Népújság, 1986. január (37. évfolyam, 1-26. szám)
1986-01-27 / 22. szám
4NÉPÚJSÁG, 1986. január 27., hétfő Egy hét... A KÉPERNYŐ ELŐTT Agatha Christie titkai A fanyalgó sznobok bizonyára megdöbbennek, amikor a Világirodalmi Kisenciklopédia 1976-ban kiadott, első kötetében rábukkannak Agatha Christie nevére. Méltatlankodás helyett érdemes végigböngészniük a nem éppen rövid szövegblokkot, mert ebből is megtudhatják, hogy ez az alkotó — produkált egyébként ötletes színdarabokat és sikeres filmforgatókönyveket is — a rangos műfajok egyikének tartotta a krimit, s hitt abban, hogy kizárólag a szerző adottságaitól, képzettségétől, tehetségétől függ egy mű értéke. Akkor is, ha az detek- tívregény! Készült hivatására. Második férjével, aki régészként dolgozott — bejárta Iránt, Szibériát, Szíriát, s olyan impressziókat rögzített emlékezetében, amelyek később felbukkannak történeteiben, s világszerte elismerést arattak. Titkai? Jó tollforgató volt, remek figurákat rajzolt, olyanokat, akik közül egyik sem hasonlított a korábbi mesternyomozókra. A lélektani következtetések elsődlegességét vallotta, s többek között ezért is újszerűek sztorijai. Mellékszereplői sem odavetettek, ugyanis segítenek megérteni a korabeli Anglia sajátos társadalmi viszonyait. Legfrappánsabb leleménye Miss Margie alakja. Ez a minden lében kanál, ez a kitűnő megfigyelőérzékü vidéki vénkisasszony tűnik fel a Rejtély az Antillákon című írásban is, amelyből Sue Grafton és Steven Humphrey készített forgatókönyvet. Ennek alapvető erénye a tömörítés, az egyenes vonalvezetés hangsúlyozása, örülhetett ennek Robert Lewis, a rendező, hiszen kollégái az alapanyagból kiiktatták mindazt, ami nem időálló, ami megtöri a nézők által annyira igényelt lendületes ritmust. Ted Voigtländer operatőr arról gondoskodott, hogy a hangulati elemek ne torzuljanak. ne kopjanak meg. Olyan légkört teremtett, amelyet joggal vártunk valamennyien. Ennek köszönhető, hogy az esetenként azért csak kísértő, lopakodó unalmat feledtették a művészi tájfelvételek. A legfőbb érdem azonban azé a Helen Hayesé, aki Miss Marple-t alakította megnyerő bájjal, irigylendő eredetiséggel. Számunkra külön ajándék volt Tolnay Klári szinkronhangja, amely mindannyiunkat elbűvölt sokszínűségével, árnyaltságával. Ennyi pozitívum kapcsán csak azt fájlalhatjuk, hogy hazai terepen ebben a műfajban sem versengenek ilyen szintű egyéniségek, s aligha remélhető, hogy hiányérzetünk gyorsan csökkenne ... Pécsi István A következő héten, január 29-én, a Megyei Könyvtár és a Mátrai Erdő_ és Fafeldolgozó Gazdaság közös rendezvényeként bemutatkozik személyesen is az érdeklődőknek dr. llkei Csaba, a televízió Reflektor Magazinjának szerkesztője. Egyúttal szakszervezeti propagandisták számára is tart belpolitikai és gazdasági kérdésekkel foglalkozó ankétot és író—olvasó találkozón tehetnek föl kérdéséket a könyvével kapcsolatban. Kötete Nem hallgathatunk, avagy a Südi- jelenség címmel jelent meg. A Megyei Könyvtárban 29- én, 16 órakor kezdődik a beszélgetés. Elvek és alkotások Beszélgetés Kiss István szobrászművésszel Kiss István több mint harminc éve van a pályán, számos köztéri müvét állították fel az ország különböző városaiban. Legismertebbek a Dózsa- emlékmü, a tanácsköztársasági emlékmű a Dózsa György úton és a centenáriumi emlékmű a Margitszigeten. 1956-ban és 1962-ben Munká- csy-díjat kapott, 1966-ban, a gellérthegyi emlékparkban felállított, Múlt és jelen című domborművűért a főváros Pro Arte díját nyerte el. 1968- ban SZOT-díjat kapott. 1970-ben Kossuth-díjjal tüntették ki, 1975 óta érdemes művész, 1981-től a Magyar Népköztársaság Kiváló Művésze cím birtokosa. Nyolc éve a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetségének elnöke. hogy üzemi művelődési háKiss István portréja (MTI-fotó — KS) Köztéri szobrászként, kiállító művészként, felelős tisztség viselőjeként aligha kerülheti meg a mai magyar művészet fontos kérdéseit: a művészet és a közönség, a hagyomány és az újítás viszonyában felfedezhető problémákat, s a megoldási kísérletek során elért sikereket. Nem feledkezhet meg arról, hogy noha szándékaink szerint a művészet mindenkié, ez az elv csak lassan, ellentmondásos folyamatok eredményeként válhat igazán gyakorlattá. 1977-ben, a Műcsarnokban rendezett gyűjteményes kiállításán szokatlan módját választotta annak, hogy véleményt mondjon a fenti kérdésekben. A tárlatot a Tungsram Rt. egyik munkása nyitotta meg. — Számomra természetes volt — emlékszik —, noha mások számára, sajnos, ma is szokatlannak tűnik e gesztus. Azt mondjuk, a kultúra köztulajdon, s rengeteg intézmény „ad” is kultúrát, noha az lenne a fontos, hogy a címzettek ne csak vendégek, hanem valódi résztvevők legyenek. A kultúrát nem egy szűk kör privilégiumának tartom, hanem általános emberi jognak, s követelménynek is. Természetesen azzal együtt, hogy mindenkinek erőfeszítéseket kell tennie azért, hogy valóban az legyen. Meg kell mondanom, hogy ez az 1977-es gesztus művészkörökben nem volt túl népszerű, inkább megrökönyödést váltott ki, noha az a munkás legalább olyan érdekes dolgokat mondhatott, mint egy politikus. — Az ön legutóbbi kiállítását a képzőművészeti világhét alkalmából ugyanott rendezték, ahol a gyűjteményes kiállítását megnyitó munkás dolgozik. A katalógusban a következő mottó olvasható: „A népről, a népért, érthetően”. A korábbi években e gondolat jegyében sokan vállalkoztak arra is, zakban állítsanak ki, mostanában azonban mintha kisebb lenne a művészek érdeklődése . . . — Manapság rettentően sok a kiállítás — de nem is ez a legnagyobb baj, hanem az, hogy sok helyen kipipálandó feladatként rendezik meg a tárlatot. A vállalkozókedv csökkenése azt is jelenti, hogy kevesebb a színvonaltalan produkció. Faluhelyen például, ahol a kiállítás ritka. majdnem olyan szerepe van, mint egy köztéri szobornak, rettentően fontos, hogy a megjelenő mű értékes legyen. — A vállalkozókedv csökkenése nem jelenti tehát egyben a közönség érdeklődésének csökkenését is a művészet iránt? — Különböző értelmiségi körökben divatos ma az ország, a nép kultúráját roppant alacsony színvonalúnak minősíteni. A vizuális kultúrát illetően: a második világháború előtt aligha volt huszonötezer ember, aki egyáltalán tudott a vizuális művészet létéről. Pedagógusok, az értelmiség egy része, szűk, elit kör. Ma a képzőművészet jelenségei több millió embert foglalkoztatnak. Az óriási számokkal persze, bizonyos zavarok is együtt járnak, a minőséget illetően is. A vizuális műveltség régen sokkal alacsonyabb színvonalú volt, de ezzel a kutya sem törődött. Személyes példa a következő: egy város lakói harcot indítottak azért, hogy hol állítsák fel egyik szobromat — ez mindenképpen a tömeges érdeklődés bizonyítéka. — Mi hát a kétségtelenül meglevő értékzavarok, illetve bizonyos értékek iránti közöny oka? — Az érdeklődés állandóan mozgásban van. Nagyon fontos, hogy mi, művészek, felelős szakemberek, mit biztosítunk a közönségnek. Kétségtelenül igen nagy hiba volt, hogy az oktatásban a humán műveltség háttérbe szorult, hogy elfelejtettük: a korszerű munkakultúrához nélkülözhetetlen a magas színvonalú általános műveltség, a kulturális viszonylatok, a közösséghez és a hagyományokhoz való tartozás felismertetése. — A közönség körében tapasztalható zavarokat kétségtelenül fokozza a szakmán belüli értékzavar. — Világszerte tapasztalható az értékzavar, a legdrámaibb következményekkel egyelőre a legfejlettebb ipari országokban fenyeget. A földön eddig ismeretlen mértéket öltöttek az emberiség problémái, s ellenhatásként bizonyos tendenciák az emberi jogokat olyan általános jogokként deklarálják, amelyek függetlenek az adott helyzettől, közösségtől. Néhány művészeti irányzat is e tendenciákkal rokon, kérdés azonban, hogy a válság- jelenségek felmutatása önmagában milyen hatást eredményez. Itt válik döntővé a művészetpolitika szerepe, amelynek mindig orientálnia kell. Természetesen nem adminisztratív eszközökről van szó. hanem arról a szerepről, amelyet az igazi mecénások a művészet történetében mindig betöltötték. A művészet humánus irányultságú befolyásolása a mecénás kötelezettsége. — Ehhez azonban a jó szándékon kívül igen sok pénzre is szükség van. — A pénzszűke mostanában valóban nehézzé teszi az orientálást. A társadalmi mecenatúra valódi formáit kellene megtalálni, támogatni a vállalatok, helyi tanácsok ilyen irányú kezdeményezéseit, például a kulturális beruházásokhoz kapcsolódó adókedvezménnyel. — ön nem fest túlságosan rózsás képet a képzőművészet helyzetéről. Inkább reményekről, lehetőségekről, mint bizonyosságokról beszél a jövőt illetően. — Ostobaság lenne szépíteni a képet. A művészet problémái mögött nem elsősorban a művészek egzisztenciális gondjai rejtőznek, hanem általános érdekű kérdések. Kihasználatlan energiákról van szó, amelyek segítségével szebbé varázsolhatnánk környezetünket, Ha a művész érzi, hogy értelmes feladatok elé állítják őt, közösségi felelősség részeseként dolgozik. Ha nem látja a perspektívákat, óhatatlanul az elidegenedés veszélyei fenyegetik. A problémák felsorolásánál nem lehet emlí- tetlenül hagyni a művészet és a közönség közötti láncszemeket, például a tömegtájékoztatást sem. — Milyen irányban sejlik a kibontakozás lehetősége? — A művészet iránti érdeklődés potenciálisan hallatlanul nagy, a művészek szellemi kapacitása potenciálisan igen jelentős. A szakadékot egy módon lehet átlépni: ha létrejön a valóságos feladatrendszert kidolgozó mecenatúra. Biztató jelek utalnak a változásra, de ha a rendszer maga nem jön létre, ha nincs előrelépés, akkor nem stagnálás, hanem visszaesés következik be. Ennek pedig végső soron a magyar kultúra issza meg a levét. Hiszen nem csupán a képzőművészet, helyzetéről, lehetőségeiről van szó, hanem arról: ahhoz, hogy jól érezzük magunkat, nem elég az új autó. A minőségi életforma kialakítása —■ azt hiszem. ez a legfontosabb. P. Sz. E. Kriston Béla: 14 1/t4'3b II/2. Fazola tekintete felcsillant. Biztosan egy új, díszes rácskapu, melyet jól megfizetnek, tavaszra ösz- szehozza, és rendezheti belőle adósságait. — Egy újabb rácskapu talán? — kérdezte. — Ó, nem! Attól is nagyabb feladat! Olyan,amely nem szűk folyosóra, hanem köztérre kerül . .. naponta ezreik csodálhatják. — Mi lehet az. Kulcsár uram?! Kíváncsivá tesz. — Egy szégyenketrec lőcsei minitára — hangzott a Részlet az író A MEGSZÁLLOTT című, a NÉPSZAVA kiadásában 1983-ban megjelent regényéből. felelet, melynek hatására Fazöla egyszerre lehűlt. Szégyeniketrec Eger városába?! Hát erre meg mi szükség van? — kérdezte elámultan. — Mert az utóbbi időben meglazultak az erkölcsök, elszaporodtak a hűtlenségek! Eszterházy Károly püspökfőispán úr őexceleneiája kívánságára ezzel akarja pellengérre állítani a hűtlen asszonyokat, a kikapós férjeket, a megtévedt iedér ha- jadonokat! Kérdezem én, vajon ki készíthetné el ezt a ketrecet, ha nem Fazola Henrik, városunk messze földön híres kovácsmeste- re?! Remélem, felméri Fazola urunk a feladat nagyságát?! Egy kovácsolt remekmű a köztéren tovább öregbíthetné művészi hírnevét — mondotta Kulcsár Kázmér, és olyan kaján képet vágott, mintha már látta volna az első megalázott hajadont. mezítelenül a ka- licka szénaágyán. Fazola Henrik tekintete elsötétült, mint az ég alja vihar előtt. — Értem ... Egyszóval egy kovácsolt remekmű a köztéren, melyet lakójával együtt köpköd a kárörvendő város. És természetesen vele együtt bőven jutna a köpésekből a kezem munkájára is! Egyszer láttam ilyen ketrecben Hispániában egy gyönyörű fiatalasszonyt anyaszült meztelenül a csúfolódó, köpködő tömeg gyűrűjében. Vén, tehetetlen férjét csalta meg egy ifjú lovaggal. .. Elfogott az émelygés .. . Legszívesebben a férjeurát ültettem volna a helyébe — mondotta Fazola komoran. — Nos, vállalja. Fazola uram?! Kettőezerötszáz forintos rendelés! Azt hiszem, a kegyelmed anyagi helyzetében csábító ajánlat — szegezte a kérdést Kulcsár Fazolának, aki határozottan jelentette ki: — Márpedig én elutasítom! Egyrészt, mert rengeteg a restanciám, másrészt, mert ellene vagyok mindenfajta emberi méltóságot sértő, durva megszégyenítésnek, legyen az deres, kaloda, avagy szégyenketrec... Mint ahogyan sohasem kovácsoltam börtönrácsot, béklyót és fegyvert! A céhtanács megdöbbent. — Akkor sem vállalja, ha maga a püspök úr őexcellenciája kérné fel rá? — kérdezte Vasady fertálymester élesen. — Akkor sem. ha egyenesen Mária Terézia őfelsége óhajtaná! Mert az én szakmai hitvallásom: szolgálni a szépet, a hasznosat, az embert! A tekintetes céh tan ács tagjaiban elhűlt a vér. Ilyenfajta nyílt ellenállásra nem is emlékeztek hosz- szú pályafutásuk alatt. Megőrült ez az ember, hogy így mer beszélni?! Hát nem tart ez senkitől?! Ki áll e mögött?! — Nem gondolja Fazola uram, hogy túl kemény szavak ezek, komoly következményeik lehetnek?! — csattant a céhvezető hangja. — Hát hogyan gondolja, Fazola uram. hogy egyszerű iparos polgár létére csak úgy szembehelyezkedik a püspöki akarattal, a tekintetes városi magisztrátus döntésével?! — Ne forgassa ki a szavaimat, Kulcsár uram! Ez nem szembehelyezkedés, hanem állásfoglalás! Én tiszteletben tartom a döntésüket, csak nem értek velük egyet! És nem csinálom meg, mert nem lelném örömömet benne! Felőlem teletűzdelhetik szégyeniketreceik - kel Eger minden utcáját, még a várbástyákat is! Beleültethetik leányaikat, asz- szonyaiikat, de, hogy én egy kalapácsütéssel sem járulok hozzá, az olyan biztos, mint ahogyan itt ülök! — Mondotta határozottan Fazola, s szavai egyszerre felszították a céhtanács lappangó ellenszenvét személye iránt. — Hát mit képzel kegyelmed, Fazola uram? ! Itt nem az erdőben van, ahol saját törvényei szerint élhet! Eddig is semmibe vette a céhtanácsot, de ezzel a szembefordulásával meg egyenesen arcul köpi! — heveskedett Vasady fertály- mester, akiit Kaminszky Élném, lakatosmester követett: — M,i, (itt vjalamennyien szigorú rendben élünk, betartva a céh előírásait és akkor jön egy szép napon egy vándormadár, aki a püspök kegyeltjeként elhalász- sza az orrunk elől a legzsi- rosabb falatokat, megvagyo- nosodik a bőrünkön, s ráadásul fittyet hány a céhre! Felháborító arcátlanság! Ki kell zárni a céh tagjai sorából az ilyet, még akkor is, ha történetesen Fazola Henrikről van szó! Kulcsár csendet intett, és Hofner János lakatosmesternek adta meg a szót: — Én a céhtanács alapszabályainak értelmében javaslom, tárgyaljuk meg Fazola urunk céhtagságának ügyét! Elhanyagolta műhelyét, családját, ki tudja, hol, milyen bűnös tevékenységgel tölti távollétében napjait?! Fazola Henrik felpattant helyéről, legszívesebben arcul vágta volna Hofnert, de lenyelve indulatát, így szólt kémény hangon: — Kérem a tekintetes céhtanácsot, vádaskodásért, rágalmazásért utasítsa rendre Hofner lakatosmestert! És engedjék meg, sok a dolgom . .. távozom! — mondotta és elhagyta a helyiséget. Vége A Südi-jelenségről Találkozás a Reflektor Magazin szerkesztőjével
