Népújság, 1985. december (36. évfolyam, 282-306. szám)

1985-12-02 / 282. szám

4. NÉPÚJSÁG, 1985. december 2., hétfő A KÉPERNYŐ Lb?V fi CT • • • ELŐTT Vétkes rutin 4 magyar gobelin 1945—1985 Óvári László: Ünnep Domanovszky Endre: Halász (Hauer Lajos felv. — KS) A tévé keveset hangozta­tott, de legnagyobb erénye az, hogy tanári okoskodás, didaktikus célzat nélkül, mil­liók ízlését formálja, eszté­tikai igényességét edzi. A képernyő rajongói ugyanis annyira megszokták korunk sok szempontból még min­dig kiaknázatlan technikai csodáját, hogy megnézik nemcsak a legszínvonala­sabb, a legjobb, hanem a gyengébb produkciókat is. így aztán módjuk adódik ar­ra, hogy mindezeket össze­vessék, s kialakítsák a ma­guk többnyire helyes érték­rendjét. Ez akkor is igaz, ha indoklásaik nem éppen szak­szerűek, a lényeg az, hogy biztos érzékkel közelítenek az egyes alkotásokhoz. Bi­zonyítékként elég, ha csak az önök kérték egyes prog­ramjait említjük, hiszen va­lamennyi jelzi: a különböző számokat kérők kizárólag a tiszta „búzára” hívják fel a figyelmet, s elvetik az „ocsut”. Címe és témája alapján csemegének ígérkezett az Éretlenek című, szombat este vetített francia film. Később aztán kiderült, hogy az író­rendező, Claude Zizi egyál­talán nem tartott igényt ilyesfajta szellemi méltatás­ra. A cselekmény formálá­sakor szinte száműzte a gon­dolati magvat. Kizárólag ar­ra törekedett, hogy mester­ségbeli tudásának teljes ar­zenálját hadba vetve, szóra­koztasson, nevettessen. Alig­ha vitatható, hogy mester­fokon elsajátította a hatás­keltés fortélyait. Nem von­hatjuk kétségbe arányérzé­két, szerkesztőkészségét sem. Természetesen nem vállalt úttörő szerepkört: a rég be­vált fogásokat, gégékét sora­koztatta fel, társítva hozzá­juk néhány, eredetinek tű­nő ötletét. Szerencsére az elektronika még nem olyan fejlett és elterjedt nálunk, hogy renitensebb diákjaink a hazai oktatási gyakorlatba plántálják a puskázás atom­kori tippjeit, ezért felhőtle­nül derülhettünk az egyes fordulatokon. Bosszankodni ráértünk ké­sőbb. Jogosan tettük, mert a rossz, a vétkes rutin ál­dozatai lettünk. A feltupíro- zott semmi után indokoltan támadt hiányérzetünk. Füs­tölögtünk amiatt, hogy miért kellett ekkora energiát paza­rolni ilyen irritáló esemény- vártára, néhány elkényezte­tett, módos gyerek bárgyú életszemléletének csak rit­kán ironikus ecsetelésére. Ek­kora felkészültség birtoká­ban ugyanis épkézláb mun­kával is megajándékozhatott volna minket ez a stáb. Aztán továbbléptünk, s rá­döbbentünk, hogy a jó érte­lemben vett tájékozottság, mesterségbeli magabiztosság hagyományos és gazdagított eszköztárára hazai televíziós gyakorlatunkban is szükség lenne. Ha ez maradéktala­nul érvényesülne, akkor ki- kapcsolódás közben lennénk gazdagabbak. De szívesen tennénk nap mint nap ... Pécsi István Nézzük a krimit Hozzászokhattunk évek óta, hogy a krimi számít az iga­zi csemegének; hétről hétre megkapjuk megfelelő adago­lásban a bűnügyi története­ket. Ilyenkor aztán elnép­telenednek a lakótelepek, csodálkoznának az idegen bolygóról érkezők, hogy mi ez a különös szertartás, ami­kor egy furcsa képernyő előtt, viliódzó kék fényben úszva, lélegzetvisszafojtva fi­gyeli egy országnyi néző, hogy kit és miért teszriek el láb alól. Hosszú évek alatt sztárok jöttek és mentek, Angyal lengette legendás ökleit, Ka­jak biliárdgolyó fején csil­lant meg a nap, Columbo üvegszeme villogott a bűnö­sökre. Mostanában azonban, mintha kevesebb lenne az ilyen hős. Bár lehet, hogy mi lettünk tapasztaltabbak és gyakorlottabbak — külö­nösen mint tévénézők. Ke­vésbé ragadnak magukkal bennünket az efféle „látvá­nyosságok”, nem dobogtatja meg annyira a szíveket egy- egy nyomozó. Lehet azonban, hogy más baj is van. Mind több film pereg, s ehhez ké­pest kicsi a változatok lehe­tősége. Pedig már mindent kipróbáltak a meglepetések közül, láttunk mérgezést, ké­selést, pisztolypárbajt: az erőszakos halál szinte vala­mennyi válfaját. A gonosz­tevők üldözésére is sokféle modellt kaphattunk. Tudtuk már előre, hogy ki a gyil­kos, máskor meg csak az utolsó percekben derült a ti­tokra fény. A két szélsőség között még számtalan árnya­lat felbukkant. Már az is eléggé megszo­kottnak számít, hogy ketten látnak a rejtély kinyomozá­sához. Hivatásos és magán- nyomozó párosok indulnak el, hogy leszámoljanak a bandákkal, esetleg a min­denre elszánt, magányos tet­tessel. Hiába, abban az öt­ven percben talán nem is lehet többet megmutatni, szellemesebben fogalmazni. A péntek esti film, a Két férfi, egy eset című, arra volt bizonyosság, hogy még a nye­reségérdekeit, nyugati televí­ziósok is tudják hatványoz­ni az unalmat. Egyrészt a kiindulópont eléggé szokvá­nyos volt a hamis örökös fel­bukkanásával, a lepénzelt gyermekkori barátokkal, így aztán maga a történet sem lehetett túlságosan megkapó. Másrészt az események igen­igen lassan peregtek, a két, alkatában és foglalkozásában is eltérő főhős nem túl per­gőn intézte dolgait. így az­tán nem Csoda, hogy a né­zők hamar elvesztették ked­vüket, nem kötötte le figyel­müket a cselekmény. Nem is tudom, hogy egyáltalán bűn­ügyi történetnek minősíthe­tő-e a látott mű. Lehetett volna sokkal inkább társa­dalmi dráma vagy egy kö­zépműfajú tévéjáték. Afféle se hús, se hal „csemege”, amelyet csak töltelékként „dobnak be" a televíziósok. Pedig a rendező mindent elkövetett, hogy a csekély­ke sztorit feldúsítsa, közel­képek sora próbálta elhitet­ni, hogy itt nagyon komoly, életbevágó dolgokról van szó. Matula magánnyomozó biliárdozásai felidézik, mond­juk Sherlock Holmes hege- dűzését vagy más, hasonló, rendszeres cselekvést, amely segíti az elmélyült gondol­kodást. Itt azonban ez mo­dorosságnak hatott, semmi többnek. Társa, Renz ügyvéd sem tett tanúbizonyságot éleselméjűségéről, nagyon is középszerű figura. így aztán a film végéig tulajdonképpen nem ért sem­mi meglepetés bennünket. Itt próbáltak valamiféle po­ént elhelyezni, hogy érezhes- sük valamennyire, hogy nem az elődei valamelyikével ál­lunk szemben, hanem ez egy friss mű. A szélhámost ugyanis elfogadták annak, akinek mondta magát: az ember azonosult a szereppel. Ez azonban nem okozott olyan hatást, amire esetleg gondoltak. Vetítik hát a krimiket, de közben olykor elfeledkeznek arról, hogy megváltoztak igé­nyeink. Ilyesfélével már nemigen érjük be, ezért jó lenne, hogy ha a nemzetkö­zi piacon nem a tucatáruk között válogatnának, hanem igyekeznének szellemes és jó bűnügyi történetet képernyő­re vinni. A kulturális fórum tiszte­letére rendezett kiállítások sorából kiemelkedik a Mű­csarnok új tárlata, amely a magyar kárpitszövés felsza­badulás utáni történetén ka­lauzol végig. Az igényes, nagy mester­ségbeli tudással, drága anya­gokból készült gobelinek a középkor végétől kezdve, a főúri reprezentáció elmarad­hatatlan kísérői voltak, oly­annyira, hogy a királyok, hadvezérek, a nagy csaták idején, még sátraikban is fel­aggatták. A várak, kastélyok, paloták falait díszítették Franciaországban, Flandriá­ban, majd Európa más or­szágaiban is. Magyarorszá­gon a XV. századtól kezdve számolnak be a hagyatéki leltárak, falikárpitokról, me­lyek a születés, a rang elő­kelőinek otthonait díszítet­ték. A nagy hagyományú kár­pitszövés évszázadok múltán a szecesszióban éledt újjá Európa-szerte. Nálunk a gö­döllői művésztelepen Körös­fői Kriesch Aladár és Nagy Sándor alapították az első Már a nyitva tartás első hetében sok érdeklődőt von­zott az év legjelentősebb ki­állítási eseménye, a galéria termeiben megnyílt, Arcok és sorsok című, V. országos portrébiennálé. Alig néhány nap alatt csaknem ezren te­kintették meg a 121 festő és szobrász műveiből rendezett tárlatot, gyönyörködtek a sok rangos szereplő munká­jában, közöttük természete­sen a különböző diplomák­kal — arany, ezüst, bronz — külön elismert, méltá­nyolt alkotásokban. A bien- nálé egész hónapban nyitva tart, így megtekinthetik azok is, akik a karácsonyi, újévi ünnepek alkalmából látogat­nak haza Hatvanba. Ugyanakkor javában foly­nak az előkészületek a de­cember 22-én, vasárnap, es­te 7 órakor megrendezendő hagyományos ( gálaestre, a Karácsonyi ajándékkosárra. modern szőnyegszövő mű­helyt, amelyet több is köve­tett. A hazai kárpitszövés azonban európai rangra az iskolateremtő Ferenczy Noé­mi munkásságával jutott, aki első kárpitjait a tízes évek­ben szőtte. A mesterséget a gobelinszövés fellegvárában, Párizsban, a híres Manufac­ture des Gobelines-ben sa­játította el. Hamar megte­remtette a maga sajátos stí­lusát, amellyel az 1937-es párizsi világkiállításon Grand Prix-t nyert. A magyar kár­pitszövés terén a harmincas évektől kezdve Pekáry Ist­ván és Domanovszky Endre is jelentékeny munkásságot fejtett ki. Stílusuk a felsza­badulás után teljesedett ki. Az újjáépítés lázában köz­épületeink igényelték a fali­kárpit műfaját, a világosan megfogalmazott történelmi és politikai gondolatok, nagy tettek magasrendű képi ki­fejezésével. A megnöveke­dett feladatokat Ferenczy Noémi, Domanovszky End­re, Pekáry István, a fiatalok közül Bán István és Ferenc- czy Noémi növendékei elégi­amelyet ezúttal a Damjanich Szakmunkásképző Intézet tornacsarnokában rendeznek meg. Ügy tűnik, hogy az idei gála értékesebb, vonzóbb lesz minden előzőnél. Műso­rában fellép Schütz lia, Pé­csi Ildikó, Bitskey Tibor, Ba­lázs Péter, a legszebb, a leg­ismertebb opera- és operett­részleteket Hegyes Gabriel­la, Mohos Nagy Éva, Tréfás György, Soskó András, a debreceni Csokonai Színház művészei adják elő, akiknek sokat tapsolhattak a hatva­niak a nyári szabadtéri já­tékok alkalmával, a Hunya­di László előadásán. És itt lesz ismét a Debreceni MÁV Szimfonikus Zenekar, amely az énekeseket kíséri, de ön­álló darabokkal is közönség elé lép, Szabó László vezény­letével, továbbá a közremű­ködők között lesz Gyarmathy István zongoraművész, aki a humorról, vidámságról gon­tették ki. A művésznő az Iparművészeti Főiskolán 1950-ben önálló tanszéket kapott. Az első termek gobelinjei nemcsak az ötvenes évek korstílusának jellemzői, ha­nem a nagy idők tanúi is. A hatvanas években a fes­tészet stiláris megújhodása a falikárpit addig teljesen ké­pi igényű formanyelvében is változást hozott, elsősorban Domanovszky Endre expresz- szív színálmaival és Hin ez Gyula dekoratív, jelképi sü- rítésű, monumentális kárpit­jaival. Más festők is a mű­faj felé fordultak, így fok­ról fokra új stílustörekvések nyertek polgárjogot. A bel­sőtervezők is felismerték a műfaj hangulatteremtő ere­jét a belső térkialakításban, így az állami mecenatúra jó­voltából középületeink, fa- nácstermeink, szállodák, egyetemek, házasságkötő ter­mek reprezentatív dísze lett <tz új művészeti gondolatokat közvetitő gobelin. A jubileumi tárlat válto­zatos képet nyújt a műfaj doskodó Schütz—Balázs ket­tős programjában szerepel. Megjegyzést érdemel, hogy a zenei műsort a városi és vá­roskörnyéki üzemek, gazda­ságok legjobb szocialista bri­gádjainak a kívánsága alap­ján állították össze Bizet, Puccini, Verdi, Johann Strauss, Lehár Ferenc zene­műveiből, továbbá minden belépőjegy részt vesz a mű­vészeti könyveket, hangleme­zeket, galériabusz-utakat ígé­rő sorsoláson. Mondhatjuk úgy, hogy „nagyüzemet” bonyolít le a Galéria Játékszín is decem­berben, hiszen szinte egy­mást követi két új darab bemutatója. Először — 3-án, kedden, délután 4 és este 7 órakor — Prokofjeva Tanúk nélkül című darabja kerül színre, Petrik József rende­zésében, Andai Györgyi és Beregi Péter felléptével. Ezt megszaporodott művelőinek munkásságáról és különböző irányú stílustörekvéseiről. A palettán a képigényű alko­tásoktól a teljesen absztrakt, dekoratív megoldásokig, mindenfajta művel találkoz­hatunk. Az idősebb nemze­dékek munkáitól a legfiata- labbakig, nagy stiláris moz­gékonyság figyelhető meg a pop arttól az enyhe nosztal­gián át, az ironikus műve­kig, amelyek a hagyományos technika ellenére sem hat­nak bizarrul. A műfaj hazai klasszikusai, Ferenczy Noé­mi, Domanovszky Endre, Pe­káry István mellett, a kö­zépnemzedék nevezetes alko­tásai láthatók újra; Hajnal Gabriella, Fett Jolán, Tury Mária, Cságoly Klára, Szé­chenyi Lenke, Fóth Ernő, a nemrég elhunyt Plesnivy Ká­roly, Pécsi László művei. A fiatalok közül Barabás Már­ton, Baráth Hajnal, Katona Szabó Erzsébet, Pérely Zsu­zsa munkái tűnnek fel friss, új hangokkal. a színművet, amelyet egyéb­ként csak 16 éven felüliek tekinthetnek meg. Hatvan­ban, a cukorgyári művelő­dési házban még december 5-én, csütörtökön, valamint 19-én, ugyancsak csütörtö­kön nézhetik meg a hatva­niak. Nagyrédén viszont de­cember 6-án, pénteken, es­te 6-kor, Horton 8-án, va­sárnap, este 6-kor, Zagyva- szántón pedig 20-án, pénte­ken, este 6-kor mutatja be a Galéria Játékszín társulata. Még décemberben, 11-én, szerdán, este 7 órakor, szin­tén a cukorgyári színházte­remben lesz a másik mű, Strindberg Julie kisasszony című darabjának a premier­je, Tasnádi Márton rendezé­sében, Balkay Géza, Tóth Éva és Sándor Erzsi fellép­tével. Az ugyancsak 16 éven felülieknek ajánlott kamara­drámát e hónapban még 28- án, szombaton láthatja a kö­zönség. Végezetül: december 20-án, pénteken, délben a galériá­ból jelentkezik a rádió „Ki nyer ma?” című zenés mű­sora, amelyre minden érdek­lődőt szívesen várnak. Skót viccek I A történelem során egyes népekre, nemzetekre külön­böző jelzőket aggattak. Ezek alapján az egész világ úgy ■ tartja számon, hogy az ango­lok kimértek és hidegvérü- f, ek, ‘a franciák felelőtlenek és pikánsak, iaz olaszok mu­zikálisak és heves vérmér- sékletűek, a németek fe­gyelmezettek és hatalomra törők. A skótokról az terjedt el, hogy „skótok’’, szóval nem annyira takarékoskodók, in­kább zsugoriak, pénzsóvá- rok, akik minden pennyt a fogukhoz vernek. Zsugorisá­gukról a viccfaragók kötet­nyi történetet találtak ki. A ma is kedvelt skót viccek gazdag tárházából nyújtunk most át egy színes csokrot. Találkozik két skót. — Mi történt veled — kér­di az egyik. — Kihúzattam két foga­mat. — Tegnap iazt mondtad, hogy csak egy fogad fáj. — Igen, de az orvos nem tudott visszaadni a pénzből! ★ A skót a feleségével ét­terembe megy. de •mindössze egyetlen egy szendvi­cset rendel a pincértől. A férj kettévágja a szendvicset, a felét a felesége tányérjára teszi. Miközben a férfi jóízűen fa­latozik, az asszony hozzá sem nyúl a maga részéhez, pincér, látva a jelenetet, kissé gúnyosan megkérdi: — Asszonyom. ön nem eszik? — De igen, csak a fogsort várom! ★ Tanévkezdéskor mondja az apa a fiának: — Közöld a tanító úrral, hogy amíg ilyen bonyolult a nemzetközi helyzet, a világ­atlaszt nem vesszük meg! ★ Egy skót kisbirtokoshoz átmegy a szomszédja, és felháborodva kezdi mondó- háját: — Uram, ön a kertjében alagutat fúrt a házam sze­nespincéjéig, és' azóta rend­szeresen lopja a szenemet! A földbirtokos ijedten mentegeti magát: — Jóságos ég, én meg azt hittem, hogy egy szénbányá­ra bukkantam! A sikeres, fiatal hegedűs így dicsekszik az apjának: — Képzeld, papa, külföl­dön már ezer dollárt kapok egy fellépésért! Gondold csak el, húronként kétszázötven dollár! Micsoda összeg! — Fiacskám, nem lenne érdemesebb hárfával koncer­tezned? ★ A hajó, amelyen egy skót cég utazója hazatérőben volt. zátonyra futott. Az ügynök másfél napi veszteglés után táviratozik a cégnek: Hajóm második napja zá­tonyon, stop, sürgős választ kérek, hogy mit csináljak, stop. A cég válasza rövidesen megérkezett: A zátonyra futás napjától kezdődően, stop, vegye iki n szabadságát, stop. Brestyánszky Ilona Hatvani Galéria-naptár Nagy siker a portrébiennálé — Karácsonyi ajándékkosár — Két premier a Játékszínben — Kj nyer ma? Gábor László

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents