Népújság, 1986. február (37. évfolyam, 27-50. szám)

1986-02-22 / 45. szám

NÉPÚJSÁG, 1986. február 22., szombat

8- IRODALOM ÉS MŰVÉSZET

LONDON-ANDREW ROTHSTEIN:

„Pártunk barátja volt"

A kis. szürke brosúra ma már történelmi relikvia: a

budapesti munkásmozgalmi intézetben is csak fénymásolat van róla: Andrew Rothstein azonban büszkén emeli ki a szoba összes falait beborító hatalmas könyvtár egyik polcáról: nemcsak tulajdonosa a könyvészeti ritkaságnak. de fordítója is. Béla Kun: Revolutionary

Essays — áll a címlapon, a magyar forradalmár írásait adta közre Londonban .., 1919 őszén.

— Igen. ez volt az első

„találkozásom” Kun Bélával — mondja a ma 87 éves brit kommunista. — Apám Pravda-gyűjteményében fedeztem’ fel a magyar politikus írásait, és akkor úgy gondoltam, segítségükkel a brit forradalmi

szocialisták is jobban megérthetik, mi készül Magyar- országon. A szóban forgó „forradalmi tanulmányokat' ugyanis 1918 tavaszán és nyarán írta Kun Béla. a Pravdában jelentek meg. Amikor nekiláttam fordítani, még csak az őszirózsás forradalom zajlott le Magyar- országon — amikorra megjelent, 1919 őszén már elbukott á Tanácsköztársaság. De annak megértéséhez, hogy miért került sor két forradalomra is Magyarországon, nagyon hasznosak voltak Kun Béla írásai.

Andrew Rothstein nem véletlenül figyelt fel a magyar kommunista cikkeire. Szülei 1890-ben Angliába települt orosz forradalmi emigránsok voltak, akik aktívan részt vettek az angol munkás- mozgalomban, támogatták az akkoriban szerveződő oroszországi szociáldemokrata munkáspártot, Lenin bolsevikjeit. 1920-ban a fiatalember egyik alapító tagja volt az angol kommunista pártnak — ezért viszont meg kellett szakítania az oxfordi egyetemen folytatott tanulmányait. A TASZSZ elődjének, a ROSZ- TA hírügynökségnek lett londoni tudósítója, majd a TASZSZ-t tudósította hosszú éveken át. Közben a brit kommunisták küzdelmében is aktívan részt vett, tagja volt a párt központi bizottságának.

Mint központi bizottsági tag, 1924 decemberében részt vett az angol párt küldöttségében, amely a Kommunista Internacionáléban tárgyalt. A londoni Hightate temetőhöz közel fekvő kis házának dolgozószobájában Andrew Rothstein így idézi fel azt a régi megbeszélést:

— A Kominternben akkor élénk vita folyt az angol helyzetről, a brit kommunisták harcáról. 1924 végét írunk, nem sokkal korábban bukott meg az úgynevezett „Zinojev-levél” nyomán az első angol munkáspárti kormány. Ismeretes, hogy a Kommunista Internacionálé főtitkárának, Zinovjevnek tib- lajdonitott hamisított levél

arra utasította a brit kommunistákat, hogy kezdjenek fegyveres felkelést.

Ez ürügyül szolgált a baloldal elleni nagyszabású hadjáratra, s a Labour-kormánv alig kilenchónapos kormányzás után lemondásra kényszerült. A Kominternben nem ítélték meg egységesen a brit pártnak az üggyel kapcsolatos fellépését, voltak, akik szerint nem volt elég „forradalmi", többet lehetett volna tenni. A küldöttségnek, amelyben William Gallagherrel és Harry Pollittal együtt vettem részt, így kényes feladata volt: megmagyarázni. megértetni, elfogadtatni politikánkat.

— A megbeszélésre a Kominternnek a Manezzsel szemben lévő épületében, a legfelső emeleten, egy kör alakú tárgyalóteremben került sor. Az egyik oldalon ültünk mi. velünk szemben Zinovjev. a Komintern főtitkára. Sztálin. Kun Béla. aki akkor az emlékezetem szerint a Komintern nemzetközi titkára volt. és mások — köztük a tolmács, a megbeszélés ugyanis németül folyt. Kun Béla zöld tweedzakót és csizmát, lovaglónadrágot viselt, és ma is emlékszem arra. hogy tekintetében nagy figyelem tükröződött. Amikor ő beszélt, látszott, hogy mélyrehatóan ismeri a témát, s megvan a maga határozott véleménye. Miután írásainak fordítása, s később a magyar Tanácsköztársaságban játszott szerepe nyomán már régóta nagy hatást tett rám, megjegyeztem ezeket az apró részleteket is.

— A megbeszélés a Kominternben három-négy órát tartott. Kun Béla árnyalt marxista elemzést adott a helyzetről, megértette azt az óvatosságot, amelyet a brit kommunisták tanúsítottak az adott helyzetben. Azért hangsúlyozom ezt, mert sokan azt mondták később, hogy „balos” nézeteket vallott. Én akkor ilyesmit nem tapasztaltam, nagyon józanul beszélt. A tanácskozás végén Sztálin, aki addig jobbára csak hallgatott és pipázott, megszólalt: „Ügy

gondolom, sok igazság van abban, amit az angol elvtársak mondanak, oda kell figyelni rájuk.” így vélekedett Kun Béla is.

— Kun Bélával többé személyesen nem találkoztam, de valahányszor felidézem az 1924-es epizódot, előttem áll a magyar forradalmár elmélyült, figyelmes arckife- jezése. Ma is úgy érzem pártunk barátja volt.

Andrew Rothstein ma elnöke a Marx-emlékkönyv- tárnak, az Angol—Szovjet Baráti Társaságnak, s gazdag könyvtárát rendezi. A könyvtárát, amelynek egyik vékony brosúrája az első nyugat-európai kiadvány Kun Béla írásaival- ahogy azokat a fiatal Andrew Rothstein oroszból angolra fordította 67 évvel ezelőtt.

Baracs Dénes

Beszéd a Budapesti Központi Forradalmi Munkás- és Katonatanács ülésén

1919. május 2.

Tisztelt elvtársak! Mikor az embent nem a kétségbeesés — mert a kétségbeesés soha —, de a keserűség fogja el olyanok lát. tán amiket nemigen szeretne látni, sokszor a 1 Héra túrához menekül. Nekem, amikor ebben a Szovjet- Magyarországban most a legutóbbi napokban körülnéztem, Gorkij egy cikke jutoitt eszembe. Ezt a Gorki j-icikket t90|6-iban olvastam, akkor, amikor az oroszországi proletáriátus első íziben vívta a maga forradalmi harcát a cárizmussal — (Zaj.)

Elnök (csenget): Csendet kérek!

Kun Béla népbiztos: —

És amikor a francia imperializmus, mely akkoriban fiatal korát élte, pénzzel, fegyverrel segítette a cárizmust. A cikk szerint Gorkij Párizsba ment keresni a forradalom szellemét, keresni a régi forradalmi Párizst, hogy. segítséget nyújtson az oroszországi proletariátus vívódó forradalmának. Elmondja. hogy kereste a régi frigai sapkás forradalmat, kereste, kutatta, és elvezették valami hotelbe, ahol egy kurtizánt, egy félig-meddig utcai sorba süllyedt nőt talált akiit arra kért, hogy ne adja le .magát a cárnak, segítse a forradalmat. És a nő, a kurtizánná vedlett forradalom mégis megadta magát a cárnak, mire Gorkij így végzi beszédét: „Szerettem

volna véres gennyes nyálamat a szemébe köpni.”

Elvtársak! Amikor végignézünk azokon a helyeken, ahol most a francia és a román imperializmusnak a csapata; vonulnak a proletár Budapest ellen, eszünkbe kell, hogy jusson Gorkijnak ez a cikke. Menekülő, gyáván szaladó csapatok, teljesen szétzüllött hordák melyek fosztogatni tudnak, de teljes öntudatlansággal szemlélik a bekövetkező eseményeket, megadják magukat, nem a románoknak, hanem a letargiának, fosztogatnak, és immáron ott tartunk, hogy nem a románok, hanem saját csapataink veszélyeztetnék Budapestet, ha meg nem tennők velük szemben mündazokat az intézkedéseket, melyeket szükségesnek tartunk.

Ez nagyjából a kép elv- társaim. Én nem kétségbeesést akarnék kelteni, elvtársak, nem is akarok kétségbeesést kelteni, mert én magam nem vagyok kétség- beesett, és az én szájamból nem hallhatnak kétségbeejtő szavakat, mert én soha. soha nem fogok kétségbeesni a proletáriátus sorsán, Én tudom azt, elvtársaim, hogy mi a történelmi hivatása a proletáriátustmuk. Én tudom azt, hogy új barbárság kény_ szere, az éhség. a kapitalizmus korbácsa hajtja, űzi a felszabadulás felé, és ezért mondom, hogy sohasem fogunk kétségbeesni. De az az érzés, elvtársaim az az ér. zés, amely élfogta Gorkijt az élőbb idézett cikkében.

feltétlenül fel kell, hogy ébredjen bennünk is, bennünk akik küzdöttünk elsősorban a proletáriátus felszabadítási harcáért.

Katonailag, elvtársak. a helyzetünk az, hogy Szolnok a románok kezén van már valószínűleg. A hidat felrobbantottuk magunk mögött ott is, ellenben csapataink egy jól kiépített hídfőállásból, lövészárkokból, amelyet mérnökkari tisztek, tartalékos tisztek, mérnökök építettek ki, a déli szárnytól elszaladtak, és magukkal sodorták még azokat is azokat a csapatokat is — két zászlóaljat —, amelyek Seidlet elvtársunk parancsnoksága alatt becsületesen kitartottak. Az 1. és 5. hadosztályunk — ha hadosztályról beszélünk, ezalatt ne gondoljanak valami nagy csapat- egységeket — a Tisza északi részéről részegen jött vissza Budapest felé, és meg kellett tennünk azt, hogy lefegyverezzük őket, hogy legalább á fegyvereket ir.eg- menltsülk a proletariátus számára. Miskolc felé valamelyes ellenállást mutattak csapataink, ellenben Miskolcra is ma délután már minden valószínűség szerint bevonultak a csehek. Még itt-ott akadnak csapatok, amelyek a proletárösztöntől vezéreltetve próbálnának talán valamit, de a többsége a csapatoknak olyan, hogy védtelenül van kiszolgáltatva Budapest egy román támadásnak, védtelenül azért, mert ezek a csapatok még a védelemre sem alkalmasak nemhogy a támadásra volnának alkalmasak.

Itt Budapesten megvannak a gyári munkászászlóaljak, elvtársaim. Ezeknek a gyári munkászászlóaljaknak a számára, körülbelül 15 zász* lóalj számára készen van a kaszárnyákban minden lei, szerelés, a fegyvertől elkezdve végig, azt mondhatnám a bakancsokig, ha nem valami tökéletes. de megfelelő felszerelés.

Arról van szó, elvtársaim, hogy odaadjuk-e Budapestet, vagy pedig küzdj ünk Budapestért, küzdjön a budapesti proletariátus azért, hogy a diktatúra Budapesten megmaradjon. (Felkiáltások: Küzdjön!)

Elvtársaim! Én úgy vagyok vele. hogy a szavaknak, már nem hiszek. (Helyeslés.) Ügy vagyok vele, elvtársaim, hogy én akkor hiszek, amikor csélekedetet látok. (Helyeslés). Nem a kétségbeesés ez, elvtársaim, mert azt mondom hogyha ma nem küzd a budapesti proletariátus, majd fog küzdeni úgy, hogy hatszázszorosan fizet; meg mai letargiájának, mai kétségbeesésének, mai gyalázatának az árát. (Lelkes taps).

Én, elvtársáim azt mondottam fnindig: én nem ismerek erkölcsöst és erkölcstelent, én csak egyet ismerek, azt, ami használ a proletariátusnak, és azt ami árt a proletariátusnak. Én, elvtársaim, hajlandó vágyóik az imperialistákkal szemben hazudni, úgy, hogy talán magam is piruljak bele.