Népújság, 1986. január (37. évfolyam, 1-26. szám)

1986-01-09 / 7. szám

4. NÉPÚJSÁG, 1986. január 9„ csütörtök PETÖFISEK A KIVÁLÓ KOLLÉGIUMI CÍMÉRT Mit adhat a „második otthon”? Négy középiskola 165 tanulója él az egri Petőd Sándor Középiskolai Fiúkollégiumban, akikre össze­sen tizenöt dolgozó visel gondot. A tanulmányi átlag már évek óta 3,6—3,8 között mozog, s a továbbtanu­lásra jelentkezők 60—70 százalékának sikerült bejut­nia az egyetemekre és főiskolákra. Idén harmadszor nyerték el az arany oklevelet, s a jelek szerint jövőre eséllyel pályáznak a „Kiváló” címre. Az ebédlőben — 1980-ban neveztünk be a kollégiumok közötti ver­senybe, amikor az épület felújítása befejeződött — tájékoztat dr. Dobos József igazgató. — Azelőtt olya­nok voltak itt a körülmé­nyek, hogy nem nagyon lett volna értelme próbálkoz­ni. Először érthetően csak a bronz, utána az ezüst okle­velet pályáztuk meg, 1983 óta viszont már az aranyakat gyűjtjük. A felújítás egyben mo­dernizálást is jelentett, amennyire az anyagi lehe­tőségek engedték. Ma már állandóan és kellő mennyi-, ségben' van a mosdókban meleg víz, és minden tanu­ló önálló, zárható szekrény­nyel rendelkezik. A korábbi egy helyett négy televíziónk van, s ezzel sikerült meg­szüntetni a képernyő előtti tumultust. A . konyhánkat ugyancsak korszerűsítettük és jelenleg hatszázötven em­bert ebédeltetünk a város iskoláiból... Ahol ennyi fia­tal él együtt, nagyon fon­tos, hogy mindenki ügyel­jen a rendre és a tisztaság­ra, hiszen ez nemcsak a jó közérzet, a kulturált kör­nyezet miatt, de egészség- ügyi szempontból is fontos. A tanulócsoportok között ezért tisztasági versenyt hir­dettünk: úgy vélem, hogy ennek meg is van az ered­ménye. A kollégiumot bejárva, el kell ismerni az igazgató sza­vainak igazságát. A háló­szobákban zsúfoltan állnak ugyan az ágyak — ezt dik­tálja a szükség —, de mind­egyik gondosan bevetve, rajtuk a paplan, párna ügye­sen kisimítva. Ezeknek a fiúknak már nem lesz sok gondjuk a katonasággal. A mosdókban, a folyosókon, sőt még a lépcsőházakban is ragyog minden. Benézünk a tanulószobákba is. A tás- kák egy praktikus állványon sorakoznak, s minden fiú külön asztal mellett tanul. — A középiskolákban legfontosabb a tanulás, ezért mi is erre fektetjük a legnagyobb hangsúlyt — suttogja dr. Dobos József, hogy ne zavarjuk a köny­vek fölé hajoló másodikoso­kat. — Ügy érzem, nem le­het nagy panasz a diákja­inkra, s ez szorgalmukon túl a kollégák lelkiismeretes munkájának köszönhető. Ko­molyan vesszük a felzárkóz­tatást is, hiszen a vidéki iskolákban bizony nem mim dig egyenletes az oktatás színvonala, itt pedig egy­formán megkövetelik mind­egyik gyerektől, hogy tudá­sa maximumát nyújtsa. Azoknak, akik elérik a jó, illetve jeles szintet, kimenő­hosszabbítást engedélyezünk. Ez a kedvezmény természe­tesen csak addig érvényes, amíg tartják az eredményü­ket. Sokat segít a tanulópá­rok kialakítása is. Igaz, itt a szükségből kovácsoltunk erényt, mert sajnos kevés a nevelőtanár. Ennek magyarázatát Dom- boróczky Ignáctól kapom meg, aki 23 éve van a pá­lyán, bőségesen rendelkezik hát tapasztalatokkal. — Az időbeosztáshoz a családos emberek már ne­hezen tudnak alkalmazkod­ni, hiszen itt este, éjszaka, sőt hétvégeken is bent kell lenni. Ezért aztán a fiata­lok családalapítás után igye­keznek más állás után néz­ni. A nevelés hatása nem mérhető egyik pillanatról a másikra, így a sikerélmények lassabban érkeznek. Az anyagi és erkölcsi elismeré­sen is lehetne még javíta­ni. A létszámhiányra jel­lemző, hogy két nyugdíjas kolléga munkájára is nagy szükség van: dr. Farkas László például már hetven­négy éves és még mindig elég energiával rendelkezik ehhez a nem könnyű hiva­táshoz. Egyébként úgy ér­zem, jó kollektíva alakult ki itt. Megtanultunk alkal­mazkodni egymáshoz, és amit a legfontosabbnak ér­zek -.^egységes követelménye­ket támasztunk a diákok­kal szemben. A népies bútorokkal be­rendezett, hangulatos tár­salgóban éppen diáktanácsülés van. Az új tisztségviselők megválasztásának előkészí­téséről folyik a szó. A ta­nulócsoportok által állított jelöltek közül a közgyűlés választja ki majd az arra érdemeseket. Annyiban azért megegyeznek a tagok, hogy a leköszönő Gergely József helyére másodikos fiút kel­lene választani a titkári posztra, aki még „kifuthat­ja” magát. — Figyelembe veszik-e a nevelőtanárok a DT véle­ményét? — kérdezem. — Számolnak-e a javaslatai­tokkal, vagy inkább csak formális testület vagytok? — Továbbítjuk a társa­ink által felvetett problé­mákat és igyekszünk úgy befolyásolni a döntéseket, hogy a diákság érdekei is érvényesüljenek — válaszol Ködmön István szervezőtit­kár. — Nem kis szerepünk volt például a fél 7-es éb­resztő bevezetésében és a kötelező reggeli tanulás el­törlésében, ami kicsit ké­nyelmesebbé tette az életün­ket. Hiszen aki akar, az úgyis tanul: legalább ötven, hatvan ember továbbra is ott ül ébresztő után az asz­talánál és átfutja az azna­pi anyagot. — Mennyire van befolyá­sotok a társaitokra? — A többséggel szót ér­tünk — vélekedik Vattai Ti­bor. — Különösen az első­sökre kell odafigyelni addig, míg be nem illeszkednek az itteni életbe. Nagyobb konf­liktusok nincsenek, még a gárdonyisok, dobósok, szi­lágyisok és alpárisok kö­zötti rivalizálás is békésen folyik. — No, és mi a helyzet a lányokkal? — kíváncsisko­dom. A savanyú arcokból azonnal látom, hogy e té­ren az ábra valahol kollé­gista korom óta lényegében nem változott. — Egri lánnyal kell jár­ni — közli a magas testü­letből valaki. — Most vettük föl a kap­csolatot a József Attila Leánykollégiummal — egé­szíti ki a helybenhagyó bó­logatásokkal fogadott kije­lentést Kovács István. — Közös klubdélutánokat, mű­soros esteket szeretnénk szer­vezni majd. A diáktanács ülése után megtudom még azt is, hogy a 275 éves falak között élénk kulturális és közösségi élet zajlik. Benézünk a japán gépekkel felszerelt stúdió­ba, ahonnan zenét és híre­ket sugároznak naponta há­romszor, és szóba kerül az „Így írunk mi”-kör, ahol versekkel, novellákkal pró­bálkoznak az ijfú alkotók. Műsoros est készül a Télapó napjára, s minden évben megemlékeznek a névadó költőről is. Rendszeresek a közös mozi- és színházláto­gatások, a házi sportverse­nyek, de van a munkaterv­ben politikai vetélkedő és kirándulás is. Nemrég egy csehszlovákiai testvérkap­csolatra is szert tettek a pe- tőfisek, melynek egyik első lépése egy háromnapos lo­sonci út volt. A legújabb kérés pedig egy számítógép. S ha minden igaz, dr. Do­bos József támogatni fogja e hasznos divatot, ami megintcsak a legfőbb cél­kitűzést: az eredményesebb tanulást szolgálja. — A demokratizmus szük­séges — módja búcsúzóul —, de nem fajulhat anarchiá­vá, mert ez már egyáltalán nem szolgálná a gyerekek érdekét, sőt: éppen ellenke­zőleg. A mi szerepünk többek között az, hogy okos peda­gógiával, személyes példa­adással befolyásoljuk diák­jaink fejlődését. Olyan em­bereket kell nevelnünk, akik megtalálják és megállják a helyüket az életben, s mind­ezt olyan módon kell ten­nünk, hogy évek múlva is úgy emlékezzenek majd a kollégiumra, mint második otthonukra. Koncz János mi. Szeptemberben Moszkvá­ból visszatért Koloko- lamszkba Orom doktor, aki üzleti ügyben járt a fővá­rosban. Sántított, és szoká­sa ellenére konflison hajta­tott haza az állomásról. A doktor rendszerint gyalog járt haza >az állomásról. Grom polgártársad rop­pantul elcsodálkozott e ténykörülményen. Amikor pedig férje bal cipőjén gép­kocsiabroncs világos, rovát­kolt nyomát vette észre, ámulata még jobban foko. zódott. — Autó alá kerültem — közölte Grom doktor vidá­man —, azután pereskedtem. És a kereskedő-doktor, fö­lösleges részletekkel tar­kítva beszédét, elmesélte ne. jének szerencséje történetét. Moszkvában, a tveri so­rompónál, a gépkocsiabron- csok képében csikorgó For­tuna Grom doktor felé for­dította arcát. Oly tündöklő volt az arca, hogy a doktor leroskadt. Mihelyt feltápász. kodott, ráeszmélt, hogy el­gázolta egy autó. Nyomban megnyugodott, letisztogatta bepiszkolódott nadrágját, és felkiáltott: — Megöltek! A kék Packard megállt, s egy elegáns ikeménykalapot viselő férfi és egy barna ba­juszos sofőr ugrott ki belő­le. A pórul járt automobil hűtője fölött a szomszéd kis Ország tanka zászlócskája repdesett. — Megöltek! (— ismételte határozottan Grom doktor, az összeverődő bámészko­dókhoz fordulva. — Ismerem az illetőt — mondta egy hetyke hang. — Kalamajka nagykövete. A kalamajkái nagykövet. A tárgyalás már másnap megtörtént, és az ítélet ar­ra kötelezte a kalamajkái nagykövetséget, hogy havi százhúsz rubelt fizessen a doktornak, az okozott sérü­lés miatt. Ez alkalomból Grom dok­tor három nap, három éjjel egyfolytában mulatozott ko- lokolamszki cimboráival. A dáridó vége felé észrevették, hogy Alekszej Jeliszejevics, a munkanélküli cukrász el­tűnt. Még el sem csitult az el­ragadtatás a Grom doktort ért szerencsés sorsfordulat miatt, Iamikor újabb szen­záció rázta meg Koloko- lamszkot. Megjött Alekszej Jeliszejevics. Kiderült, hogy Moszkvába utazott, ott me­rő véletlenségböl a kalamaj­kái nagykövet kék autója alá került — és bírósági íté. lettel tért haza. Ez alkalommal a nagykö­vetséget havi száznegyven rubel fizetésére kötelezték, az okozott sérülés miatt, minthogy a cukrász vállá­ra népes család eltartásának gondja nehezedett. A cukrász örömében egy hordó isört gurított elő a népnek. Egész Kolokolamszk sörhabot rázott a bajuszáról, és magasztalta az utcai köz­lekedés áldozatát. A harmadik áldozat egy hét múlva jelentkezett. Szin. gyik-Bugajevszkij volt, a szavaló- és énektanfolyam vezetője. A reá jellemző egyenességgel járt el: Moszkvába érkezve, egye­nest a kalamajkái nagykö­vetség kapujához ment, és amint az autó kibukkant az utcára, a kerék alá tette a lábát. Szingyik-Bugajevszkij eléggé súlyos zúzódást, és élethossziglani százrubeles járadékot kapott. Csak ekkor eszméltek rá a kolokolamszkiak, hogy városuk történetének új fénykora köszöntött be. A polgárok roppant buzgalom­mal láttak hozzá a Grcm doktor által felfedezett aranytelér kiaknázásához. (Folytatjuk) __________________________ CSUVÁJ, AZ ERDŐ KAPITÁNYA Mesekrimi — Dargay Attilától — Megástuk a startlyukat, így mondják ezt nálunk. Szóval kezdődhet a nagy munka. Munka? Fárasztó, de csodálatos hónapok kö­vetkeznek, amelyet egy me­se légkörében élünk — mondja Dargay Attila, aki a Pannónia Rajz. és Animá­ciós Filmstúdió új, egész estes produkcióját rendezi Az erdő kapitánya címmel. Körülötte rajzok százai. Raj­zok mindenütt, stúdióbeli kis szobájában. Rajzok bo­rítják be- hatalmas otthoni íróasztalát, a kanapét, a ka­rosszékeket. — Ugye, milyen soknak tűnik? De a figurák akkor kezdenek élni, amikor a mozdulattervező is beszáll a munkába. És hirtelen kide­rül, hogy ez a nagyon sok­nak tűnő rajz voltaképpen milyen kevés. — Tulajdonképpen hány rajzból áll össze egy 90 perces film? — Ügy 120—130 ezerből. Csupán kétezer rajz a képes forgatókönyv anyaga. — Hányadik egész estés rajzfilmje lesz Az erdők ka­pitánya? — A negyedik. Volt a Lu­das Matyi, a Vük és a Szaffi. Van, aki irigyel is, hogy nekem ennyi lehetőség adatott. De már nincs sok hátra. Talán még egy ötö­dik összejön. — Ezt hogy érti? — Másfél év múlva nyug­díjba megyek, és attól kezd­ve csak könyveket illusztrá­lok. A filmezést be akarom fejezni. Lassan lejár a le­mez. 1951 óta csinálom, ki­csit belefáradtam. Vagy tálán kritikus időszakba ju­tottam? — gondolkodik el Dargay Attila. — Egy ilyen másfél órás film háromévi munka. Egy év előkészítés, egy év meló, egy év utó­munkálat. S mindez megfe­szített tempóban. Szóval ilyenkor úgy érzi az ember, nem szabad már erőltetni. Arról nem is beszélve, hogy mit éltem át, amíg egyálta­lán hozzákezdhettem az elő­készületekhez. Elmeséljem? — Megkérném. — Ügy kezdődött, hogy volt nekem egy réges régi vágyam. Nem túlzás: életem legnagyobb álma. Filmre akartam vinni Szürke ba­goly csodálatos meséjét, a Két kicsi hódot. Ezt a köny­vet a 30-as évek végén ol­vastam először, édesanyám karácsonyi ajándékaként. Az­óta is imádom. Jelentkeztem a tervvel, hogy ebből rajz­filmet csinálnék. Rábólin­tottak. Elkészült a képes forgatókönyv, tornyosultak asztalomon a figura tervek, amikor a" stúdióba hozták a hírt: a mese megfilmesítésé­nek jogát az orrunk előtt megvásárolta egy külföldi cég. Azt hittem, felrobba­nok. Most mit tegyek? — És mit csinált? — Máris kérték az újabb tervet. Régi barátom és ked­ves kollégám Nepp József ajánlotta, csináljunk egy Az erdő kapitánya főszerep­lője, a nyugdíjas rendőr- kutya mesekrimih Legyen benne erdő. virágos mező, fák, ál­latok. Kis mackók — mond­tam én. De Nepp tiltakozott, mivel a bocsok nem tartoz­nak kedvenc állatai közé. Kutya kell, jött az ötlettel, mégpedig rendőrkutya. — A .nyugdíjas rendőrku­tya modellje bizonyára né­metjuhász. — Hát nem. Van nekem egy öreg, kedves, nyugodt, okos barátom, hű társam; az aerdale terrier, Csuváj. Legyen ő a modell. Ha egy­szer elhagy, mert gyorsan múló évei elparancsolják mellőlem, így marad velem örökké. — Vük a legnépszerűbb hazai rajzfilmsztár. Mit gon­dól az öreg nyomozókutya figurája is arat majd ilyen sikert? — Remélem. Vük mögött Fekete István állt. A kapi­tány mögött az én drága, jó, öreg kutyám. — Miről szól a film? — Egyszerű történet. A rosszak nemcsak rosszak, és a jókban is van hiba. Ta­lán csak annyit szeretnék a filmben elmondani, hogy vigyázzunk az erdőkre, a természet szépségeire, a környezetre. A nyomozó­ikutya álma az volt, hogy idős éveiben csak a réteket járja, és virágokat ültessen. De hát nem teheti, mert megjelenik a színen a gengsz­ter macska. Így az erdő ka­pitányának kell megvédenie a fákat és a virágokat. Csuváj, mintha értene a szóból, közénk férkőzik, si- mogatásra, kedvességre vár­va tekint hűséges szemével gazdájára. Közben farkával félresöpri a rajzokat. „Na látja, ezeket nem kedveli, tudja, hogyha a rajzasztal­hoz ülök, kezdődik a mun­ka, rövidülnek a séták. Az elkövetkező hónapokban pe­dig nagyon nagy munka vár rám." S. E. Csuváj, a modell, a gazdival (Pető Zsuzsa felvételei — KS)­ILF—PETROV: A kék ördög

Next

/
Thumbnails
Contents