Népújság, 1986. január (37. évfolyam, 1-26. szám)
1986-01-21 / 17. szám
4' NÉPÚJSÁG, 1986. január 21., kedd VITKOVICS MIHÁLY MUNKÁSSÁGA KAPCSÁN Eger szerb művelődéstörténeti emlékeiről Múlt századi cégér a Váci utca 2. számú épületből CEGEREK BUDAPESTEN A kiállítás plakátja Egy kiállítás cégtáblái Nyolc esztendeje lesz az idei nyáron, hogy Pesten és Belgrádban, Újvidéken és Egerben ünnepi készülődés kezdődött. Az ünneplés alkalma: Vitkovics Mihály születésének 200. évfordulója volt. A szerb és a magyar irodalom története szempontjából egyaránt jeles évforduló záróünnepére itt Egerben került sor az 1978-as esztendő őszutóján népes nemzetközi tudós- és íródelegáció részvételével. Különös, a múltat visszaálmodó és a jelent a patinás időkbe 'helyező kiállítás tanúi lehettünk az elmúlt •hetekben a Budapesti Tör. téneti Múzeum várbeli épületében. A kiállítás rendezői az 1800-ban született költő és nyelvész, a romantikus reformkori személyiség, Czu- czor Gergely kissé édeskés verssorait írták mottóként a bejáratra: „Hej, Péter szakálla, csapházak czí mere, / Szomjúságos gégék csalogató szeme / Hosszú rúd végéről lógat az utazóra, I Sok gyarló léleknek tántorítására!” A felnagyított fényképekről a reformkori Pest-Buda 'iparosainak, kereskedőinek, vendéglőseinek és szállodásainak közönséget hívogató cégtáblái és kapudíszei néznek szembe velünk olyanformán, alhogylan 1833-lban Garay János, a Háry János költője leírta: „... A czímerek hosszú sora, mint pávafark lengi körül városunkat ...” A város, a koraibeli Pest- Buda 1800-ban még 60 ezer lelket számlált, 1850-ben viszont már 180 ezer ember választotta lakóhelyéül. És éppen ez időben, a reformkor idején dugták ki mind sűrűbben fejüket a Garay- megállapította „pávatodlak”: •a kaktusz a virágárusoknak, a szerendsekerék a lottósoknak, a dohánylevél a tragikusoknak, az elefánt, az orrszarvú, a ,zokogó” majom pedig a különféle rendű és rangú vendéglátósoknak és szállodásoknak csinálta az eligazító propagandát. Az 1835^ben (Pesten járt angol utazó, Paget is e címerek és cégtáblák szerint járja a várost ahogyan útirajzában megírja, e nemzetközi jelek alapján tudott vásárolni szivart az Ifjú Herczegnél, nyakkendőt a Három Gráciánál. Ahogyan mindimáig csalogatja az idegeneket is a Vörös Sün réztáblája, a kapu fölött, jóízű ételek és pincehideg italok elfogyasztására. Debrecen városának elöljárói viszont már 1556-ban megtiltották a vendéglősöknek. hogy vasárnap is kinn tartsák a bormérésre hívogató táblát, megszentelvén ezzel az ünnepnapot. A középkor idején, már európai országok és városállamok példájára, Magyarországon 'is kialakult az italokkal szolgáló vendéglők „rendje”: a pókhasú hordók mellékletéül, amiket a főbejárat fölé illesztettek, a 3 éves bort forgács és szalmafonat, a 2 évest forgács, míg a o&alk egyasztendős nedűbs- két csupán lomb koszorú mutatta. Ezenkívül a vörös bort piros, a fehéret pedig fehér szalag befonásával jelezték a szeszre szomjazók- nak. A kor divatját nemcsak kövek faragásával, különféle nemes erezetű fák megdolgozásával és fémlemezek domborításával szolgálták a kűlönlböző 'mesteremberek, hanem az előkelőbb belvárosi cégtáblák kifestését nem kevésbé művészi tálentumú festők vállalták, mint Barabás Miklós, Than Mór vagy Borsos József. A mai kor gyermeke korunk cégtábláihoz és címereihez szokott, amelyekbe lépten-nyomon beleütköiaik a XX. század utolsó negyedének városlakója. Leegyszerűsített jeleik ezek, például a közlekedés szolgálatában, a közutak mentén vagy a vasutaknál. Meg jS van ennek a megfellelő kifejezése: piktográfia, azaz képírás, amelyben betűk helyett sokszor egész fogalmakat kifejező jeleket használnak, a behajtani tilostól a MÁV podgy ászraktáráig. Éppen úgy, ahogyan a reformkori idöotzakotj bemutató kiállításon a kovácsmester műhelyét patkó, a péket perec, a borbélyt réztányér, vagy a Cigaretta- és szivarárust a már említett dohánylevél „igazolta”. A mai gyorssodrú nagyváros jellemzője inkább a fent már idézett piktográfia százjelű nemzetközisége, meg a különféle, (főként villanygyújtás után hatásos világító, mozgó meg villogó, fénycsodák. Amit egyetlen szempillantás alatt felmérhet a külhoni turista, de még a különféle tennivalója után siető helybéli is. Bizony, nehéz visszailleszkedni abba az időbe, amit például a várbeli kiállítás egyik tablója mutat be: a budai vár csendes utcájában, a Táncsics Mihály utca 5. szám alatt, mintha megint a. múlt század első harmadában, a reformkorban járnánk, másfél évszázaddal ezelőtt, ezt mutatják az épületen hangulatos stílusban elhelyezett cégtáblák, a művészeti galéria meg a Márta-divat kapudí- szei. T. A. m/i. Lapozgatom az akkoriban megjelent Vitkovics-kiadvá- nyok egyikét, a Vujicsics D. Sztoján gondozta Vitkovics Mihály magyar és szerb írásai című szép, illusztrációkkal ellátott kötetet. Belső borítóján a jugoszláviai író- és tudósvendégek autogramjai. Antanije Isakovic, Miod- rag Bulatovic, Sava Babic, Bozidar Kovaéek és mások nevei sorakoznak — ma már irodalomtörténeti dokumentumként őrizve az akkori események emlékét. Ha meggondoljuk, Eger művelődés- történetében ez nem mindennapi dolog. Egy kontinuitás fontos, XX. századi állomása, mely kontinuitás kezdetét a XVII—XVIII. század fordulójától számítjuk. A Szerb Tudományos és Művészeti Akadémia elnökeként idelátogató, világszerte ismert szerb író, Antanije Isakovic, vagy a másik világhíresség, Miodrag Bulatovic (művei több kontinensen népszerűek) és mind a többiek Vitkovics Mihály ünneplése okán jöttek el városunkba és e kontinuitás jegyében helyezték el akkor a hajdani rác parókia falán — Vitkovics szülőházán — az emlékezés koszorúit a szerb akadémia, a jugoszláv írószövetség, a belgrádi és az újvidéki egyetem nevében. Itt voltak és koszorúztak természetesen a magyar tudományos élet képviselői is Szabolcsi Miklós akadémikussal az élen. Akkor úgy tűnt, nem messze az idő, amidőn a barokk építészet egyik szerény, de művelődéstörténeti szempontból — nem is csak egri ViszonylatAkadémiai Kiadó: Barta János: A pálya ívei. Kemény Zsigmond két regényéről. Európa Könyvkiadó: Barthes, Roland: Világoskamra. Jegyzetek a fotográfiáról. Bocatius János: öt év börtönben (1606—1610). Humbold, Wilhelm von: Válogatott írásai. Vasziljev, Borisz: Repülnek lovaim. Másnap háború volt. Kisregények. (Európa Zsebkönyvek) Gondolat Könyvkiadó: Fanon, Frantz: A föld rabjai. Szenti Tibor. Parasztvallomások. Gazdák emlékezése Vásárhelyről. ban! — felbecsülhetetlen emléke újra XVIII. századi szépségében várja majd a látogatókat, Vitkovics-em- lékszobával, városi művelődéstörténeti múzeumi kiállítással. Sajnos, nem ez történt. Az épület azóta üresen áll, állaga romlik, a tervekből mindeddig semmi sem valósult meg... De miért is fontos művelődéstörténeti szempontból ez a műemlék? Lokálpatrióta elkötelezettségből fakadóan mindjárt azt mondhatnánk: mert a szerb—magyar költőnek, a magyar nyelvújítás aktív munkásának, Vitkovics Mihálynak szülőháza volt. A vélekedés igaz, de ennél gazdagabb a kul- túrhistóriai színkép. Ez az épület — a fölötte álló „rác templommal”, s régi sírkertjeivel (ezek egyike is az enyészet áldozata lesz, ha nem gondoskodnak róla) — a bizánci eredetű és bizánci eredetét mind a mai napig megőrző kelet-európai kultúra egy olyan előretolt bástyája, amelynek műtörténeti értéke a maga nemében egyedülálló. E sorok megírásának épp az említett érték szerény tudatosítása, köztudatba vitele lenne a szándéka. Az a nép, amelynek a török elől menekülő fiai már a XVII. század legvégén megjelentek e város falai között, az i. sz. IX. században a kereszténység felvételével a bizánci kultúra (irodalom, képzőművészet, zene) egyik fontos balkáni letéteményese lett. Mutimir szerb fejedelem népe körében a szláv írásbeliséget Cirill és Metód kortárs-ta- nítványai terjesztették, s nemcsak arégr-szláv ábécéKossuth Könyvkiadó: A Francia Kommunista Párt XXV. kongresszusa. 1985. február 6—10. Hédervári Péter: Ismeretlen (?) naprendszerünk. (Univerzum Könyvtár) Magvető Könyvkiadó: Hajdú Lajos: Bűntett és büntetés Magyarországon a XVIII. század utolsó harmadában. (Nemzet és emlékezet) Németh G. Béla: Századutóról — századelőről. Irodalmi és művelődéstörténeti tanulmányok. (Elvek és utak) Medicina Könyvkiadó: X vagy Y. Apaságvizsgálat, igazságszolgáltatás. - Mezőgazdasági Könyvkiadó: A biomassza komplex hasznosításának lehetőségei. vei, az ún. glagolicával írott szertartáskönyveket vitték magukkal a szerb fejedelmi udvarba, hanem a bizánci rítussal együtt az irodalmat és a bizánci művészetet is. Vitték, vagy éppen ők maguk készítették a csodálatos szépségű bizánci himnuszköltészet ószláv fordításait, de vitték a hagiog- rafia, az ún. szenvedéstörténetek és életrajzok legjobb darabjait is. Például a sárkányölő Szent Györgyről szólót. És vitték az apokrif könyveket, e szociális elégedetlenséget is kifejező műveket, amelyekből később — már a független szerb állam megteremtése után a XII. századtól számíthatóan — az eredeti középkori szerb széppróza is sarjadt. Szövegeik archaikus- sága, a nyugat-európai középkori lírában ismeretlen költői képanyag, a nemzeti érzület megszólaltatása, a versek különös zeneisége mind-mind olyan jelenség, amely ma is a nemzetközi világirodalmi kutatások előterében van. Csak egyetlen rövid szöveget idézzünk, amely a sikeres fordítás jóvoltából mindennél beszédesebben vall e Bizáncból kiindult, majd az évszázadok során nemzeti jegyekkel szí- neződött irodalom szépségeiről és értékeiről. A verset a legnagyobb szerb fejedelmek egyike, Stefan Lazare- vic írta 1404-ben: Lám a tavaszt s nyarat az Űr megalkotta, mint az Énekes is mondja, melyekben sok szépség lakozik: a gyors madarakat s röptűk vidámságát erdők lombját, berkek tágasságát, mezők térés voltát, a zengzetekkel ékes szép levegőeget, a bőkezű földet, és sok-sok virágát, jó illatát, zöld lombját és magát az embert, lénye újulását, kedve vidámságát elmondani ki méltó? (Folytatjuk) Lőkös István A gímszarvas és vadászata. A méhbetegségek megelőzése és gyógyítása. Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó: Ámuel-Bámuel Sámuel. Német versek és mesék gyerekeknek. Múzsák Közművelődési Kiadó: Erdei Ferenc: A falukutatástól a népi kollégiumokig. Kamarás István: Légvárak vagy végvárak. Tanulmányok, esszék, vitacikkek az olvasásról és a könyvtárról. Timár György: Válogatott agyrémeim. Zeneműkiadó: Dietrich, Marlene: Tiétek az életem. (Memoársorozat) Egyéb kiadványok: Labdarúgó-almanach, 1985 A magyar nemzet története az árpádházi királyok alatt. (Az Állami Könyvterjesztő Vállalat reprint sorozata) A XVII. században kapta a várbeli ház a Vörös Sün nevet, a mai vendéglő cégére erre utal Heti könyvajánlat Repülés — füst felhőkben ART BUCHWALD: Amikor a légitársaságok épp némi hasznot érnének el, új válsággal kell, hogy szembenézzenek: hogyan akadályozzák meg a nem dohányzók és a dohányosok összecsapását a repülőgépeken? Kezdetben a nem dohányzók a kabin elején ültek, és csikorgathatták fogukat, amikor a dohányzók hátul rágyújtottak. De ma már nem ez a helyzet. A nem dohányzók egyre harciasabbá válnak, és a légiforgalmi vállalatok aggódnak, nehogy nyíltszíni verekedés törjön ki a két csoport között a gépek fedélzetén. Harvey Weiner, az egyik cég munkatársa ezzel a problémával foglalkozik. ,— Felméréseink azt jelzik, hogy a dohányosok félnek a repüléstől, ezért szívnak olyan sokat. A légitársaságok nem engedhetik meg maguknak, hogy elveszítsék őket. Ugyanakkor rájöttünk, hogy a nem dohányzók tartanak a füsttől, és erőszakossá válnak, ha 11 ezer méter magasan cigarettázókkal vannak összezárva. S mivel ők teszik ki az utasok felét, a légitársaságoknak rájuk is szükségük van. Az én feladatom kitalálni, miként tartsuk vissza őket, hogy egymás torkának essenek. — Nem könnyű megbízatás. — Eddig bármit indítványoztam, ellenállásba ütközött. Az első megoldási javaslatom az volt, hogy minden járaton indítsanak két gépet. De a környezetvédők kifogást emeltek, mert ez megduplázná a zajártalmat, s ez még veszélyesebb lenne az emberek egészségére. Azután azzal álltam elő, hogy a nem dohányzók csak a hét páros, a dohányosok viszont csak a páratlan napokon utazhassanak. — Tökéletes megoldásnak hangzik. Ez ellen mi volt a kifogás? — Azt mondták, az emberek azért repülnek, hogy minél hamarabb jussanak el céljukhoz, és ha 24 órát kell várniuk az indulásra, inkább vonattal fognak menni. Egy másik ötlettel is előálltam: válasszák el a dohányzó és a nemdohányzó szakaszokat egy zárt, tűzbiztos acélajtóval. A nem dohányzók külön folyosón szállnának be, hogy egyáltalán ne érintkezzenek a másik csoporttal. — Ez ésszerűnek tűnik. — Ám a légitársaságok leszavazták, mert akkor még egy mellékhelyiséget kellene kialakítani, s ezért legalább két ülőhelyet feláldozni. — Nos, akkor hova lyukadt ki végül? — Azt hiszem, megtaláltam az elfogadható kompromisszumot, ami nem elégíti ki ugyan sem a fanatikus dohányosokat, sem a nem dohányzókat, de legalább az erőszakkitöréseknek elejét veszi. Azt javaslom, hogy minden járat személyzetében legyenek könnygázgránáttal felszerelt biztonsági emberek, ök ülnének választóvonalként középen, s ribillió esetén azzal avatkoznának be, hogy elfojtsák a verekedést. Ez tényleg megoldhatja a dolgokat — mondtam. — Ha ugyanis a nem dohányosoknak a cigarettafüst vagy a könnygáz között lehet csak választaniuk, akkor nem kezdenek el semmilyen felfordulást. (Fordította: Szegő Gábor)
