Népújság, 1986. január (37. évfolyam, 1-26. szám)

1986-01-11 / 9. szám

NÉPÚJSÁG, 1986. január 11., szombat 13. avagy egy helyben toporog a fedett uszoda ügye Űjonnan indított rovatunkhoz megérkezett az első olva­sói levél, mely a megyeszékhely fedett uszodájának ügyét firtatja, őszintén szólva, örülünk ennek a jelzésnek, hiszen Pataki Sándor, az Eger SE vízilabda-szakosztályának veze­tője olyan kérdést feszeget, ami széles körben érinti a vá­ros lakosságát: — Kljavítható-e gyorsan az a csőtörés, ami miatt jelen­leg is üzemképtelen a fedett uszoda? BRAVÚROS INDULÁS Gokartosok Hevesen Egy ifjú szakosztály nagy reményekkel Az első pillanatban, ahogy ott pihen egy bakon a tornácon, véáőponyvával letakartan — roppant mulatságos látvány. Vastag, ám apró gumikerekeivel köpenyeg nélküli pucér szerkezetével afféle átmenetnek tűnik egy félig kész dodjem és egy lapos motorbicikli közt. Szinte hihetetlen, hogy ez a törékeny jószág az, amellyel száz-százötven kilométe­res sebességgel száguldoznak a versenypá­lyákon. Levele további részében leírja, hogy mivel a baj­nokság már március köze­pén elkezdődik, illetve foly­tatódik, az OB I-es csapat­nak mielőbb át kellene tér­nie a tornatermi munkáról a vizes edzésekre. Ameny- nyiben a létesítmény tovább­ra is zárva tart, olyan aka­dályok gördülnek a felké­szülés útjába, mely bizony­talanná teszi a csapatbaj­nokságban való jó szereplé­sét. Sőt, amennyiben üzem- képtelen marad a fedett uszoda, a hazai mérkőzéseket más városokban kell meg­rendezni. Reméljük, hogy erre nem kerül sor — feje­zi be levelét Pataki Sándor. E témában a legilletéke- Sebbhez, az üzemeltetőhöz, a Heves Megyei Vízmű Vál­lalathoz fordultunk. Horváth János főmérnökkel próbál­tunk közelebb kerülni a meg­oldáshoz. — Mióta lóg lakat a be­járati ajtón? — Egészen pontosan ta­valy december 9-én zártunk be. — De ebben az idényben már nem először, hiszen ősz­szel késett a nyitás is. — Valóban elhúzódtak a karbantartási munkák, sőt ezt még az is tetézte, hogy jó néhány helyen ki kellett cserélni a megrepedt ab­laküvegeket. így csak no­vemberben fogadtuk az el­ső vendégeket és a sporto­lókat. — 1968 óta szinte nem volt olyan év, hogy ne lett volna valamilyen problé­ma az uszodával. — Sajnos, ez már akkor sem volt a város büszkesé­ge, amikor megépítették. Eleve hibásan készült el, kezdettől fogva süllyedt. Eb­ben kell tehát keresnünk szinte minden bai forrását. — Nem sugárzik az arca az örömtől, bizonyára job­ban szeretne ön is egy gon­doktól mentes, állandóan üzemelő uszodát. — Higgyék el, mi is sze­rencsésebben járnánk, hogy­ha állandóan biztosítani tud­nánk a sportolási lehetősé­geket, de az évek során bár­mit is tett vállalatunk, nem tudta ezeket a jogos igénye­ket kielégíteni. Még 1980- ban a Heves Megyei Taná­csi Építőipari Vállalat úgy­nevezett „horriok-alátöme- dékeléssel” megszüntette a medence süllyedését. A mos­tani leállásnak az oka egy nyomócső eltörése, amely során a víz bizonyos meny- nyiségű homokot mosott ki a medence alól, s ez bi­zonytalanná. veszélyessé tet­te- aZ üzemeltetést. (Szölgyémy Ferenc, az ESE ügyvezető elnöke: „Három szakosztályunk mintegy 250 versenyzője — ebből is nyolcvanon naponta kétszer — használják, illetve hasz­nálnák a fedett uszodát. Ehhez jön még az úszások­tatásban részt vevők, vala- ímint a középiskolások és a főiskolások száma, úgyhogy naponta körülbelül 600-an vennék igénybe a létesít­ményt. Hozzáteszem ez be­csült adat. Nincs más meg­oldás, sportolóink a nyitott­ba szorultak, s a többlet- kiadáson túl ez a megoldás olyan veszélyekkel is jár, hogy az utánpótláskorú gye­rekek előbb-utóbb megbe­tegszenek.”) — Tudomásunkra jutott olyan szakvélemény is. mely szerint a mostani hibát egy­hetes munkával el lehetne hárítani. — Korábban már életve­szélyessé nyilvánították az uszodát. Egy szerződésünk értelmében a Budapesti Mű­szaki Egyetem vasbetonszer­kezeti tanszéke negyedéven­te megvizsgálja az épület állagát. Problémánkkal most is hozzájuk fordultunk, de ők addig amíg a tömedéke­lés tervdokumentációját nem tudják áttanulmányozni, nem tudnak érdemben nyilatkoz­ni. — A csőtörés napján az ügyeletes úszómester egy­szerűen elzárta a női öltö­zőnél lévő melegvíz-csapot, amikor is megszűnt a kiszi­várgás. — A dolog nem ilyen egy­szerű, mert több vezeték, s így a főnyomócső is any- nyira elhasználódott, hogy tüzetes vizsgálatnak kell alá­vetni az egész rendszert. — Kérem, cáfolja meg, ha nem igaz. A városban az a hír terjeng, hogy a víz­mű vállalatnak minden egyes zárva tartott nap nyereség. — Semmiképpen sem az, mert olyan állandó költsé­geink vannak, amelyek üze­men kívül is megvannak. Nem beszélve arról, hogy ez erkölcsileg milyen rossz fényt vetne ránk, ha ez igaz lenne. — Éves szinten mennyibe kerül a fenntartás? — 1984-ben 5,5 milliót, tavaly 5,4 milliót költöttünk a fedett uszodára. A támo­gatás mértéke, ha minden igaz, idén 2,5 millió forint körül lesz. a veszteségünk tehát 3 millió körül mozog. — Ügy tudom, hogy felve­tődött már az az alternatí­va is, hogy eladnák, de úgy is mondhatom, hogy állami gondozásba adnák az uszo­dát. — Ha akadna egy olyan cég, aki átvenné, és eset­leg gazdaságossá tudná ten­ni, mi nem zárkóznánk el, hogy átadjuk. — Nem lehetne gazdasá­gossá tenni az üzemeltetést? — Véleményem szerint: lehetetlen, nemcsak Eger­ben, de bárhol az ország­ban. Csak állami támoga­tással lehet ellensúlyozni a magas fenntartási és ener­giaköltségeket. Még akkor sem lenne rentábilis, ha drasztikusan megemelnénk a jegyárakat. — Az évek hosszú során mennyit költöttek javítás­ra, pótlásra, amit esetleg el lehetett volna kerülni ak­kor, hogyha tökéletes uszo­dát építenek? — A beruházási költségek többszörösét fordítottuk már rá. — Őszintén szólva, én ezt az egész ügyet egy ten­geri kígyóhoz tudnám ha­sonlítani, aminek még nem látom a végét, ön igen? — Talán. A fedett uszoda ideiglenes jelleggel csak meghatározott ideig tudja szolgálni a „vizes sportokat”. A megoldás egy új, lehető­leg 50 m-es uszoda, ezt pe­dig át kellene alakítani edzőteremmé. — Visszatérve az alapkér­déshez. Tudna egy konk­rét időpontot mondani, ami­kor újra kinyitják a kaput? — Konkrét válasszal nem tudok szolgálni, az időpont nem tőlünk, hanem a kivi­telezőtől és a szakvélemény kiadásától függ. Budai Ferenc A gokartot azonban tu­lajdonosa, Rágó Ferenc lel­kes bemutatója után hamar megtanulom közelről is tisz­telni. A miértekről majd ké­sőbb. Előbb lássuk, hogyan született meg szőkébb pát­riánkban az e'ső goikartos szakosztály, nem sokkal ké­sőbb máris sikert aratva! Véletlenek játéka Voltaképpen a lányaim­nak vettem „játszani” — vallja be gazdája. így utó­lag egy kicsit magát is meg­mosolyogva. — Hiába lel­kesítettem azonban őket, még Kecskemétre is leutaz­va velük, hogy lássák, mi­lyen ez a műfaj, nem mer­tek beleülni. Én viszont ad- dig-addig mutogattam a kü­lönböző lehetőségeket, míg a székben „ragadtam”. Ragó Ferenc először a Mátravidéki Fémművek Fü­zesabonyi Gyárának színei­ben szeretett volna verse­nyezni, Anyagi lehetőségek híján azonban tovább kel­lett állnia, ma már azt mondhatjuk szerencsére, hisz így alakulhatott :ki egy iga­zi csapat Hevesen. Ügybuz- ígalma ugyanis gyorsan meg­sokszorozta a híveket: most öt versenyzőjük, s több tá­mogatójuk van. — Jelenlegi munkahelyem, a hevesi kommunális üzem fogadott be bennünket a szárnyai alá. Itt sikerült rá­vennem kollégámat, ötvös Imrét is a versenyzésre. Egy hiányzó helyett kellett be- ugrania, szinte az egyik nap­ról a másikra — és megcsi­nálta. Jelenleg ő, mint szak­osztályunk titkára talán raj­tam is túltesz a lelkesedés­ben. Start — gondokkal — Hát az kell is ide! — bólogat a titkár, aztán pon­tokba szedve sorolja a leg­égetőbb gondokat. Szerinte az a legnagyobb baj országosan is, hogy ke­vesen ismerik a gokart mi­benlétét és szépségeit. A kí­vülálló első pillanatban meg- hökken, ha egy-egy felsze­relés árát meghallja, s nem iszámol annak utána, hogy más jóval egészségtelenebb hobbi is benne van ennyi­be, ha a napi cigi vagy szesz, esetleg a randevúk költsé­geit valaki összegzi. Ugyancsak a sportág nem ismert voltából fakad, hogy hazánkban mind ez ideig csak Győrben és Kecskemé­ten lehet szabályos pályán edzeni, s a „kilométerpénz” természetesen növeli a költ­ségeket. Egyenes következ­mény. hogy emiatt egyre kevesebb a gokartozini vá­gyó komoly érdeklődő, te­Ragó Ferenc egy év alatt lett I. osztályú versenyző hát az elismerésre méltóan nagy múlttal rendelkező szakosztályokat is sorra megszüntetik fenntartóik. Je­lenleg körülbelül húsz csa­patnál alig száz versenyző tevékenykedik. Zárójelbe téve mondják: — Pedig mennyi mindent nyerhet, aki beáll közé­jük . .. ! — Az önálló, pontos mun­kának, aztán az önfegyelem elsajátításának szükségessé­ge. — A technikai szerelési is­meretek megszerzése. — A biztonságos, kitűnő vezetési stílus kialakulása. — Bátorság, bajtársiasság, szervezőkészség... — Mindez nekünk, fel­nőtteknek is hallatlan nagy érték, de tessék kivetíteni ugyanezt a járókelőket ré­misztgető, az ugyanilyen drá­ga motorokkal föl-alá célta­lanul száguldozó fiatalokra — fejezi be Ötvös Imre. Eredményekkel az elismerésért Hogy a föntebb i, ördögi kör megszakadjon, az egyik első lépésük az volt, hogy nyilvános bemutatót tartot­tak. A következő az, hogy módszeresen és tervszerűen bizonyítottak. Részt vettek mindahány versenyen, és gondosan ügyeltek arra, hogy a csapat tagjai kockázatmen­tesen, de biztosan lépegesse­nek előre. Eliső esztendei eredménye­ik —- nyugodtan mondhat­juk — bravúrosak. Hogy csak a legkiemelkedőbbet említsük, Ragó Ferenc elér­te az I. osztályú versenyzői címet... Van azonban amit ennél is többre tartanak. — Sikerült olyannyira megnyernünk a helybelie­ket; a lakosság és a vezetők támogatását, hogy ma már az ország harmadik gokart­pályájának a megvalósítására is gondolhatunk — itt He­A varázslatos négykerekű ... (Fotó: Perl Márton) Ragó Ferenc, az elnök tér­képet vesz elő, azon magya­rázza, hogy miként lehetne a 'most építendő középfokú oktatási intézmény készülő tanpályáját. a feltételeknek megfelelően kialakítani — nem később, mint április 30-ig. Május 1-re ugyanis már országos meghívásos versenyt szerveznek. Ez a harmadik lépés a sportág érdekében ... A jövő, a tervek — Egy ROTAX nevű gé­pet szeretnénk megvásárol­ni, ez ugyanis alkalmas len­ne arra, hogy ügyes pilótá­val nemzetközi bajnokságo­kon is részt vehessen. En­nek érdekében toborozzuk a további híveket. Azokat is, akik versenyzőként szeret­nének bekapcsolódni a szak­osztály életébe, s azokat is, akik anyagilag tudnak segí­teni — vázolják a terveket. — Az érdeklődő fiatalok ki is próbálhatják a masiná­ikat. Mert hisz a cél v-égül is az, hogy az egy úttörő je­löltünk és két ifjúsági csa­pattagunk mellé minél töb­ben felsorakozzanak. Kaposvárott a Tanép Rövid szünet után foly­tatódik az NB I-es férfi ko­sárlabda-bajnokság. Az eg­ri Tanép gárdája ma, késő délután, Kaposvárott lép pályára, a Sáév ellen. Komenczi Lajos edző be­tegsége miatt a héten az egyik játékostárs, Korepta irányította a munkát. Napi két tréninggel készültek a mai találkozóra. Ma és holnap a körcsarnokban Palánkfoci Hagyományosan az idén is megrendezi az egri váro­si tanács sportoszlálya a labdarúgó szakszövetséggel közösen a városi kispályás labdarúgó bajnokcsapatok teremtornáját. Ma és hol­nap a kupavédő Lendület, valamint az egyes osztályok legutóbbi bajnokai: Borkom­binát, BM KISZ, Tanép KISZ, Berva III., D. Dózsa, TSZKER Honvéd Botond lépnek pályára a paiánkok- kal határolt játéktéren. Sportműsor Szombat Asztalitenisz: E. Vörös Mete- or—Tolnai VL NB I-es női mér­kőzés, Eger, Gárdonyi gimn., 11 óra. Kézilabda: Bajza-kupa fiú te­remtorna (6 csapat) Hatvan, 5-ös Sz. Alt. Isk., 8.30. Sí: Heves megye alpesi baj­noksága, óriásműlesiklás, Kékes­tető, északi pálya, 10 óra. Az OSC és a BKV Előre alpesi utánpótlásversenye, Galyatető, 11 óra. Megyei sífutó- és biatlon- bajnokság, Galyatető (hóviszo­nyoktól függően!). Teke: Spartacus-kupa Eger, népkerti automata pálya, 7 óra. Labdarúgás: Bajnokcsapatok kispályás teremtornája, Eger, körcsarnok, 8 órától. MÉH-ku- pa teremtorna megyei döntője, Eger, 6-os Sz. Ált. Istk., 10 óra. Vasárnap Sakk: Heves megye ez évi villámbajnoksága Gyöngyös, Eg­ri úti sporttelep, 9 óra. Sí: Heves megyei alpesi baj­nokság, műlesiklás, Kékestető, északi pálya, 10 óra. Megyei sí­futó- és biatlonbajnokság, Ga­lyatető (hóviszonyoktól függő­en!). Labdarúgás: Bajnokcsapatok kispályás teremtornája, Eger körcsarnok, 8 órától. vesén. Megyei sorsolás! A megyei labdarúgó-bajnokság tavaszi idényének sorso­lását elkészítette a versenybizottság. A fordulók párosítását a hétfői számunkban közöljük. Németi Zsuzsa A HEVES MEGYEI AUTÓKÖZLEKEDÉSI TANINTÉZET PÁLYÁZATOT HIRDET oktatásvezetői állás betöltésére FELTÉTELEK: felsőfokú végzettség, irányítói, vezetői gyakorlat, elméleti szakoktatói végzettség, legalább BC-vezetői engedély, egri lakás, letöltött katonai szolgálat, erkölcsi bizonyítvány. Elsősorban autóközlekedési tanárok jelentkezését várjuk. A kézzel írott, részletes pályázatokat 1986. január 31-ig lehet a következő címre küldeni: HEVES MEGYEI ATI 3301 EGER, Széchenyi u. 47. Pf.: 203. Bérezés a 17/1983. (XII. 17.) ÁBMH sz. rendelet alapján, a gyakorlati idő és végzettség figyelembevételével.

Next

/
Thumbnails
Contents