Népújság, 1986. január (37. évfolyam, 1-26. szám)
1986-01-10 / 8. szám
NÉPÚJSÁG, 1986. január 10., péntek ■■■■hÉHBÉ J. Elkészült a pannonhalmi téglanyár Erősödő bizalom Beszélgetés dr. Dobi Ferenccel, a Medosz főtitkárával Ma kezdi meg munkáját a Mezőgazdasági. Erdészeti és Vízügyi Dolgozók Szakszervezetének XXVI. kongresszusa. Számvetés és ünnep is ez egyben a küldötteknek és a szakszervezet tagjainak, hiszen a szakszervezet megalakulásának 80. évfordulójáról is megemlékeznek. Dr. Dobi Ferenc főtitkárral a kongresszusi készülődés befejezéséhez közeledvén sok mindenről beszélgethetnénk, de most csak néhány fontosabb kérdést érintünk. (MTI-fotó: Matusz Károly) RÉGI SZAKMÁK - BÚCSÚZÓ MESTERSÉGEK Bőrös a vár aljában — A kongresszus előtt mindenütt befejeződtek az alapszervezeti választások. A Medosz az egyik legnépesebb szakszervezet Magyar- országon, így a választási tapasztalatok is jórészt általánosíthatók. Hogyan jellemezhető az alapszervezeti taggyűlések légköre? — A Medosznak 400 ezer tagja van, akik több tízezer munkahelyen dolgoznak, s 1375 alapszervezetben tömörülnek. A választásokon a tagság rendkívül aktív volt, amit egyebek között az is jelez, hogy a tagok 80 szá• zaléka részt vett rajtuk, s 50 ezren véleményt is mondtak. Sokan üdvözölték a választások új, demokratizmust erősítő vonásait, a titkos választás és a többes jelölés kiterjesztését. Azt tapasztaltuk, hogy a demokratizmus erősödése a tagok bizalmát is növelte a szakszervezet iránt. Az alapszervezeti vezető testületek tagjainak 25 —30 százaléka kicserélődött. Ez az arány kedvező, hiszen lehetőséget nyújt az állandóságra és a megújulásra egyaránt. Kivételt képeznek a kisebb termelőszövetkezeteknél dolgozó alapszervezetek, melyeknél az országos átlagot lényegesen meghaladták a személycserék. Ez két dolgot is jelenthet egyszerre: a demokratizálódási folyamat tartalmi változásokat hozott, másrészt a termelőszövetkezeti alapszervezetekben nagy a vezetőségi tggok fluktuációja. A jelenség mindenképpen figyelmet érdemel. — Az alapszervezeti taggyűlések egyfajta társadalmi párbeszédet is jelentenek, s ezt az ötvenezer felszólalás megerősíti. Mi foglalkoztatja manapság a szakszervezeti tagokat? — Már a beszámolókból is kiderült, hogy a szakszervezeti tagok a korábbinál érzékenyebben reagáltak a társadalmi, gazdasági eseményekre, folyamatokra. A taggyűléseken sokan például aggodalommal szóltak a mezőgazdaság, az erdészet és a vízügy helyzetéről, hiszen tapasztalják, hogy ezek az ágazatok is mind nehezebben teljesítik terveiket, megcsappant a nyereségük, s kevés pénzük van a termelés bővítéséhez. Markánsan megjelent az alapszervezeti tanácskozásokon két réteg problémája: a fiataloké és á nyugdíjasoké. A mi szak- szervezetünk a tagok korát tekintve fiatal, a 30 éven aluliak aránya mintegy 30 százalék. Ök szinte mindenütt hangsúlyozták, hogy a korábbinál lényegesen nehezebb a pályakezdés, a családalapítás, különösen a kistelepüléseken emlegették, hogy az iskolából kikerülő lányok nem mindig találnak maguknak munkahelyet; a kisgyermekes családok gondjait szaporítja, hogy nincs elég hely a bölcsődékben, óvodákban. Másik sajátossága szakszervezetünknek, hogy a tagok között sok az átlagosnál jóval szerényebb jövedelmű nyugdíjas. öt év alatt ugyan mintegy ezer ember kapott közülük nyugdíjkiegészítést, de ez alapvetően nem oldhatta meg a kisnyugdíjasok helyzetét. — Ma már közhely: elosztani csak azt lehet, ami megvan. A szocialista munkaverseny és az újítások szervezésével, a teljesítményeken alapuló érdekeltség szorgalmazásával a szakszervezet is a termelés bővítésére ösztönzött. Milyen sikerrel? — Az agrárgazdaságot sikerágazatnak tartják országszerte, s ezt az elismerést teljesítménye alapján ki is érdemelte a mezőgazdaság. Az export növelésével és az import mérséklésével a mezőgazdaság számottevően hozzájárult a külgazdasági egyensúly javításához, s közben a hazai ellátás is jobb lett. Ezek kétségtelen sikerek, ám számos területen feszültségek is tapasztalhatók. Az utóbbi években tovább nyílt az agrárolló, növekedett a tartósan veszteséges mezőgazdasági nagyüzemek száma, sok helyütt romlott a dolgozók életszínvonala is. Az erdészet pedig még a mezőgazdaságnál is kedvezőtlenebb helyzetben van. Az erdőgazdaságok növelték a fakitermelést, az elmúlt télen szinte emberfeletti erőfeszítéseket tettek a tűzifaellátás javítására, minden eddiginél nagyobb mértékben bővítették az exportot, de ennek a helytállásnak az anyagi és erkölcsi elismerése elmaradt. Csökkent az ágazat nyeresége, a kisebb érdekeltségi alapból nem jutott elég pénz a nagyobb teljesítmények elismerésére, s a kedvezőtlenül alakuló bérek miatt sokan elhagyták az erdőgazdaságokat. A vízügyi ágazat teljesítette a VI. ötéves terv célkitűzéseit, sőt, a tervezettet meghaladó mértékben bővült az ivóvíztermelés és a csatornahálózat. — A múlt esztendő egyik kiemelkedő eseménye volt az új irányítási formákra való átállás. Az állami gazdaságok magukra vállalták a kezdeményezést, elsőkén:', választottak vállalati tanácsokat, igazgatókat. A szakszervezet szervezte a választások előkészületeit, s szerepe ma sem csökkent a vállalati demokratizmus kiteljesítésében. Hogyan tudnak együttműködni az önkormányzati testületekkel? — Bár ma még jogszabályi átfedések vannak, de többségében zavartalan az együttműködés. Az ellentmondások könnyen megszüntethetek, ha a vállalati tanácsok és a szakszervezeti bizottságok kölcsönösen tiszteletben tartják egymás jogosítványait, nem ragaszkodnak mereven a jogszabályokhoz, hanem azok szellemét érvényesítik. Persze, mindez csak átmeneti időre lehet érvényes, hiszen az egyértelmű jogszabályi rendezést sem szabad elhanyagolni. Mint mindenben, e tekintetben is a célt kell szem előtt tartani: a vállalatok hatékonyabb gazdálkodását. Az ezt elősegítő módszereken, eszközökön lehet vitatkozni, de ennek eredménye a célhoz igazodjék. V. F. J. Elkészült hazánk legújabb — és egyben legkorszerűbb — téglagyára Pannonhalmán. A 97 millió forintos beruházás eredményeként évente 12 millió tégla gyártására nyílik lehetőség. Felvételünk az új üzemben készült A történelmi környezet meghatározó. Különösen igaz ez a megállapítás a megye- székhely ódon hangulatú, régies csengésű Almagyar utcájára, ahol néhány évtizede még jó néhány iparos mester nyitotta, s csukta műhelyének fapalettáját, s ilyenkor tél idején az apró kis üzletecskék megadóan bújtak oda a történelmi hírű épület kicsit omladozó, de azért mégis patinás falához. S maguk a mester- uramék sokszor amúgy kö- tényesen át-átszaladtak az utca aljában lévő „Lutter" postára, adót befizetni, vagy netán sürgönyözni. Napjainkban nemcsak az oltalmat nyújtó vár támfalai lettek „modernebbé" — lévén, hogy betonból készültek —, az egykori erősség oldalai, hanem megfakult a környék romantikája is. Sajnos, örökre becsukódott jó néhány békebeli kisiparos műhelye, s lehúzták a redőnyt az aprócska üzletek is. Csupán az utca legelején álló „tornyosház” földszinti helyiségének ajtaját nyitják meg a kuncsaftok, kérve a „vargáné” Szabó Gé- zánét, akit a törzsvendégek csak Giziké néninek szólítanak, hogy ugyan tűzze meg már bőrtáskájukat, cseréljen zippzárt a csizmán, vagy varázsolja újjá a kopottas bőrkabátot. Sajnos, néhány hónapja az ősz, halk szavú asszony egyedül ül a munkapad mellé. Élete párja, az ügyes kezű Géza mester már nem veheti többé kézbe a suszterárat. . . — Mostmár egyedül kell győznöm — mondja szomorkásán, miközben az orvoslásra váró viseltes bőrholmikra: cipők, csizmák halmaira mutat. Majd negyedévszázadot töltöttünk el ebben a vár alatti kis műhelyben. Férjem cipészmester volt, az egri ktsz alapító tagja. Jómagam felsőrészkészítő, így a két testvérszakma is egyesült kettőnk házasságában és az ő ügyes keze is jól jött bizony a munka dandárjában. — A férfias foglalkozásra hogyan esett a választása? — Bélapátfalvi varga dinasztiából származom, s még az édesapám mellett lestem el a műhelytitkokat. Engem a sajószentpéteri ipartestület fogadott mesterré. Egerbe kerülve először Novak József suszterüzletében kezdtem el szabni a lábbeli felső részét, majd kiváltva az ipart: 1965-től megnyitottuk a mostani boltunkat, ahol a férjem nyugdíjba vonulása után ketten dolgoztunk. — Gyakorlatilag őri a szakma olyan utolsó képviselője, aki szinte mindenfajta bőrrel kapcsolatos javítást elvállal. Korábban volt-e módja arra, hogy átadja nagy szakmai tapasztalatát és szeretetét a fiatalabbaknak? — Valóban magam sem hiszem, hogy manapság sokan lennénk azok, akik hűek maradtak a bőrvágóhoz. Igaz, jómagam művészi igényt támasztó remekműveket nem készítettem. Egész életemben tettem, amit kellett. Segítettem mindazokon, akiknek kabátja, cipője, csizmája, vagy más bőrből készült holmija igényelte munkámat. A Kiosz szerette volna, s biztatott arra, hogy fogadjak tanulót. De bizony, ilyen céllal az elmúlt negyedszázad alatt egy fiatal sem nyitotta meg a műhelyajtót. Tán az igazsághoz hozzá tartozik az is, hogy vagyongyarapításra és -szerzésre senki sem választja ezt a hivatást. Jómagam hivatásnak éreztem választott szakmám. Sajnos, szegény férjem egykori tanulói is mind hátat fordítottak a kaptafának. S igaz, ami igaz — ezt már a sorok írója is tapasztalta — Giziké néni képletesen is, meg valóságban Is inkább befoldja, mintsem, hogy megvágná a páciens bugyellárisát. — Annyi pénz mindig került az asztalfiába, ameny- nyiből felnevelhettük öt gyermekünket — veszi át a szót vendéglátónk ismét, majd így folytatja: — Ám, kissé — magam is nyugdíjas korú lévén — elfáradtam. De nyugdíjamból nem tudok megélni, így hát visszatértem a mühely- pad mellé. A kézműves szakma szeretete öröklődött a családban, hisz két fiunk egyike lakatos, a másik autószerelő. S a legnagyobb leányom pedig, igaz ő közgazdász, de mint „anyagbeszerző” segít nekem, mert a munkámhoz szükséges kellékeket ő hozza Budapestről. Sajnos, itt helyben alig jutok hozzá ahhoz, ami kellene. Márpedig a régi kis műhely még ma is sok szíjat, csatot, cérnát, kapcsot „fogyaszt”. Hisz ottlétünkkor is — noha már bőven bennjártunk a zárórában — ... a kuncsaftok világot látva, egymásnak adták a kilincset. Egy libbenő szoknyás gimnazista báli cipőjére kér új pántot. Piros arcú kis nebuló pedig a csúszkálásban elszakadt iskolatáska fülét szeretné meggyógyíttatni. Aztán elbúcsúzunk, de önkéntelenül is tovább morfondírozunk azon, hogy mi lesz velünk, „régimódi” emberekkel akkor, ha ezek az idős, a szó szoros értelmében iparosok elhagyják a mesterségek színpadát. Akkor vajon ki fogja a viseltes, de még használható holmikat újjá varázsolni. . . Soós Tamás Az egészséges környezetért Mindannyian szeretjük az arany kalásszal ékes róna- ságot, melyre pipacsot éget a lángoló magyar nyár; szeretjük a mezőt, ahol tücsök dalol; elnézzük, milyen kékek az alkonyi dömbok; hogy bókol a nádas a tavon; s a költővel valljuk: „Szép vagy ó hon, bérc, völgy változnak gazdag öledben...” De nem elég csak szeretni a zúgó erdőt, gyönyörködni a nyíló virágban, meglesni a napon sütkérező gyíkocskát. A technika századában óvnunk kell a természetet, hogy megőrizzük mai teljességében, gazdagságában. Erre figyelmeztet a Hazafias Népfront nemrégiben megtartott VIII. kongresszusának állásfoglalása is, amikor — többek között — hangsúlyozza: „Társadalmi érdek, hogy la Ikörnyezet- és Itermészetvédelem feladataiban a felismerést felváltsa a (következetes cselekvés. (El kell érni, hogy a \környezetgazdálkodás etikai, lelkiismereti kérdéssé is váljon.” Nem elég tehát az, hogy az állami szervek hivatalból teljesítik környezetvédő teendőiket, és a lehetőségekhez képest igyekeznek kialakítani a gazdasági tevékenység környezetkímélő módszereit is. Mindezt társadalmi közreműködésnek kell kiegészítenie, olyan lehetőségeket, szervezeti, kereteket kialakítva, hogy ki- nek-kinek módjában álljon kibontakoztatni cselekvő részvételét a társadalmi együttműködésben. Nagy szükség van a környezetkárosítás mérséklése érdekében a társadalmi ellenőrzés erősítésére is. A helyzet komolyságát jelzi az Országos Környezetés Természetvédelmi Hivatal megállapítása is, mely szerint az ország jelenlegi környezeti állapota az eddigi erőfeszítések és a különböző területeken. elért eredmények ellenére sem kedvező. A legnagyobb gondot a veszélyes hulladékok kezelése, a levegő szennyezettségének mérséklése, és az ivóvízbázisok védelme okozza. Mindez óriási anyagi terheket is jelent az országnak. Ezért, bár a VII. ötéves tervidőszakban a környezetvédelmi problémák megoldásában határozottabb, differenciáltabb előrelépésre lenne szükség, reális, célként csak a környezet minőségromlásának fékezését tűzhetjük ki. Csak egyes súlyponti kérdésekben várható határozott előrelépés. 1986-ban 232,7 millió forinttal gazdálkodik az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal, ez az ösz- szeg az előző évinél 15 és fél százalékkal magasabb. Sok mindenre kellene telni ebből a pénzből. Például erőteljesebben bekapcsolódik hazánk a könyezetvédelem nemzetközi, kormányközi szervezeteinek munkájába, csatlakozunk különböző természetvédelmi egyezményekhez, elsősorban a szomszédos országokkal működünk együtt. Sok pénz kellene felújítására is, többek között az aggteleki barlang és létesítményei is sürgős javításra szorulnak. Nem könnyű feladat a rendelkezésre álló összeget sem elkölteni, például beruházásra, mert a különleges terepeken, a sajátos földrajzi, geológiai viszonyok között nehéz gondosan előkészített, kifogástalan munkát végezni: kevesen is vállalkoznak rá. Pedig vannak halaszthatatlan feladatok, mint a Kiskunsági Nemzeti Park területén a Kolon-tó felszíni vízelvezetése, vagy a kunkápol- nási mocsár helyreállítása, hogy csak néhány természet- védelmi célkitűzést említsünk. Ipolytarnócon viszont az ősmaradványok megőrzését, konzerválását, bemutatását biztosító létesítményhez még a látogatók számára kell szociális helyiségeket építeni. Dévaványán a túzokrezervátumban folyik a munka. A környezetvédelem érdekében történő vállalati beruházások támogatását szolgálja 1986-ban is mintegy 400 millió forint; amelyet főként a veszélyes hulladékok ártalmatlanná tételére, és a levegő tisztaságának védelmére kell fordítani. Egyébként az állami támogatás megoszlásának aránya a megyék között viszonylag állandó, ez is hozzájárul ahhoz, hogy Békés és Pest megye elmaradása konzerválódott. Minderről azonban tudnia kell a közvéleménynek. A környezet- és természetvédelem ügyét a társadalom csak akkor képes hathatósan segíteni, ha az emberek tisztában vannak mindenütt azzal, hogy mik a konkrét tennivalók, amelyeknek sürgős elvégzése a saját érdekük is. Mindannyiunk érdeke, hogy kultúrált, egészséges környezetet teremtsünk, hogy megőrizzük a körülöttünk élő természet szépségét, gazdagságát.
