Népújság, 1986. január (37. évfolyam, 1-26. szám)

1986-01-08 / 6. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJÉTEK! XXXVII. évfolyam, 6. szám ARA: 1986. január 8., szerda 1.80 FORINT MINDENKI KAP MUNKÁT Hosszú esték Dédanyáink, dédapáink kora még nem ismerte az állandó rohanást, melyben mi, huszadik század végi emberek élünk. Nem cso­da hát, ha sokszor mint aranykorra tekintünk visz. sza azokra az — egyébként semmivel sem könnyebb — évekre, amikor még nem kezdett vágtatni a világ, és fontos vagy apróbb dol­gokra egyaránt jutott elég idő és energia. Képzeletünk lefesti — igaz, némi megszépítő nosz­talgiával —, ahogy a hosz. szú téli estéken összegyűlt a család a lobogó tűzhely körül. Átlátogattak a szom­szédok is, vagy néhányan a rokonság, a barátok közül, s megfontoltan folyt a fér­fiak diskurzusa, hogy egy. egy pohár itóka hatására lassan vidámabbá váljék. Az asszonyok, lányok ke­ze szaporán járt a varrni— valón, ám közben maguk is bekapcsolódtak a be­szélgetésbe, ha ugyan nem a saját értesüléseiket tár­gyalták meg egymás kö­zött. A gyerekek tágra nyílt szemmel figyelték minden szavukat. Kint fúj­hatott a szél, hordhatta a havat — a ropogó fahasá­bok lángja igazi meleg fészekké varázsolta a szo­bát. Otthonná, ahol mindenki megtalálta a saját elfog­laltságát, ám közben fi­gyelt a többiekre is. — Könnyű volt nekik! . mon<ihatják most jó néhányan. — Idejüket nem szabdalta szét millió köte­lezettség és tennivaló, ere­jüket nem őrölte fel á má­sod- és harmadállások lán­colata. Ezekben az érvekben kétségtelenül van igazság. Am manapság, amikor a cíialád válsága mindinkább mélyülni látszik, nem pasz- szíy védekezésre, hanem aktív cselekvésre van szük­ségük azoknak, akik fon­tosnak érzik az együttélés harmóniájának megőrzését. Lassan már két nemzedék keserű tapasztalatain okul­va, be kell látnunk: a ren­dezett családi háttérnél aligha van fontosabb az ember életében. Saját élet­erőnk, küzdőképességünk, házastársunk közérzete, fel­növekvő gyermekeink sor­sa nagyrészt ezen múlik. Most, amikor korán sö­tétedik és kevés a munka a földeken, a hobbi kertekben, és a gyerekeknek is koráb­ban föl kell jönniük a grundokról és a játszóte­rekről, törődjünk egy ki­csit egymással. Meséljünk a kicsinyeknek, okítsuk a nagyobbakat, beszéljük meg a munkahelyi és a családi gondokat, tervez­gessünk, álmodozzunk kö­zösen. Hívjuk meg bará­tainkat egy-egy kellemes beszélgetésre, vagy közös hét végi programra. Állít­suk vissza legalább egy-egy napra a hosszú téli esték rangját ___ K oncz János Tél a mezőgazdaságban Régen vége azoknak az időknek, amikor a mezőgazdaságban „kifagy­tak” az ekék a földből, és rászakadtba szántó-vető emberre a téli hónapok nagy tétlensége. A Gyöngyössolymosi Mát­ra Tsz elnöke, dr. Nyilas Já­nos azt hangsúlyozta, hogy a közös gazdaságban mind a kétszázhúsz tagot foglalkoz­tatni tudják, most is állan­dóan. A szőlők metszésé­hez már hozzáfogtak. Itt naponta negyven-ötven sze­mély végzi a munkát. A pin­cékben a borkezelés és a de­rítés ad elfoglaltságot. Meg­kezdték az értékesítését is ezer hektoliter szürkebarát­nak és olaszrizlingnek. A műszaki ágazathoz tar­tozók közúti szállítást is vé­geznek és terítik a szerves trágyát. A decemberben el­maradt sorközszánitást befe­jezik, ebből két-három napi munka akad még. Az erdőn folyik a fakitermelés és ké­szül a feldolgozó üzemben a bútorléc és a parketta­fríz. Az Abasári Rákóczi Tsz- ben a 252 hektárnyi szőlő­ben a metszés 20 százalékán már túljutottak. Csapvesszöt gyűjtöttek, de ez még a ház­táji harminc hektárjával ki­egészítve is kevés lesz. A metszést naponta 30—40 sze­mély végzi. A 21 hektáros alanyvesszőtelepen is hozzá­fogtak a teendőkhöz. Itt a hónap közepéig elvégzik az esedékes munkát. Erre negy­venen vállalkoztak. Az idén ötmillió oltványt készítenek. Az egyik felét családi vállalkozásban, a másik felét közös munká­val állítják el5. Az oltáshoz január 20-án fognak hozzá és március végével fejezik be. Azt is közölte Farkas Er­vin főagronómus, hogy egy­millió palackot töltenek meg, amelyből fele-fele arányban szállítanak az NDK-ba és a Szovjetunió­ba. Már hozzáfogtak a ház­táji pincék borainak a mi­nősítéséhez és felvásárlásá­A 18—20 milliós árbevételre számító feladaton dolgozik Halász Jánosné és Zaja Sándor- né is, akik Bianca-fajta előállításán szorgoskod­nak. Nagy az igény az ország minden részéről a minőségi szőlő­oltványokra hoz. Mintegy 2000 hektoliter bort kap így a tsz. Az idén összesen 15 ezer hektolitert fogadnak magukba a hordók Abasáron a tsz-ben. Ez a mennyiség a korábbi átlag­nak a fele. Folyik a munka a teker­cselőműhelyben. Készítik a hőérzékelőket és az ónozó­berendezések is működnek. Iklcud és a Ganz-Mávag vár­ja ezeket a termékeket. Az erőgépek vezetői a javítás­sal foglalatoskodnak. A ti­zenöt gépből öt már meg­felelt a műszaki vizsgán is. A műhely dolgozói a mun­kagépeket is javítják. A Gyöngyösi Mátra Kin­cse Termelőszövetkezetben szintén teljes a létszám még ilyenkor is. Március köze­péig húsz-huszonöt asszony jár át Nagyrétjére a hűtő­házba dolgozni, ahogy meg­tudtuk Visontai Lászlótól, a szövetkezet elnökétől. Megtisztítanak most húsz hektárt azon a területen, ahol tavaly teljesen kifa­gyott a szőlő. Ezt a részt ezentúl szántónak használ­ják, mert fagyzugos hely. A metszést nem sürgetik a szőlőkben. Az őszi vetések fejtrágyá­zását januárban el akarják végezni mind a 750 hektá­ron. A sertéstelepen tízezer­nél több állatot gondoznak és itt nincs se ünnep, se hét­vége. Értékesíteni 11 ezer sertést terveznek, átlag száz­kilogrammos súlyban. A te­lepen dolgozók létszáma hat­van. A lakatosüzemben jól kez­dődött az év, harminc sze­mélynek van munkája az eddigi megrendelések kö­vetkeztében. A dobozüzem­ben ötvenen látják el az el­ső félévi feladatokat. Az építőcsoport tagjai a 4-es is­kolában, a vágóhídon és a kórházban dolgoznak össze­sen hatvanötén A műszaki ágazatnál a gépjavítás a teendő, de ellátnak a fuva­rozásban napi feladatokat is a KPM, a húsipar és az Agroker igénye szerint. Lehet hó, lehet tél tehát, a közös gazdaságban ugyan most is kifagyhatnak a föld­ből az ekék, de a szövetke­zetiek nap mint nap dolgoz­nak ma már. A Markazi Mátravölgye Termelőszövetkezetben az idén 3 millió oltványt készítenek, amelyhez e napokban a csapvesszőket vágják az asszonyok. Amikor a vadalanyra való oltás is megkezdődik, valamennyi melléküzemágból ide csoportosítják az asszonyokat; összesen mintegy százan dolgoznak két és fél hónapig ezen a munkán a jól fűtött kul­túrteremben Horváth István, az MSZMP Központi Bizottságának tit­kára az SZKP Központi Bi­zottságának meghívására január 6—7-én látogatást tett a Szovjetunióban. Fo­gadta Jegor Ligacsov, az SZKP KB PB tagja, a KB titkára. Megbeszélést foly­tatott Viktor Csebrikovval, az SZKP KB PB tagjával, a Szovjetunió Állambizton­sági Bizottságának elnöké­vel, Nyikolaj Szavikinnal, az SZKP KB tagjával és Geor­gia Razumovszkijjal, a KB osztályvezetőivel, továbbá a Szovjetunió Legfőbb Ügyész­ségének, Honvédelmi és Bel­ügyminisztériumának több vezetőjével. A megbeszéléseken véle­ményt cseréltek az MSZMP és az SZKP időszerű fel­adatairól a szocialista de­mokrácia további erősítése, a politikai intézményrend­szer tökéletesítése, az álla­mi élet fejlesztése terén. Tá­jékoztatták egymást az MSZMP XIII. kongresszusa határozatainak végrehajtá­sáról és az SZKP XXVII kongresszusának előkészíté­séről. A látogatás program­jában részt vett Barabás Já­nos, hazánk szovjetunióbeti ideiglenes ügyvivője. ★ Horváth István, továbbá a kíséretében levő Kovács Jenő, a KB közigazgatási és adminisztratív osztályának helyettes vezetője és Thür- ner Gyula, a KB külügyi osztályának munkatársa ked­den este hazaérkezett Bu­dapestre. A fogadásra a Ferihegyi repülőtéren megjelent Bo­risz Sztukalin, a Szovjetunió magyarországi nagykövete. Marjai József Kubában tárgyal Marjai József, a Minisztertanács elnökhelyettese Kubában tárgyal kétoldalú kapcsolatokról és véleménycserét folytat nemzetközi kérdésekről, valamint a szocialista integráció előtt álló feladatokról. Hétfőn plenáris ülést tartott a magyar—kubai gazdasági és műszaki-tudományos együttműködési bizottság. A ma­gyar delegációt Marjai József, a kubait Jósé Ramon Fer­nandez miniszterelnök-helyettes vezeti. A bizottság XIV. ülésszakának napirendjén a gazdasági együttműködés mai és távlati kérdései szerepelnek. A megbeszéléseken részt Faluvégi Lajos megérkezett Hanoiba Faluvégi Lajos, a Minisz­tertanács elnökhelyettese, az Országos Tervhivatal elnö­ke kedden a vietnami fő­városba érkezett, ahol kül­döttség élén részt vesz a KGST Tervezési Együttmű­ködési Bizottsága 37. ülés­szakán. A szerdán kezdődő tanácskozáson a KGST-tag- államokat a központi ter­vező szervek elnökei kép­viselik. A tanácskozásra szovjet párt- és kormányküldöttség élén Hanoiba érkezett Nyi­kolaj Talizin, az SZKP KB PB póttagja, a Szovjetunió Minisztertanácsának első el­nökhelyettese, a Szovjetunió Állami Tervbizottságának el­nöke is. Csehszlovák és magyar népfrontvezetők találkozója A Hazafias Népfront és a Csehszlovák Nemzeti. Front vezetőinek határmenti ta­lálkozóját tartották kedden Győrött. A Hazafias Nép­front Győr—Sopron Megyei Bizottságának székházában magyar részről Pozsgay lm. re, a Hazafias Népfront Or­szágos Tanácsának főtitkára tartott tájékoztatót a leg­utóbbi időszak munkájáról, a népfrontmozgalam tapaszta­latairól, a Hazafias Népfront decemberben tartott 8. kong­resszusának előkészítésével és lebonyolításával kapcso­latos kérdésekről. Csehszlo­vák részről dr. Tomás Tráv- nicek, a Csehszlovák Nem­zeti Front Központi Bizott­ságának alelnöke és dr. Fe. dar GuUa, a Szlovák Nem­zeti Front Központi Bizott­ságának alelnöke ismertette a múlt évi eredményeket és szólt a Csehszlovák Nemze­ti Front részvételéről a Csehszlovák Kommunista Párt soron következő kong­resszusa, valamint az ország- gyűlési választások előké­szítésében. Pozsgay Imre meghívta a Csehszlovák Nemzeti Front vezetőit magyarországi lá­togatásra, amelyre várható­an ez év szeptemberében ke­rül sor. Magyar—kambodzsai barátsági gyűlés Kambodzsa nemzeti ün­nepe alkalmából magyar— kambodzsai barátsági gyű­lést rendeztek kedden Mo­hácson. A Duna-parti város egyik oktatási intézményé­ben rendezett demonstrá­ción a magyar és a kam­bodzsai Himnusz elhangzá­sa után Dalecker Ödönné, a Hazafias Népfront városi titkára köszöntötte a részt­vevőket, majd Kovács Béla, a HNF Országos Tanácsa elnökségének tagja mon­dott beszédet. Megemléke­zett 1979. január 7-ről, ami­kor a kambodzsai nép — a testvéri Vietnam segítségé­vel — megdöntötte a ke­gyetlen polpotista rendszert. Felszólalt Sok Sophorn, a Kambodzsai Népköztársaság budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője is. Mo­hács több üzemében a dol­gozók százai írták alá azt a levelet, amelyben szolidari­tásukat fejezték ki a hazá­ját újjáépítő baráti távol­keleti néppel, s a levelet ez alkalommal adták át a kam­bodzsai diplomatának. A nagygyűlés az Intemacioná- lé hangjaival zárult.

Next

/
Thumbnails
Contents