldöttséget Karöltőbb korosztályokat Ügyszólván az egész eddigi életüket derűsen, békében eltöltött idős emberektől is nemegyszer hallom. hogy nyugdíjas korukra kizökkennek a nyugalmukból. összezörrennek vagy a régi munkahellyel, vagy pedig éppenséggel a szomszéddal, netalán a családdal. Jobb esetben „csak” sértődés lesz a dologból, neheztelés, máskor azonban harag, viszály, sőt bírósági ügy is. Ez is, az is bántó, fájó, marcangolja, emészti az öregeket. Előbb vagy utóbb megtámadja már különben sem mindig stabil egészségüket, határozottan nehezíti, veszélyezteti, rövidíti hátralévő éveiket. Legtöbbször a figyelmetlenség, a meg nem értés, a türelmetlenség az oka mindennek. A fiatalabbak igen sokszor megfeledkeznek a legalapvetőbb kötelességeikről, néha túlontúl ingerlékenyek, a szerény kérést is követelőzésnek tekintik. Ha tehetnék sem segítenek, ahelyett, hogy a kezüket nyújtanák, inkább az öklüket rázzák. Elfoglaltak, idegesek vagyunk, állandóan csak rohanunk. Nincs időnk „őseinkkel” foglalkozni, törődni. Gyakran még egyszerű meghallgatásukat is terhesnek találjuk, nem még, hogy magunk kezdeményezzük a barátságosabb szóváltást, beszélgetést. Bizony, eszünkbe sem jut, hogy egy-egy nyugdíjasnak élmény, öröm már a puszta találkozás, a futó üdvözlés, a gépies érdeklődés is, mert úgy érzik: ha csupán ennyi sikerül, akkor sincsenek egyedül. Velük együtt éli tovább életét a világ, környezetük részesei maguk is, nem maradtak magukra. S az ilyen parányi felismerés is erőt adó gyógyír a számukra, egyetlen kedves perc, akár napokig képes melengetni őket. Előfordulhat — bizony, a nyugdíjasoknál szinte már törvényszerű —, hogy nehezebben igazodnak az ifVitaindítójáhan Miskolcz i László, a tanács kereskedelmi osztályvezetője értékelte az elmúlt esztendő megyei húsellátásával kapcsolatos eredményeket tapasztalatokat. Elmondta, hogy szűkebb hazánk élelmiszer-kereskedelme 1985-ben eredményes évet zárt. Az árukínálat színvonalát sikerült megőriz, ni annak ellenére, hogy augusztustól a sertésállomány érezhető csökkenése miatt, a húsfronton a kínálati helyett enyhe keresleti piac jelentkezett. Tavaly az egy személyre eső fogyasztás országosan 76 kilogramm volt, ettől a megyei átlag valamivei magasabb. Gondként említette, hogy a baromfi- és halfogyasztás lényegesen nem változott a kedvező áruellátás ellenére sem. Kiemelte. hogy a sertéshús-fogyasztásban továbbra iis \élen járunk, méltánytalanul mellőzve a marhahúst.' Megyénk az előző évihez képest három százalékkal nagyobb kerettel gazdálkodott, s az ehhez járuló többlet is jelentős szerepet játszott a megnövekedett igények kielégítésében. örvendetes, hogy tovább javult az olcsó áruk köre, azonban az egyes termékek minőségére a jövőben nagyobb figyelmet kell fordítani. Ugyancsak jelentős eredménynek számít a többnapos ünnepek előtti bőséges árukínálat biztosítása, amely a fogyasztók elismerését is kivívta. Hangsúlyozta, hogy a zavartalan ellátásért sokat tettek a helyi tanácsok is. Az idegenforgalmi idényben kínált húskészítmények kielégítették a turisták igényeit. Arról is szó esett, bogy vidéken, főként a kistelepüléseken a pontatlan szállítások több esetben megnehezítették az időbeni értékesítést. 1985Jben 33 községi üzletben tartottak szombati napokon ellenőrzést. A tapasztalatok alapján az említett boltok 17 százalékánál hiányos volt a kínálat, mivel a rendelések nem voltak körültekintőek. Ezek elkerülésére a következő időszakban további vizsgálatokat tartanak. Szükség van emellett a kereskedelmi egységek technikai feltételeinek javítására, valamint a minőségi átvétel következetesebb alkalmazására is. A kereskedőknek jogában álla kifogásolható terméket elutasítani, s azt a gyártóhoz visszaküldeni. Az idén kiemelt ellátáspolitikai feladat a meglévő árukínálat színvonalának megőrzése. Az 1986-ban rendelkezésre álló húskeret mintegy három százalékkal haladja meg az előző évit, Ezt figyelembe véve a fenti cél megvalósítható. A húsféleségek összetétele megváltozik, így a marhahúsból is többet kínálnák. Az előbbiekben említett színvonal megőrzése szükségessé. teszi az eddigieknél célravezetőbb vállalati, üzleti módszerek alkalmazását. Igényli a fogyasztói magatartás közvetett irányítását is. A megyei szintű intézkedések közé tartozik a városok, ipari települések igényeinek fokozottabb figyelembevétele valamint az alaposabb ellenőrző tevékenység kiszélesítése. A vállalatok, szövetkezetek feladata, hogy a tőkehúst helyettesítő baromfi, hal kínálatát növeljék és a marhahús-értékesítést a korábbinál színvonalasabban oldják meg. Lényeges, hogy a bolti dolgozók ösztönzési formáit bővítsék és az olcsó termékek részarányát tovább növeljék. Bágyi Imre értékelésében hangsúlyozottan felhívta a figyelmet az öntevékeny kezdeményezőkészség növelésére. azoknak a szervezeti formáknak a bővítésére, amelyek az árualapok további szélesítését segítik elő. Ehhez elengedhetetlen a termelők és a forgalmazók közötti szorosabb együttműködés. Soron lévő feladatként említette meg, hogy a boltok kínálatában, főleg a húsválaszték tekintetében, az ipari kínálat folyamatosan jelenjen meg. A falusi települések ellátásának javítását a technikai háttér korszerűsítésével segítsék elő. A tanácskozás résztvevői megállapodtak abban, hogy az érdekeltek részvételével az első negyedév végén ismét áttekintik a megyei húsellátás; helyzetet. Kedden délelőtt 1790 küldött, 190 meghívott vendég és több mint 200 külföldi küldöttség jelenlétében a havannai kongresszusi palotában megkezdte munkáját a Kubai Kommunista Párt III. kongresszusa. A kubai kommunisták legmagasabb szintű tanácskozásán részt vevő magyar pártküldöttséget Sarlós István, az MSZMP PB tagja, az Országgyűlés elnöke vezeti. A küldöttség tagjai: Barts Oszkárné, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának tagja, a Fejér megyei pártbizottság első titkára és Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke kedden fogadta a hivatalos látogatáson hazánkban tartózkodó Dante Caputo argentin külügyminisztert. A szívélyes légkörű találkozón érintették a nemzetközi élet és a magyar—argentin kapcsolatok fontosabb kérdéseit. Hangsúlyozták a különböző társadalmi rendszerű államok közötti párbeszéd fontosságát, s kifejezték a két ország érdekeltségét az együttműködés bővítésében Az argentin diplomácia vezetője átadta Losonczi Pálnak Raul Alfonsin köztársasági elnök levelét, amelyben hivatalos látogatásra Az Országos Béketanács kedden, a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében ülést tartott; az OBT elfogadta a nemzetközi békeév hazai eseményeinek programtervezetét. Az ülésen részt vett és felszólalt Romes Csornára, a Békevilágtanács elnöke. Sebestyén. Nándorné kiemelte, hogy a nemzetközi békamozgalom világszerte az ENSZ által meghirdetett nemzetközi békeév programjához kapcsolódva végzi idei munkáját, s ehhez igazodnak a különböző akciók is. A Bognár István, havannai nagykövet. A péntekig tartó párt- kongresszuson először meghallgatták a Központi Bizottság beszámolóját, amelyet Fidel Castro, a Kubai KP első titkára terjesztett elő. Ezenkívül jóváhagyják a pártprogram tervezetét, a párt alapszabályzatának módosítását, a következő ötéves időszakra szóló gazdasági és társadalomfejlesztési irányelveket, változtatásokat fogadnak el a gazdaság- irányítási és tervezési rendszerben, s végül megválasztják a párt vezető szerveit. hívta meg az Elnöki Tanács elnökét. Losonczi Pál a meghívást köszönettel elfogadta. Ugyancsak kedden fogadta az argentin külügyminisztert Lázár György, a Minisztertanács elnöke. A találkozón véleményt cseréltek a nemzetközi helyzet fontosabb időszerű kérdéseiről és áttekintették a két ország politikai, gazdasági és kereskedelmi kapcsolatait és ezek további fejlesztésének lehetőségeit. Mindkét találkozón jelen volt dr. Várkonyi Péter külügyminiszter és Oscar Sar- miento, az Argentin Köztársaság budapesti nagykövete. nemzetközi békeév gondolata világszerte és hazárikban is kedvező fogadtatásra talált: célja, hogy az ENSZ tagállamai és a békéért küzdő milliók még ihatározötstabb és ikonkrétabb ilépéseket tegyenek a háborús veszély elhárítása, az államok közötti tartós legyüttműködés erősítése érdekében. Az Országos Béketanács ülésén felszólalt Pozsgay Imre, a HNF OT főtitkára, aki a népirontmoagalom időszerű kérdéseiről tájékoztat(Folytatás a 2. oldalon) Az argentin külügyminiszter keddi programja Találkozó a magyar vezetőkkel AZ ORSZÁGOS BÉKETANÁCS ÜLÉSÉN Elfogadták a békeév hazai programját jabb nemzedékhez, lassabban reagálnak erre vagy arra, akaratlanul sem tesznek mindig mindent úgy, mint kellene, de ez korántsem lehet akadály az együttélésünkben. Hiszen — ha megéri — egyszer a csecsemő is agg lesz. Aki ma fölényes biztonsággal „lekezeli” a nyugdíjasokat, valamikor maga is rászorul a melegebb szívre, a gyámolításra, a védelemre. Ilyent pedig csak az remélhet, aki rászolgált erre, aki valaha maga is adott. Karöltőbb korosztályok jellemezzék társadalmunkat! S ha másért nem, hát a saját későbbi nyugalmunkért legyünk a legkíméletesebbek, a legjobbak éltesebB embertársainkhoz, amíg csak tehetjük! Győni Gyula Mátrai tét Ha van hely, ahol a zaklatott tempóban élő ember e napokban „kisimíthatja” idegrendszerét, az a Mátra. Csend, tűző napsütés, a néha ötven kilométernél is nagyobb látótávolság — {megannyi öröm. Fények, ágak között Es akik azért dolgoznak hogy mindez (Perl Márton képriportja) elérhető is tegyen...