Népújság, 1986. február (37. évfolyam, 27-50. szám)
1986-02-27 / 49. szám
DlBflufraq 1986. február 27., csütörtök Új típusú kazánok bemutatója Gyöngyösön Még nincs döntés a gyártásról A bemutató (Fotó: Szántó György) Száznegyven évvel ezelőtt született Franz Mehring német történész, publicista és esztéta, a nemzetközi munkásmozgalom fontos személyisége, a Német Kommunista Párt egyik megalapítója. Egyetemi tanulmányai után íróként, újságíróként tevékenykedett, s hamar kapcsolatot talált a lassalleanus- mozgalommal. Bekapcsolódott a bismarcki kivételes törvények elleni harcba, majd 1891-ben belépett a szociáldemokrata pártba. Szerkesztője és társkiadója lett a Die Neue Zeitnek, amelynek több mint 20 éven át csaknem minden vezércikkét ö irta. Kari Liebknechttel és Rosa Luxemburggal együtt a német szociáldemokrata baloldal egyik vezetője volt; 1917 Szeptemberében a sajtóban is a hadihitelek megszavazása ellen lépett fel. Egyik alapítója volt az In- ternacionálé-, majd a Spartacus- csoportnak. s vezető tagja az úgynevezett Spartacus Szövetségnek. Ott volt a Német Kommunista Párt alapításánál, s a központi vezetőség tagjává választották meg. A legjelentősebb marxista történészek közé tartozik. A múlt század végén írt A német szociáldemokrácia története című négykötetes müve alapvető forrásmunka a XIX. századi német munkásmozgalom tanulmányozásához. — MA CSAK EGY ELŐADÁS. Egerben, a Harlekin Bábszínház A bűvös lámpa című darabjának délelőtti előadása technikai okokból elmarad. A 14 órakor kezdődő előadást megtartják. — ELŐADÁS. Egerben, az Ifjúsági Ház „Átriumi esték” sorozatában ma, 19 órától, újabb találkozóra kerül sor. Ez alkalommal „A vallás szerepe napjaink Magyarországán” címmel Tomka Miklós szociológus tart előadást. — SZÖKÉS. Ilyen címmel kerül sor Lukács Sándor Já- szai-díjas színművész és Szentirmai Ákos zeneszerző új, közös műsorára a Hatvani Galériában, pénteken. Az előadások este fél 6 és 7 órakor kezdődnek. — TANFOLYAM. A gyöngyösi Mátra Művelődési Központ szabás-varrás tanfolyamot indít kezdő és haladó fokon, március 6-tól. Az érdeklődők számára ma tartják az oktatással kapcsolatos megbeszélést az intézményben. — RÖK A VADÁSZOK. A rádióiránymérő válogatott keret tagjai is Mátraházán edzőtáboroznak ezekben a napokban. A „rókavadászokként” emlegetett csoport — amelynek tagja Horváth Judit óvónő, az egri városi rádiósklub versenyzője is — március 7-ig folytatja a felkészülést. Egerben; felnőttbetegek részére 18 órától másnap reggel 8 óráig a Ba1csy-Zs. u. 6. sz. alatt. Telefon: 11-000. Napközi rendelés: hétköznapokon hétfőtől péntekig: 11-től 16.30 óráig. Az ügyelet helye: Eger. Ba1- csy-Zs. u. 6. sz. alatt. Telefon: 11-000. » Gyermekorvosi ügyelet este 19 órától reggel 7.45 óráig, nappali ügyelet: 13.30 órától 15.30 óráig. Ügyelet helye: kórház gyermekosztálya. Telefon: 10-841. Gyöngyösön; 19 órától holnap reggel 7 óráig a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben. RendeA Nap kél 6.30 órakor, nyugszik 17.25 órakor. A Hold kél 21.05 órakor, nyugszik 7.50 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon ÁKOS nevű kedves olvasóinkat! A név török—ősmagyar eredetű és jelentése: ..fehér sólyom’*. Várható időjárás ma estig: többnyire derült lesz az ég, az időnkénti felhősödésböl legfeljebb a keleti országrészben várható elszórtan hószállingózás. A néhol még erős lökésekkel kísért északi szél lassanként mérséklődik. Hideg marad az idő. A legmagasabb hőmérséklet ma —5 és 0 fok között alakul. — TÁNCOSOKNAK. A KISZ Veszprém Városi Bizottsága országos divattáncversenyt rendez március 9-én diszkó, break, electric, boogie, rock and roll, show és sztepp kategóriákban. Az érdeklődők február 28-ig jelentkezhetnek a rendezők címén. — TOTÓ, TRAKTÁVAL. Élénk érdeklődés kíséri a miskolciak körében a vendéglátás történetével kapcsolatos totójátékot.' A nyertesek ez alkalommal ugyanis vacsorameghívásokat kapnak, csupa ínyencséggel. Legutóbb a Piramis étterem, legközelebb pedig a bükkszentke- reszti turistaház állja a „cehhet". — A BŰNÖZÉS ELLEN. Az országban «Isőként, megelőző bázist hoztak létre a hét elején a szolnoki MÁV-csomó- ponton. A már korábban is itt működő önkéntes rendőri század és két önálló szakasz mostantól újabb társadalmi segítőkkel vállal részt a köz- biztonsági, közlekedési, ifjúság- és vagyonvédelmi, illetve bűnmegelőzési feladatokból. — HÁZ AZ EGYÜTTESNEK. A debreceni zeneiskola hajdani épületének 10 millió forintnál nagyobb ösz- szegű átalakításával, önálló otthonhoz jutott a napokban az Építők Hajdú Táncegyüttese. A „táncház" a jövőben egyidejűleg a Tiszántúl más együtteseinek művészi munkáját is segíti. lések közötti napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: 11-727. Hatvanban: Hatvan város lakossága részére sürgősségi ügyelet 12 órától 16 óráig, éjszakai ügyelet Hatvan város és az ellátási területhez tartozó községek lakossága részére 17 órától holnap reggel 8 óráig. Ügyelet helye: Kórház „.faház”. Hatvan. Kossuth tér 18. Telefon: 11-040. Hevesen: éjszakai sürgősségi ügyelet 19 órától holnap reggel 7 óráig az Egészségházban. Az ügyelet helye: Heves, Vörös Hadsereg u. 32. Telefon: 125. KöJÁL-készenlét Egerben délután 17 órától holnap reggel 7 óráig. Telefon: 10-133. Válások a megyében Szerdán délelőtt dr. Végh Miklós, a Hazafias Népfront Heves Megyei Bizottságának elnöke vezetésével ülést tartott a megyei elnökség. A testület tagjai először dr. Gáspárdy József megyei alelnök előterjesztésében a válások alakulásáról, a családok felbomlásának okairól hallgattak meg beszámolót, s egyúttal meghatározták azokat a teendőket is, amelyeket a megelőzés érdekében a népfrontmozgalom aktivistái végezhetnek. A továbbiakban Müller Józsefné gazdaságvezető előadásában a megyei népfrontbizottság múlt évi pénzgazdálkodásáról és az idei költségvetésről hangzott el tájékoztató. Végül a tanácskozáson —, amelyen jelen volt Besenyei Jánosáé. a megyei pártbizottság politikai munkatársa is — Jenei János megyei titkárhelyettes ismertette a munkabizottságok ez évi munkatervjavaslatait. Szocialista brigádvezetők tanácskoztak tegnap délelőtt, a Mátra Volán Vállalat egri központjában. A fórumon a gyöngyösi, hatvani és egri kirendetség 160 brigádjának elmúlt évi tevékenységét értékelték. Zombori József igazgató az értekezleten elsőként a szocialista munkaverseny 1985- ben elért eredményeiről szólt. Egyebek mellett elmondta, hogy a vállalat nyeresége 4,4 százalékkal volt magasabb a tervezett értéknél, s ez nem kis mértékben a brigádok vállalásainak is köszönhető. A jelentős üzemanyag- és motorEgy település lakója számára alig lehet izgalmasabb, a nagy közösséget érintő kérdés, mint az, milyen lesz szűkebb hazájának arculata a jövőben. Nos, szerdán Hevesen természetesen e téma kapta a legnagyobb hangsúlyt a testület összejövetelén melyen többek között megje. lent Juhász Lajos, a városi pártbizottság első titkára, és Mészáros Albert, a HNF megyei titkára js. Miután Kontra Gyula tanácselnök köszöntötte a résztvevőket, így az ismereteiket bővíteni óhajtó A Heves Megyei Bíróság büntetőtanácsa a hét elején tett pontot annak az eljárásnak a végére, amelyet Bóta József 38 éves egri autóalkatrész-kereskedő ellen üzérkedés bűntette miatt folytattak. Mint emlékezetes, múlt év novemberében az Egri Városi Bíróság megalapozott vádak alapján hozta meg első fokú ítéletét. Eszerint Bóta jogosulatlan ipari vállalkozást folytatott azzal, hogy különféle vascsöveket feldaraboltatott. és azokat új áron értékesítette. Bebizonyosodott az is, hogy mezőkövesdi háza vételárának feléért a vásárlótól árucikkeket kért. amelyeket saját üzletében árusított. Ezzel közbeeső kereskedést folytatott, ami ugyancsak törA gyöngyösi Olimpia étterem adott otthont tegnap •a Megamorv márkajelű fával, eltérő minőségű szenekkel. gázzal és olajjal egyaránt üzemeltethető, különböző kazántípusokat bemutató kiállításnak. Az új olaj-megtakarítás, az utaskiszolgálás kulturáltságának javítása, az árufuvarozásnál a gépjárművek és rakodóberendezések kihasználtságának fokozása, mind a szervezett brigád mozgalom jó munkáját dicsérik. Ezek jelentősen hozzájárultak a vállalat gazdálkodásának egyenletes fejlődéséhez a VI. ötéves tervidőszak utolsó évében. A továbbiakban az igazgató felhívta a résztvevők figyelmét arra, hogy ez évi felajánlásaiknál kiemelten foglalkozzanak a pályakezdők beilleszkedésének probnyolcadikos diákok csoportját is, szinte azonnal megkezdődött az általános rendezési terv vitája. Vitája, hisz Gajdos István. a Budapesti Műszaki Egyetem adjunktusa kiegészítéséi azzal kezdte, hogy az illetékes minisztériumok kétségeivel - szemben, továbbra is fönntartja azt a véleményét, hogy egy ekkora hely. ségnek szüksége van északi és déli főközlekedési útra is. nem elegendő a 33, a 31-est csupán kintebb elvezetni. Hasonlóképpen nem revidi- álták álláspontjukat az elvénybe ütköző cselekedet. Jelentős hasznot vágott zsebre annak révén is. hogy kurrens alkatrészeket, termékeket nagykereskedelmi helyett — az előírásokkal ellentétesen — kiskereskedelmi áron vásárolt fel, azokra a maga által megállapított, átlagosan tízszázalékos árrést rátette, s igv adta el. Ám ezzel sem elégedett meg, a sajátja melleti újabb boltot nyitott barátja. Szarvas László nevén. Az abból származó jövedelem természetesen megint csak őt gazdagította. A városi bíróság Bóta Józsefet akkor kétévi börtönnel sújtotta, három évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Továbbá kötelezte egymillió forint elkobzás alá eső érték. 250 ezer típusú energiatakarékos berendezések tulajdonságait a feltaláló Morvái Ferenc ismertette az érdeklődő vállalatok és a sajtó megjelent képviselőinek, A bemutatót tájékoztató és szakmai konzultáció követte. lémáival, és a balesetmegelőzéssel. Értékelte a kommunista műszakok hatékonyságát, az újítások szerepét az üzemben. A küldöttgyűlés második részében ismertették a vállalaton belüli szocialista munkaverseny eredményeit, s jóváhagyták a Kiváló Üzemegység és Kiváló Brigád kitüntetéseket. A rendezvény záróakkordjaként átadták az MSZMP XIII. kongresszusa és hazánk felszabadulásának évfordulója tiszteletére meghirdetett munkaverseny vándorzászlóit. képzelések összeállítói az ügyben sem, hogy kell-e szálloda, s szükség van-e a kemping áttelepítésére a közeli tópartra, a strand bővítése érdekében. A kiegészítést követő kérdések, javaslatok tükrözték a hozzászólók elmélyedését az anyagban. A válaszok végül is megnyugtatták az aggodalmak fölvetőit, így a tervet a jelenlevők elfogadták. Akárcsak a továbbiakban a középtávú közművelődésről szóló elképzeléseket, melyeket második napirendként tárgyalt. forint bűnügyi költség megfizetésére. Szarvas büntetése egyévi. kétesztendős próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés volt_ 30 ezer forint pénz mellékbüntetés, s neki mintegy 85 ezer forint bűnügyi költséget kell lerónia. Az akkori döntés ellen Bóta és védője enyhítésért. Szarvas és védője felmentésért, az ügyész pedig súlyosbításért nyújtott be fellebbezést. A másodfokú tárgyaláson a megyei bíróság úgy határozott, hogy Bóta József szabadságvesztésbüntetését három évre emeli fel. Az elsőfokú ítéletet a továbbiakban helyben hagy. ta. Az ítélet jogerős. Kisegítő iskolák kulturális seregszemléje Ma. csütörtökön, délelőtt 10 órától, Egerben, a Megyei Művelődési Köz pontban rendezik meg megyénk kisegítő iskoláinak kulturális seregszemléjét. A találkozón részt vesznek a gyöngyösi, az. egri. a hatvani és a hevesi intézmények diákjai. Több kategóriában mérik össze tudásukat. Többek között vers és szólóének. szólóhangszer versenyt rendeznek, fellépnek az irodalmi színpadok. énekkarok és néptáncosok is. Katonai bevonulás Megkezdődtek a bevonulások szerte az országban, így Heves megyében is. Tegnap, szerdán Egerben, a kör- csarnőkban azok a környékbeli fiatalemberek, újoncok ünnepélyes búcsúztatására került sor, akik ezekben a napokban kezdik meg 18 hónapos tényleges katonai szolgálatuk teljesítését. Az iratok egyeztetése és az orvosi vizsgálatok után került sor a „bevonulási-átadási " ünnepségre, amelyen jelen voltak a fiatalok szülei és hozzátartozói is. Az elnökségben helyet foglalt többek között Farkas Sándor, a megyei párt-vb tagja, az. SZMT megyei vezetőtitkára, Sós Tamás, a megyei KISZ- bizottság első titkára, Kerékgyártó Béla vezérőrnagy magasabbegység-parancs- nok, Molnár István, a HNF Eger városi titkára és a társ fegyveres szervek, testületek képviselői is. A jelentéstétel, a Himnusz és a szavalat elhangzása után Kóta Sándor ezredes, Heves megyei hadkiegészítés és területvédelmi parancsnok mondott elnöki megnyitót, majd Ivá- di László százados ismertette a honvédelmi miniszter diszparancsát. Ezt követően Molnár István egri városi népfronttitkár tartott ünnepi beszédet, amelynek során a népfront nevében a bevonult fiatalokat a néphadsereg nevelésére bízta. Az ünnepség jelképes fegyverátadással folytatódott, amikor Papp László őrvezető, leszerelő katona átnyújtotta fegyverét testvérének, a most bevonuló Papp Csabának. A csapatok képviselőinek nevében a fiatalok átvétele alkalmából Sebestyén László főhadnagy vállalt felelősséget az újoncokért, majd a KISZ megbízóleveleit Sós Tamás nyújtotta át a bevonuló KISZ- tagoknak. Az ünnepség után a Vid- róczky együttes adott kultúrműsort, aztán az Inter- nacionálé elhangzása után a fiatalok elutaztak katonai állomáshelyeikre. Ma tovább folytatódnak a katonai bevonulások és ünnepségek. — IRODALOM- ES NYELV- BARÁTOKNAK. A helyes és szép beszéd használata, a hagyományok ápolása iráni érdeklődőknek, illetve a felsőfokú felvételi vizsgáikhoz segítséget váróknak indít a Megyei Művelődési Központ, a HNF bizottságával közösen előadássorozatot, csütörtökönként. Az első találkozóra ma, 15—17 óra között kerül sor Egerben, a Knézich Károly utca 8-ban (szalay) NÉPÚJSÁG — a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves Megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE. — Főszerkesztő-helyettes: KOÓS JÓZSEF. Kiadja: a Heves Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: HEKELI SÁNDOR. — Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.) Telex: 063-350. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.). Telex: 063-349. Telefonszámok: 13-352, 13-381, 13-503, 13-644, 13-985. Gyöngyös, Rózsa út 1. 3200. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon: 11-051. Heves, F ő út 10. 3360. Telefon: 124. Terjeszti a Magyar Posta, előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetósi és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest, V., József nádor tér 1.— 1900—, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELÍR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Index: 20062. — Révai Nyomda Egri Gyáregység, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JÓZSEFNÉ dr. -— HU ISSN 0133—0705. Közérzetjavító Klinikai pszichológus vezetésével 13 hetes relaxációs, közérzetjavító tanfolyamot szerveznek a kecskeméti Erdei Ferenc Művelődési Központban — olvashatjuk a hírt laptársunkban. Javaslat: jelentkezzenek erre mindazok, akik kellemetlenségeket okoznak másoknak — s így a többieknek bizonyára tanfolyam nélkül is mindjárt megjavul a közérzete (gyóni) Értékelték a szocialista munkaversenyt a Volánnál Brigádvezetők küldöttgyűlése Egerben Tanácsülés Hevesen A TÁRGYALÓTEREMBŐL Jogerős ítélet Bóta József ügyében