Népújság, 1985. december (36. évfolyam, 282-306. szám)

1985-12-31 / 306. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! XXXVI. évfolyam, 306. szám ARA: 1985. december 31., kedd 2,20 FORINT AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA ■X1 udatában van-e annak ■ Kedves Olvasó, hogy milyen fantasztikus utazás­nak vagyunk részesei ? Birtokunkban van ugyanis az az időgép, amely oly sok író képzeletét megmozgatta. Lám csak, különösebb erőfe­szítés nélkül pillanatról pillanatra eljutunk a múltból a jövőbe. Én is még a tegnapok egyikén vetettem papírra e sorokat, s mire ön olvassa, már az év utolsó napjá­hoz érkeztünk. Egy szempillantás alatt elmúltak a per­cek, a napok — az évek. Egy negyedszázad is úgy el­röppenhet, hogy amikor az ember felnéz, már különös ruhákban és környezetben élő furcsa alakokat lát. El­töprenghet: hogy is került ide... Talán ezért is hallgatjuk olyan szorongással és vára­kozással ma éjfélkor az óraütéseket: ilyenkor mindenki megtorpan, és megérzi az idő szárnysuhanását. De fölkészültek vagyunk-e erre az időutazásra? A re­gényekben az őrülten zseniális feltalálók műszerek tö­megével mérik be a helyet és a kort, ahová el akarnak jutni. Bonyolultabbak irányító szerkezeteik, mint a re­pülőgépek pilótafülkéi. Mi meg itt állunk üres kézzel, esetleg csak egy párásán gyöngyöző pezsgőspohárba ka­paszkodva. Nem merészség, nyaktörő vállalkozás ez egy kicsit, Kedves Olvasó? Az első pillanatban talán furán hat a kérdésem. Mond­hatja erre, hogy amióta ember az ember, s tudatában van életének és elmúlásának, azóta megszokhatta már, hogy múltja és jövője között a jelen keskeny csíkján egyensúlyoz. Tudja, mégis akad, amiben nem segít a tapasztalat: a világ mindig újabb és újabb meglepeté­sekkel szolgál, még ha kényelmes is volna beidegződé­seink homokbuckájába struccként bedugni a fejünket, lépten-nyomon beleütközünk olyasvalamibe, ami kizök­kent megrögzöttségeinkből. De hát annyira titokzatos-e a jövő, ahogy a tenyérjó­sok vagy horoszkópkészítők sejtetik? Valljuk be őszin­tén: nem. Mert sokféle tényezőt, törvényszerűséget is­merünk, ami meghatározza a világ alakulását. Akadt is olyan gondolkodó már, aki úgy okoskodott: ha tisztában lennénk a mindenséget alkotó valamennyi atom helyze­tével és az azokat mozgató szabályokkal, csupán le kel­lene ülni egy asztalhoz és megalkotni a Nagy Egyenle­tet, amelyben minden eljövendő esemény és folyamat át­látható. Ez persze teljesen lehetetlen. Nagyon nehezen lehetne feltárni valamennyi adatot, másrészt a marxizmus fi­gyelmeztet a szükségszerű és a véletlen összefüggéseire. Olykor előre nem látható, mellékes vagy lényegtelennek látszó körülmények is döntőek lehetnek. S itt megint úrrá lehet rajtunk a tanácstalanság: miként készüljünk fel a holnapra, hogyan szakítsuk le a naptár utolsó lap­ját, ha ingoványos út áll előttünk s jövőutazásunk csu­pán ugrás a sötétbe? Különösen azért merülhet fel sokakban efféle kétely, mert aggodalomra okot adó tényezőkkel nap mint nap találkozhatunk. Hatalmas feszültségekkel terhes a vi­lág: éhínségről, nyomorról, fegyverkezésről, elharapódzó erőszakról, ártatlanok életét kioltó terrorról beszélnek a hírek, mintha még soha ilyen megosztott nem lett vol­na a Föld, mint a második évezred utolsó negyedében. Határainkon belül is akadnak gondok, ha nem is olyan súlyosak: kallódó fiatalokkal találkozunk, magányos öre­gekről hallunk, széthulló családok sorsáról értesülünk, gazdaságunk minden erőfeszítés ellenére nehezen moz­dul. Ezenkívül beárnyékolják mindennapjainkat apróbb bosszúságok is. Bizony a haj­dani időutazók, mindazok, akik még velünk tartanak, vagy végérvényesen a múlt­hoz tartoznak már, nem egészen így akartak navigálni. Még évtizedekkel ezelőtt is derűsebb képet festettek ar­ról a holnapról, amely a mi mánk. Bizony, érthető a fé­lelem: tovább erősödhet a rossz a világban. De a fő törvényszerűségek nem zökkennek ki kerék­vágásukból, különösen ha az ember igazságát mind töb­ben képviselik. Kínos meglepetések inkább akkor vár­hatnak ránk, ha mint a víz alá merülő, befogott orral és csukott szemmel hirtelen lépnénk át a jövőnkbe. Téves alapállás volna, ha riadtan figyelnénk a gondo­kat, a bajt és nem tennénk azért, hogy másként legyen. Hiszen léteznek azok az erők is, amelyek a jót szolgál­ják, harcolva a társadalmi haladásért, összefogva az éhe­zők megsegítéséért. Éppen az 1985-ös genfi, Gorbacsov és Reagan közötti tanácskozás kecsegtet a fegyverkezés és a háborús fenyegetés csökkenésével. Hazánkban is egyre többször mozdul meg a társadalom egy-egy ügyért, legyen az a földrengéskárosu^tak sorsa, a battonyai SOS gyermekfalu, vagy akár egy kislány szeme világa. Gaz­daságunkban jelen vannak azok a törekvések, amelyek a nagyobb fordulatszám és a minőség elérésére adnak le­hetőséget. Mégis, hogyan lehetne egyensúlyozni, megtalálni idő­utazásunkhoz az iránytűt, ß kormányt és a nélkülözhe­tetlen biztonságérzetet? Csak összetettebb szemlélettel boldogulhatunk, ismerve és tisztelve a világ törvénysze­rűségeit, a kedvéző és a fenyegető folyamatokat, együtt és külön-külön letéve voksunkat az előbbiek mellett. Ha­tározottan kell haladnunk valamilyen cél felé, tudva azt is, hogy elkerülhetetlenek a meglepetések, amelyek jó tájékozóképességet és rögtönzést követelnek. Éppen a most búcsúzó esztendőben az MSZMP XIII, kongresszu­sán fogalmazódott meg az igény egy reálisabb szocializ- muskép megformálására, amely száműzi az illúziókat, amelyek a tévedések forrásai lehetnek, de egyben az igazságos társadalom kialakításának megalapozott hitét is tartalmazza. Igen, tudatosan kell készülni arra, hogy elérkezünk jö­vőnkbe. Így is tovább jutottunk, mint amit legtöbbünk tudata meg tud emészteni. Robotok, okos komputerek, csillagjáró űrhajók vesznek körül bennünket, amelyek működéséről, szerkezetéről legtöbbünknek halvány fo­galma sincs. Ugyanígy nehezen tájékozódunk a megvál­tozott, felgyorsult emberi kapcsolatokban. Gondolt-e már arra, amit oly sok tudós hangsúlyoz: itt állunk XIX. századi tudattal, átlépve az atomkor kapuját. Meg kell alkotnunk a reális képet a világról, ezen be­lül a szocializmusról és hazánkról. Kemény és szigorú önvizsgálatra van szükség, hogy bátran indulhassunk a harmadik évezred felé. Közös elképzeléseink, amelyek a VII. ötéves tervben fogalmazódnak meg, csak úgy elér­hetők, ha tisztában vagyunk azzal, hogy a XX. század záró évtizedéig ível ez az öt esztendő. Búcsúzik 1985 és jön 1986. Egy évvel öregebbek le- M szünk, mi, az elképzelt jövő gyermekei. S raj­tunk a felelősség, hogy a valóságban elszámoljunk az emberiség múltbéli legszebb álmaival. Gábor László Utazas a jovobe . /Hindin kedjxej olaajÁnlmak böldőif ú j ejjdLenxLjút UUh'u umk ! VASÉRC UTÁN GIPSZ Bezárt Rudabánya Hétfőn az idei esztendő utolsó munkanapján befe­jeződött a vasérctermelés hazánk egyetlen vasércbá­nyájában, Rudabányán. Az elmúlt időkben a vasban gazdag ércvagyont lefej­tették, s az utóbbi években emiatt is, de elsősorban a dúsítási költségek növeke­dése miatt, a termelés vesz­teségessé vált. Negyven évvel ezelőtt még 30—40 százalékos vastartalmú ér­cet bányásztak Rudabá­nyán, mostanra már csak 22 százalékos teliérek ma­radtak, amelyeket a helyi dúsítóban 42 százalékosra dúsítottak. Az ércbányászatnak több mint ezeréves múltja van a tájon. Az üzemszerű érc­bányászat 1770-ben, a nagy­üzemi vasércbányászat pe­dig 1880-ban kezdődött Ru­dabányán. Az elmúlt 105 év alatt 35 millió tonna vas­ércet termeltek ki a fel­színi és föld alatti bányák­ból, a letakarított meddő mennyisége meghaladja a 60 millió tonnát. A pótvas­érc mellett jelentős meny- nyiségű barnaércet, anke- ritet, ólmot, vasokkert, ba­ritot és lignitet is bányász­tak. A rudabányai vasérc­bánya és dúsító Ózd és Di­ósgyőr kohóinak ellátásá­hoz járult hozzá. A terme­lési csúcsok a hatvanas évek közepén voltak, ami­kor egy-egy esztendőben 800 ezer tonna vasércet bá­nyásztak. Az idén már csupán 400 ezer tonna volt az érctermelés. A rudabányai bányászok nem maradnak munka nél­kül. Mind az ezer dolgo­zó foglalkoztatásáról gon­doskodnak, csupán szak­mát kell változtatniuk: érc­bányászokból gipszbányá­szokká lesznek. Rudabánya határában ugyanis több millió tonnás, jó minősé­gő gipszvagyont találtak a geológusok. A cementipar és az építőipar igényeihez igazodva az utóbbi időben meggyorsították a rudabá­nya határában már több mint 20 éve fellelt gipsz­telepek kutatását. A hatalmas gipsztelep szélső és mélységi határai még ismeretlenek; min­denesetre az egyetlen ha­zai gipszbánya hosszú tá­von biztosítja a rudabá- nyaiak megélhetését, gaz­daságosabb munkáját. Az év utolsó exportjai Árura várnak a kamionok Lőtt vadak rakodás előtt. A Zöldért egri hű­tőházából az utolsó szállítmánnyal együtt ai idén hatezer tollasvad, 350 szarvas, vaddisz- (Fotó: Perl Márton) nő és őz valamint 300 nyúl került exportra Megyénk gazdaságának ,kétségtelen fejlődésére vall, hogy az üzemi termékek je­lentős részét külföldön is vásárolják, csupán a rend­szeresen exportáló vállalatok, szövetkezetek száma napja, inkban már megközelíti a százat. Szállításaik általában egyenletesek voltak az idén is, hogy elkerüljék az év végi torlódásokat. Még .az ünnepek előtt útnak indí­totta más országoknak szánt idei utolsó áruit a Finom- szerelvénygyár, a Mátravi- déki Fémművek, a Mezőgép, a Parádi Üveggyár, az Egri Háziipari Szövetkezet, a „Fénycső” Világítástechni­kai és Villamossági Szövet­kezet verpeléti telepe, az Agria Bútorgyár, a Bubiv, az apci Qualitál, a nagyré- dei tsz, a Gyöngyöstarjáni 'Termelőszövetkezet, a két Kaev-gyár, a Zöldért egri, gyöngyösi hűtőháza, a „Mát­ra” parkettagyár, a Mátravi- déki Építő- és Szakipari Szövetkezet, a Fogtechnikai Vállalat gyöngyösi üzeme, a Kékes ISZ, hogy csupán né- hányukat említsük. S az év végi ünnepekre való tekin­tet nélkül folyamatosan to­vábbítja küldeményeit az Eger—Mátra vidéki Borgaz­dasági Kombinát, a Vető­magtermeltető Vállalat káli egysége, a Herbária füzes­abonyi üzeme, a Hatvani Konzervgyár vagy a Mátra. vidéki Cukorgyárak két nagy telepe. Svédországba, Olaszország­ba és Jugoszláviába jutottak el a Finomszerelvénygyár pneumatikus termékei, olaj­szabályzói, a Mátravidéki Fémművek Sírokból aeroso­los palackokat, tubusokat, küldött hazánk déli szom­szédján kívül Csehszlovákiá­ba, Ausztriába, az NDK-ba és az NSZK-ba. A Vetőmag­termeltető Vállalat Kálból például étkezési borsóval „üzen” Dániába, Hollandiá­ba, Irakba, Irániba, a nyugat­németeknek és Izraelbe, s imadáreleséggel — többi kö­zött — Franciaországba. Bú­torgyárainkból az USA-ba is jutott áru, a Vilati egri mé­rőműszerei a Szovjetunióba kerültek, a parádi üvegcso­dák címzettje főleg Svájc, de Anglia sem hiányzik megrendelői közül. S mi minden van még az exportálók listáján? Nos, például a borok mel­lett egy sor mélyhűtött ter­mék, sokféle gyógynövény, gép, ruházati cikk vagy ép­penséggel — műfogsor is ... A vállalatok, szövetkezetek — értesüléseink szerint — mennyiségben, s minőségben is általában megfeleltek az idén is kötelezettségeiknek, s szerződéseiknek az esztendő utoljáig eleget tesznek. így nemcsak az év utolsó mun­kanapján, tegnap rakodtak. hanem a mai szabadnapon, 1985. legutolsó napján, szil­veszterkor is van dolguk a vámosoknak. A befejező szállítmányok főleg borok, cukoráruk, a sort pedig — Hollandiának, Dániának. Olaszországnak, az NSZK-nak szánva — ét­kezési borsó zárja a káli vasútállomáson. Felvételeink. — amelyek egyben nálunk is az idei év befejezését jelentik — a Zöldért egri hűtőházában készültek.

Next

/
Thumbnails
Contents