Népújság, 1986. február (37. évfolyam, 27-50. szám)

1986-02-14 / 38. szám

NÉPÚJSÁG, 1986. február 14.. péntek *• DurfiUU zene hárfán A New York-i Hárfagyüttes — vezetője Aristid von Wintzler — már nem első le­mezén mutatja be magyar zenekedvelőknek azt a hárfamuzsikát, amit éppen a hangszer különlegessége s talán ritka szereplése miatt, nagy élvezettel fogad most a hazai közönség is. Képzeletünk nemcsak az ószövetségi Dávid királyig kalandozik vissza, akiről azt tartja a néphit, hogy a „Holdban hegedül”, de eszünkbe jutnak korok, ahol a lant, a hárfa mindennapi zenei szórakozást nyújtott, nyújthatott. Ma is ritka, drága hang­szer a hárfa. Amit viszont ki lehet vele fejezni, érzel­meket, lírát, magányt, sor­sot, jellemet, szóval mind­azt, amit a megszokott mai, keményebb zene is vállal fel, azt mind elmondja annak, aki a művészt és hangszerét figyelmével tünteti ki. Ezen a lemezen, annak el­ső oldalán, André Grétry (1741—1813) az első, a bel­ga származású, francia szer­ző, aki évente két-három operát megírt. Egyéniségét és zenei világát itt is egy operájából vett darabja, a Nők tánca mutatja be, Mára már Grétryvel együtt, in­kább lexikális adat Bene­detto Marcello is, holott Ada­giója ma is élő, hatásos mu­zsika. Éppúgy az Luigi Boccherinié, a Menuetto az Esz-dúr vonósötöséből vagy Pachelbel D-dúr kánonja vagy Scarlatti d-moll szoná­tája. Erről a lemezről sem hi­ányzik Bach. D-dúr concer­to jának Andantéja, az E-dúr partita prelúdiuma hárfán, valódi zenei csemege. Mo­zart játékossága, derűje szó­lal meg a C-dúr szonáta An­dantéjában, majd Beethoven egy menüettje, Albinoni el­gondolkodtató Adagiója és Albrechtsberger Fináléja (az F-dúr partitából) zárja be az értékes zenei körképet. Zene, színház — Hevesen E hét végén bő­séges választékot kínál különféle programokból a hevesi művelődé­si központ. Toronyóra, lánccal — cím­mel, zenés mesejátékot lát­hatnak, hallhatnak a gyere­kek, ma délután, 3 órakor. Ugyanezen a napon, este 7- től. Lengyel Menyhért: Ró­za néni című vígjátéka vár­ja a felnőtt nézőket. A fia­taloknak szombaton, este 8 órától, videodiszkó ígér jó mulatságot. Programbörze Kiállítások, tárlatok Eszak-magyarországi fotóművészeti tárlatnak adott ott­hont a Megyei Művelődési Központ. Az összeállítást na­ponta délelőtt 10-től este 7 óráig láthatják a fényképek iránt érdeklődők. O Vadásztársaságok vadászati és vad­gazdálkodási kiállítása nyílik ma a Hatvani Galériában. O Homoki Nagy Istvánnak az erdő állatairól, növényeiről ké­szített fotói még mindig láthatók az Egri Ifjúsági Ház ga­lériáján. O Mesél a múlt — ez a címe annak a mozgalom­történeti kiállításnak, amely a Hámán Kató Megyei Üttörő- házban várja a kisdobosokat és úttörőket. Ugyanitt a deko­rációs, grafikai, régész-, és fotószakkörök munkáiba is be­pillanthatnak a látogatók. O Mai magyar grafikusok — Rékassy Csaba, Gross Arnold, Gácsi Mihály, Agotha Margit — alkotásaiból rendezett kiállítást a Megyei Könyvtár. O Gyöngyösi amatőr képzőművészeknek biztosított bemutatko­zási lehetőséget a város galériája. A gyűjtemény naponta 10-től 12, és 14-től 18 óráig látható. Nagy László-estre várja az irodalombarátokat az Egri If­júsági Ház ma délután 6 órától. A közönség először egy portréfilmet láthat a költőről, melyet Zolnay Pál rendezett, majd „Arccal a tengernek” címmel Hegedűs D. Géza elő­adóestjét hallgathatják meg a Ház vendégei. O A Mátra gyógynövényeit mutatja be ma délután fél 6-tól az ország­világjáró klub tagjainak Szerencsés Imre gyógyszerész, a gyöngyösi művelődési központban. Gyerekeknek, fiataloknak ajánljuk Paff, a bűvös sárkány kalandjaival, és még sok más, közismert dallal szórakoztatja a gyerekeket a 100 Folk Cel­sius együttes. A vidám zenés műsor vasárnap délelőtt 10 és délután 4 órakor kezdődik a Megyei Művelődési Köz­pont dísztermében- O Ugyancsak az MMK-ban szombat délelőtt 10-től számítástechnikai játék, vasárnap ugyaneb­ben az időpontban rajz- és mesefilmvetítés kínál kellemes időtöltést a gyerekeknek. O Az Egri Ifjúsági Ház állandó hétvégi programjai is jó kikapcsolódást ígérnek. Elsőként péntek délután 4 órakor tinikaszinó kezdődik, ahol többek között szerencsekeréken, ruletten, számítógépeken, blöffjá- tékban próbálhatják ki szerencséjüket a vállalkozó kedvű­ek. Másnap délelőtt 10 órától kicsinyeké az aula, ahol a Minifaktúra sorozatban farsangi népszokásokat dolgoznak fel a gyerekek dramatikus játszóházban. Ugyanezen a na­pon délután 6 órától a fiatalok számára nyílnak meg az intézmény „kapui” — videóval és számítógépes játékokkal egybekötött diszkót ígérve. Zenés, táncos mulatságok Vidám farsangi bálba invitálja az általános iskolásokat a füzesabonyi művelődési központ szombat délután 5 órá­itól. O Baranyi-diszkó kezdődik a gyöngyösi Mátra Műve­lődési Központban vasárnap este 6-kor. O Üttörők rendez­nek farsangi bált a hét utolsó napján délután 3 órakor az andornaktályai művelődési központban. Ötvennégy kilométer fél nap alatt Gyalogtúrák a Blikkben és a Mátrában A Hatvani Váro­si Természetbarát Szövetség szomba­ton erőpróbára hívja meg a túra kedvelőit. Az 54 kilométeres útvonal állomá­sai: Sírok—Kékes—Galyate­tő—Ágasvár—Muzslatető,— Szurdokpüspöki. Várják az érdeklődőket a siroki vasút­állomáson, reggel 6-tól 8-ig. A versenyre is itt lehet be­nevezni, 30 forintért. A tá­vot a kiírások értelmében 12 óra alatt kell a résztvevők­nek teljesíteniük. A 72-es Számú Zalka Máté Úttörőcsapat dr. Lénán Já­nos Természetjáró Szakosztá­lya is szombaton húzza föl a túrabakancsokat, hogy 17 kilométeren érintse Bánya­hegy—Bánkút—Bálvány— Málabérc—Nagyvisnyó ellen­őrzőpontokat. Találkozás: 6.50-kor, az Eger kemping autóbusz-megállóban. • Ugyancsak ezen a napon, a Vilati túrakedvelői Polon- kai József vezetésével, reg­gel 8:30 órakor, az egri au­tóbusz-pályaudvarról indul­nak Szőlőskére—Nagytibára —Bírón é-rétjére. A KPVDSZ Bükki Vörös Meteor természetjárói va­sárnap kellemes sétára in­vitálják a felnőtteket és a gyerekeket. Útvonal: Rácka­pu tér—Ráchegy—Vöröske­reszt—Szépasszony-völgy. Ne­mes Gyula túravezetőnél, dél­előtt 10 órakor jelentkezze­nek, a Ráckapu téri viadukt alatt. Szenvedély végszóra Színes, szinkronizált francia filmvigjáték Maurice Londonban sorra' hódítja meg a nőket. Dale azonban öt is foglyul ejti. bár férjnél van és váran­dós is. Mégsem szabadulhat bűvköréből... Kitartóan udvarol, s talán álma is be­teljesedik ... A humoros, fordulatokban bővelkedő francia filmvig- játékot vasárnap délután 3 és 5, este pedig 7 órakor az egri Prizma moziban vetí­tik. . Bál előtt a kazamatában Mint arról beszámoltunk már lapunkban, megkezdő­dött a farsangi szezon, s minden hét végére foglal­tak a szórakozóhelyek- A bá­lok sorában az egyik leg­érdekesebbnek ígérkezik a hét végén az utazási irodák farsangi mulatsága, amit a Kazamatában rendeznek. Az étterem étel- és italkülönle­gességei mellett kedvcsináló műsorokra is sor kerül. Az itt farsangolók. Maros Gábor színművész műsorát láthat­ják, aztán pedig tárcverse- nyen mérhetik össze tudá­sukat. A programban szere-- pel még ezen kívül jöven­dölés, s farsangherceg és -hercegnő választása­Ma is igaz ! Cervantes spanyol író, köl­tő (1547—1616) ma is idő­szerű megállapítását idéz­zük rejtvényünk függőle­ges 18., 16., 12. és víz­szintes 1. számú sorában. VÍZSZINTES: 1. Az idézet ne­gyedik., befejező része (zárt be­tűk: A, M, V, N). 12. Nem tud beszélni. 13. özönlő. 14. A fran­cia kártya egyik színe. 15. Be­cézett női név. 18. Alma ... 19. Római ötszáznegyvenkilences. 20. Műszaki Egyetem. 21. Gyom. 23. Névelős növény. 25. K. T. 26. Elek! 21. Limában él. 28. Magá­hoz térő. 30. Nóta egynemű be­tűi. 31. Halogat. 34. Virgonc. 36. Csapadék. 37. Fordított állóvíz. 38. Szülő. 40. Helyrag. 41. Gyö­kér. 42. Energia. 44. Előbbre ju­tás. 45. Magot szór a földbe. 46. Zuhany. 47. Mesterséges nemzet­közi nyelv. 48. Illetve, röviden. 49. Annyi, mint. 50. Zamata. 52. Járom. 54. Azonos betűk. 55. Ekével dolgozik. 56. Kóc. 57. EEE. 59. Dudva posztó. 61. Szó a Halotti beszédből. 62. Nedv. 63. Micsodák. 65. Tsz-ek csúcs­szerve. 67. Végtag. 68. Sziklatok. 70. Keresztülnyomó. 72. Púpos állat. 73. Égitest. FÜGGŐLEGES: 1. Indiában. Dél-Ázsiában készült izgatószer. 2. Ausztráliai futómadár. 3. Né­met helyeslés. 4. Fölé. 5. Mátka. 6. Dunántúli város, edzőtáborral. 7. Arra a helyre. 8. Ételízesítő. 9. Igevégződés. 10. Vízi növény. 11. Mez. 12. Az idézet harmadik része (zárt betűk: Z, E, B, A). Virágzó orchideák Bár a világon szinte mindenütt elterjedtek, a mi éghaj- latunkon mégis az egzotikus növények közé tartoznak az orchideák egyes változatai. Ezek többnyire a trópusi, szub­trópusi területekről származó rövidnappalos növények, me­lyek színben, formában és méretben a legszebb virágokat hozzák. A debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem botanikus kertjében a napokban virágozni kezdtek az orchideák, me­lyek közül 156 faj található a gyűjteményben. (MTl-fotó: Oláh Tibor) Csali a hűtőszekrényben Legtöbben úgy tartják, csak élő, jól mozgó csalihal hozhat eredményt a ragadozó hor­gászatában. Ilyen­kor, télen, a megyében csak néhány lehetőség van a me­leg vizek kifolyóinak közelé­ben fürge kishalak begyűj­tésére. Például ilyen az Eger- patak strand alatti szakasza, a Laskó-patak Egerszalók és Demjén közötti része, a lő­rinci, az egerszalóki víztáro­zó. Az élelmesebb horgászok ősszel nagy akváriumba, hor­dóba gyűjtötték a csalit. Életben tartásuk azonban 16. Az idézet második része (zárt betűk: B, A. A). 18. Az idézet első része (zárt betűk: A, E, J). 21. Kiváló ökölvívónk. 22. Ap­róra tör. 23. Világos angol sör. 24. Jemen fővárosa. 27. Olasz- országi folyó. 29. Vissza: férfi­rokon. 32. Kártyajáték. 33. Csök­kenő. 35. Attila hun neve. 38. Aladárka. 39. Állami bevétel. 43. Előd. 45. Római hatos. 50. A Ti­sza fellékfolyója. 51. Spanyol női név. 52. Suli. 53. Szülő. 58. Kivergődik. 60. Sportfogadás. 62. Megalvadt vulkáni kőzet. 64. Körút, röviden. 65. Tét betűi. 66. Nyom. 67. Rostnövény. 69. C. ö. 70. Állami Biztosító. 71. Kétjegyű mássalhangzó. 72. Ta­nú egynemű betűi. sok gondot okoz; a nagy víz­tartályok elhelyezésére és annak levegőztetésére kevés horgásznak van lehetősége és nem is olcsó megoldás. Marad egy másik módszer, a konzervált kishal, halsze­let vagy haldarab. Ne ide­genkedjünk tőle. Az ilyen csalival is lehet jó ered­ményt elérni. A kívánt adagokat kis mű­anyag zacskókba rakjuk mélyhűtőbe, mert így min­dig csak annyit kell egyszer­re kivenni, amennyit felte­hetőleg fel is használunk. A hűtőszekrények gyorsfagyasz­tóiban akár egész télen át gond nélkül eltarthatok. Beküldendő: a függőleges 18.. 16., 12. és a vízszintes 1. számú sor megfejtése. ★ A megfejtéseket február 20-ig küldjék el. ★ Múlt heti rejtvényünk helyes megfejtése: ,,Harcban nincs so­ha üdv I Mind békét kötni kö- nyörgünk”. A helyes megfejtést beküldők közül a következők nyertek könyvutalványt, amit postán küldünk el: Fejes Kata­lin (Bodony), Herbai Béla (Gyöngyös), Nemes László (Po­roszló), Balassa Zsigmondné (Eger) és Horváth János (Eger). Gratulálunk!

Next

/
Thumbnails
Contents