Népújság, 1985. december (36. évfolyam, 282-306. szám)
1985-12-05 / 285. szám
niB/utfiaq 1985. december 5., csütörtök Nyolcvan évvel ezelőtt született Házi Károly szabómunkás, a kommunista mozgalom kiváló harcosa. Testvéreivel, Árpáddal és Ferenccel együtt ő is korán bekapcsolódott a munkásmozgalomba. Munkanélküliként többször dolgozott íivéreivel kubikosmunkán Békéscsabán és Makón, ahol a három testvér együtt szervezte a sztrájkokat a munkabéremelés kiharcolására. 1923-ban a fővárosba jött, belépett a szabók szakszervezetébe, majd tagja lett a Magyar- országi Szocialista Munkáspártnak, s hamarosan részt vett az illegális KMP munkájában. 1930- ban kommunista tevékenység miatt letartóztatták, de bizonyítékok hiányában szabadon bocsátották. Jelentős szerepe volt az 1930 januári budapesti munkanélküli tüntetés megszervezésében. 1930 nyarán többedma- gával Moszkvába küldték Le- nin-iskolára. Utána Tulában telepedett le; 1932-ben Keres városában koholt vádakkal letartóztatták, tíz évre ítélték, s csak 1954 októberében térhetett visz- sza Magyarországra. Megrendült egészségi állapota miatt dolgozni már nem tudott, de az 1956- os ellenforradalom idején nagyszerűen helytállt. A Nap kél 7.16 órakor, nyugszik 15.54 órakor. A Hold kél 23.46 órakor, nyugszik 12.42 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon VILMA nevű kedves olvasóinkat! Eredete magyarázatakor a Wil- tielmine német alakból kell kiindulni. A szóösszetétel értelme: „erős, védő”. ^[időjárás] Várható időjárás az ország területén ma estig: Változóan felhős, párás idő lesz, számottevő csapadék nélkül. Főként a keleti, északkeleti megyékben várható eleinte még többfelé köd. A délnyugati, nyugati szél mind több helyütt élénkül meg. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában H és 16 fok között, a hosszabb ideig ködös megyékben azonban 5 fok közelében alakul. Tanulékony madarak Olvasom, hogy Tolnában soha nem tapasztalt méretű kárt okoznak a vetési varjak. Sok ezres csapatokban lepik el a zsenge őszi vetéseket, és kikaparják a búzaszemeket. Ügy tűnik, a madárvilágban is elterjedt szokás: mások helyett kikaparni — ezúttal nem a gesztenyét — a vetést. — KÉPVISELŐI FOGADÓÓRÁK. A 4. számú választó- kerület országgyűlési képviselője, Barta Alajos, 9-én, hétfőn, 14 órakor, Szűcs községben, a volt tanácsházán, 15 órakor az Egercsehi-bá- nyatelepen, a tanácsházán, 16 órakor pedig az egercsehi művelődési házban tart fogadóórát, ahová várja a választópolgárokat. — À VENDÉG: A TÉLAPÓ. Ostoroson, a községi művelődési házban, szombaton, délelőtt 10 órától, az egri Lekvár együttes tagjaival játszhatnak a gyerekek. A vidám műsor vendégszereplője a Télapó. — KIÁLLÍTÁS. Hangosítástechnikai kiállítás nyílik Budapesten, december 6-án, a kongresszusi központ termeiben. A demonstrációval egybekötött bemutatón a BCC Music cég legkorszerűbb eszközeivel ismerkedhetnek meg a látogatók. — GÉPJÁRMÜOKTATÓK TOVÁBBKÉPZÉSE. Az MHSZ megyei gépjárműiskola oktatói szokásos, év végi továbbképző tanfolyamukat Tardoson rendezték meg, az elmúlt két napban. Aktuális bel- és külpolitikai tájékoztatók mellett előadást hallgathattak meg a munka- védelemről, valamint értékelték az elmúlt időszak munkáját. — TÁNCHÁZ. Csak tiszta forrásból címmel, az Egri Néptáncegyüttes és a gyönEgerben; felnőttbetegek részére 18 órától másnap reggel 8 óráig a Balcsy-Zs. u. 6. sz. alatt. Telefon: 11-000. Napközi rendelés: hétköznapokon hétfőtől péntekig: 11-től 16.30 óráig. Az ügyelet helye: Eger. Baj- csy-Zs. u. 6. sz. alatt. Telefon : 11-000. Gyermekorvosi ügyelet este 19 órától reggel 7.45 óráig, nappali ügyelet: 13.30 órától 15.30 óráig. Ügyelet helye: kórház gyermekosztálya. Telefon: 10-841. Gyöngyösön • 19 órától holnap reggel 7 óráig a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben. Rendegyösi Vidróczki Néptáncegyüttes műsorát tekinthetik meg az érdeklődök 10-én, kedden, 6 órakor, a Megyei Művelődési Központ dísztermében. A bemutatót táncház követi. — KIÁLLÍTÁS. Tegnaptól Egerben, a Helyőrségi Művelődési Otthon kamaratermében, Harmincéves a körzeti megbízotti és az önkéntes rendőri szolgálat címmel nyílt kiállítás. A tárlatot — amelyet a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai állítottak össze — egy hétig tekinthetik meg az érdeklődők a klub nyitva tartási idejében. — NYÍLT nap a gmsz- BEN. December 9-én, hétfőn, az Egri Gép- és Műszeripari Szakközépiskolában (Rákóczi út 8.), a nyolcadik osztályos tanulóknak és szüleiknek nyílt napot rendeznek. Ezen az érdeklődők a technikusképzésről kapnak tájékoztatót, bemutatót. — PÓTLÁS A VASÜTI MENETRENDHEZ. A Mávin- form közli, hogy megjelent a vasúti menetrend december 1-től érvényes, 2. számú pótléka, amely az időközben történt változásokon kívül tartalmazza az ünnepnapok körüli menetrend-módosításokat, közli az egyes napokra érvényes vasúti közlekedési rendet és felsorolja azokat a vonatokat, amelyek az ünnepek alatt nem közlekednek. lések közötti napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: 11-727. Hatvanban: Hatvan város lakossága részére sürgősségi ügyelet 12 órától 16 óráig, éjszakai ügyelet Hatvan város és az ellátási területhez tartozó községek lakossága részére 17 órától holnap reggel 8 óráig. Ügyelet helye: Kórház ,.faház”. Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 11-040. Hevesen; éjszakai sürgősségi ügyelet 19 órától holnap reggel 7 óráig az Egészségházban. Az ügyelet helye: Heves, Vörös Hadsereg u. 32. Telefon: 125. KöJAL-készenlét Egerben délután 17 órától holnap reggel 7 óráig. Telefon : 10-133. ORVOSI UCYSkCT Jön a Télapó! Manapság könnyű a dolga Télapónak: a számítógép pillanatok alatt megmondja, hogy a jó cselekedetekért hány szelet csoki jár, a rosszaságokért pedig kik ér demelnek virgácsot (MTI-fotó: Németh Ferenc felvétele — KS) Gyerekeknek, szülőknek Pályaválasztási tanácsadás Életük meghatározó jelentőségű döntését kell meghozniuk rövidesen azoknak a tanulóknak, akik jövőre fejezik be általános, illetve középiskolai tanulmányaikat, hiszen az, hogy milyen szakmát, hivatást választanak, sok vonatkozásban befolyásolhatja sorsuk alakulását. Ennek a nehéz kérdésnek a megválaszolásához nyújtottak segítséget tegnap Egerben, az MMK-ban a Heves Megyei Pedagógiai Intézet munkatársai azoknak a fiataloknak, akik kíváncsiak voltak tanácsaikra. A szakemberek igyekeztek a gyerekek adottságainak -megfelelő munkaköröket ajánlani, s ennek érdekében elvégezték a szokásos személyiség- és képességvizsgálatokat is. A koraesti órákban a szülőkkel találkoztak az intézet előadói. Ismertették velük a következő tanév beiskolázási lehetőségeit, s felhívták figyelmüket annak fontosságára, hogy gyermekük pályaválasztását képességeik reális ismeretében befolyásolják. Az immár hagyományossá váló rendezvény az idén -is elősegítette a tanulók és szüleik tájékozódását, a pálya- választási gondok megoldását. Testvérszervezetek találkozója Török egészségügyi delegáció Egerben Dr. Hantos Jánosnak, a Magyar Vöröskereszt főtitkárának meghívására hazánkba látogatott a Vörös Félhold — az iszlám országok egészségügyi szervezete — török vezetője dr. Kemál Demir. A szakember vendéglátója kíséretében tegnap Egerbe érkezett. Itt dr. Bükkerdö Pál, megyei főorvos fogadta, majd Mihály Gyula, a Vöröskereszt megyei szervezetének titkára adott tájékoztatót szűkebb hazánk egészségügyi életéről. A délutáni városnézés folyamán félkeresték az egri véradóállomást, ezt követően Heves megyei programjuk a Hevesi Rákóczi Termelőszövetkezet vöröskeresztes szervezeténél fejeződött be. Kinevezések Mint arról már beszámoltunk, új parancsnokot, Po- lonkai Andrást nevezték ki a Munkásőrség Heves Megyei Parancsnoksága élére, aki ezt megelőzőleg az egri Balázs Ignác Munkásőregy- ség parancsnoka volt. Helyére -új parancsnokot, Máté Imrét nevezték ki, aki a változásig helyettesi beosztásban dolgozott. Az egység új helyettes-parancsnoka Óra- vecz János, a Mátra vidéki Fémművek technikusa lett. Népi tréfa és sertésjava Színház és vacsora Gyöngyösön A gyöngyösi Mátra Művelődési Központ és a Mátra Szálló vendégei érdekében sajátos „árukapcsolást” valósít meg. Ma, este 7 órakor a Paraszt Dekameron című darabot adja elő a kecskeméti Katona József Színház és az Egyetemi Színpad a művelődési intéz, ményben. A pajzán játék népi tréfák alapján készült, a szerelemről, az emberi örömvágyról szól. Ezután a nézőket várja az étterem: a Mátra Szálló a színházjegy felmutatása ellenében harminc százalékos árengedményt ad két menühöz. Ezek nem akármilyenek, hanem ez alkalomra állították össze mindkettőt: a hortobágyi palacsintától a sertésjaváig sok ínycsiklan dó falat várja azokat, akik azelőtt a színpadon szellemi ínyencségeket kaptak. tulajdonvédelem a revizor szemével Társadalmi Szerdán az Egri Technika Házában dr. Sütő Dezső, a Pénzügyminisztérium Ellenőrzési Főigazgatóságának főigazgatója tartott előadást Társadalmi tulajdonvédelem a pénzügyi ellenőrzések tükrében címmel. A Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság megyei szervezetének rendezvényét nagy érdeklődés kísérte: gazdasági vezetők, belső ellenőrök vettek részt az an- kéton a megye különböző vállalatait, szövetkezeteit képviselve. A főigazgató hazánk gazdaságának helyzetét, a következő évek lehetőségeit elemezve részletesen szólt a gazdálkodási, pénzügyi fegyelemről, az ellenőrzések tapasztalatairól is. A társadalmi tulajdon védelmét jelenti — mint hangsúlyozta —, az eszközök kellő kihasználása, hasznosítása is, és e téren a korábbi esztendőkhöz viszonyítva rosszabbak a gazdasági mutatók. A költségérzékenység helyett inkább költségérzéketlenségről beszélhetünk a vállalatoknál. Igaz, ez ösz- szefügg az elvonások növekedésével is, az elvont nyereség viszont a gyengén gazdálkodók központi támogatásához kell. Ez a jövőben fokozatosan csökken, s következményeivel számolniuk kell a vállalatoknak, szövetkezeteknek. Az ankét befejezéseként dr. Asztalos Miklós, a megyei pártbizottság osztály- vezetője, az SZVT megyei szervezetének elnöke a tudományos egyesület szakcsoportjainak újjáalakulásáról tájékoztatta a résztvevőket. A Magyar Úttörők Szövetségének Hatvan Városi Elnök, sége szerdán ülésezett. Az eseményen városi úttörőelnökké választották Királyné Zólyomi Erzsébetet. A korábbi úttörővezető más fontos beosztásba kerülése miatt vált meg tisztétől. A testületi ülésen részt vett Hermész Mátyás, az MSZMP Hatvan Városi Bizottságának titkára és Révészné Bőgős Zsuzsanna, megyei úttörőelnök is. Cukrászok szakmai találkozója A Merkúrtól jelentjük Trabant L. Hy. (Bp.) 1 005 Trabant Hy. C. (Bp.) 209 Trabant L. (Bp.) 758 Trabant L. (D.) 988 Trabant C. (Bp.) 12 426 Wartburg St. (Bp.) 15 392 Wartburg Sp. (Bp.) 23 905 Wartburg Sp. tt. (Bp.) 5 074 Wartburg Tour. (Bp.) 10 911 Skoda 105 S (Bp.) 10 137 Skoda 105 S (D.) 7 464 Skoda 120 L (Bp.) 19 261 Skoda 120 L (D.) 11711 Skoda 120 GLS (Bp.) 1 327 Lada 1200 (Bp.) 40 114 Lada 1200 (D.) 24 760 Lada 1300 S (Bp.) 15 348 Lada 1300 S (D.) 11 607 Lada 1500 (Bp.) 14 073 Lada 1500 (D.) 10 082 Lada C. (Bp.) 7 192 Lada C. (D.) 3 953 Moszkvics (Bp.) 13 764 P. Fiat 126 P (Bp.) 24 974 FSO (P. Fiat) 1500 (Bp.) 5 002 Dacia (Bp.) 32 498 Dacia (D.) 19 645 Zastava (Bp.) 10 352 A KIOSZ Heves Megyei Titkársága, valamint a Panoráma Szálloda- és Vendéglátó Vállalat cukrászipari bemutatóra hívja' az ínyencségeket kedvelőket. A 7-én, pénteken az egri Márka presszóban megrendezésre kerülő kiállításon a Panoráma Szálloda- és Vendéglátó Vállalat három cukrászüzemének 11 dolgozója, a HungarHotels Dobos-cukrászdájának mestere, a füzesabonyi és a hatvani áfész képviselői, valamint nyolc megyei kisiparos vonultatja fel édességremekeit. A 14 óráig tartó bemutató után a nézelödők reklámáron vásárolhatják meg a kívánt finomságokat. Katonai kitüntetések Budapesten, a Magyar Néphadsereg Művelődési Házában kedden a katonai pályairányításban végzett kiemelkedő munkájuk elismeréseként a Haza Szolgálatáért Érdemérem arany fokozatával tüntették ki Lassú Árpádot, a Hevét Megyei Tanács V. B. művelődési osztály főelőadóját, valamint Kameniczky Antalt, a 212-es Számú Ipari, Szakmunkásképző Intézet igazgatóját. A Haza Szolgálatáért Érdemérem ezüst fokozatát Vadász Ernő, a Gyöngyösi Nemecz József Mezőgazdasági Szakközép- iskola igazgatója és Cseh Béla, a Boconádi Általános Iskola igazgatója kapta. A kitüntetéseket Rácz Sándor altábornagy miniszterhelyettes adta át. NÉPÚJSÁG — a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves Megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE. — Főszerkesztő-helyettes: KOÓS JÓZSEF. Kiadja: a Heves Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: HEKELI SÁNDOR. — Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.) Telex: 063-350. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.). Telex: 063-349. Telefonszámok: 13-352, 13-381, 13-503, 13-644, 13-985. Gyöngyös, Rózsa út 1. 3200. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon: 11-051. Heves, Fő út 10. 3360. Telefon: 124. Terjeszti a Magyar Posta, előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hirlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest, V., József nádor tér 1.— 1900—, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Index: 20062. — Révai Nyomda Egri Gyáregység, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JÓZSEFNÉ dr. — HU ISSN 0133—0705. I