Népújság, 1986. február (37. évfolyam, 27-50. szám)
1986-02-21 / 44. szám
DlB/uifraq 1986. február 21., péntek Száztíz évvel ezelőtt született Constantin Brancusi, neves román szobrászművész. Szegény családból származott, s ácssegédből küzdötte fel magát nemzetközi hírű művésszé. 1898-tól 1906-ig a bukaresti akadémián, majd Párizsban tanult. 1906- ban állított ki először, ekkor vett részt a Musée de Luxembourg gyűjteményes kiállításán, s itt kiállított müvei alapján figyelt fel rá Rodin. Az 1908-ban alkotott Csók című szobra fordulópontot jelentett művészetében. Ekkor talált rá később következetesen alkalmazott művészi stílusára, mely erősen abs/t rahált formájában és jelkép«- tartalmával őskori figurákra em lékeztet. Egyedülállóan, semmiféle iskolához vagy irányzathoz nem tartozva haladt tovább. Célja a jelenségek külsőségeinek lehámozása. és belső magjuk kifejtése volt. E szellemben születtek olyan híres alkotásai. mint az Újszülött, a Királyok királya. A napot üdvözlő kakas. Müvei totemképekhez, idolokhoz hasonló tartalmúak, s a legváltozatosabb anyagok (fa. kő, márvány, bronz, réz) és megmunkálás alkalmazásával készültek. Müveiből a francia állam múzeumot létesített. * A Nap kél 6.41 órakor, nyugszik 17.15 órakor. A Hold kél 13.21 órakor, nyugszik 5.26 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon ELEONÓRA nevű kedves olvasóinkat! Legrégibb alakjai az angol irodalom középkori emlékei között találjuk. Elinor tormában, de a mai angol nyelv az ..Ellen" formát használja. ^[időjárás Várható időjárás az ország területén ma estig: a hideg levegő rövidesen a keleti országrészt is eléri, ezért az esőt egy re több helyen hóesés váltja fel. Később északnyugat felől" lassanként felszakadozik a felhőzet, azután a felhőátvonulásokból már csak futó hózápor valószínű. Az északi-északnyugati szél a középső és keleti országrészben is megerősödik, mér séklődése csak később várható. A legmagasabb nappali hőmér séklet ma —2 és —5 fok között várható. Mindhalálig Egy szöuli bíróság 44 ezer dollár kártérítésre kötelezett egy dél-koreai biztosítási vállalatot, amelynek igazgatója. Li Csöng egy munkahelyi rendezvényen nagy mennyiségű alkohol fogyasztása következeiében halt meg. Az óév búcsúztatón a cég többi vezetője is ott volt. A bíróság indoklása szerint a férfi szolgálat- és kötelességteljesités közben vesztette életét. Gyakran hallunk hősies helytállásról, de ami sok. az sok. Ha ebben ez a vilagszinvonal. attól jó ha elmaradunk ... (gábor) — CSIGALÉPCSŐK. A lőrinci áfész faüzemében a mezőgazdasági szerszámnyelek és csavarozható tv-lábak gyártása mellett most csigalépcső előállítását kezdték meg, amely igen előnyösen alkalmazható a többszintes lakások összekapcsolásánál. A kis helyet elfoglaló kör- lépcsők iránt nagy az érdeklődés. A lőrinciektől elsőként a Zöldért- és Éptek- boltok részére rendeltek meg csigalépcsőt nagyobb tételben. — JELMEZBÁL. A nők klubja szombaton este jelmezbált rendez a petöfibá- nyai művelődési házban. A vidám eseményt tombolával kötik össze, továbbá díjazzák a legötletesebb, legszebb jelmezek készítőit. — FORGALOMKORLÁTOZÁS. A megyénkben autózók az alábbi helyen találkozhatnak útépítési munkák miatt forgalomkorlátozással: a 24. számú gyöngyös—párád— egri úton Recsk és Sirok között hídépítés folyik. Itt útszűkülettábla és 40 kilométeres sebességkorlátozás található. — SEGÍTSÉG BOLDOGNAK. Az építésigazgatási jogkör is a helyi tanács kezébe került Boldogon, bár ellátásához nincs költséghely, illetve kellő szakember. Hatvan Város Tanácsa segített a bajon. A műszaki osztály egyik mérnöke. Varga Sándor minden második Egerben: felnőttbetegek részére 18 órától rtiásnap reggel 8 óráig a Bajesy-Zs. u. 6. sz. alatt. Telefon: 11-000. Napközi rendelés: hétköznapokon hétfőtől péntekig: ll-től 16.30 óráig. Az ügyelet helye: Eger. Baj- csy-Zs. u. 6. sz. alatt. Telefon: 11-000. Gyermekorvosi ügyelet este 19 órától reggel 7.45 óráig, nappali ügyelet: 13.30 órától 15.30 óráig. Ügyelet helye: kórház gyermekosztálya. Telefon: 10-841. Gyöngyösön; 19 órától holnap reggel 7 óráig a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben. Rendeltét csütörtökjén a községházán teljesít szolgálatot és az oda folyamodó lakosokat szakmai tanáccsal látja el, valamint építésrendészeti ellenőrzéseket tart a településen. — ÜTTÖRÖZENEKARI JUBILEUM. Fennállásának 10. évfordulóját ünnepli a tar- naleleszi Szűk Mátyás úttö- rőzenekar. Sokat szerepeltek ünnepélyeken, de sikerrel mutatkoztak be országos rendezvényeken is. Két évvel ezelőtt képviselték megyénket az úttörőzenekari fesztiválon is. Szombaton délután 6 órakor a tarnale- leszi iskola tornatermében jubileumi koncertet tartanak. — RENDEZÉSI TERV. Egerben. a Görög és a Mária u„ illetve környéke rendezési tervét ismerteti a Váti február 24-én, hétfőn délután 4 órától a 4. számú pártkörzet helyiségében. A rendezvényt, amelyen a városi tanács műszaki osztálya és a terv készítője várja a lakosság észrevételét, a HNF városi bizottsága szervezte. — FILMCSEMEGÉK. A nagy érdeklődés miatt a Magyarok a világ filmművészetében című sorozatot február 26-tól öt héten keresztül, szerdán délután 6 órától is vetíti a Bródy mozi. A filmcsemegék között szerepel például Jávor Pál két Olaszországban készült műve, a Fehér emberek és a Carmela. lések közötti napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: 11-727. Hatvanban: Hatvan város lakossága részére sürgősségi ügyelet 12 órától 16 óráig, éjszakai ügyelet Hatvan város és az ellátási területhez tartozó községek lakossága részére 17 órától holnap reggel 8 óráig. Ügyelet helye: Kórház „faház”. Hatvan. Kossuth tér 18. Telefon: 11-040. Hevesen; éjszakai sürgősségi ügyelet 19 órától holnap reggel 7 óráig az Egészségházban. Az ügyelet helye: Heves, Vörös Hadsereg u. 32. Telefon: 125. KftjAL-készenlét Egerben délután 17 órától holnap reggel 7 óráig. Telefon: 10-133. Mérlegen: a szövetkezetek A felszabadulásunk 40. évfordulója tiszteletére 1984- ben kezdeményezett országos munkaverseny résztvevőiként a Mészöv tagszövetkezetei is csatlakoztak a nemes vetélkedő folytatóihoz, akik további kiemelkedő teljesítményekkel kívánták köszönteni a XIII. párt- kongresszust. Igyekezetük •hatására — mint tegnap Egerben a szövetség elnökségének, illetve a KPVDSZ megyei bizottságának együttes ülésén megállapították — tovább bővültek a tevékenységi körök, nőtt az új üzemelési formákban működő egységek száma, fejlődött a nagykereskedelmi munka, javult a terület áruellátása. A kedvezőtlen időjárás ellenére is jelentős exportfeladatokat teljesítettek a mezőgazdaságból felvásárolt termékek értékesítésével. A kiskereskedelmi forgalom 862,5 millió forinttal nagyobb árbevételt ért el az előző évinél, a vendéglátó ágazatban 10 százalékkal volt magasabb az ételeladás. Ugyanekkor az áfészek átlagosan 6—7 százalékos bér- fejlesztést végeztek, s lényegesen túlteljesítették szociális terveiket. A takarékszövetkezeteknél számottevő a betétnövekedés, s említésre méltó, hogy kölcsönzéseik során csupán családiházépítésekre, felújításokra, korszerűsítésekre 33 millió forintot juttattak a lakosságnak. A jók közül is legjobbakat — o gyöngyösi, egri, hatvani, füzesabonyi áfészt, a hatvani, füzesabonyi, gyöngyöspatai takarék-, valamint az egri Belvárosi Lakásszövetkezetet, illetve még öt brigádot — csütörtökön a két említett megyei testület országos elismerésre javasolta. Ugyanekkor az egri áfész kezdeményezését is figyelembe véve egyetértett abban, hogy a fogyasztási szövetkezetek ősszel sorra kerülő X. kongresszusa alkalmából újabb munkaverseny induljon. Végezetül a Mészöv elnöksége a szövetség ellenőrzési irodájának munkájáról tárgyalt. A MEGYE LEGNAGYOBB EGYESÜLETE Horgászok számadása Megtartotta éves zárszámadó küldöttközgyűlését' az Eger és Vidéke Horgászegyesület. A tanácskozáson egyebek mellett részt vett dr. Varjú Vilmos, a városi tanács elnöke és Molnár István, a HNF városi titkára is. A több mint kétszáz küldött előtt Vörös László titkár adott számot az egyesület 1985. évi munkájáról és az elmúlt öt esztendő fejlődéséről. Elmondta többek között, hogy Egerben működik a megye legnagyobb egyesülete, melynek taglétszáma meghaladja a kétezret. A felnőttek mellett 329 ifi és 225 gyermekhorgász is a vízparton tölti szabadidejét. A nők körében is egyre népszerűbb ez a sport- 4z elmúlt évben már 57 feleség is engedélyt váltott a halfogáshoz. Tavaly rekordfogásokat értek el az egyesület horgászai. Átlagban 30 kiló halat fogtak. Volt azonban olyan horgász is, aki naplójába 157 kilogramm hal kifogását jegyezte be. A gyermekhorgászoknál a rekordot 30 kilogramm hal jelentette. A beszámoló során nagy hangsúlyt kapott, hogy javult a fegyelmi helyzet, csökkent a szabálytalankodók száma. Az egyesület költségvetését és pénzügyi helyzetét Egervölgyi Ferenc felügyelő bizottsági elnök ismertette. A vitában felszólaló horgászok a halfogási lehetőségek fejlesztését, a környezet fokozott védelmét sürgették. A tanácskozáson megválasztották az egyesület vezetőségét. öt évre az egyesület elnökeként Szabó Lajos, ügyvezető elnökeként Zentai József, titkárként Vörös László kapott bizalmat. Távhivásos telefonhálózat — központi fűtéses iskola Balatoni változások Balaton község vb-titká- rától, Szilágyi Ágnestől tudjuk, hogy a bükkalji település közúthálózatának nagy részét sikerült felújítani tavaly. Az idén pedig már a távhivásos telefon- hálózta t bevezetésének előkészületeivel foglalkoznak. A környezetvédelmi előírások, és a tiszta rendezett település érdekei is úgy kívánják, bogy elkerüljenek a hátáéból az alkalmi szemétkupacok. A lakosság nagy örömére szolgál, hogy a tavalyi második félévtől már erre is jár a kukásautó. Minél hamarabb szeretnék megoldani a szennyvízelvezetés gondjait is. S a falu gyarapodásában részt vállalnak a lakosok is, különösen a Borsodnádasdi Lemezgyár Petőfi brigádjának tagjai, akik legyen az sportpálya-salakozás. keri- téshúzás, vagy villanybekötés, mindig készen állnak. Különösen a kellemetlen, hideg téli napokban öröm a szülőknek nemkülönben a nebulóknak, s a tanároknak, hogy a második félévet központi fűtéses általános iskolában kezdhették meg. Balaton két lakója Vass Lajos és Horváth Ferenc még az óévbúcsúztatás előtti órákat is a hálózat bekötésével töltötte el. Ára, nemcsak sikerek hanem hiányosságok is vannak. Remélik a helybéliek, hogy a jövőben, de legalább 1987-re korszerti, öregek napközi otthona várja a rászorulókat. S elkelne egy friss süteményeket árusító áfész-eszpresszó is, de egy lányokat, asszonyokat foglalkoztató üzem is. S hogy miért? Balaton eddig is híres volt arról, hogy szívesen maradtak itt a fiatalok, ha mindez megvalósulna —, amelyért áldozni, dolgozni, tenni is képesek —. még jobban növelné a település megtartó erejét. Influenzahelyzet Országszerte emelkedik az influenza-megbetegedések száma. Február 10. és lakozott « fővárosból és ff megyéből több mint 120 ezer új influenzamegbetegedést jelentettek. Csaknem két és félszer többen betegedtek meg, mint az azt megelőző héten amikor 49 ezer volt az új megbetegedések száma. A járvány, kezdete óta, összesen mintegy 200 ezer személyt érintett, A fővárosban az új betegek száma több mint 17 ezer, vagy még egyszer annyi, mint amennyi az előző héten volt. Megyénként jelentős mértékben különbözik a betegek száma. Baranya megyében például a lakosság több mint 9 Győr- Sopron megyében 7, Somogy megyében 5, Tolna megyében több mint 3 százaléka esett át az influenzán. A többi megyékben ez az arány egy-két százalék. Fázósan összebújva (Fotó: Köhidi Imre) Szombati számunkban olvashatják Közösen a kereskedők Az MSZMP szakmai szervezetei közül megyénkben másodikként alakult meg az egri kereskedőké. Egy év munkájával és a feladatokkal vet számol Domboróczky József tit. kárral lapunk munkatársa Gyóni Gyula. Az írás a 3. oldalon olvasható. Szilvási cserepesek ízléses, szép munkákat ad ki ,a ,kezéből Gál Árpád és felesége, akik kézműves kisiparosként dolgoznak Szilvásváradon. A cserepek ifjú mestereit, akik ősi hagyományokat folytatnak, munkatársunk Soós Tamás szólaltatja meg a 6. oldalon. Cseppkövek között Heves megye egyetlen ismert cseppköbar. lángjába kalauzolta el Fekete László és Csif- fári Tibor lapunk fotóriporterét, Köhidi Imrét. Képes útibeszámn- láját lapunk 7-es oldalán láthatják. Az utókor tisztelgése Kun -Béla centenáriumát ünnepeljük. A Tanácsköztársaság vezető személyiségére emlékezünk összeállításunkkal a 8—9. oldalon. Középiskolai honvédkollégiumok beategyüt- tesei, kórusai, színjátszói a porondon Országos seregszemle Egerben A középiskola; hon véd. kollégiumok legtehetségesebb lakói, művészeti csoportjai mutatkoznak be szombaton és vasárnap a Megyei Művelődési Központban. Az országos kulturális seregszemlén balassagyarmati, győri szegedi, tatai, nyíregyházi és egri zenekarok, pantomim együttesek, népi táncosok, színjátszók, szavalok lépnek a porondra az ünnepélyes megnyitó után szombation délután, egy órától. Másnap ugyanekkor a gálaműsoron a legjobbak ismételhetik meg programjukat, majd fél háromkor átvehetik a díjakat és a jutalmakat. A kulturális versenyekkel egyidőben amatőr alkotó- művészek és szakkörök grafikáit, fotóit, barkács- munkáit, különféle modelljeit láthatják az MMK vendégei. NÉPÚJSÁG — a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves Megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE. — Főszerkesztő-helyettes: KOÓS JÓZSEF. Kiadja: a Heves Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: HEKELI SÁNDOR. — Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.) Telex: 063-350. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.). Telex: 063-349. Telefonszámok: 13-352, 13-381, 13-503, 13-644, 13-985. Gyöngyös, Rózsa út 1. 3200. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon: 11-051. Heves, Fő út 10. 3360. Telefon: 124. Terjeszti a Magyar Posta, előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest, V., József nádor tér 1.— 1900—, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELÍR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Index: 20062. — Révai Nyomda Egri Gyáregység, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JÓZSEFNÉ dr. — HU ISSN 0133—0705.