Népújság, 1986. január (37. évfolyam, 1-26. szám)

1986-01-08 / 6. szám

6. NÉPÚJSÁG, 1986. január 8., szerda LUZERNBEN fl negyedik tornagyőzelemért Bevált szokás, hogy az új idényt a magyar labdarúgó­válogatott teremtornával kezdi. Csütörtöktől szomba­tig a svájci Luzern a szín­hely. Mezey György szövet­ségi kapitánysága alatt ne­gyedik alkalommal utazik teremtornára a magyar vá­logatott. A múlt bizakodásra ad okot, hiszen az eddigi há­rom első helyeket hozott. Az első fellépésére 1984 januárjá­ban. Stuttgartban került sor. Itt a magyar csapat öt ta­lálkozója közül hármat megnyert. Ugyanazon év de­cemberében ismét Stuttgart­ba utaztak. A négy össze­csapásból két győzelemmel újra tornát nyertek. Négy nappal később, 1984. decem­ber 26—27-én, Grazban is jól ment, hiszen hat mérkő­zésből hat győzelemmel a csapat fölényesen első lett. Az eddigi három tornán 15 mérkőzésen volt érdekelt a válogatott, 11 győzelemmel. 1 döntetlen és 3 vereség, 65 —18-as gólkülönbség a mér­leg. A 65 rúgott gólon 18 magyar játékos osztozik. Az első stuttgarti tornán Varga József (3), a másodikon Dé­tári Lajos (5), majd Graz­ban újra Détári (8) volt a magyar csapat házi gólkirá­lya. A góllista összesített legjobbjai: 1. Détári 13 gól, 2. Gara- ba 10, 3. Hannich 7. A magyar válogatott eddig nyugatnémet, jugoszláv és osztrák labdarúgókkal mérte össze tudását. Luzernben bő­vül a választék, hiszen bra­zil és Svájci együttesek is szerepelnek az ellenfelek kö­zött. A luzerni csoportbeosztás és a csütörtöki műsor: A-csoport: Magyar váloga­tott—Hamburger SV (nyugat­német) 18.30 ó; Sión (svájci) —Hamburger SV 20.00 ó; Magyar válogatott—Sión 21.35 ó. B.csoport: Santos (brazil) —Xamax (svájci) 19.05 ó: Xamax—Luzern (svájci) 20.35 ó; Luzern—Santos 22.10 ó. A „Luzern Neueste Na. chrichten” című lap díjáért folyó tornán (az első helye­zett 20 ezer svájci frankot kap) a csütörtöki eredmé­nyek alapján pénteken a két csoport éllovasai keresztben játszanak a másik csoport 2. és 3. helyezettjeivel. A csütörtöki és pénteki versenynap eredménylistá­ja alapján megállapítják a teljes tabellát, amelynek 5. és 6. helyezettjei szombaton, délelőtt küzdenek a végső 5. helyért. Este előbb az első helyezett mérkőzik a harma­dikkal, a második pedig a negyedikkel. Utóbbi két ta­lálkozó győztese késő esté lép pályára az első helyért, a két vesztes pedig a harma­dikért. A magyar válogatott szer­da délelőtt Zürich érintésé­vel utazik Luzernbe. Csak röviden... Megle;pő fordulatról szá­molt be az AP hírügynök­ség a két szovjet sportoló, Garri Kaszparov és Ánatolij Karpov lehetséges sakkvi­lágbajnoki visszavágó mér­kőzésével kapcsolatban. A Nemzetközi Sakk Szövetség vezetői tévesen értelmeztek egy szabálypontot, s így rosszul tájékoztatták a saj­tó munkatársait. A tévedés beismerése után a főtitkár közölte az új időpontot. Kaszparovnak január 21-ig kell nyilatkoznia, hogy haj­landó-e asztalhoz ülni, mert ellenkező esetben elveszti novemberben megszerzett világbajnoki címét. ★ Nemzetközi női röplabda - mérkőzésre kerül sor ma, szerdán 16 órakor az egri körcsarnokban. Az Eger SE gárdája a lengyel Bielsko Bialával méri össze erejét. LABDARÚGÁS 1985/86 Nem sikerüli az ősz Gyöngyösön Majdnem merénylet A szigorú biztonsági in­tézkedések ellenére kishíján elkövettek egy merényletet 'hétfőn a bostoni sportcsar­nokban, ahol a helyi jégko­rongcsapat játszott a Moszk­vai Dinamó együttesével. A rendőrségnek idejében sike­rült hatástalanítani a pokol­gépet, amelyet ismeretlen telefonáló bejelentése alap­ján találtak meg egy sze­métkosárban. A mérkőzés idején a szélsőjobboldali Zsidó Védelmi Liga tagjai tüntettek a szovjet csapat vendégszereplése ellen. A szervezet azonban cáfolta, hogy bármi köze lett volna a tervezett merénylethez. Pironi nem fél Róma: Az 1982-es hocken- heimi versenyen súlyos bal­esetet szenvedett francia Forma—1-es pilóta, Didier Pironi visszatérést tervez. Píromnak — akiit mindkét lábán többször műtötték — jó esélye van a Ferrari cég­hez való szerződésre. Erre utalnak az „istállófőnök”, Enzo Ferrari szavai is: „Di- dier-nek mindig fenntartunk egy kocsit, ha vezetni akar”. Elképzelhető tehát: jövőre a Ferrari az olasz Michele Alboreto és a svéd Stefan Johansson mellett egy har­madik versenyzőt is „bevet”. A GYSE labdarúgó-szak­osztálya az 1985/86. év te­rületi bajnokságában — mint arról korábban már hírt ad­tunk — az 1—5. helyek va­lamelyikének megszerzését tűzte a csapat elé. Sajnos az elképzeléstől az őszi fordu­lóban minden vonatkozásban elmaradt a gárda, ahogy azt Szőke Barnabás vezető ed­ző is megállapította. Éspedig eredményességben, a csapat­egység kialakításában, a fe­gyelmezettség terén. A ko­rábbi időszakhoz képest je­lentős a visszaesés a Mátra- alján. A szakvezető az okokat kutatva az alábbiakat nyi­latkozta : — Az egyik döntő ténye­ző az volt, hogy a nyáron tőlünk elkerült játékosok tá­vozása érzékenyebben érin­tette az együttest, mint ami­re számítottam. JgL hozzánk igazolt labdarúgók nehezen illeszkedtek be, s mutatott teljesítményük is alatta hna- radt a várakozásnak. Végül, de nem utolsósorban az egyéni fegyelmezetlenségek és az újfajta játékmód egye. sek által történt rossz értel­mezése sokszor vezetett pont vagy pontok elvesztéséhez. Az idényzáró alkalmával Szőke Barnabás értékelte a csapatrészek és a játékosok egyéni teljesítményét, ahol nyíltan, kendőzetlenül mond­ta el a saját és a szakosz­tályvezetés véleményét. A félszezon alatt a csapatré­szek közül csak a védelem­mel volt elégedett. Egyéni­leg három labdarúgót emelt ki, akik a legtöbbet tették a csapatért, mindamellett nagyban segítették a vezető edző munkáját is: Szakmár kapus, a csapatkapitány, be- állós Jakab és a középpá­lyás Tóth. A házi góllövő­listát öt találattal Patócs vezeti a négygólos Ferencz előtt. Az értékelésből egy­értelműen kiderült az is, hogy összességében az egye­sület hagyományaihoz mél­tatlanul szerepelt a labda­rúgócsapat. A tavaszi folytatásra a GYSE január 6-án kezdte meg a felkészülést. Az ott­honi alapozást január 20— 25. között egyhetes mátra­házi edzőtáborozás követi. Ez idő alatt a csapat tagjai­val közösen tovább elemzik az elmúlt fél év tapasztalata­it, az együttes szerepléséért felelősek pedig bíznak ab­ban, hogy a soron követke­ző kemény hetek munkája hozzásegíti az együttest a Mátra-csoportbam a legjobb nyolc közé kerüléshez. A keretből nem távozott el senki, a közeljövőben lesze­relő Delyt visszavárják, s tárgyalnak egy középpályás és egv csatár klubjával, mi­vel a támadójátékot erősíte­ni szeretnék. A GYSE feb­ruár 2-án, a helyi Kálvária- parti oktatási intézmény tornacsarnokában ismét, megrendezi a meghí­vott Hatvan, Jászbe­rény és Bélapátfalva leg­jobbjainak társaságában a Farsang-kupa teremlabda­rúgó tornát. Február 5-től minden szerdán és szomba­ton különböző osztályú (köz­tük NB Il-es is) csapatok el­len játszanak edzőmérkőzé­seket. A bajnoki nyitány március 2-án, Gyöngyösön lesz. A labdarúgó-szakosztály nevében Szőke Barnabás ké­rj a szurkolókat, hogy ta­vasszal sportszerű keretek között buzdítsák az együt­test, tanúsítsanak megértést, türelmet, mert, ha ez meg­lesz. akkor bizton ígérheti — játékosai nevében is —. hogy az őszinél jóval kelle­mesebb perceket szereznek valamennyi GYSE-rajongó számára. Szkocsovszky Tibor TEKE Nagyfalusi és Csontos sikere Csontos György, az Egri Vö­rös Meteor versenyzője ötö­dik lett a tizenkettek baj­nokságán »* Budapesten, a BKV Elő­re pályán rendezte meg a Magyar Tekeszövetség az 1985. évi serdülő tizenkettek bajnokságát, ahol a felső korhatár 17 év volt. Az el­múlt esztendei országos vi­dékibajnokságon és a nyáron lezajlott serdülők országos seregszemléjén elért kitűnő teljesítményük alapján me­gyénket ketten képviselték ezen a rangos eseményen. Az egyikük a PAKÜSE ver­senyzője, Nagyfalusi Ágnes. másikuk az Egri Vörös Me­teor sportolója. Csontos György. Mindkét fiatal kiemelke­dően szerepelt. Korosztályu­kat felülmúlva, aranyjelvé­nyes ifjúsági szintnek meg­felelő eredményt értek el. Nagyfalusi egyenletes dobá­saival, 404 fás teljesítményé­vel a harmadik helyen vég­zett. Csontos az erős me­zőnyben összességében 397 fát dobott, s ez az ötödik helyet jelentette számára. Postásnak készül Parádsasváron a teke nagy népszerűségnek örvend. A pálya automatizálása után egyre nagyobb teret hódí­tott a versenyszerű sporto­lás is, az elért eredmények kiváló szakosztályi munká­ról tanúskodnak. Ezek kö­zül is kiemelkedik Nagyfa­lusi Ágnes szereplése, akit röviden lapunk tudósítója, Gembiczki Béla mutat be. Ágnes három éve köte­lezte el magát a tekével. Családi hagyományként vá­lasztotta ezt a sportágat. Már az első időben kiderült, hogy érzéke hamarosan a legjobbak sorába emeli. így is történt. Egyéves szorgal­mas gyakorlás után már a női csapat tagja lett, három év után pedig az egyik leg­eredményesebb dobója. 1984-ben Kövér Évával az oldalán Szombathelyen or­szágos serdülő harmadik he­lyezést ért el. Ezt követte a már említett egyéni serdülő tizenkettek bajnoksága, s az Nagyfalusi Ágnes a PAKÜSE-nek szerzett bronzérmet ottani bronzérem. Eredmé­nyei a sportkör életében a legnagyobb sikernek számí­tanak, melyre nemcsak a ve­zetés, és a tagság, hanem a Pásztói Postaforgalmi Szak- középiskola tanárai is büsz­kék, akik minden segítséget megadnak ahhoz, hogy ta­nulójuk hasonlóképpen foly­tathassa pályafutását. Érettségi, szakma, hivatás Üj képzési formák a hadseregben A Magyar Néphadseregben a korszerű haditechni­kai eszközök magas műszaki színvonala az eszközö­ket kezelő, karbantartó, azok javításával foglalkózó szakemberektől, a tiszthelyettesektől a korábbinál ala­posabb szakmai képzettséget, hozzáértést kíván Emellett az általános műveltség egyre magasabb fo­kát igényli tőlük az a körülmény, hogy a parancs­nokságuk alatt szolgálatot teljesítő sorkatonák több­sége jelenleg már középiskolai végzettségű. Mindez indokolja a tiszhelyettesképzés olyan új formájának megszervezését és kiszélesítését, amely a megkívánt katonai és szakmai képzettség mellett — érettségi képesítő vizsga letételével — középiskolai végzettsé­get is ad. A tiszthelyettesképzés e fejlesztése össz­hangban áll az MSZMP Központi Bizottságának a köz­oktatás továbbfejlesztésére vonatkozó állásfoglalásá­val, és a közoktatás hosszabb távú céljaival. A tiszt­helyettesképzés reformjáról a Magyar Néphadsereg Tanintézeti Csoportfőnökségén adtak tájékoztatást. — Mi a tiszthelyettesképzés továbbfejlesztésének célja, melyek az irányai, és a me valósítás lehetőségei? — A tiszthelyettesképzést úgy szeretnénk továbbfej­leszteni, hogy az tegye lehetővé általánosan, politi­kailag és szakmailag műveltebb, beosztottaik irányí­tására, nevelésére, és a parancsnoki feladatok jobb ellátására képes, többségében érettségizett tiszthelyet­tesek kibocsátását. Ennek érdekében növeljük a kö­zépiskolai végzettséggel rendelkezők számát, akiket egyéves időtartamú képzéssel igyekszünk felkészíte­ni a tiszthelyettesi beosztások ellátására. A szakmun­kás előképzettségűek részére hároméves időtartamú tiszthelyettesképzés keretében lehetővé tesszük a kö­zépiskolai érettségi megszerzését. A négyéves gépjár­műtechnikai tiszthelyettes- és szakmunkásképző is­kolát szakközépiskolává fejlesztjük, illetve a terve­zett szakmunkásképző iskolák helyett szakközépisko­lákat hozunk létre. összességében: az utánpótlás szélesebb körre — többségében szakmunkás, vagy ennél magasabb fel- készültségűekre — való kiterjesztése kedvező lehető­ségeket teremt a tiszthelyettesképzés magasabb szint­re emeléséhez. A korábbitól eltérő, továbbfejlesztett változatot fokozatosan, úgy tervezzük bevezetni, hogy a 17—23 éves korosztály oktatását szolgáló formák — ezen belül a hároméves, középiskolai érettségit adó képzés — már a VII. ötéves tervidőszak elején, a négyéves szakközépiskolai forma pedig 1990-re ál­talánossá válhasson. — A Minisztertanács határozatot fogadott el a tiszt­helyettesképző szakközépiskolák létesítéséről. — Több éves előkészítő munka, az érintett minisz­tériumokkal és más főhatóságokkal való szoros együtt­működés eredményeként született meg a Miniszterta­nács határozata. Ennek értelmében: a honvédelmi miniszter felhatalmazást kapott arra, hogy — a Ma­gyar Néphadsereg megfelelő szakképzettségű tiszthe­lyettes állományának utánpótlása érdekében, az ér­dekelt miniszterekkel és országos hatáskörű szervek vezetőivel egyetértésben — Budapesten zeneművésze­ti, Debrecenben elektroműszerész, Orosházán gépsze­relő és karbantartó, Szabadszálláson gép járműtechni­kai, Szolnokon repülőgép-szerelő és repülőgép-műsze­rész, Tápiószecsőn elektroműszerész és mechanikai műszerész, Vácon elektroműszerész tiszthelyetteskép - zö szakközépiskolát létesítsen és tartson fenn. — Hogyan képzelte a gyakorlati megvalósítást? — A tiszthelyettesképző szakközépiskolák feladata olyan tiszthelyettesek képzése, akik a katonai felké­szítés irányának megfelelő szakmunkás-képesítést szereznek, és ezzel egyidejűleg szakközépiskolai érett­ségit tesznek. A szakközépiskolát a honvédelmi mi­niszter irányítja és tartja fenn; az általános tanul­mányi felügyeletet a honvédelmi miniszter, a neve­lés és oktatás irányítását a művelődési miniszter a honvédelmi miniszterrel egyetértésben látja el. A szakközépiskolákban folyó nevelés és oktatás közvet­len szakfelügyeletét az illetékes megyei, fővárosi ta­nácsok művelődési szervei gyakorolják. A felvételre való jelentkezés a Honvédelmi Minisztérium pályá­zati felhívása alapján történhet — a beiskolázásra vonatkozó általános rendelkezések figyelembevételé­vel — minden évben január 31-ig. — Melyek a felvételi feltételek, mit vállal a had­sereg, illetve mit kell vállalnia a tiszthelyettesi hi­vatást választónak? — Az általános feltételek a következők: magyar ál­lampolgárság; a felvétel évének szeptember elsejéig betöltött 14. és be nem töltött 16. életév; az általános iskola 8. osztályát a felvétel évében végzők esetében az általános iskola javaslata, az általános iskolát már korábban elvégzetteknél pedig a 8. osztály sikeres be­fejezését tanúsító bizonyítvány. Továbbá: szakmai és katonai alkalmasság, a hivatásos katonai szolgálat vállalása, és a törvényes képviselő írásbeli hozzájá­rulása. A jelentkező felvételkor a szakközépiskolával tanulmányi szerződést köt, amelyben vállalja, hogy tanulmányai befejezése után a Magyar Néphadsereg­ben hivatásos katonai szolgálatot teljesít. A tanulmá­nyi szerződés alapján a szakközépiskola térítésmen­tes, bentlakásos elhelyezést, teljes élelmezést és ru­házatot, tankönyveket és tanszereket ad, fedezi a vizs­gák díját és illetékét (kivéve a javító- vagy a megis­mételt vizsgáknál). A szakközépiskolába felvett hallgató a képzés első három évében a szakközépiskola növendéke, s őt a középiskolai katonai kollégiumok növendékére vonat­kozó jogok illetik meg, és kötelezettségek terhelik. A harmadik év Végén a fiatal katonai tanintézeti állo­mányba kerül, ezt követően jogait és kötelezettségeit a hallgatói szolgálatra vonatkozó jogszabály határoz­za meg. A szakközépiskolában a képzési idő négy év. A tanulmányi kötelezettségeiknek sikeresen eleget te­vők érettségi és szakmai bizonyítványt kapnak, s őket a Magyar Néphadsereg hivatásos tiszhelyette- seivé avatják. K. T. I.

Next

/
Thumbnails
Contents