Népújság, 1985. december (36. évfolyam, 282-306. szám)
1985-12-07 / 287. szám
NÉPÚJSÁG, 1985. december 7., szombat MINDENNAPI NYELVÜNK A beszédes csend A meghökkentőnek tetsző címbeli jelzős szerkezet és minősítés napjaink szóbeli megnyilatkozásainak egyik jellemző tünetére hívja fel figyelmünket: beszédünkben egyre ritkul a csend, az elhallgatás, a szünet. Közleményünk címe éppen arra utal, hogy beszédbeli megnyilatkozásainkban (társalgás, beszélgetés, előadás, felszólalás, hozzászólás) egészen sajátos közlő, kifejező szerepeit vállal a csend, az elhallgatás is. A beszédes csend jelzős szerkezet és minősítés arra hívja fel a figyelmünket, hogy a beszéd folyamatába iktatott csend is szerves részé a szóbeli megnyilatkozások hangzásának. Hogy a beszédbeli csendnek hogyan és mikor adjunk külön önálló szerepet, arról annál is inkább szólnunk kell, mert a szónoki tanfolyamokon, beszédgyakorlatokon és az iskolai beszédművelési alkalmakon alig hallunk róla. Mai beszédgyakorlatunkat tekintve, a feleslegesen megemelt hangerő idegmegterhelő harsányságát is tompítja a hallkabb hangadás és a célszerűen felhasznált elhallgatás, a beszédbeli csend is. Az elhallgatás, a csend, a szünet segíthet abban is, hogy a beszédbeli hadarás, hadrikálás, hebre- cselés és hablatyolás, a túlságosan felgyorsított beszédiram ne legyen jellemzője mai beszédgyakorlatunknak. A szüneték beiktatása nélküli hadari beszédben elszaporodnak az eltorzított szóalakok, a szóelharapások: imperista, szakszeti, szocista (imperialista, szakszervezeti, szocialista). A beszédes csend vegye át szerepét akkor is, ha törés következik be a felszólaló, a hozzászóló, az előadó gondolkodási folyamatában, a szövegalkotás mozzanataiban. Sajnos, a csend, a szünet beiktatása helyett tovább beszélünk, s jelentkeznek a szövegformálásban a tartalmatlan, üres nyelvi formák: a sok hát, tehát, hiszen, ugye, ugyebár, habár, szóval; na már most aztán; tekintettel arra, hogy; teszem azt; hogy is mondjam stb. A csend, a szünet beiktatása helyett az előadó, a felszólaló tovább beszél, és semmit mondó, tartalmatlan alibi mondatokkal próbálja kitölteni azt az időit, míg újra visszazökken a gondolkodás és a nyelvi megformálás logikus rendjébe. A beszéd folyamatában, a hangzásban a csend, az elhallgatás, a szünet vállalja a tagolás, a kiemelés szerepét is. A mondanivalót erősítő, az értelmi kiemelést elősegítő szünetekkel való élést színezhetik a különféle hatásszünetek és t&pren- gési szünetek is. A beszédbeli csend, a szünet igen hatásos figyelemfelkeltő eszköz, s a lényeges, a hangsúlyos mondanivaló előtt (előszünet), vagy után (utószünet), együttgondolkodásra, mérlegelésre készteti a hallgatóságot: s vagy lezár egy gondolatsort, vagy újnak nyit kaput. Természetesen a csend, a szünet nem önmagában, hanem a beszéd teljes hangzásában jut önálló^ kifejező, közlő eszközzé, s így válik a csend maga is „beszéddé", s méltán szólhatunk tehát a beszédes csendről. Dr. Bakos József Bereményi Géza filmje: A tanítványok Reforméletrajz Cseppet sem kíméletes Ifilm Bereményi Gézáé: bonckés alá vesz emberi és társadalmi jelenségeket, de úgy, hogy közben a nézőnek a háta borsózik. őszintesége szinte példátlan, talán az is közrejátszik ebben, hogy szakmán kívülről érkezett, íróként vágott bele a forgatás irányításába. Ügy illeszkedik alkotása a legjobb magyar művek vonulatába, hogy közben eredeti, nem látszik semmifajta utánérzés. Történelmünk egyik legnagyobb kérdését vetette föl: a valóság és az emberi értelem kapcsolatát, a beavatkozás lehetőségét. Nyomasztóan nehezedett ugyanis értelmiségünkre és a valamivel szélesebb látókörű politikusainkra az a lemaradás, amely hazánk lehetőségeit erősen megszabta. A második világháború előtt zsellérsorban, az éhhalál küszöbén tengődtek a milliók. Nem csoda hát, ha sokan keresték a megoldást, különböző reformjavaslatokat felvetve. A baloldali mozgalmak számára bezárultak a lehetőségek, a Tanácsköztársaság bukása törvényen kívül helyezte azokat. Így aztán sokan a hivatalos politika berkeiben vagy attól csak némileg eltávolodva kutatták a kiutat. Ebben a különös világban, a „keresztényi nagy- Magyarország” eszméjétől átfűtött, társadalmi feszültségektől terhes körülmények között indul Bereményi Géza filmje. Főhőse egy zsellérfiú, Fehér József, aki ki akar emelkedni a paraszti sorból, és jogásznak megy. Véletlenül azonnal belecsöppen a reformmozgalmak sűrűjébe; jó- vagy rossz sorsa összehozza Magyary Zoltán professzorral, aki megalapította a Közigazgatástudományi Intézetet. A tudós vonzásába kerül, aki azt hirdeti, hogy hazánk sorsát meg lehetne fordítani, ha az államirányítás korszerűbb, határozottabb volna. A politikától, sőt az érzelmektől mentes megismerés híve, csak a tényeket tiszteli, s szerinte már ezek rádöbbentik a felelőseket ar~ tőségeiket. A reformról mondja el véleményét általában Bereményi Géza: az ész erejével, a meggyőzés eszközével pusztán nem lehet célt érni. Egyáltalán nem pesszimista ez az álláspont, csupán teljes hátteret vázol egy folyamat mögé. Olyan tanulságokkal szolgál, amelyeket nem felejthetünk el. Művészi szempontból tökéletesen igazolt a vélemény : Eperjes Károly kitűnően játsza el ezt a „reforméletrajzot.’’ Ugyanígy a többi szereplő és az operatőr is egyenrangú társa az író-rendezőnek. (gábor) ra, hogy másképp alakítsák a dolgokat. Ennek érdekében kiállítást szervez, amelyből napnál világosabban kiderül: milyen fullasztó viszonyok uralják a honi tájakat. Ez a valóságos históriai epizód adja meg a keretét a történetnek: a háború felé sodródó Magyarországon gróí Teleki Pál kultuszminiszter, későbbi miniszterelnök betiltja a tárlatot. Kiderül, hogy a tudomány nem lehet pártatlan, nincs mód arra, hogy ilyen félfeudális viszonyok között valamit is eredményezzen a kiáltó szó. A zsellérfiú szemével látjuk a történést: bravúros technikával korabeli híradó- felvételeket szőttek bele az alkotásba, így nagy statisztéria és költséges díszlet nélkül a negyvenes évek Budapestjén találjuk ma. gunkat. Végigjárja a korabeli élet bugyrait, szembesül a nagyúri magatartással, s végül szívvel-lélekkel Magyary professzor mellé áll. A valamikori história mellett látjuk a mát is: ellenpontozza a negyvenes éveket a jelen. Fehér József fia csellengő fiatalember, aki csak az öregek kopott, semmire se jó emlékeinek látja a múltat. Ennek fényében még inkább tehetetlennek látjuk a figurákat, lehet, hogy úgy vélik, hogy tevékeny egyéniségek, de valójában minden történelemmé, tőlük független valósággá vált. Egyre feleslegesebbek, s lehet, hogy valamikor is azok voltak. Fenyegetően nehezedik a história ebben a filmben a szereplőkre. Hiába akarnak átlépni saját árnyékukon: végül mindig tőlük független erők szabják meg leheÉnekesek mondják: Márpedig a kórus marad...! Valamikor gazdagon élt a kóruskultúra Hatvanban. Nemcsak az iskolákban működtek énekegyüttesek lelkes tanítók, tanárok men- torságának eredményeként, de ott volt például a vasutasok dalköre, amelyről — Dali! — művelődési házukat is elnevezték, s a fel- szabadulást követően mindaddig fungált a pedagógus kórus, amíg Oltai Andor karnagy erővel, egészséggel bírta. Azután sokáig csak a csend! Kivételként említve néhány tanintézetet, ahol vállalkozó szellemű nevelők álltak a mozgalom élére. Az ilyen kis együttesek természetesen nem helyettesíthetik, nem felelhetnek meg egy vegyeskor követelményeinek. Meg a diákanyag is változik évről évre a tanárok keze alatt. Tavaly őszön aztán megmozdult az elakadt szekér. A kórusművészet néhány megszállottja vette kézbe az ügyet, tagokat toborozván, a Vörösmarty Művelődési Központ pedig vállalta a fenntartó, az eltartó szerepét. Segít a zeneiskola — Mi is éreztük egy jó kórus hiányát, szükségét, (hiszen az ilyen együtteseket sokszor, sok helyütt lehet hasznosítani, amellett per. sze, hogy az önművelésnek sajátos formái — mondja Matiszlovicsné Horváth Éva igazgató. — Megörültünk te. hát, amikor néhány pedagógus ez ügyben hozzánk fordult, s azt is vállaltuk, hogy a verbuválást követően fedezzük a fenntartás, a működtetés költségeit. Sajnos, a művelődési központ otthon- talansága nehezítette az indulást. Eleinte a tanácsi házasságkötő teremmel kísérleteztünk, de ott nem jöttek össze a dolgok, ahogy ezt mondani szokás. Végül a ze_ nőiskolánál kötöttünk ki, amelynek igazgatója, Papp Attila, egyébként is sokat tesz a város szellemi, kulturális életének gazdagítása végett. Karnagyként pedig az egész ügyet inspiráló körzeti énekszakfelügyelő, Tóth Antal vette szárnyai alá a hatvani pedagógus kórus megalakításának, vezetésének az' ügyét, ö ki is tartott mellettünk, amíg a kezdő, jó lendületet meg nem adta az énekes gárdának, betanítva több olyan művet, amelyekkel hovatovább nyilvánosság elé lehetett lépni. Tiszai dallamok A kezdet kezdetén, persze legfőbb gondot a megfelelő emberanyag előteremtése jelentette. És ha nincs Réz Ferenc, a városi művelődési osztály szakfelügyelője, aki maga is szerelmesé a kórusmuzsikának, talán meg sem indul az élet. — Valóban sokat talpaltunk Tóth Antallal, amíg összehoztunk egy vegyeskarra való nőt, férfit. Elsősorban a pedagógusokra építettünk, s fölkerestünk minden óvodát, iskolát, felsorakoztatva érveinket az ügy mellett. És ott jártunk jól, ahol például az óvónők, tanárnők mellett férjeikben is vonzalmat ébresztettünk a kóruskultúra iránt. Így került sorainkba a Volántól például Hipszki János, Rigó László. Akadt aztán kitűnő szólistánk, Vargáilé Szilágyi Erzsébet, akire a próbakezdő hangképzést lehetett bízni, Lukács Éva pedig zongorajátékával segítette az induló munkát. Mivel kezdtünk, mikor jutottunk nyilvános szereplési lehetőséghez ? Legtöbb munkával Kodály Jelige című művét szólaltattuk meg, majd jött Bárdos Lajos Tiszai dallamok című összeállítása, amelyet mindenütt szívesen fogadtak. Bemutatkozásunk pedig április 4., a felszabadulásunk ünnepéhez kapcsolódik, majd követte ezt Heréd, később pedig a hatvani zenei napokon való közreműködésünk ... Karnagycsere Ahogyan az iskolák szünetéinek nyaranta, úgy engedte pihenőre tagjait a hatvani pedagógus vegyeskar is. Abban a reményben persze, hogy ősszel zavartalanul folytatódik minden. A mátrafiüredi szezonzáró vacsorán — a távozó Tóth Antal helyére — demokratikusan új karvezetőt választott a tagság, továbbá megerősítette a kórus titkári tisztében Réz Ferencet. Hanem az új tanévkezdés nem igazolta a várakozást! Először a dirigensül kiszemelt Vargáné Szilágyi Erzsébet etikátlan félreseprése izgatta fel a kórustagság hangulatát, majd a hirtelen bekövetkezett létszámvisszaesés okozott gondot Pechán Kornél karnagynak, aki Pestről utazgatván Hatvanba, itt energiáját az állami zeneiskolában is hasznosítja. Ogy tűnt hát egy ideig, hogy gazdátlan marad a Háziipari Szövetkezet által adományozott női egyenruhák jó néhány darabja, s erre a sorsra jutnak a szakszervezeti pénzen csináltatott galambszürke férfiöltönyök. Minek továbbá a sok kotta, amiben a művelődési központ pénze fekszik! Bizakodnak — Kétségtelen a hullámvölgy, amibe az idén ősszel jutottunk — jegyzi meg a téma kapcsán Réz Ferenc. — És ha a tagépítés változatlanul rossz mederben ha. lad, akkor le kell mondanunk mindannyiunk vágyáról, nagyobb és öt-hat szólamai művek betanulásáról, bemutatásáról, ami egy igazán jó kórus próbatétele. Pedig lelkesítő perspektíva előtt állunk! Lehetőségünk nyílna például Győrben koncertezni egy ottani vegyeskar társaságában, és indulhatnánk a következő minősítő versenyen, amelyet Eger rendez majd. Persze, nem szeretném igazán ezt a műfajt, ha most megtorpannék. így van ezzel az ügy másik lelkesítője, Rados Mária, vagy éppen új vezetőiek, Pechán Kornél, akit valamennyien megszerettünk, s becsüljük tudását, készségét. Van is remény a kibontakozásra. Mert ahogyan 1984 őszén a Kisegítő Iskola, továbbá a Hámán Kató Általános Iskola igazgatósága, tantestülete mel. lénk állt, erősítette az induló együttest, olyan ígéretes most további két-három tanintézet irántunk megnyilvánuló segítőkészsége. De ha nem válnak valóra vágyaink: a kamaraéneklésre így is van lehetőség, tehát a kórus tűzön-vízen át marad. .. t Moldvay Győző Skót viccek — öregem, te még mindig nem nősültél meg? Hiszen már harmadik éve özvegyen élsz. — Tudod, volt egy-két asszonyjelölt, de egyiknek sem volt elég magas a vérnyomása. — Hát már ez is szempont? — Persze. Szegény megboldogult feleségem után maradt egy csomó gyógyszer, nem akarom, hogy kárba vesszen! * A skót súlyos beteg, lett, a családja elvitte őt egy híaad ‘ ’ ’ rés professzorhoz. A tanár a vizsgálat után közli a beteggel, hogy sürgős operációra van szükség. — És mibe kerül a műtét? — kérdi a skót. — Száz fontba — hangzik a válasz. — Jaj, kérem szépen — sopánkodik a páciens —, az rettenetesen sok pénz! — Akkor operáltassa meg magát az asszisztensemmel, ő csak ötven fontot kér! A skót töri a fejét egy darabig, majd megkérdi: — Mondja, professzor úr, inasa nincs! Három skót fivér közül az egyik elutazik Amerikába és harminc évig nem ad életjelt magáról. Egy szép napon aztán levelet ír. hogy hazalátogat. A két, otthon maradt fivér kimegy elé a pályaudvarra. A vendég csodálkozva látja, hogy mindkét testvérének óriási szakálla van. — Mi ez, mit jelentsen ez a hosszú szakáll? — Hát nem emlékszel? Magaddal vitted a borotvánkat! K. Gy. M. A szombathelyi Smidt Múzeum Felújítás után ismét várja látogatóit a szombathelyi Smidt Múzeum, amelyet dr. Smidt Lajos, a Vas megyei Markusovszky Kórház egykori igazgató főorvosa alapított 1968-ban. Az európai hírű múzeum 40 ezer darabból álló gyűjteménye több felbecsülhetetlen értékű műtárgyat, kultúrtörténeti emléket őriz. A képen: a múzeum fegyvergyűjteménye (MTI-fotó: Czika László felvétele — KS)
