Népújság, 1986. február (37. évfolyam, 27-50. szám)
1986-02-03 / 28. szám
NÉPÚJSÁG, 1986. február 3., hétfő 3. SZÁMÍTÓGÉPEK a mezőgazdaságban Sokba kerül — de megtérül Beszélgetés dr. Tóth Tiborral, a Müszi igazgatójával EGY BALATONI PANASZ NYOMÁBAN Közős marad a ,, Csikós-kút" Tíz éve végzett agrármérnök meséli, hogy diploma- dolgozatának témájául számítógépes programozást választott. A feldolgozáshoz adatokat kellett volna szereznie a mezőgazdasági nagyüzemekből, de az egyetem segítségével sem talált olyan termelőszövetkezetet vagy állami gazdaságot, amely a munkához szükséges adatokat szolgáltatta volna a fiatal szakembernek. Ma már csak derül a történteken, de azért keserűen még mindig megjegyzi: ennyi becsülete volt akkor a számítástechnikának a mezőgazdaságban. — Mennyiben változott a számítástechnika jelentősége az agrárágazatban? — kérdeztük dr. Tóth Tibortól, a Mezőgazdasági Ügyvitelszervezési és Számítástechnikai Közös Vállalat igazgatójától. — A tíz évvel ezelőtti állapothoz képest sokat javult a számítástechnika fogadtatása a gazdaságokban, ám a mi tapasztalataink szerint ennek még ma is több szakasza van. Az első, a versengő lelkesedésé, amikor a szakemberek azt mondogatják: ha a szomszédnak is van, mi is megpróbáljuk. Ezután jön az ellenállás, hiszen a számítástechnika alkalmazásának megtanulása sok .munkával jár. Ebben a fázisban már úgy vélekednek: minek ezt csinálni, hiszen kézzel is kiszámítható minden. Aztán, ha mégis nekifognak a sok munkának, s ezek után sikerülnek a programok, következnek a közös örömök. Ezután viszont már sehol nem hagyják abba szívesen a számítógépes programozást. — A gazdaságok öröme mit jelent a Müszihek? — Nézzük a tényeket. A közös vállalatot 1969-ben alapította 21 termelőszövetkezet, jelenleg viszont már 215 a tulajdonosok száma. öt év alatt — 1980 és 1985 között — a megbízások száma 250 százalékkal nőtt, 1985-ben hatezer rendelést teljesítettünk. A vállalat árbevétele 51 millióról 242 millió forintra emelkedett, a nyereség pedig hatmillióról 22 millióra. — Az adatok imponálóak. Ilyen jó lenne a számítás- technika fogadtatása a mezőgazdaságban? — Az adatok a mi mozgásterünk bővülését jelzik, s ez a jövőben még tágítható. Olyan tapasztalatunk is van, hogy számos gazdaságban a hatvanas évek szintjén megrekedt a belső információs rendszer, s ez ellentmond a Magyarországon megvásárolható korszerű mezőgazdasági gépeknek, világviszonylatban is élen járó termelési technikáknak. Nem kell tehát félteni a számítástechnika jövőjét. — Hogyan találkozik a Müszi jövendő partnereivel? — Mi mindig azt az alapelvet vallottuk, hogy a Müszitől sem számítógépet, sem programot nem kell venni, csupán szabad tőlük vásárolni. Persze, csak akkor, ha a gazdságok vezetői értik, hogy szükségük van a mi szolgáltatásainkra, s a számítógépes fejlesztésre fordított forintok megtérülnek. Mi megkeressük partnereinket elsősorban szakmai bemutatók révén. Megyeszékhelyeken, nagyobb városokban évente 15 bemutatót szervezünk. Ezeken mellébeszélni nem lehet, hiszen szemtől szemben állunk megrendelőinkkel. Az a mi üzletpolitikánkat igazolja, hogy évente megduplázódik a rendelések száma. — A Müszi az elmúlt öt esztendőben 1500 számítógépet adott el. Milyen tapasztalatokat szereztek e gépek minőségét illetően? — A gépek nagyobb része hazai és NDK gyártmányú, de adtunk el fejlett tőkés országokban gyártott gépeket is. Azt tapasztaljuk, hogy a nyugaton vásárolt számítógépek megbízhatóbbak, bár a magas vámok miatt jóval drágábbak. A magyar gépek minőségét illetően sokszor azt érzékeljük, hogy jobb a reklám, mint maga a számítógép. Nem mindig „tudják” azt, amit a prospektusokban a gyártók feltüntetnek. Nagy ellentmondás az is, hogy nekünk az elmúlt években 14 géptípusra kellett 300 programot kidolgozni. Ha csak háromnégy típusú számítógép lenne az országban, kétszer-há- romszor kevesebbet kellett volna költeni a programok fejlesztésére. — Sokan úgy vélekednek, hogy papíron ceruzával is ki lehet számítani, milyen legyen egy gazdaság termelési szerkezete, hiszen ez nagyrészt a közgazdasági szabályozás által meghatározott áraktól függ. — Így általában azok beszélnek, akik nem ismerik pontosan a számítástechnika teljeskörű hasznosíthatóságát. A legegyszerűbb és lég- szélesebb körben használt programok az ügyvitelszervezéshez kötődnek, amikor az állóeszközkészlet- és pénz- gazdálkodást viszik számítógépbe. Ennél bonyolultabbak az optimalizálási programok, amikor is a növény- termelés vetésszerkezetét, vagy a takarmánygazdálkodást, vagy a tervezést igyekeznek a lehető legjobban megoldani. A harmadik fokozat, amikor a számítógép a termelés irányítását is elvégzi, vagyis automatikát vezérel. Ez azonban még csak kísérleti szakaszban van. A távolabbi jövő, amikor a teljes vállalati információs rendszert a számítógép szolgálja ki, de ilyen Magyarországon még nincs. E sokféle hasznosíthatóságból az is következik, hogy ha egy gazdaság jól választja meg a programozandó feladatot, egyszerűsítheti, pontosabbá teheti munkáját, s természetesen közvetve a termelés jövedelmezőségének javulását szolgálhatja a programozás bevezetésével. — Ha egy gazdasági vezető ma úgy dönt, hogy alkalmazzák a számítástechnikát, mennyi pénzt kell erre áldoznia? — Az ügyviteli programokat elkészítő gépek ára 500 —800 ezer forint, a hozzájuk alkalmazott programoké 250 ezer. A legegyszerűbb feladatokat tehát egymillió forintos befektetéssel elvégezhetik a gazdaságok. Tudom, hogy a beruházás szűkében lévő világunkban az egymillió forint is sok pénz, de e befektetés hamarosan megtérülhet, ha ésszerűen használják ki a gépeket a szakemberek. — Hogyan látja a számitógépes szakember: lehet létezni a számítástechnika nélkül? — Ma még lehet nélküle dolgozni, de már az is föltétlenül igaz, hogy aki most nem kezdi el ezt a munkát, olyan lépéshátrányba kerül, amelyet később csak nehezen tud behozni. V. F. J. Bőviben ontotta a természet forrásait, buzgárjait Balatonon. A félreértések elkerülése végett, nem árt a leg. elején tisztázni: nem a magyar tengerről van szó. hanem Heves megyének, a Bélkő lábaihoz kucorodó kis községéről. Ugyanis a településen és közvetlen környékén — tisztavíz-szegény korunkban is — tizenhárom bugyog. A helybélieknek mégis a néhai Csikós-birtokon, a mai Sport utcában fakadó a leg. kedvesebb. Noha, már több mint fél évtizede a vezetékes víz jóvoltából csak a csapot kell megnyitniuk, de az itt élők, ha csak tehetik, a már említett nevezetes csorgó- kútról veszíilk a vizet. Ugyanis azt tartják, hogy ez igazi „világi finom", s lágy, köny- nyebben megfő benne a bab, sőt, nyáridőben a hagyományőrzők — automata mosógép ide, vagy oda — a korábban kialakított kis .pocsolyában" kisulykolják a ru. hát is. ★ A múltbéli idill állóvize aztán felkavarodott. Lakossági bejelentések érkeztek szerkesztőségünkhöz, hogy a kedvenc népforrás kisajátított magánterület lett, s az új gazdák maszek halastavat kívánnak működtetni legendás jó vizéből: megszakad az évszázadok óta tiszteletben tartott íratlan törvény, miszerint itt bárki enyhítheti, szomját. Az igazat megvallva, felkeltette érdeklődésünket a kút körüli vita. bár tartottunk attól, hogy afféle faluhelyen manapság is még oly gyakori „fülemüleper” szem- és fültanúi leszünk. Ám, az ódzkodás ellenére kiszálltunk a helyszínre, ahol megnyugodhattunk. Horváth Ferencné tanácselnökasszony bizony kerekre nyitotta szemét, amikor a szóban forgó témára utaltunk. Megtudtuk tőle. hogy két új fészekrakó fiatal család vásárolta meg a sokáig parlagon maradt területet, hogy új otthont alakítsanak ki. Ugyanis, s ez örvendetes jelenség, Balaton megtartja fiatal lakosait is, s ebben némj szerepet játszik szeren, esés fekvése is, hisz két nagy iparvállalathoz is közel van. Nos, a kisajátított. illetve megvásárolt telekhez nem tartozik a Csikós-kút. Az továbbra is megmarad a köznek. S amint halljuk, csak a túlságosan aggodalmaskodók, a kákán is csomót keresők „huhogásáról” van szó, hisz a tanács nemhogy megfojtaná az értékes karsztvizet, hanem ereje és képessége szerint karban is tartja e csermelyeket. A helybéli tűzoltók gyakorlatként minden- tavasszal, nyárelőn kitisztítják a medreket, sőt az előttünk álló évszakban a belvízrendezési tervek alapján a még meglévő hiányosságokat is pótolják. (-más) Szerencsés ember — sztorik nélkül Több mint 30 éve szolgál egy laktanyában Gyöngyösön, a közelmúltban emlékeztek meg az egyik magasabb katonai egység megalakulásának 35. évfordulójáról. Az ünnepségre sokan voltak hivatalosak: immár nyugdíjasok, vagy ma már más alakulatoknál szolgáló tisztek, tiszthelyettesek, magasabb beosztásba kerültek, egészen az államtitkárig. De eljöttek a feleségek, a családtagok is. Az érkező, népes társaságot a laktanya kapujában egy magas, szikár, jó kedvű férfi fogadta, mégpedig Alberti Aladár alezredes, aki valamennyi katonai vendéget láthatóan személyes ismerősként és barátként is fogadott. Mint később kiderült, az érkezettekkel az alezredes annak idején több-kevesebb időt szolgált együtt, alá-, mellé-, vagy felérendelt viszonyban. Ezt bizonyították a találkozások pillanatainak megható jelenetei, az ölelések, a kézfogások, a kifogyhatatlannak tűnő kérdésfeleletek. Ritka, szinte egyedi eset volt ez a laktanyán belül, ahol ugyebár nagyon sok szabály álljt parancsolt az érzelmek ilyen megnyilvánulásának. Ez a délután azonban rendhagyó volt, indokolt és teljesen érthető. Alberti Aladár ugyanis azon ritka szerencsés katonának mondhatja magát, aki legrégebben, több mint 30 éve egy helyen, egy alakulatnál kezdte tiszti pályafutását és innét is vonul nyugdíjba idén augusztusban. 1^1 őst szemközt ülünk a * * laktanyában, a parancsnoki irodában. Térképek, vázlatok, szolgálati könyvek, író- és rajzolószerszámok és egyéb katonai tárgyak tanúi beszélgetésünknek. A téma, az első kérdés is magától adódik: hogyan sikerült szinte példa nélkül állóan ennyi időt egy laktanyában eltöltenie, amikor tudvalevő, hogy a katonatisztek pályafutásuk alatt sok helyőrségben megfordulnak? — Valóban szerencsés ember vagyok, mert ez nekem „bejött”, mint egy lottófőnyeremény — mondja mosolyogva. — Mindössze három helyőrségben szolgáltam életemben: sorkatonai időmet Nógrádban töltöttem 1951. november 3-tól. Később Budapesten elvégeztem a tiszti tanfolyamot, 1955. január 25-től pedig itt vagyok Gyöngyösön. Azóta két beosztásban dolgoztam, jelenleg bizalmi állást töltök be a hadműveleti alosztály állományában. Hogy szerencsés embernek tartom magam, azt annak köszönhetem, hogy az alkatom is olyan, gyorsan be tudok illeszkedni a kollektívába, ami itt nagyon jónak mondható. A parancsnoki gondoskodás kifogástalan és kézzelfogható. Csak egy példát, ha megengedi: 1984-ben szembetegséget kaptam, veszélybe került a szemem világa. Tavaly megoperáltak. Nagyon el voltam keseredve, de nem engedtek elcsüggedni elvtársaim. Olyan törődéssel, bátorítással voltak körülöttem tiszttársaim, parancsnokaim, hogy ha száz életem lenne, akkor sem tudnám meghálálni. Felgyógyultam. Bebizonyosodott ekkor előttem: a magas szintű parancsnoki elvárás magas szintű parancsnoki támogatással is párosul. Végtelenül boldog vagyok, hogy ebben a magasabb egységben szolgálhattam, ebben a kollektívában dolgozhattam, mert úgy hiszem, nem általános a hadseregben egy ilyen törzs, mint a miénk. Persze, az áthelyezési „csábításnak” én is ki voltam téve. Különösen 1960—65 között minden évben el akartak vinni a minisztériumba, de már mi, azaz én és a családom beleszerettünk Gyöngyösbe. — Hogyan és miért lett katona? — Egyáltalán nem akartam katona lenni. Ezt egyébként már többször is elmeséltem baráti társaságban. A II. világháború alatt gyerekfejjel megsérültem, menekültünk, bujkáltunk szüleimmel. Szinte megirtóztam az egyenruhától. Tizenhattizenhét éves koromban talán ezért aktívan részt vettem a munkásmozgalomban, DISZ-tag lettem. Megalakult az új magyar hadsereg és végül engem is behívtak tényleges szolgálatra. 1952- ben aztán olyan beosztást ajánlottak fel, amelyet már csak anyagiak miatt is elvállaltam, kétévi tovább- szolgálatot aláírva. Később felrendeltek Budapestre a tanfolyamra, amelyet kiváló vizsgaeredménhyel végeztem el, alhadnagyként kerültem ki onnét. Ezt követően helyeztek egy évre Gyöngyösre. Egy olyan kollektívába kerültem, amely alapvetően megváltoztatta szemléletemet. Hivatásos lettem, eszembe sem jutott már, hogy leszereljek. — Milyen volt a családja, s miként él ma? — 1931-ben Hódmezővásárhelyen születtem. Szüleim a városi tanács alkalmazottjai voltak. Egy öcsém van, aki tanító. Iskoláim elvégzése után állami gazdaságban dolgoztam egészen bevonulásomig. 1956. december 1-én nősültem, legendás körülmények között. Feleségem miskolci lakos volt ugyanis, oda jártam át udvarolni az ellenforradalom alatt is, nem kis izgalmakat végigélve. Feleségem egyébként óvónő, a városi párt-vb tagja. Egy fiam van, Gyöngyösön ügyvédjelölt a munka- közösségben, az ő felesége pedig az egri megyei kórházban gyermekorvos. A karhatalomba itt, Gyöngyösön léptem be, a pártba 1957-ben vettek fel tagjelöltség nélkül. Kilenc kitüntetésem van, a legbüszkébb a Munkás-paraszt Hatalomért Érdeméremre vagyok. — Mesélne egy sztorit katonaéletéből? — Mindenekelőtt csak any- nyit, én azért olyan helyzetbe nem kerültem, hogy közvetlen életveszély fenyegetett volna, sőt hibámból másokkal sem fordult elő. Ismert, a katonaélet nem „kis- asszonyi” szakma: nagyon fáradtságos, ahol többször zsörtölődések is előfordulnak. Hát ilyenek velem is megtörténtek, ami akkor bántott. Amire viszont jól emlékszem vissza, 1982 májusa volt, amikor egy nagy gyakorlatra készültünk. Az elöljárótól azt a parancsot kaptam: a vagonírozást szervezzem meg. Nagyon sok katonavonatról, emberről és technikáról volt szó. Állítólag már a végén félálomban közlekedtem a vagonok között. Valahogy bennünk él ösztönszerűen is az a tudat, hogy a parancsot minden körülmények között végre kell hajtani. — Az idén nyugdíjba vonul. Hogyan tervezi a megérdemelt pihenőidőt? — Nem vagyok félénk típusú ember, de bevallom férfiasán, félek a nyugállománytól. A seregben állandóan rengeteg feladatot kell megoldani, minden percünk be van táblázva. Hat órakor kelek, háromnegyed 7- kor már bent vagyok a laktanyában és este 6 órakor távozom onnét. Na, és a gyakorlatok! Most kiesek abból a kollektívából, amely jellegénél fogva zárt egységet alkot. Mi, tisztek a civil életben szinte vakon tapogatózunk, főleg akkor, ha nincs a nyugdíjasnak elfoglaltsága, nem érzi azt, hogy továbbra is fontos. A tiszt abba hal bele. ha azt érzi, hogy felesleges. Több tervem van, mert nem szeretném az előbb említettek szerint eltölteni nyugdíjas éveimet. Fazekas István Űjabb, bőtermő búzafajtákat hoztak létre a Magyar Tudományos Akadémia Mar- tonvásári Mezőgazdasági Ku. tató Intézetéiben. Az igen korai érésűek csoportjába tartozó MV 14 és a közép- késői érésű MV 15-ös búza már az állami elismerést is megkapta. A mezőgazdasági nagyüzemek ebben az esztendőiben körülbelül 3—3 ezer hektár bevetésére elegendő vetőmagot kapnak belőlük. Az MV 14 igen rövid tenyészidejű, nagy hozamú fajta. Kiváló agronómiái tulajdonságai vannak. Alkalmazkodóképessége igen jó, s a betegségekkel szemben nagymértékben ellenálló. Termesztését a jó termőhelyi adottságú vidékekre ajánlják a nemesítők. Hiányt pótol, mert hiszen ebben az éréscsoportban mindeddig nem volit jó minőségű, nagy termést adó hazai fajta. A középkésői érésű MV 15 magas hozamaival, s kiváló agronómiái tulajdonságaival hívta fel magára a figyelmet az állami fajtakísérletekben. Kiváló ítélállő- ságú, alkalimazkodóképes- ségű, s a betegségekkel szemben ellenálló fajta, amely 9—10 tonnás rekordtermésekre is képes. Az ország egész területén termeszthető, A két új martonvásárj búza összetett keresztezésből származik, igen kiváló tulajdonságokat örökölt. Mindkettő középmagas, s megfelel az intenzív termesztés követelményéinek. Létrejöttükkel minden éréscsoportban van már jó minőségű, hazai búzánk, így elterjedésük után feleslegessé válhat a jelenleg még jelentős ösz- szeget igénylő vetőmagimport. Új búzafajták Martonvásárról
