Népújság, 1986. január (37. évfolyam, 1-26. szám)
1986-01-18 / 15. szám
B orka néni? Ha meggondoljuk, hogy a név egy mindössze huszonegy éves — sudárkarcsú, szőke és hosszú hajú — ifjú pedagógust jelez, már az eddig mondottak alapján is láthatjuk, hogy a tanítványok szóhasználatában jelen levő ■megnevezéssel van dolgunk, s gyaníthatjuk azt is, hogy a kisgyermekes hangzású Boriska néni, Borika néni helyett éppen a név viselőjének némi szelíd ráhatására öltötte ezt az alakot. Így mondják az elsősök, így mondják a többiek is, így mondják a végzettek is. „Borkám” — mondja az állatorvos felesége, s rendjén is volna ez így. Mert ez a Borka amolyan városias ízt is ad a névnek, ám ugyanennyi erővel azt is feltételezhetjük, hogy éppenhogy nem városiasat, hanem amolyan pusztai, tanyai száraztiszta hangzást. Mindegy, elég az hozzá, hogy a tanító néninek így tetszik a saját neve, tehát így is hívja őt a faluban mindenki. Borka néni albérletben lakik, ám gazdaasszonyára hárul valami ünnepélyes különösség ebből a tényből, hogy a kistaní- tónéni éppen nála lakik, az új ház nagy folyosójáról nyíló egyik nagyszobában, közvetlen a fürdőszoba mellett, s nem is mulasztja el, hogy szóba hozza ezt a tényt, valahányszor vásárolni megy a boltba, „Szépet adjon, mert Borkának lesz, lelkem!” Azt aztán már nem lehetne megmondani, hogy a ,,lelkem”, vagy a kista- nítónénire való hivatkozás miatt, de olyan zsír tálán szép szeleteket vág a marhacombból Jani, hogy öröm nézni is. Ma reggel mégis egy kicsit zord szemállással lépked Kati néni a hentesbólt felé, s amint emlékeit összeszedegeti, már látja is az ösz_ szefüggést az esti traktorzörgés meg a ma reggel Borka ablakába állított kikericscsokor közt. Az lehetett, a Varga Pista, az jár a traktorával. Biztosan jól beittak megint az este, és ők szedték az ősz első virágait amolyan goromba ugratás céljával Borka ablakába. Mert a Borka nem ment még férjhez. No, még az a jó, hogy kora reggel, amikor Kati néni az öntözőkannával meg az ágseprűvel kiállt az utcára, azonnal észrevette a csokrot, le is tépte a zöld zsalu rései közül, először bedobta a vízáteresz cementgyűrűje alá, aztán, amikor felsöpörte a ház elejét, előhalászta, és azt is a kukába vágta. De a harag már akkor forrni kezdett benne. Hiszen ha jól megnézzük, ez az otrombaság személyes sértés ő ellene is, nemcsak Borka ellen, de majd megmutatja annak az ostoba Varga Pistának. Nem láthatta senki olyan reggel azt a csokrot, de a sértés megesett. Nem talál magának valót ez a lány. Nem talál, istenem. Telj de teli van a szekrénye könyvekkel, újságokkal, mindig szól a lemezjátszó, Borka behúzódik a szobájába, csak teát fogad el estére, s lámcSak, most is visszajött már a nyaralásból a tanév kezdete előtt egy hónappal, és olvas, olvas meg olvas. Aztán itt van ez a pedagógusföld, abba ültetett egy sor virágot, meg is locsolja mindig tíz körül, amikor előjön a szobából — olyan szép az a lány fürdőruhájában, a fara, a melle, csupa kicsattanó egészség, meg az a hosszú laza haja. mintha saját magát látná Kati néni ezelőtt huszonöt-harminc évvel — igaz, addigra már a virágok meg vannak locsolva, reggel, jókor, de hát nem baj az, legalább ennyit törődjön a virágokkal. A kapálás, a paradicsom felkötözése úgy is Kati nénire marad, a hullott szilvát is ő szedi össze, mert ebben a Borka lányban nincsen paraszti vonzalom, átengedte a földet használatra, s ingyen. De hogy mi mindent tud a lány. A harangokról is. Az. Hogy elmondta a múltkor is, amikor Kati néni a tejet szűrte le, hogy a harangoknak régen saját nevet adtak, meg milyen nagy titok az, hogy miképpen öntik a harangot, aztán az is, ugye, hogy régen a harangokat acélból is próbálták csinálni, de a bronz a legjobb anyag meg még hogy a harangokat néha kicsit el kell fordítani, mert akkor a nyelv egyenletesen koptatja körbe, vagy mit csinál, ugye, a szoknyával. De főleg az a jó ebben a Borkában, hogy olyan nagyon finoman és kifejezően kapcsolja egybe a szavakat, szóval, hogy olyan szépen meg tudja mondani a dolgot, az érdekesséeet, talán még a tisztelendő úr is szívesen beszélgetne vele, ahogyan a Borka mosolyog, és mondja, hogy ebben meg ebben igaza is van az embernek, de hallgasson csak, én mit hallottam. Hogy olyan aranyosan mondja, mintha nem is kellett volna neki azt a sok könyvet kiolvasnia, éjszaka, amikor rontja a szemét a villannyal, hanem úgy, jártában-keltében, itt is, ott is hallott volna valamit, és aztán csak elmesélni. S akkor aztán ez a csokor. Kati néni már a Jani pultja előtt áll, most is megkapja a szép szelet húsokat, kifizeti, de közben már azt tervezi, hogy beszélni fog a Varga Pista anyjával. Még jó, hogy éppen beleütközik, amint a hentesbólt kopott cementlépcsőin lépked lefelé. Kati néni aztán kiereszti a nyelvét. Szegény Juli meg hüledezik. hinni, sem tudja a dolgot, ám Kati néni igazságának nem lehet ellenállni, s távozik is aztán hamar a Juli, hogy beszéljen a fiával. Az a nagy paoula még föl sem kelt. Igaz, szántott egész héten, de csuda a jó dolgát, a sört is elég gyakran, eregeti a torkán, mert' a szőrös hasa egyre jobban kimászik a ten- gerészcsíkos trikó alól. Ilyenkor meg, persze, alszik. „Nagy fehér csokor rózsával, azzal jöhet a fiad a házamhoz, értetted, Juli?” — bocsátja el Kati néni a szegről- végről rokont, és mint aki jól végezte dolgát, indul is hazafelé. Egy kis tejszín, az volna jó Borkának, a kávéhoz, amikor majd felkel az ágyból. A tegnapi tejnek lesz annyi színe, hogy ki lehet keverni belőle azzal az elektromos géppel, amit a Borka adott. Ez a lány nagyon szereti a mindenféle elektromos gépeket. Van a szobájában egy padlóra helyezett négyes elosztó, abba dugdos mindenféle kapcsolókat, egy kapcsolás, szól a lemezjátszó, egy másik, működik a tévé, egy harmadik, az ágymelegítő, sőt, van neki egy fura kis masinája is, azt mondja, az a masszírozó gép. Persze, van hajszárító is, meg kenyérpirító, természetesen kis ágylámpa, olvasni, éjjel, meg egy merülő forraló a kávénak, ha nagyon kihűlne, mert az egész csuporral be szokta vinni magához, ha lefut a konyhán. Kati néni már szétdarabolta a kakast, jó zöldséggel fortyogott a gázon, amikor igen csendesen beállított Varga Pista. Né, még egy selyempapír is került a rózsacsokorra. És micsoda feszes-kemény szép bimbók. Na, te léhűtő! Aztán ne csak makogj itt nekem, hé, te. Benn van a Borka néni. már megint a lemezjátszót szaggatja. Tudod, mi az, ami szól? Nem hát. Hát a Bé- tóven. Süket volt. amikor a legszebb muzsikát írta. „De nem úgy van az, Kati néném.” „Micsoda?” „Csak az, hogy írt az a zeneköltő sok szépet azelőtt is, hogy meg- süketült volna.” „Igen?” „Az már csak a belső hallása volt, tudja-e?” Kati néni most két aranysárga krumplit csúsztat a levesbe, aztán beszólt az ajtón. Milyen lassú beszéde van ennek a Pistának, gondolja később, a konyhában álldogálva. miközben a csipedettet gyúrja, de azért összefüggően tud beszélni és jó sokáig. Aztán kinn a konyhán Borka néni meg Pista megisznak egy pohár bort, sőt, ikis rábeszélésre, mármint a Pistáéra, maga Kati néni is. Csak ennék a lánynak olyan távoli, különös mosolya van. a bort meg apródonként kortyolja, mintha nem is itt volna. K ésőbb meg, mielőtt Borkét ebédelni hívná, s rányitja az ajtót, látja, hogy szétnyitva hevernek a színes képzőművészeti albumok, Borka pedig a fürdőszobából bukkan elő, egyenest a hidegvizes zuhany alól, hát az arca éppen olyan, de tényleg, mint a harmatos rózsa. KONCZEK JÓZSEF:
