Népújság, 1986. január (37. évfolyam, 1-26. szám)
1986-01-16 / 13. szám
NÉPÚJSÁG, 1986.január 16., csütörtök 5. NDK CSEHSZLOVÁKIA SZOVJETUNIÓ Mezőgazdasági hírkaleidoszkóp A 8. ötéves terv küszöbén Nagyobb borjúszaporulat A szarvasmarha-tenyésztésről tett közzé érdekes statisztikai kimutatást az NDK Mezőgazdasági Akadémiájának Állattenyésztési Kutató- intézete. Az intézet dummersdoríi központjában hatékony eljárást dolgoztak ki a szarvasmarha-állomány javítására és a borjúszaporulat növelésére. A módszer lényege, hogy kiváló fajtatulajdonságokkal rendelkező teheneket hormonkezeléssel szokatlanul magas ovulációra késztetnek, s így egy helyett három-négy, sőt szerencsés esetben még ennél is több, megtermékenyítésre alkalmas petesejt „kitermelésére” serkentik őket. A következő lépés ezeknek a teheneknek a mesterséges megtermékenyítése. Nyolc nappal ezután pedig mé- hük kiöblítésével nyerik az örvösök azokat a megtermékenyített petesejteket, amelyeket a kihordásra alkalmas üszőkbe, a dajkatehenekbe ültetnek át. A közölt adatok szerint az eddigi legnagyobb sikert a 76 277. lajstromszámú, törzs- tenyészethez tartozó tehénnél érték el: 13 megtermékenyített petesejtet adott. Ebből 7 volt átültetésre használható. Ezzel a módszerrel egyébként eddig 250 borjú született. Az eljárás előnye: a kinyert petesejtek mélyhűtve tárolhatók és folyékony nitrogénbe ágyazva hosszú időn át megőrizhetők, szállításra is alkalmasaik. A módszer felhasználásával kiváló fejőstehenek jó tulajdonságai öröklődnek át az új egyedekbe, a dajka- téhenek által kihordott borjakba. Az így keletkezett szaporulat tagjai átlagosan 20—40 százalékkal magasabb hús- és 10—20 százalékkal nagyabb tejhozamot nyújtanak. Méhészképzés Mühlbergben Harmincezer méhész több mint 520 ezer méhrajra visel gondot az NDK-ban. A méztermelés növelése érdekében korszerűsítik a méhészképzést és népszerűsítik a szakmát a fiatalok körében is. Tavaly például Tü- ningiában, a festői környezetben fekvő Mühlbergben szerveztek jól sikerült mé- hésztábort 80 fiatal fiú és lány részére. A kezdeményezés másokra is hatott; azóta sok helyütt rendeztek szép természeti környezetben méhésztanfolyamokat, így a szakma biztosítottnak tudhatja az utánpótlást. Türingiai fácánparadicsom Türingia bozótos vidékein sok a vad, s különösen jól érzi magát a fácán. Ezen a vidéken, Hildburghausen- ben létesült az NDK központi fácántenyésztő állomása, ahol évente 80 ezer fácáncsibét keltetnek és osztanák szét az ország erdő- gazdaságai és mezőgazdasági üzemei között. A tenyészetben négyezer fácán alkotja a törzsállományt. Mire jó a háztartási iszap? A háztartásokból, illetve az ipari üzemekből származó iszap nagy mennyiségű szerves anyagot, a növények számára értékes tápanyagokat tartalmaz. Éppen ezért ugyanúgy alkalmas a talaj termékenységének pótlására és javítására, mint az istálló- vagy a műtrágya. Kivétel: a derítőkből származó olyan iszap, amely az emberre, állatra, növényre — egyszóval minden élőlényre — egyaránt ártalmas nehézfémeket tartalmaz. A jénai akadémiai kutatóintézet munkatársai ezért ellenőrző eljárást dolgoztak ki, miszerint a fémtartalom alapján osztályozzák az iszapfajtákat. A tudósok arra törekednek, hogy már a szennyvízből kiszűrjék a fémeket, s ebben nagy segítséget nyújtanak számukra a velük szorosan együttműködő nagyüzemek. „A Csehszlovák Kommunista Párt XVI, kongresszusán elfogadott gazdasági és szociálpolitikai irányelveket elvileg teljesítettük. A nehezebbé vált feltételek között is sikerült megőrizni, javítani, sőt néhány területen még emelni is az élet- színvonalat.” E szavakkal jellemezte dr. Lubomir Strougal, a kormány elnöke az 1981—1985-ös időszakra vonatkozó 7. ötéves terv teljesítésében és a gazdasági- társadalmi fejlődésben elért eredményeket a CSKP Központi Bizottságának 16. plénumán. Majd elemezte a kialakult gazdasági helyzetet és tájékoztatta az ülés résztvevőit a küszöbönálló 8. ötéves terv főbb céljairól. — Az előzetes adatok alapján a nemzeti jövedelem 11 százalékkal nőtt az elmúlt öt év alatt. Az ipar termelése 15 százalékkal, a mezőgazdaságé pedig 10 százalékkal emelkedett. Az eredeti terv szerint a nemzeti jövedelemnek 14—16 százalékkal, az ipari termelésnek 18—20 százalékkal, a mezőgazdasági termelésnek pedig 10 százalékkal kellett volna gyarapodnia. Az ötéves terv első két évében a helyzet — különösen a külgazdasági feltételek tekintetében — tovább súlyosbodott. Ez az importált nyersanyagok és üzemanyagok, valamint az energiaárak erőteljes emelkedésében, illetve ezek hazai termelési költségeinek növekedésében mutatkozott meg. Ezért menet közben a 7. ötéves terv céljai visszafogottabbá váltak -— mondotta a kormány elnöke. Csehszlovákia a nehezedő külső feltételekre az energia- és anyagigényes termékek gyártásának további csökkentésével, a beruházások korlátozásával és szigorúbb importpolitikával válaszolt. Ugyanakkor bizonyos — hosszú távon ható — belső problémákat sem szabad figyelmen kívül hagyni — hangsúlyozta dr. Strougal. — Konkrétan a vezetésbeli hiányosságokról, a túlzott termelési igényekről és a tudományos-technikai eredmények lassú és bonyodalmas gyakorlati alkalmazásáról van szó — tette hozzá az elnök. — Annak a három évnek a mérlege, amikor a nemzeti jövedelem 9,6 százalékkal növekedett, arra utal, hogy Csehszlovákia az intenzív gazdálkodás útjának kezdetén jár. — Nagy súlyt helyezünk a tudományos-technikai vívmányok széles körű gyakorlati alkalmazására, az innovációs tevékenységre és a termelékenység társadalmi méretű növelésére. — Előirányoztuk a nemzeti jövedelem 17—19 százalékos növelését, amitől az életszínvonal gyorsabb ütemű emelkedését várjuk. A terv szerint az egyéni fogyasztás 11—12 százalékos növekedésére számítunk. Az ipari termelés 13—14 százalékos és a mezőgazdasági termelés 7 százalékos növekedését tervezzük. — A műszaki-tudományos fejlődés az alapkutatás 31 programját tartalmazza. A fő területek: elektronizálás; teljes automatizálás — rugalmas termelési rendszerek bevezetésével; az atomenergia hasznosításának gyorsított kibontakoztatása; új anyagok gyártásának meghonosítása; a biotechnológiák kiterjedt alkalmazása. Ez öt olyan terület, amelyet a KGST szabott meg, s amely összhangban áll a csehszlovák iparfejlesztési politikával. Továbbá e célokkal ösz- szefüggenek feladataink az egészségügyben, az oktatásban és a környezetvédelemben is. — A 8. ötéves terv 1986- ban a nemzeti jövedelem 3,5 százalékos növekedésével számol. Kiemelt feladatként kezeljük az elektrotechnika, a finomvegyipar és a gépipar egyes ágainak gyorsított fejlesztését. Az ipari termelés várhatóan 2,6 százalékkal növekszik, s ezzel párhuzamosan számítunk az anyagfelhasználás további csökkenésére, és a munkatermelékenység rohamos növekedésére — fejezte be beszámolóját dr. Lubomir Strougal csehszlovák miniszterelnök. BULGÁRIA Téli üdülőhelyek és síparadicsomok Bulgáriában korábban elsősorban a tengerpart vonzotta a külföldi turistákat. Később felfedeznék az egész éven át üzemelő gyógyüdülőhelyeket is. Ma. naipság pedig már szívesen keresik fel a vendégek a bolgár téli üdülőket és sí- paradicsomokat is. Az utazási irodák szép választékot kínálnák, és 'mindenesetre hasonlíthatatlanul olcsóbb árakon, mint Európa más téli üdülőhelyein. Jelenleg a legismertebb és legfelkapottabb magashegyi téli üdülők között található Pamporovo a Rodope-hegységben, Boro- vic és Maljovica a Rila- hegységben, Aleko a fővároshoz, Szófiához közeli Vitosán és a pirini Banszko. Pamporovo Európa legdélibb fekvésű téli üdülő- központja, amely decembertől egészen április végéig alkalmas a síelésre. Annak ellenére, hogy az itteni szálloda- és sportlétesítmény viszonylag új, olyan híres régi helyekkel vetekszik, mint St. Moritz vagy Zakopane. Famporovóban a turistáknak nem kell tartaniuk az unalomtól, ha rossz az időjárás, mert ilyenkor rendelkezésükre áll a fedett uszoda, betérhetnek az éjszakai órákig nyitva tartó 'mulatókba, s megismer. kedhetnek a népi hagyományokkal is. A rodopei zene és ének híven őrzi a trák és a szláv hagyományokat. Az üdülőhely közelében levő 1926 méter magas Sznezsanka-csúcsra sífelvonó szállítja a sportolóikat. Itt a kezdő és a gyakorlott síelők részére is építettek pályákat, a leghosszabb le- siikló pálya 4 kilométeres és 500 méternyi szintkülönbséget hidal át. Szófiáiból mindössze 70 és a nemzetközi autópályától csak 30 kilométerre fekszik Bulgária legrégibb és legpatinásabb téli üdülője — Borovec. Elbűvölő szépségét az üdülőhelyet övező •rúlai fenyvesek még jobban kiemelik. Borovec a tenger- szint feletti 1300 méteres magasságban kellemes időjárással kényezteti el vendégeit. A szinte örökös napsütés, a szikrázó hó és a kékes árnyalatú kristálytiszta levegő mellett a környék kirándulóhelyei is vonzóak. Innen vezet az út a Rila legmagasabb csúcsához, a 2400 méter magas Műszálához. Akinek jó az állóképessége és rendszeresen sportol, az gyalogtúrán is megközelítheti Bőrövedből a rilai kolostort, a Hét-tó vidékét, és a maljo- vioai magaslatot. Persze, a kevésbé edzettek autóbuszon vagy autóval is. eljuthatnak a kirándulóhelyekre. A baroveci sípályák nagy része versenyzők száméba (készült. Tapasztalt síelőknek építették a 3100 méter hosszú és 860 méter szint- különbségű pályát. Slalom- versenyek megrendezésére alkalmas az új 2300 méteres pálya. Nemzetközi versenyeket is rendeznek a sífutó terepen, köztük az Európa-kupával egyenértékű Borovec-kupa viadalait. Természetesen azért a kezdőknek sem kell „dolguk vége. zetlenül” távozni Borovec- ből. Egész télen át folyamatosan szerveznek sítanfolyamokat a gyakorló pályákon. Aki megfordul télen Szófiában, az ne hagyja ki Ale. kót a programjából. A vi- tosai üdülőhelyet Aleko Konsztantinovról, a hazájában népszerű íróról nevezték el- A lelkes természet- barát művész múlhatatlan érdemeket szerzett ‘ a sportban, ő indította útjára a bolgár turiistamozgalmat. Aleko nagy előnye, hogy közvetlen buszforgalommal kapcsolódik Szófiához. A városból bárki rövid úton feljuthát a Vitosa hóval fedett erdeibe. A síelőket pedig alig 30 perc alatt repíti fel a sílift 1850 méteres magasságba. Banszko csak 900 méteres magasságban fekszik, de több ókból is érdemes felkeresni. A Pirin-hegység lábánál terül él. Ezt a hegységet valaha szláv Olimposznak nevezték, mivel az ősi szlávok hite szerint megközelíthetetlen és ködbe vesző csúcsain tanyázott a vihar és a villám mindenható istene. Valóban méltóságteljes, büszke hegy a Pirin, s megmászása hegy- mászóknalk való feladat. De Banszkót még szelíd lankák veszik körül, s ezeken keL. lemes kikapcsolódást találnak azoik is, akik nem szívesen kötnék sítalpat a bakancsukra, csak sétálni, le- vegőznii óhajtanak szép környezetben. A nagy üdülőhelyek mellett nem árt megnézni azokat az apró hegyi falvakat, amelyeket nem jeleznek az idegenforgalmi prospektusok. Ezek a kis települések ugyan nem nyújtanak luxusszállodai elhelyezést, sífelvonókat, első osztályú éttermeket, műsoros lokálokat, de eredeti folklórjukkal, népi építészeti emlékeikkel, lakóik látványos népviseletével és érdekes szokásaival különleges élményben részesítik a kíváncsi turistát. Sétálóutca Moszkvában Az Arbat látképe Két évig tartó helyreállító munkák után új életre kelt Moszkva központjának egyik híres utcája, az Arbat. Ez a szovjet főváros gyalo- gosütcája. Nemcsak történelmi emlékeiről híres, de itt élt Puskin, Gogol, Lev Tolsztoj, Hercen. Biok és Csehov is. A cél az volt, hogy megőrizzék az utca történelmi sajátosságait, és megtartsák kereskedelmi központ szerepét is. A régi házakat archív dokumentumok alapján eredeti formájukban állították helyre, néhány hiányzó házat újra felépítettek. Az aszfaltot színes kőburkolattal helyettesítették. Az utcában régi stílusú lámpákat helyeztek el. A padokat korabeli stílusban tervezték. Hangulatosak a kis üzletek, a kényelmes kávéházak, éttermek és bárok. Az utca továbbra is őrzi kulturális vonzerejét, mivel hamarosan kiállítótermek, múzeumok és koncerttermek is várják a moszkvaiakat és a főváros vendégeitROMANIA A tengervíz energiájának hasznosítása Romániában is megkezdődtek a tengervíz energiájának hasznosításával kapcsolatos kísérletek. A vizsgálatok egyik szakértője dr. Jamandi Constantin, a Bukaresti Építészeti Főiskola tanszékvezető professzor elmondotta: — A tengervíz energiájának hasznosítását célzó erőműveknek jelenleg két alaptípusa ismert. Ezek: az árapályerőművek, amelyek — mint nevük is mutatja — az apály és a dagály energiáját használják fel. Az árapályerőművek létesítése olyan helyen előnyös, ahol az apály és a dagály nagy vízmennyiségeket mozgat meg. Ilyenek az óceánokba nyíló öblök. A Fekete-tenger, amely csak néhány helyen áll összeköttetésben egy viszonylag nagyobb vízzel, a Földközi-tengerrel, nem túl alkalmas árapályerőművek telepítésére. A szovjet kísérletek is például más partoknál folytatódnak, nem a Fekete-tengeren, hanem a Kamcsatka-félszigetnél és Szahalin szigeténél építenek ilyen típusú erőműveket a szovjet szakemberek. — A másik alaptípust a hullámerőművek képviselik, amelyek a tengervíz hullámait kívánják felhasználni energiatermelésre. A Fekete-tenger romániai partszakaszán ilyen fajtájú erőművek létrehozása ígérkezik hasznosnak. — A terveknek megfelelően kidolgoztuk egy ilyen típus terveit, de még egy sor műszaki kérdés megválaszolatlan. A gondok elsősorban a védelmi berendezések megépítésére vonatkoznak. Meg kell találni az optimumot a kinyert ener. gia és a beruházási költségek között, ugyanis a nagyobb erőművek védelmi rendszerei nemcsak bonyolultak, de sokba is kerülnek. A gazdaságosság javítása érdekében kezdtünk el foglalkozni azzal a kérdéssel, hogy erőművünk ne csak a hullámok energiáját, de a parti szél energiáját is felhasználja. Kettős rendszerű erőműről is beszélhetünk tehát ebben az esetben. — A tanszéken egyébként számos energetikai kutatást folytatunk. Vizsgáljuk a szélerőművek hasznosításának lehetőségeit is. A hidrodinamika jó ideje nemcsak a technika, hanem az orvos- tudomány számára is fontos eredmények létrehozója. A szívgyógyászat művelői számítanak segítségünkre. Felkérésükre kifejlesztettük azt a berendezést, amellyel á szívbillentyűk vizsgálata végezhető el- Másik műszerünk a trombózison átesett betegek vérkeringésének vizsgálatára és ellenőrzésére alkalmas. Jelenleg is több olyan orvosi műszer kikísérletezésén dolgozunk, amely a hidrodinamika törvényszerűségeit állítja a gyógyítás szolgálatába. Az Arbat egyik épületének homlokzata